18. fejezet - Az esti románc

  Hirtelen ébredtem. Körbekémleltem a szobában, s szép lassan feldolgoztam a tényt, hogy igenis én menekültem Harry szobájába, nem akadhatok ki rá, sőt, még meg is csókoltam, most pedig a karjai között vagyok.
-Basszus... - motyogtam miközben kikászálódtam az ágyból.
-Hát te nem vagy semmi! - gúnyolódott Zef.
-Hogy-hogy fent vagy? Mikor jöttél vissza? - kérdeztem miközben lassan kikászálódtam Harry mellől.
-Kicsit levegőzni akartam, amúgy meg fura álmod volt és nem bírtam tőle aludni. - felelte tényszerűen, bár ezt a választ nem teljesen értettem. - Mindegy.
  Lassan az ablakhoz sétáltam és a hajnali fényekben megpillantottam Zefrinát, aki a tengert kémlelte.
-Sajnálom. - mondtam, mikor másodpercekkel később leültem mellé a homokba.
-Mit?
-Hogy ennyire megnehezítem a dolgod, komolyan nem tudom, hogy bírsz elviselni! - nevettem.
-Azt én sem... - röhögött ő is. - De ez a jó, nem kell megegyeznünk mindenben az unalmas lenne, így legalább folyamatosan edzésben tartasz, mert még egy ilyen akaratos, makacs, önfejű hülyét nem kaphattam volna!- "kedveskedett".
-Még jó, hogy te választottál! - paskolgattam meg az oldalát, nevetve.
-És most is ugyanígy választanék. - váltott komolyra.
-Köszönöm. - mondtam ki hangosan, mire biccentett.
-Claire most mi van Harryvel? - kérdezte mire elvörösödtem.
-Na ez az, amit én sem tudok. - sóhajtottam és hátravetettem magam a homokban. - Félek ettől az egésztől, nem lett volna szabad az a tegnapi sem...
-Te hülye vagy!
-Most miért?
-Ha igazán tudni akarnád tudnád, hisz ott van  mindkettőnk fejébe a válasz! - morgolódott -Hanyagoljuk a témát, mert idegesítesz!
-Kedves vagy...- morogtam, de nem vette fel.
-Menjünk el repülni, olyan korán van még, annyira régen voltunk csak ketten! -Vetette fel az ötletet,  ami nekem is régóta motoszkált a fejemben, így boldogan pattantam a hátára.
  Gyorsan megparancsoltam a szélnek, hogy,  amint Danny felkel rögtön üzenjen, majd indultunk is.
-Túl aggódod magad Danért. Nem lesz semmi baja, ha egy kicsit a fiúk vannak vele!
-Így is éppen eleget vigyáznak rá! - mindannak ellenére, amit mondtam, hangom boldogan csengett, hiszen repültem. Egymás szemén keresztül láttuk a világot egymás örömén keresztül éltük át a repülést, a sima tenger felett. Nagyon hiányzott ez az élmény.
-Látod, látod? Velem kéne jönnöd néha, ha vadászom, akkor legalább repülünk is és nem vagy annyira fancsali. Az a többieknek is jót tenne...
-Hééé!-nevettem - Nem is vagyok fancsali!
-Dehogynem! És mióta nem repülsz és nem is szexelsz ott van az arcodon az a folyamatos világfájdalma, amitől a környezeted is depressziós lesz. -hadarta el.
-Kösz...-horkantam fel.
-Most mi van? Ki más mondja meg, hogy lehangoló vagy, ha nem én? - folytatta.
-Na jó elég! - kiabáltam túl nevetve a szelet. - Inkább figyelj mert felállok! - azzal már pattantam is fel, hogy a szélre és kedves sárkányomra bízzam magam.
-Mehetünk Feljebb? - kérdezte, azzal már meg is emelkedett alattam, egy pillanatra a semmiben lebegve, majd magamhoz szorítottam.-ha nem ismernélek, azt hinném félsz... -heherészett magában, de erre már nem válaszoltam, mert igenis erősen kellett kapaszkodnom.
-Kapj el édes!  - nevettem mikor elégnek ítéltem a magasságot, majd elengedtem őt és fejjel lefelé kezdtem zuhanni a víz felé.
-Ez nem fair! - hallottam még Zefrinát, de nem foglalkoztam vele, inkább megkértem a szelet, hogy gyorsítson. Hát igen a tündérek szenvedélye a gyorsaság, de mivel ilyen szempontból nem tudok ártani magamnak, nem is vonom meg ezt a kis örömöt.
  Egyre közelebb és közelebb kerültünk a tengerhez mikor megláttam Zefrinát fejjel lefelé mellettem siklani a víz felé olyan pózban, hogy könnyűszerrel megkapaszkodhattam benne. -Megvagy?- kérdezte és helyeslő válaszom után a szárnyait kinyitotta s pár méterrel a víz felett siklottunk tovább.
  Késő délelőtt mentünk vissza a többiekhez. Zef meggyőzött, hogy Dan ellesz a fiúkkal és egy kis szórakozás nekem sem árthat. Mikor leszálltunk a parton ők már nagyban fürdőztek és kiváncsi tekintettel méregettek minket.
-Hát ti meg merre jártatok? - érdeklődött a szőke.
-Csak repültünk egy kicsit. - vontam vállat mosolyogva.
-Úristen srácok! NEM HISZEM EL! - kezdett üvölteni Louis - CLAIRE MOSOLYOG! - bömbölte.
-HÉÉÉÉ! - hördültem fel, miközben mindenkinevetett, majd egy kis adag vizet fröcsköltem az arcába.
-HÉÉÉÉ! - reagált ugyanúgy mint én azzal felkapta Danny kisvödrét és az rcomba löttyintett egy jó adag vizet.
Döbbenten bámultam az eseményeket, miközben próbáltam felfogni, hogy komolyan a pofámba fröcsköltek egy KISVÖDÖRREL egy rakat vizet.
-Biztos vagy te abban, hogy ez egy helyes döntés volt? - húztam össze a szemeim.
-Vizi csata!!!! - kiabálta el magát Dan, ezzel oldva a feszültséget, miközben Louisra, vagyis a lábára locsolt mert csak azt érte el egy másik vödörnyi vizet.
-Azt hinném haver, hogy mi srácok összetartunk! - röhögött le rá a srác.
-Én Pippel vagyok! Mindig ő nyer! - jelentette ki büszkén.
-Persze, mert Pipp bedühödik és az egész tenhert rájuk borítja... - morogta Zef és azt hiszem mindenki hallotta, mert az egész társaság nevetett.
-Az a baj, hogy ez igaz... - vihorásztam halkan.
-Pipp nem jössz be fürdeni? - kérdezte az öcsém.
-De csak átöltözöm! - néztem rá, majd a szobámba teleportálva varázsoltam magamra a dolgokat, mielőtt még azon mehetett volna a poénkodás, hogy (mégha nem is látnának semmit), de előttük veszem át a ruháim.
   Mikor visszaértem a többiek már javában a víz hőmérsékletéhez szoktatták magukat.
-Nem mész? - kérdezte óvatosan Annie mikor leálltam a cuccok mellet és az idilli társaságot bámultam, amibe egy sárkány is beletartozott.
-Nem tudom mi olyan fura neked ezen, soha nem voltál normális! - Imádom, amikor Zef csak úgy belekotnyeleskedik a gondolataimba...-Túl hangos az a baj... - morogta még.
-Claire? - vonta anyám a figyelmét magára.
-Ja, de persze... - motyogtam és rámosolyogtam. Aztán egy pillanat múlva le is fagyott az a mosoly. NA NEHOGY MÁR! Azért az én jófejségemnek is van határa...pffff.
-És azt hiszem már majdnem elhittem, hogy tényleg próbálsz kedves lenni! - röhögött Zef, de ebben most semmi él nem volt.
-Hát azért nem fogom megkönnyíteni ennyire a dolgát! - puffogtam és becsörtettem a vízbe.- Basszus ez hideg! - visítottam fel, mire megint csak kiröhögtek.
-Ilyenkor azért érződik az a kékvér! - fröccsentett felém Zayn, de egy lesujtó pillantással elhallgattattam.
-Gyere majd megszokod! - mosolygot Harry és ma először mertem ránézni. Valahogy furán nézett. De nem tudom, hogy, vagyis értitek, amikor tudjátok, hogy ÚGY néz, de nem úgy néz, hanem azon belül...
-Claire már agondolatban is hülye lettél?! - förmedt rám Zefrina.
-HÉÉ! - hördültem fel ma reggel sokadjára, amivel igazoltam őt. - Basszus...
-Na jössz? - fordult felém Harry. - Csak pár perc és jobb lesz.
-Na meg a lószart!- azzal elkezdtem kellemes hőmérsékletüre melegíteni körülöttem a vízet.
-ÚÚ Pipp ilyet én is akarok!! - jött felém Dan és a karjaimba vetette magát, mikor megérezte a vizet.
-Persze Danny ilyenkor jössz! ÉS még, hogy nem vagy haszon emberke! - röhögtem el magam.
-Hát... Mégis csak király leszek! - vigyorgott rá.
-CSak azt tudnám, honnan lett ekkora arcod. - néztem rá döbbenten.
-Szerintem meg ezt nemnehéz kitalálni! - úszott hozzánk Harry. - Uhh itt tényleg nagyon jó!!
  Egész nap a parton voltunk. Olyan otthonos volt az egész. Elesztettem a családom nagy részét, mégis mintha valahol visszakaptam volna őket és mégha nem is szívesen vallom be ez egy  piszkosul jó érzés volt.
-Tudod igazán nem baj, ha törődsz az emberekkel. - mondta kedvesen Zaf mikor a parton ülve szívtam mellette a cigimet.
-Jajj ne röhögtess már! - horkantam fel hangosan.
-Imádom, amikor hülyének tetteted magad.
-Imádom, amikor temeg kurva okosnak képzeled magad! - vágtam vissza.
-Csak egy baj van Claire - itt hagyott egy kis hatásszünetet - Itt vagyok a fejedben! -És tényleg a fejemben volt. Nem csak beszélt, az a szemét beleturkált mindenembe én meg nem vettem észre.
-Basszus Zefrina!- Pattantam fel bár nem tudom miért. - Ilyet nem csinálunk!
-Jó tudom bocs, de megérte! Csak így leaglább beigazolódott! - Tette hozzá nevetve miközben én még magamban puffoktam egy ideig.
  Nem sokkal később bementünk a házba, ahol is Dan közölte, hogy ő megint szeretne inkább a fiúkkal aludni, mert az olyan mókás. Őszintén én most szar nővér vagyok, hogy ennyire kerül? Egász nap velük van, velük alszik, ők fürdetik...
-Ők az újak édesem!Az új mindig érdekesebb. 
-Kösz Zefrina ez nagyon jól esett!
-Nem úgy értem tudod. De neki így könnyebb most. Hagyd.
Igazad van... Na jó éjszakát Zef! - paskolgattam meg, mert ő közölte, hogy inkább kint alszik, majd elindultam a szobámba.
-Claire? - ez Harry.
-Hmm? - 
-Beszélhetnénk?
-Persze, gyere fel! - válaszoltam a hajamat törölve.
-Igazából itt állok az ajtód elött. - hallottam meg rendesen is a hangját, mire kinyitottam az ajtót. -Helló. - intett.
-Helló! - válaszoltam és jó hülyén éreztem magam. - Baj van?
-Én is ezt akartam kérdezni. - nevetett kínosan miközben a tarkóját dörgölte.
-Miért?
-Mert ez egy igen jó nap volt, csak fogalmam sincs mi van így velünk, főleg, hogy egyik pillanatban közeledsz felém a másikban pedig szarsz rám. - fejtette ki.
-Ohh! - nyögtem értelmesen.
-Igen... Ohh. - motyogta. - Lehet inkább mennem kéne...
-Ne! Vagyis gyere be, ne menj el! - álltam félre és mikor tanácstalanul nézett a karjánál fogva behúztam. - Beszélgessünk. De ne erről, hogy mi van kérlek! Én sem tudom mi van. Csak... Csak úgy simán beszélgessünk. - Ültem le vele szemben az ágyra.
   És innentől kezdve áradt belőlünk minden. Vicces pillanatok, kínos pillanatok, szomorú pillanatok, minden. Már nem ültünk feküdtünk egymással szemben. Néha csak csedben mosolyogtunk a másikra, de jó volt. Vagyis ez így nagyon jó volt nekünk.
-Claire?
-Hmm?
-Tudod miből építek falat az elmém köré? - nézett rám komolyan miközben enyhén közelebb csúszott.
-Nem.. - suttogtam vissza.
-Belőled. - azzal finoman megcsókolt.
  Komolyan. Egyszer  tönkre tesz ez az ember....

SEGÍTSÉG!

   Halihó Mindenki! Hát, mint láthatjátok nagyon rég írtam és ez sem fejezet lesz, ugyanis nem vagyok képes befejezni a történetet úgy érzem. Éppen ezért SZÜKSÉGEM lenne valakire, akinek van KEDVE és IHLETE a történet folytatásához. Nekem nagy vonalakban megvan a fejemben, hogy mit szeretnék kihozni belőle, de nem tudok részeket hozni időhiánya miatt, de főleg ihlet hiány miatt.

 A Történetet azért nem adnám ki teljesen a kezeim közül, akinek esetleg van kedve folytatni az írjon nekem egy e-mailt és megbeszéljük a továbbiakat!

  Remélem van valaki, aki szívesen folytatná és nagyon sajnálom!!!

  Ui: Az e-mail címem jobb oldalt látható az oldalon! :)

                                                                                                                 Xx Blair

17. Fejezet - "Ezt te csinálod"

HAliiiIIii!!4!!

 Srácok iszonyatosan sajnálom, de borzasztóan nincs ihletem a sztorihoz és már annyira nagy rajongó sem vagyok, vagy is a régi számaikat még szeretem (vagy is párat) meg szép visszagondolni, hogy mennyire imádtam őket, csak sajnos már kevésbé tudom beleélni magam ebbe. Tényleg sajnálom próbálkozom, és biztos, hogy befejezem és már a vége is közeledik, csak nehézkesen :D
  Remélem a résszel nem okozok azért csalódást, ha még is azt is nyugodtan írjátok meg :)

    Joo Olvasást!!

                          Xx Blair

-Zárd le! - utasítottam Harryt sokadjára.
-Claire már nem bírom! - nyöszörgött.
-Meg mondtam, hogy nem lesz könnyű, te akartad, most viszont erőltesd meg magad egy kicsikét, és csináld, amit mondok! - osztottam ki.
-Nem megy! - remegett, de nem tudott meghatni.
-Harry, Csináld!
-Clair...
  Nem vártam meg a következő magyarázkodást, megint csak megmutattam neki egy lightosabb félelmét.
-Mi a franc ütött beléd Claire? - állított le sárkányom, a az, hogy ilyen drasztikusan lép fel, elég ritka.
-Tanulni akart, hát akkor most megkapja! -válaszoltam neki. -Gyerünk Harry szedd össze magad!
-Nem bírom! - nyöszörgött fáradtan - Ez a bosszúd? Fogalmam sincs, hogyan kerültél mellém, sajnálom, hogy magamhoz öleltelek, de te mondogattad a nevem gondoltam megnyugta....
-Elég! - sziszegtem. - Végeztünk mára! Innentől kezdve azt hiszem Zef jobb tanárod lesz. - azzal hátat fordítottam és elindultama ház felé. Kimerített ez a nap. Már bőven alkonyodott,  de amellett, hogy fáradt voltam, zaklatottságom nem múlt.
-Pipp? - futott elém Danny maszatosan. - Annie csinált naaaaaaagggyon finom csokis sütit, meg kell kóstolnod! - rángatott már is az ebédlő felé.
-Kész? - érdeklődött mosolyogva A NŐ, de Danny válaszolt helyettem.
-Persze, hogy kér, muszáj neki! - jelentette ki, mire Annie lerakott elém mosolyogva egy szeletet.
 Hatalmas sóhaj közepette vágtam le egy kis darabor villámmal, majd emeltem a számhoz, de annál tovább nem ment.
-Naaaaaaa Piippp! - nyávogta öcsém, s kitátottam a számat, de valahogy továbbra sem akaródzott megkóstolni Annie sütijét, teljesen addig, ameddig öcsém meg nem elégelte a pofavágásaimat és a sütit a számba küldte.
-Héééé! - fordultam felé teli szájjal, mire vigyorogva nézett vissza.
-Rágd! - nevetett, és mivel visszaköpni nem fogom - annyira nem vagyok gyökér - így teljesítettem, amit mondott, s innentől a tányérom hamar kiürült. Valahonnan nagyon ismerős volt, de...
-Köszönöm. - motyogtam el Annienak, aki csak mosolyogva biccentett.
-Tudod régen ez volt a kedvenced. Mindig én sütöttem, mivel úgy sem nagyon, tudtam mit csinálni ott apád pedig dol...-  kezdett el nosztalgiázni, de a legkevésbé sem érdekelt.
-Danny sipirc fürdeni! - álltam fel Annie be fojtva a szót, miközben magamon éreztem Paul lemondó pillantását.
-ÚÚÚ, de Pipp lehetne, hogy ma Louisék fürdetnek? - kérdezte a nappaliban, ahova éppen akkor ért be az említett. Harryn kívül mindenki ott volt a bandából.
-Louis és ki? - vontam fel a szemöldököm.
-Liam. - mutatott a másik srácra, aki mosolyogva még is kérdőn nézett rám.
-Nagyon akarod? - kérdeztem.
-Ahham. - bólogatott ártatlanul.
-Nem csinálsz árvízet, ugye?
-Soha. - vigyorgott a tipikus csibészes mosollyal.
-Egy feltétellel. - néztem most már mindhármukra. -Ti takarítotok utána. 
-Hééé, de neked egy mozdulatodba kerül! - háborodott fel Liam.
-Nektek meg pár körös felmosásba. - vontam vállat. - Vagy rábeszélitek Dannyt, hogy jobb, ha a víz a kádban marad.
-Rendben. - sóhajtott Liam, majd felkapta Dant. - Na gyere Sózsák! -Azzal már el is tűnt a lépcsőn.
-Beszélj Harryvel. - állt meg előttem Lou.
-Minek? - néztem rá furán.
-Talán, mert egy olyan dologért, vagy rá dühös, amit te kreáltál! Játszhatod a nagylányt, de akkor vállald be a hülyeségeidet és a haveromat tedd tönkre! - mondta a szemembe, majd ott hagyott.
-Igaza van! - hallottam meg Zefrinát.
-Imádom, hogy ilyenkor mekkora a szád... - gúnyolódtam.
-Az, hogy te nem hallod meg, amit mondok, igazán nem az én hibám Claire! - vágta rá dühösen, s éreztem, hogy most tényleg megbántottam.
-Sajnálom Zef...- nyögtem, de nem kaptam választ, sőt még csak nem is érzékeltem a másikat. - Zef? - semmi. A francba!
  Rohantam kifelé, s még pont elkaptam, ahogy sárkányként teleportál a mi világunkba. Remélem csak vadászni megy, hisz ma még úgy sem volt...
  Na jó valamit tényleg nagyon elcseszek, ha sikerült fél órán belül három embert a padlóra küldenem.
  Elmentem zuhanyozni, hátha az kitisztítja a gondolataimat, de azon kívűl, hogy rájöttem muszáj beszélnem Harryvel, nem nagyon jutottam semmire.
  Mikor kész lettem, gyorsan melegítőbe bújtam, majd elindultam megkeresni Dannyt, aki a srácokkal valami mesefilmet bámult.
-Fiúk... - kezdtem, mire felém kapták a fejüket és intetten Liamnek, hogy jöjjön egy kicsit arrébb beszélni. - Aludhatna ma este veletek Danny? Tudod nem alszok a legjobban és... Félek, hogy megijeszteném, ha rémálmom lenne, amellett beszélnem ké....
-Semmi baj Claire, persze, hogy aludhat velünk! - állított le a magyarázkodásban, mire hálálkodva néztem rá.
-Köszönöm. - sóhajtottam, s indult volna vissza, mikor elgondolkodva utána szóltam. - Liam! Sajnálom, hogy úgy viselkedek veletek, ahogy. Hidd el nem... Nem tudom miért csinálom. - fejeztem be hülyén, de annál őszintébben, ő meg vállat vont.
-Mindenkinek lehetnek rosszabb időszakai. - Azzal tényleg visszament a többiekhez.
  Kimentem elszívni még egy cigit, majd nem húzhattam tovább, elindultam Hazza szobája felé, s félénken kopogtam, mire nagy csörömpölés hallatszott.
-Ki az? - jött ijedt hangja.
-É-Én vagyok az Claire. - válaszoltam zavartan, mire az ajtó résnyire kinyílt.
-Mit szeretnél? - kérdezte hűvösen, de nem nézett rám. Ajjaj,
-Bemehetnék? - kérdeztem vissza.
-Azt hiszem ennyi éppen elég volt belőled mára. - nevetett keserűen, s rám akart csukni az ajtót, de még időben megállítottam, mire lemondóan arrébb sétált.
-Harry sajnálom. - mondtam ki gyorsan mielőtt méh megbánhattam volna. - Sajnálom, de egyszerűen nem tudom kezelni azt, ami bennem van és annyira új és... - döbbenten néztem magam elé, miközben a szavak csak úgy ömlöttek belőlem. Olyan dolgokat mondtam ki, amiket nem is tudtam, hogy bennem vannak, most még is azt éreztem, hogy muszáj. - Nem vagyok hozzászokva, hogy valami ilyesmit érezzek, ez nem én vagyok, nem szabadna én... Nem értem. - ráztam a fejem és leültem mellé az ágyra. - Félek, és ez egyre erősödik, ahogy kezdek hozzátok kötődni, miközben hülyén viselkedek. - nevetek fel keserűen, hisz teljesen értelmetlen számomra is a viselkedésem. - Tudom, hogy az, amit ma csináltam veled elég.. Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt a leghumánusabb, de... - akadtam meg. - Harry nekem megölték a szüleimet. - most először néztem rá miközben beszéltem, s hangom elcsuklott. - Meggyilkolták őket, és még mindig nem tudom ki tette, mert eltiltottak az országtól, de nem ez a lényeg. Nálunk nincsenek gyilkosságok, ha még is megtörténik az illetőt egy nap alatt elkapják, még is... Annak a valakinek sikerült észrevétlenül ki és bejutni a szüleim hálószobájába. - megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a képek, amik akkor fogadtak félig részegen, mikor haza tántorogtam az éjszaka közepén. - Csak azt akarom ezzel mondani, hogy ha véletlenül történne valami, szeretném, ha megtudnád védeni magad, vagy a szeretteidet, mert a legrosszabb a tehetetlenség ebben az egészben.
-Hééé, ne sírj nincsen semmi baj. - karolt át és csak ekkor vettem észre, hogy zokogok. Atya ég, de gáz. Várnom kellett pár percet, mire le tudtam nyugodni, s ebben Harry nagyon sokat segített.
-Még is, hogy sikerült a bocsánatkérésemből eljutni odáig, hogy te vigasztalj? - nevettem a hülye helyzeten, mire ő is elmosolyodott. - Röhejes vagyok. - töröltem szárazra a szemem.
-Nem értelek, csak sírtál? - hitetlenkedett.
-Tudod nálunk nem nagyon szoktak sírni, ez nem azt mondom, hogy emberi, de... A kicsik sírnak, aztán eljön a kiképzés és ott megtanulod, hogy ne tedd. - vontam vállat.
-Milyen kiképzés? - kíváncsiskodott.
-Az amelyikre Dannyt nem fogom elengedni azt hiszem. - vallottam be. Tudom, hogy milyen hasznos és mindenkinek ki kell állni, de borzasztó, amit ott csinálnak, és vagy változtatnak az egész mechanikáján, vagy betiltatom az összeset. Vagy is tervezem.
-Mert? - akart kihúzni belőlem egy normális választ.
-Mert... Figyelj, én nem tudom mihez hasonlítani. - borzongtam meg. - Én hét évesen mentem, képzeld el, hogy hét évesen csinálják azt veled, amit ma tőlem kaptál csak sokkal sokkolóbb félelmekkel és... Az elemekkel is kesztyűs kézzel bánnak. Főleg, hogy nem társként kezelik, őket, hanem szolgaként, pedig ők azok, akik választanak nem mi, s bár nem gyakori, volt rá példa, hogy egy egy elem elfordult a tündérétől. - fejeztem be, s ezek után egy pár percig csendben ültünk. Azt hiszem eléggé ledöbbentettem. - Na és mi volt az a robaj, mielőtt bejöttem volna?- tereltem a témát mosolyogva. 
-Jah, az.. - vakarta a tarkóját zavartan. - Próbáltam én is mindenféle cuccot lebegtetni, vagy mi. - heherészett.
-Mutasd! - ültem fel az ágyára törökülésben.
-Nem hiszem, ho...
-Mintha itt sem lennék! - emeltem fel a kezem. - akarod, hogy láthatatlan legyek? Ha neked könnyebb...
-Te jó ég, dehogy! Claire, más ilyenkor azt kérdezné, hogy kimenjek! - nevet.
-De én tündér vagyok. - adtam meg a kézen fekvő választ.
-Tudom. - bólintott kedvesen.
-De szeretnéd, hogy kimenjek?
-Nem, azt semmi képen sem, csak nem szeretnék előtted bénázni.
-Muszáj gyakorolnod Harry! Mások előtt is, azt még Danny sem ússza meg.
-Most komolyan a 3 éves öcsédhez hasonlítasz? Ő le is szarja ki van ott!
-Na csak próbáld meg!
-Nem!
-Harry! - próbáltam rávenni, de megmakacsolta magát.
-A-aa!
-Jó most pont úgy is viselkedsz, mint Dan!
-Hééééé!
-Na jó, próbál meg egyszer, megnézem, hogy megy, segítek egy kicsit, aztán hagylak. - ajánlottam, mire beletörődötten bólintott.
-Utálok veled vitatkozni. - legyintett.
-Mint mindenki. - terült szét arcomon az önelégült vigyor. - Na mutasd! - néztem felé és a földön lévő könyvek felé. - Csak lazán, ne gondolkozz rajta, engedd, hogy menjen! - mutogattam, ő pedig neki veselkedett, de már a fejéről lerítt, hogy egyáltalán nem azt csinálja, amit kéne, így a fejébe másztam.
-Túl sok a szemét! - néztem körbe "ott bent", de mielőtt bármit is igazán láthattam volna, hatalmas falakat emelt, ami egész délután nem ment neki. - Ezt hogy a francba csináltad? - Néztem fel nagy szemekkel.
-Megijedtem, hogy ott vagy. - felelte vörös fejjel, s jobbnak láttam nem firtatni mit rejteget annyira, de igaza van, a gondolatait jobb ha megtartja magának.
-Okééé. - húztam el. - De azt azért tudod, hogy miből állítottál falat, ugye? - kérdeztem, mire bólintott. - Na jó, hagyjuk ezt most ezzel már teljesen lefárasztottalak azt hiszem. - legyintettem, mire megkönnyebbülten sóhajtott. - De azt a könyvet, ma még tuti felemeled.- álltam mellé.
-Hééé, már sikerült!
-De most mégsem megy. - mutattam rá. - Ürítsd ki a fejed! - biztattam. Megfogtam a karját, tenyerét felfelé fordítottam. - Na még egyszer!
 Lehunyta a szemét, s pár másodperc múlva a könyv megmozdult a földön, de az egész nem emelkedett fel.
  A következő lépésemet nem tudom milyen felindulásból csináltam, sőt ilyet még, soha nem csináltam, vagy is csak jelentéktelen helyzetekben itt viszont most volt veszteni valóm, de mégis.
 Mielőtt kinyitotta a szemét, oda hajoltam, s megcsókoltam. Éreztem a döbbenetét, és ugyan azt a vágyat, ami bennem is bennem volt a csók iránt. Éreztem a karjait, ami pár másodperc után körém kulcsolódott és éreztem az egész univerzumot, valami új fajta erővel, ami talán mindig is bennem volt, de mintha most először engedtem volna útjára.
  Nem tudom mennyi idő után váltunk el egymástól, de végig egymás szemébe néztünk, majd lassan körbemutattam.
-Ezt te csinálod. - mosolyogtam. Követte pillantásom. A szobában, szinte minden tárgy a levegőben volt.

16. - Válzotás

  Üdv Drágáim visszatértem! Ne haragudjatok tényleg sajnálom, de ez volt a legjobb és egyben a legborzasztóbb nyaram, azt sem tudtam hol áll a fejem! Túl vagyok az összetört szíves hüppögésen, na jó általában kiröhögöm magam, ha egy pasiért bőgni kezdenék szóval a sírás nem volt gyakori, de azért elég nyomorutul éreztem magam, vagy is még mindig, de javulok! :D
  Emellett sok szar történt kapsából az első héten, amitől megkímélhettek volna, de persze ha valami rossz, akkor rátesznek egy lapáttal, de innen legalább már csak jobb lehet asszem...
  Na jól van most, hogy kiöntötöttem nektek az életem csodás pillanatait, itt lenne a következő rész és megpróbálom heti rendszerességgel hozni, mert nagyjából körvonalazódott végre bennem a vége, de ezt még nem mondom biztosra.

Ui: KOMIKAT SZÍVESEN FOGADOK!! <333333

                                                                                                Joo Olvasást!!

                                                                                                                         Xx Blair

                  (bocsesz ez inkább az én hangulatomhoz kell, de most megtehetem :DD :)



-Ennyi? - szólalt meg Louis elsőnek, egy hosszabb csend után.
  Ott álltunk egy kisebb öbölben a semmi közepén - vagy is ők azt hitték - Horvátországban, s szemükkel mindannyian a csodás házat keresték. Ami nem volt, vagy is a helyes válasz, hogy semmiféle ház nem volt.
  Szemem forgatva intettem egyet a kezemmel, mire elkezdett kirajzolódni a villa körvonala. Komolyan azt hitték, hogy védőbűbáj nélkül van a ház?!
-Hűűű.... - Nyögte Zayn, mire nem kis elégtételt éreztem.
-De jóóó!! - indult el Dan nevetve a ház felé, így hát nagy mosollyal követtem. Ha ő örül, akkor nem lehet baj.
-Stip-stop legnagyobb szoba! - üvöltötte Niall, és csak ennyi kellett a fiúknak már is elsprinteltek mellettünk.
-Pipp én veled alszok, vagy lesz saját szobám? - nézett fel rám Dan, mikor mellé értem.
-Melyiket szeretnéd? - mosolyogtam rá.
-Hát... Azt hiszem örülnék a saját szobának. De veled is akarok aludni. Meg Zefrinával is, mint eddig... Ugye nem baj? - kérdezte bűnbánóan. Hogy őszinte legyek, nem esett túl jól, hiszen most már Ben sincs itt, de nem fogom ezzel praktálni, ha külön szobát akar legyen.
-Claire biztosra veszem, hogy szívesen aludna veled... - hallottam meg Zef sajnálkozó hangját.
-Hülye vagy! - nevettem fel keserűen az alapvető hazugságon. - Amúgy is meg kell tanulnom kezelni az egyedüllétet, azt hiszem nem normális már amit csinálok... -fintorogtam végig gondolva az utóbbi pár évemet.
-ÚÚÚ PIPP UGYE EZ LEHET AZ ENYÉM? - visított gyerekhangon öcsém, mire rohantam megnézni melyik helyiséget találta meg magának.
  Földszint, legkisebb szoba, bár azt hiszem neki mindegy, örül annak, hogy ő választhatja ki.
-Jól van Baba, csak azt mond meg, hol alszik akkor Zefrina? - guggoltam le mellé.
-Hát... Hát megnagyobbítod nekem! - vigyorog.
-Mi a varázsszó? - vonom fel a szemöldököm.
-Mi? - néz rám furán. - Soha nem mondasz ilyenkor semmit! - rázza a fejét.
-Kérem szépen! - súgja neki Zef, mire mérgesen néztem rá.
-Kérem szépen! - vágta ki magát Danny.
-Ez így nem fair! - néztem rá, majd sárkányomra- Még is, hogy tanulja meg, ha folyamatosan megmondod neki?!
-Olyan édes... - Olvadozott sárkányom. Borzasztó. Komolyan néha megmutathatná a morci felét is Dannynek, azt hiszem az eredményesebb lenne.
-Claire ne fenyíteni akard az öcséd, hanem nevelni! - háborodott fel.
-Bocs, hogy a kiképzésen ért neveltetés és apám elkényeztetése mellett nem megy ez a legjobban! - fakadtam ki elkeseredetten, magamat is meglepő módon, majd mielőtt elsírhattam volna magam Danny előtt, intettem egyet, hogy a szoba bővülni kezdjen, majd  a következő pillanatban a parton találtam magam.
-Jajj Claire jól csinálod... Hé most hova mé... Mit csinálsz?! - rémüldözött Zefrina, majd hatalmas párduc üvöltés közepette rohant felém a parton, de én már a vízbe voltram térdig.
-Pipp! PIPP! - futott mögötte sokkal de sokkal lassabban Daniel is, s ez az zaj már húzta magával a többieket.
-Basszus Zefrina megijeszted! - nyeltem vissza könnyeimet, s léptem mosolyogva öcsémhez.
-Te meg engem!
- Kicsim nem lesz semmi baj, csak egy kicsit fürdök egyet! - magyaráztam neki a legegyszerűbb módon.
-Én is mehetek? - csillant fel a szeme.
-Tényleg Claire miért nem vársz meg minket, mindjárt jövünk. - kérdezte Harry.
-Azért, mert nálam a fürdés kicsit mást foglal magába...- válaszoltam meglepően nyugodtan, hiszen fejben már nem itt voltam.
-Pucér fürdőzésben is benne vagyok! - vigyorgott amaz perverzen, s egy apró mosolyt megint csak elengedtem.
-Tuti jól vagy? - aggodalmaskodott sárkányom.
-Persze csak most már tényleg mennék... Nem Zefrina nem zárlak ki nyugi és hamar jövök, csak rég voltam tenger vagy óceán közelébe és most már elkapott az érzés. 
-Jólvan... Danny gyere a nővéred kicsit elúszkál most! - hívta magához, mire leraktam, hogy meginduljon a fekete párduc felé. Hű azért ez elég ijesztő lehet kívülről...
- Na jó este jövök... - intettem nekik, s éreztem, hogy a víz kezd felkúszni rajtam, kezdi magába szívni minden egyes porcikám, s kezd egyesülni vele.
-Claire még is mi történik? - nézte döbbenten Zayn az eltűnő, vízzé változó végtagjaimat.
-Én így úszok! - kacsintottam még rá utoljára, majd a víz belepte a fejem is én meg megszüntem létezni. Apró cseppek lettem, ami minden felé száll a tengeren, lemegy a legmélyebb pontokra, bemászik a sötét barlangokba, s némán sírva ott tölti ki bánatát, hogy aztán tisztán, vidáman szabadon szelje tovább a habokat a delfinekkel együtt.
  Ritkán csinálunk ilyesmit, hogy ennyire egyesülünk egy-egy elemmel főleg, mert ha minden kis problémát így oldanánk meg, akkor túlságosan átlagos lenne. Ez olyan, mint mondjuk, az, hogy mit eszik az ember. Csinálhatná minden nap a kedvenc ételét, de akkor elveszíteni az íz azt az értékét, amit képvisel.
  Már sötét volt, mire visszaértem, s éppen akkor indultak be a házba.
-Na hiányoztam? - Szóltam Dannynek fejben, mire megfordult, elengedte Harry kezét, s futva indult felém, hogy a karjaimba vesse magát.
-Jajj de jó! Nézd Pipp! Harry építette velem! Jó, mi? - vigyorgott és az embermódra vödrökkel készített homokvár felé mutatott.
-Hű ez királyság!  - ragadt rám lelkesedése. - Hozzá tehetem az én részem?
-Ahham... - bólogatót, mire apró ágakat varázsoltam a tornyokra és a bejáratra, majd mint a kis fáklyákat meggyújtottam őket. - Hűű Köszi!
-Na jól van Picúr ennyi volt húzunk aludni! - vittem be.
  Gyorsan lefürdettem, s nem kellett sok, már az esti mese közben bealudt, Zefrinával együtt. Rendesen lefárasztja szegény Zeffet az öcsém...
 Na és akkor most mi legyen... Ilyenkor mindig Bennel voltam most meg. A francba is!
 Ksétáltam a partra, onnan pedig kivarázsoltam magam az öböl szélén lévő magas sziklafalra, hogy a nyílt tengert bámulva mély depressziómba cigizhessek. Hahh, de drámai vagyok... Na jó, az "úszás" után, annyira nem vagyok már menthetetlen, csak nem a legjobb egyedül egy olyan közösségben, amit még csak nem is én választottam.
-Claire csak te érzed, hogy egyedül vagy. Látnod kéne, hogy szinte mindenki azért iparkodik, hogy boldogok legyetek Dannel. - szólalt meg a fejembe Harry. Na róla sikerült egy percre megfeledkeznem... - Kösz... - nevetett sértő gondolataimon, de nem vette fel.
-Szerintem ne menjünk bele megint az "Én mitől lennék boldog" témába, mert már én magam is unom a veszekedéseket. - Sóhajtottam.
-Rendben, csak Harry Potteresen varázsolj magad mellé, mert azt hiszem látom, hogy hol vagy, csak nem értem, hogy kerültél oda... - Vakarta meg tarkóját (ezt persze csak érzékeltem) , s mikor hátrafordultam láttam, hogy egy alak a parton áll, s az én irányomba kukkol.
 Nem tudom mi vett rá, hogy teljesítsem kérését, de megtettem. Talán már annyira félek az egyedülléttől, hogy most már bárki jó...
-Héé, attól még, hogy most már itt vagyok melletted még mindig hallom, amit ott mondasz! - célzott gondolataimra mikor levetette magát mellém.
-Ne haragudj. - sóhajtottam, de nem néztem rá.
-Ez nem túl Claires... Mi a baj? - kérdezte, mire vállat vontam.
-Kérsz? - nyújtottam felé cigis dobozom, s kivett egy szálat.
-Amúgy hol vagyunk? - kérdezte egy hosszabb csend után.
-Horvátországon belül? Fogalmam sincs soha nem érdekelt... - mondtam, s ekkor döbbentem rá mekkora hülye vagyok. Vagy is elég nevetségesen hatott és abszurdul ez az egész, így röhögni kezdtem.
-Most meg mi van? - nézett rám furán.
-Mióta az eszemet tudom ide járok nyaralni, de fogalmam sincs hol vagyok. Még is milyen elbaszott ember vagyok?!
-Ez mondjuk igaz. - helyeselt, mire mégjobban nevetni kezdtem, de most már ő is csatlakozott.
 Egy keveset ültünk még ott, egymás mellett, csak élvezve a csöndet, majd vissza repítettem magunkat a házhoz.
-Jó éjszakát! - intett mosolyogva, mire biccentve viszonoztam gesztusát, s gyorsan felrepítettem magam az eddig nemlétező toronyszobába.
  Hamar elvégeztem az esti dolgaimat, s befeküdtem az ágyba. Nem tudtam kiverni Harryt a fejemből, s rossz volt egyedül lenni a szobában.
  Úgy éreztem mindenki egyedül hagyott senkinek sem kellek s ez az álmomra is hatással volt, ugyanis hiába döbbentem rá, hogy csak álom, kezdett eluralkodni rajtam a pánik, és nem tudtam felébredni. Egyszerűen tehetetlen voltam, s ez az érzés eddig ismeretlen volt számomra, bár mostanában egyre többet találkoztam vele.
  Aztán eszembe jutott Harry és... És elképzeltem ahogy mosolyogva néz rám, gödröcskéje megjelenik, majd átkarol és úgy alszunk tovább nyugodtan, hiszen ott senki sem bánthat, együtt vagyunk.
  Csak nem számítottam arra, hogy a reggeli ébredésnél az ő szuszogására kelek...

15. Fejezet - Megígérem

Halii!! Ne haragudjatok a késésért, csak egyszerűen nem volt időm leülni, belendült a nyár.... :P Sajnálom én iparkodok csak ehhez több idő kell, mint a régi blogomhoz, mivel ötletekben kicsit megvagyok lőve... Remélem azért tetszik és írtok nekem szépeket vagy csúnyákat! :D Jövőhéten a Balcsin leszek, de hétvégére elvileg haza érek, de kérdéses,h ogy tudok e írni, sajnálom....
Ui: A másik blogra csak akkor fogok részt hozni bocsi! Már készül a rész, de nem lesz kész az előtt....

                                                                                     Joo Olvasást!!

                                                                                                                Xx Blair

-Segítsek pakolni? - kérdezte a rekedtes hanga  fejemben már vagy századszorra, amitől kezdtem teljesen kiborulni. Ez a gyerek megőrjít! - Én is megőrülök érted, Baby! - hallottam meg nevetését a fejemben, mire nem bírtam tovább. Eddig próbáltam úgy tenni, mintha nem is lenne, de.... Egész kicseszett nap ezt hallgattam! - Én csak segíteni akaro...
-Befognád végre azt a hatalmas pofádat?! - üvöltöttem "belül" olyan hangon, amit tudom, hogy oda bent hallgatni egyáltalán nem kellemes, így nem csoda, hogy a következő pillanatban hangosan üvöltött fel.
-Jól vagy, haver? - nyitott be hozzá Louis.
-Igen csak... Á, minegy. - Te aztán nem vagy semmi! Ámuldozott fejben, mire döbbenten leálltam a cuccaim pakolásával. Miért nem akad ki semmire?! - Angyalom, rád nem lehet haragudni! - Nevetett megint, én meg már szinte remegtem. - Figyelj, szólj, ha kell segítség a legszexybb melltartók válogatásában! - s ezek után még Zef is nevetni kezdett.
-Na jó Harry, elég legyen! Egy ideig még azt mondom vicces vagy, utána unom, most meg már halálosan elegem van a szaraidból! Fogalmad sincs milyen fegyver az, hogy így folyamatosan tárva nyitva hagyod a fejed nekem...
-Nem csak azt!
-Kuss! Ha nem hagyod abba egy percen belül, nem kicsit fogod szarul érezni magad a következő órákban.... - fenyegettem halálosan komolyan, de valamiért nem akarta befogni.
-Claire nem kéne... - Zefrina tudta miről beszélek, így ő már most feszengve állt az események előtt.
-Csak, hogy drága Clairem, nem bánthatsz! - hahh, nem is tudja, hogy mennyire téved!
-Múltkor sem lett jó vége! - vágta hozzám önelégülten, de most már annyira elegem volt, hogy nem sajnáltam volna használni rajta azt a dolgot, amit... Hát... Azt hiszem ezt nem tudom jól leírni, de meghagyom neki a lehetőséget: Ha most leáll, akkor nem használom rajta. - Jajj remélem a melltartóidhoz bugyikákat is hozol! A csipke francia a kedvencem!  A Fekete! De a fehéret is bírom....
-Figyelmeztettelek! - álltam le a pakolással, hogy oda tudjak koncentrálni. Hangom félelmetesen csengett fejében, s éreztem, hogy kezdi elhinni miről beszélek, ahogy belemásztam a leggyengébb félelmébe és illúziót csináltam belőle.
-Claire ne készítsd ki túlságosa...
-Nyugi Zef a leggyengébbet jelenítettem meg! - nyugtattam sárkányom, miközben végig néztem, hogyan terjed szét az újságokban egy olyan kép Harryről, ahol az arca közepén egy hatalmas bibírcsók van. Most komolyan? na jó ez tényleg gyenge ahhoz képest, de ő így is teljesen ki volt.
 Hagytam egy kicsit hadd élvezkedhessen az illúzióban a sok sajtós között, majd a szobájába teleportáltam és, kiszedtem az "álomból".
-Én megmondtam. - vigyorogtam most én, miközben levegő után kapkodott.
-Ez... Ez... Ugye nem történt meg? - tapogatta arcát.
-Mondtam, hogy az, ha a fejedbe engedsz, iszonyú nagy veszéllyel jár, szóval ahelyett, hogy szórakoztatnál, próbáld levédeni!
-De...
-Basszameg, elegem van! Ez nem játék! Össze vissza beszélsz folyamatosan és kizárni sem tudlak, mert valahogy bekerülsz mindig vagy nem tudom, de... - itt elkeseredetten ültem az ágyára. - Belefáradtam ebbe Harry. Nekem nem sokára egy országot kell irányítanom, ahol a figyelem iszonyú fontos te pedig... az egyik olyan kommunikációs képességemet teszed tönkre per pillanat, ami életeket menthet. Le kell erről állnod! - mondtam gyengéden.
-Én... - kezdte egy hosszabb csend után. - Ne haragudj, nem gondoltam végig ezt csak... Olyan jól érzem magam mostanában! Én ember vagyok! Nekem nem kéne tudnom ilyeneket, nem kéne ennyire sok erőt és.... Mindent éreznem! Nem kéne látnom a kocsik rendszámát 50 méterről én... Nem ehhez vagyok szokva. Új nekem, hogy tudok valakivel így beszélgetni, főleg, hogy pont veled. Nem tudom milyen károkat okozhatok ezekkel, nem akartam... Sajnálom. - ült le mellém.
-Megígérem neked, hogy megtanítom lezárni az elméd és, ha valami furcsát tapasztalsz, azt is elmagyarázom, de kérdezz! Ne csak a vakvilágba próbálkozz, mert a végén még valaki megsérül. - oktattam ki, amit ő mosolyogva fogadott.
-Mikor indulunk? - váltott témát.
-Fél órán belül gyertek át! - azzal visszakerültem a szobámba.
-Ez szép volt Claire. - dícsért meg Zef.
-A végén még kiderül, hogy annyira nem is hülye!- somolyogtam magam elé.
-Csak nem...?
-Zefrina ne rontsd el! - vágtam hozzá egy párnát, de ő csak nevetett. - Na jó megnézem Benéket. - tápászkodtam fel, miután intettem a cuccoknak, hogy pakolják be magukat. Hát igen, egyszerűen lerendezem...
-Ben kész vagy? - mentem fel a filmnéző... Nem tudom, hogy hívják azt az izét.
-Őőő... Claire én nem mennék. - állt fel hirtelen, de Danny nem zavartatta magát nézte tovább. - Gyere le, beszéljük meg ott! - intett ki, s mikor rágyújtottunk rákezdett. - Deesery ezen a héten végez. Vissza kell mennem Paradise-ba. - jesszus erről meg is feledkeztem!
-És... Mikor végzel? - érdeklődtem rémülten.
-Nem tudom... Tudod, hogy ez ilyenkor mindig hosszú macera... - vakarta a tarkóját, mire járkálni kezdtem. Nem kérhetem, hogy jöjjön velem, tudom milyen szar, ha elválasztanak minket Zeffel, most kelleni fog nekik kettesben egy kis idő, főleg, hogy ez Dees avatása volt...
-Redben Benjamin. - álltam meg. Tudom mit fogok rábízni. - Akkor átruházom rád, egy időre az uralkodás jogát. - sóhajtottam, mire döbbenten nézett fel rám, majd röhögni kezdett.
-Mi van?
-Komolyan mondom. - néztem a szemébe.
-Claire nem igaz, hogy nem bírsz ki egy kis időt anélkül, hogy kiakasztanád a Tanácsot. - sóhajtott Zefrina.
-A Tanács teljesen eltorzult gondolkodással rendelkezik! - jelentettem ki.
-Claire, nem adhatod csak úgy ár nekem ezt! Ehhez... Ehhez kell az a bizonyos.... - kereste a szavakat.
-Megmutatom én milyen egyszerű ez! - közelebb léptem hozzá a vállára tettem a kezem, majd előhívva magamban a királyi vér jogát kezdtem hangosan a szokásos szánalmas szöveget. - Én, Claire Moonlight, Michael Moonlight elhunyt uralkodónk lánya, trónörökösi jogomnál fogva, átruházom az uralkodás jogát rád Benjamin Price, teljesen addig, míg vissza nem vonom e kijelentésem! A vérem kötelez az országom megvédésére, és te vagy az, aki erre a feladatra per pillanat a legalkalmasabb. A szellemek legyenek veled! - csókoltam homlokon végül, úgy ahogy az ilyesfajta ünnepségeken szokták, s mikor éreztem, hogy átárad belé az a bizonyos... Fogalmam sincs, mi, a lányege, hogy az uralkodóknak olyasféle tiszteletet kölcsönöz, ami miatt az emberek igazán bízni tudnak bennük.
-Claire ez... Ez... - dadogott, de mögülünk dobogást hallottam. Hát persze... A Tanács már is itt van. Az ilyesfajta "ceremóniák", dolgok, mindig úgy történnek, hogy az egész ország részese lehessen, így parancsomat, az egész ország hallotta.
-Még is mit képzelsz magadról? - támadott le a vezető, fröcsögve. Iszonyú dühösnek tűnt.
-Azt tettem, ami szerintem a legjobb megoldás! nem is értem, miért csak most jutott eszembe. Ha én nem mehetek vissza, kijelölöm az egyetlen olyan embert, akit alkalmasnak találok a helyemre. Maguk pedig szokjanak hozzá, hogy visszatérnek a háttérbe! - vigyorogtam rájuk gondosan.
-Te kis... - indult el felém s kezén láttam már, h erőt gyűjt, így habozás nélkül változtam át "Hercegnővé". Hangom tele volt erővel.
-Attól még, hogy Benjamint felruháztam ugyanezzel az erővel, belőlem egy csepp sem távozott, Uram! - mondtam a végét gúnyosan. - Tanuljátok meg, hogy innentől kezdve nekünk tartoztok elszámolással! -elég menőn nézhettem ki, mert a pasi teljesen betojt. Többször kéne használom ezt... - És most távozzatok! - tettem hozzá negédesen, majd egy legyintéssel eltüntettem őket.
 Hosszabb csend állt be.
-Jól meg gondoltad? - kérdezte végül Ben.
-Igen.
-Én nem tanultam semmi féle etikett izéket, meg ilyeneke...
-Tudom. És ez a jó. te a nép érdekét fogod nézni, nem pedig a nemesekét. sokkal egyenlőbbnek kéne lennie az országnak, ezt már Apánál is láttam... Igen Ben, még ha nem is látszott, de figyeltem az ország életére, arra, hogy min akarok javítani, ha én kerülök trónra! - forgattam a szemem. - Amúgy meg bármikor visszavonhatom. - kacsintottam, mire szorosan magához ölelt.
-Köszönöm C.... - motyogta.
-Lehet, hogy két nap múlva már a pokolba kívánsz ezek miatt a gyökerek miatt. - céloztam a Tanácsra, s halkan nevetni kezdett. - Vigyázol az országomra Benjamin? - kérdeztem komolyan a szemébe nézve.
-Vigyázok.
-Megígéred?
-Megígérem. - biccentett.
  Fél órával később, már mindenki a kertben búcsúzkodott.
-Na jól van Cica! - térdelt Zefrina elé. - Jó egér fogást! - kacsintott rá, majd arca komolyra váltott és éreztem, hogy a lényeg, csak kettejük között hangzik el.
-Haver, mire visszajövök, legalább olyan káoszt kell okoznod, mint a nővéred! - szorongatta meg öcsémet.
  A végére  hagyott engem.
-Nagyon vigyázz magadra! - ölelt meg.
-Te is! Ha a Tanács szarakodik, csak szólj. És sokszor meg kell látogatnod minket, főleg, mert Zef is hiányolja Deeseryt... Szóval, ha kiszeretgettétek egymást...
-Na jól van Moonlight, próbálj meg a seggeden maradni! - forgatta a szemét és röhögve ellépet tőlem.
-Te pedig próbálj néha ráülni! Az uralkodás csicska egy meló. - sóhajtottam színpadiasan, végül egy utolsó intés kíséretében eltűnt. - Na srácok, mehetünk? - tereltem a "meghitt" búcsúzásról a témát, mire bólogatni kezdtek. 
 Hogy kényelmesebb legyen mindenkinek, alánk varázsoltam egy lapot, ami kivetíti a teleportálást az egész társaságra anélkül, hogy macera lenne mindenkit külön elérnem.
-Hát akkor, indulás! - sóhajtottam, s miután intettem elnyelt minket a sötétség.

14. fejezet - Nyaralás?

Haliii!!!! Neharagudjatok, de nem voltam itthon, az utóbbi egy hétben, vagy is semmiféle net közelben nem voltam... Igen, még manapság is kerülhet az ember ilyen környezetbe elég para...  Megint csak rövid és sajnálom, de döcögősen megy a sztori a fejembe, próbálom összerakni...
  remélem azért tetszik és írtok kommenteket! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szokott írni, ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam, lehet kismunkának tűnik egy egy sort visszapötyögni, de egy rész írás után, azért az is hosszúnak tűnik, mert nagyon lassan és bénán adja be, hogy írni tudjak nektek... Azért igyekszem.... 

                                       Joo Olvasást!

                                                        Xx Blair

-Teljesen ki van ütve, még nem keltheted fel! - jutott el hozzám Zef "agya", mikor kezdtem észhez térni másnap.
-De erről nem maradhat le! - vitatkozott Ben.
-Hagyjad már így is elég neki az a sok szar,a min most keresztül megy...
-Én inkább mázlistának mondanám...- morogta a fiú, mire éberebb lettem.
-Ezt meg, hogy érted?
-Úgy, hogy ő... Zefrina nekem elegem van ebből az ide oda csapódásból! Nem akarom kihasználni a lányokat én... Akarok végre egy olyat, aki úgy néz rám, mint Blair Harryre. - nyögte ki én meg döbbenten hallgattam a szobából. Mi a franc van Benjaminnal?
-Igazad van, tényleg mázlista abból a szempontból, hogy megtalálta Harryt, de nem Blair az az ember, aki csak úgy elfogadja egyik pillanatról a másikra, hogy, amit érez igazi, egy olyan EMBER iránt, akit még csak most kezd megismerni. Nem fair, hogy a szülei halála után egy ilyenbe pottyanjon! - védett sárkányom.
-Ez meg hozzáállás kérdése: Ha úgy tekint rá, mint nyűgre, csak rosszabb lesz. De Harry segíteni tudna neki, ha hagyná...
-Nem kell segítség!-  szakítottam őket félbe, mikor már nem bírtam tovább, majd bosszúsan tápászkodtam fel.
 Egyikük sem szólalt meg, teljesen lefagytak, így nyugisan sétálhattam le az emeletről.
-Figyelj, mi... - kezdte Zef, de félbeszakítottam.
-Hagyjátok csak, nem érdekel, de hagyjatok ki ezekből!  - világosítottam fel őket.
-Nem tudtuk, hogy ébren vagy...
-Akkor is kizárhattok belőle! - állítottam le dühösebben a vitát - Inkább azt mondjátok, mi az, amiről nem maradhatok le.
  Abban a pillanatban, ahogy végig mondtam megjelent előttem Annie, s az arckifejezéséből ítélve, tudtam, hogy hamarosan megtudom mi az, amiről Benék beszélgettek.
-Jó reggelt! Pont jókor, mert... valamiről beszélnünk kéne! - intett kifelé a teraszra, így követtem őt, ahol már szép kis társaság összegyűlt. Hát persze... A fiúk nélkül nincs élet. Nem nagyon akartam Harryre nézni, a tegnap esti után, valahogy nem akartam úgy tűnni, mintha sokat foglalkoznék vele... Még akkor is, ha ez nem igaz. 
  A fejemben öblös nevetést hallottam.
-Pofa be Zef!
-Az igazság néha fáj, drágám! - tette azért még hozzá, mire a szememet forgattam.
-Mire vágsz pofákat, még azt sem tudod miről van szó! - förmedt rám Louis, mire Zefrina felmordult, s ijedt arcát látva muszáj volt felhorkantanom.
-Na jó elég legyen! - szólt közbe Paul, mire egy nagy sóhajjal rágyújtottam. - Arról lenne szó, hogy elmennénk egy közös nyaralásra. - jelentette be ünnepélyesen.
-Hák istennek! Mikor indultok? - tudakoltam sietve. Paraszt vagyok:? upsz...
-Azt hiszem nem érted... - kezdte Annie, a fiúk csak figyeltek. - Paul úgy érti, hogy így... Mindannyian.
-Mi van? - ez valahogy elég fura hangnemben jött ki a tokomon, pont Dannyvel egy időben.
-Jajj de jó! - visongott.
-Nem! - mondtam határozottan. - Nem, nem és nem! Danny, ha akarod elviszlek én, de nem megyünk velük! - 
-De én velük akarok! - vágta be a durcát.
-Csak, hogy az van, amit én mondok! - kiabáltam, dühösen.
-Ne már Pipp! - nyafogott.
-Fejezd be!
-Utállak! - azzal leugrott Ben öléből és berohant, miközben én kővé dermedve álltam és bámultam a pontot, ahol előtte ült.
  Aztán felébredtem, s egy torokköszörülés közepette arrébb siettem. Soha nem mondott még nekem ilyet, s fájt. Fájt még akkor is, ha tudtam, hogy nem feltétlenül gondolja így. Én nem bírnám neki ezt mondani, nekem már csak... Ők maradtak Zeffel. 
-Claire, te is tudod, hogy nem úgy értette... - jött mellém sárkányom, mire bólintottam.
-Attól még... 
-Tudom. De még kicsi és nem ahhoz van szokva, hogy bármire is nemet mondjanak neki. Bár ebben az esetben...
-Nem gondolhatod komolyan, hogy elmegyek velük! 
-Nincs rendes okod, azon kívül, hogy Harry...
-Az pont elég! - fakadtam ki hangosan.  Nekem még is csak könnyebb így vitázni....
-Claire! Az öcséd boldog, annak ellenére, hogy elvesztette a szüleit és ez nagyrészt a fiúknak köszönhető! - Na igen... ez az, amit eddig is tudtam, csak... Nem szívesen vallom be.
-Igazad lehet. - suttogtam végül megtörten, s méltányoltam, hogy nem kezdett el semmiféle gúnyos nevetést, vagy ilyesmit.
-Ennyire azért nem vagyok szemét! - horkantott, s halványan elmosolyodtam, majd elindultam befelé megkeresni Dant.
-Baba! - nyitottam be a szobában, ahol éppen Harry vigasztalta az öcsémet.
-Hagyjál! - kiabálta, s szipogott egyet.
-Harry kimennél? - szóltam halkan, nem törődve Daniel előbbi kijelentéséve.
-Persze! - pattant fel és kettesben hagyott minket.
-Figyelj Danny... - sóhajtottam, de közbe vágott.
-Ez nem fair! Semmi rosszat nem tettek ellened, de te utálod őket és ezért nem akarsz menni! Ez nem fair! - ismételte magát sírós hangon.
-Igazad van! - vettem az ölembe és nem tiltakozott.
-Pipp kérlek! - karolt át.
-Rendben van! - mondtam ki azt, amit már a Zefrinával folytatott beszélgetés alatt megfogalmaztam magamban.
-Tényleg? - nézett fel rám könnytől csillogó szemekkel.
-Igen. Igazad volt. És te sokkal fontosabb vagy nekem annál, mint hogy egy ilyenen fennakadjak. - mosolyogtam rá, mire megölelt.
 Jól esett kettesben lenni vele, már hiányzott ez a meghittség, de aztán visszatért belé az élet és visongva rohant, hogy elújságolja, mi is megyünk.
-Tényleg jöttök? - szegezte nekem a kérdést Annie, mikor leértem. Mindenki érdeklődve nézett engem, mire muszáj volt a szememet forgatnom.
-Egyetlen egy feltétellel: Ha én választok helyet! - legalább egy kis örömöm, had legyen!
-Nem lehet! A fiúkat így is folyamatosan zaklatják, nem mehetnek bárhova, a végén még nem kerülnek elő egyben! - Paul magyarázatán elröhögtem magam.
-Hidd el nálam jobb helyet biztos, hogy nem tudsz erre a célra! - mértem végig lenézően, ő meg felszegte az állát.
-Ne légy ebben olyan biztos kislány! - harciasságán megint nevetnek kellet.- Hidd el, mint manager főleg, mint az One Direction managere, elég jó helyeket tudok.
-Ne légy ebben olyan biztos vénember! - utánoztam hangsúlyát. - Hidd el, hogy mint Tündét, sőt mint az eddigi leghatalmasabb tündér, nálam jobb helyeket nem tudsz. - gúnyolódtam, amit összeszűkült szemmel hallgatott.
-Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte, ami nagy butaságra vallott.
-Ha nem jöttél volna rá, a világon bárhova mehetnek velem, mivel egy intésembe kerül, hogy ne vegyék őket észre, vagy hogy egy olyan öbölbe kössünk ki, ami számotokra nem is létezik addig, ameddig meg nem mutatom.
-ez olyan, mint a Grimmauld tér a Harry Potterben? - vonta fel a szemöldökét Liam, mi meg Bennel összemosolyogtunk a hasonlaton. Mi is ezt mondjuk mindig.
-Pontosan.
-Na jó rendben! - adta fel Paul. - De nem tudom, hova kell rep jegyet foglalnom. - jött a következő probléma, amin már nevetni sem tudtam.
-Mond csak te tényleg ilyen hülye vagy? - bukott ki belőlem, mire Annietől egy hitetlen, Bentől meg egy szúrós pillantást kaptam. - Nem gondolod, hogy végig ülök órákat egy repülőgépen, mikor egy másodperc alatt oda hókusz-pókuszolok mindenkit! - sok felől értetlen pillantás jött felém. - Tudjátok mit? Lényegtelen, nektek csak pakolnotok kell. - sóhajtottam fáradtan. Ez rosszabb lesz, mint gondoltam.
 Kellett még egy kis idő mire oszolni kezdett a tömeg, én meg lehunyt szemmel nyitottam meg elmémet a mindenségnek.
-Claire... Claire... Claire! - hallottam Harry hangját egyre hangosabban és tisztábban, mire ijedten felpillantottam, s találkozott a pillantásom a zöld szempárral.
  Ám nem ez volt a fura.
  A hangja a fejemből jött. 
-Háhááá! Szóval most már így is dumálhatunk? Király! - vigyorgott, mint a tejbe tök, miközben én még mindig dermedten bámultam.
  Ez nem lehet...

13. Fejezet - "Nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg!"

Sziasztok!! Tudom, tudom pokolian rendszertelenek a feltöltéseim és nagyon váratlak titeket, de egyszerűen. nem tudta, írni, ma viszont valahogy megszállt az ihlet és remélem most egy ideig mellettem is marad! :))   Nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy mindezek ellenére még vagytok egy páran akik nem, hogy olvassák, de kommentelnek és feliratkoznak! Ez annyira de annyira jól esik, hogy soha nem képzeltem volna! :D 

  Ui: Ez hosszabb, remélem kárpótol titeket!!!
  Ui2: Pleaseeeee!!! Kommenteket!! Kíváncsi vagyok, tetszik-e nektek!! :)))

                                     Joo Olvasást!!

                                                        Xx Blair

 Már vagy öt perce vége a csodás kis sztorinak, de ő nem mozdul, nem szól így én sem teszem, csak is őt figyelem. Azt hiszem sokkba került. Lehet én is így reagálnék rá, ha elsőnek hallottam volna, most azonban már tudtam arra koncentrálni, hogy teljesen érzelemmentesen meséljek, s semmilyen körülmények között ne mutassak ki semmit.
-Ugye nem zavarok? - jött ki Zayn cigivel, de Harry még erre sem mozdult, ami végül a srácnak is feltűnt. - Haz, jól vagy? - rázta meg a vállát, mire a másik pislogott egy párat. - Mi történt?
-Azt hiszem sokkot kapott. - vontam vállat, ő pedig nagy szemekkel nézett vissza rám.
-Még is mitől?!
-Azt akarta, hogy meséljek neki, hát én megtettem! - pattantam fel ingerülten. Szálljon már le rólam mindenki! - Látod Zef mondtam, hogy szar ötlet! - vádoltam sárkányomat.
-Akkor is tudnia kellett! - védte magát.
-Te szerelmes vagy belém? - bukott ki Harryből. Ijedten fordultam felé, s láttam, hogy Zayn is döbbenten figyeli.
-Hogy mi van? - hitetlenkedtem. Oké, tudom, hogy a mesében ez van, de nem igaz, hogy csak ennyi maradt meg neki az egészből! - Nem! Nem ez a lényeg, nem így... - próbáltam magyarázni mikor nem válaszolt az eléggé költői kérdésemre.
-Azt hiszem még nem végeztettek... - motyogta Zayn és megint csak magunkra hagytak.
-De te mondtad, hogy ez a Seanne vagy ki beleszeretett abba a katonába és azért volt ez az egész! - vitatkozott.
-Nem ez a lényeg! - kiabáltam dühösen, mert... Féltem, hogy igaza van.
-De az előbb mondtad... - kezdte, ám most már nem hagytam, hogy befejezze.
-Elég! - kiabáltam, s hangommal együtt, hatalmas erő hullám is szállt felé, amitől magam is megijedtem. Ami ez után történt, viszont nagyon meglepett. Ő védekezésképpen feltartotta a kezét, mikor látta, hogy mi történik ám a "hullám" egyszerűen átszállt rajta és hatalmas robajjal bontott le egy jó rész a házukból.
  Lefagytunk. Mindketten döbbenten néztük művemet, s próbáltuk összerakni, mi is történhetett.
-Claire ez....- Zefrina a szavakat kereste.
-Tudom.-állítottam le.
-Mi a franc történt itt? - jött ki az örző-védő Louis. Komolyan szerintem egy őrültnek tart. Bár lehet benne valami...
-Claire? - nézett rám Ben, s próbálta összerakni a történteket, viszont.... Meg sem fordult a fejében az, ami valójában történt: Harryn átszállt az erőm. De ez nem lehet!
 Hirtelen ötlettől vezérelve idéztem meg egy kisebb energia gömböt.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...- Zefrina hamar átlátta gondolataimat.
-Te is láttad mi volt. Nem lesz baj. - ez után hangosan szólaltam meg. - Elvileg ennek nem kéne fájnia! - és mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Harryre dobtam a gömbölt. Több felől hallottam üvöltést, de mindet kizártam. Csak az érdekelt, ami történni fog. Annyit láttam, hogy a gömb, nekiütközik Haz mellkasának, aki mintha semmit nem érzett volna bámult lefelé a következő pillanatban, pedig iszonyatos sebességgel a saját energia gömböm kétszerese talált el.
  Felsikoltottam a fájdalomtól, miközben Zefrina mellettem fájdalmasan üvöltött. Kicsit erősebb lett úgy látszik, mint amilyennek szántam, de... Még is mi történt?!
-Pipp! - hallottam meg Dan síros hangját a következő pillanatban pedig már mellettem térdelt. Észre sem vettem, hogy összeestem.
-Zef rendben vagy? - hallottam meg saját gyönge hangom.
-Kell... egy kis... Idő...- nyögte fájdalmasan, s mikor odapillantottam láttam, hogy sárkánnyá változott.
-Segítek, egy pillanat. - pihegtem, s próbáltam felkönyökölni.
-Claire? - jött Ben is oda. Azt hiszem eléggé megijedt.
-Menjetek... Távolabb! Most! - azt hiszem haldoklom. NA ez aztán jó felismerés, nem gondoltam volna, hogy ilyen történhet...
-Claire.... - Zef egyre gyengébb... Jézusom, Claire szedd össze magad, vagy meghal a hülyeséged miatt.
-Pipp! - Dan egyre kétségbeesettebb volt.
-Ben most azonnal... Arébb kell vinned... - végre megmozdult és a csöppség bárhogy hisztizett, távol került tőlem.
-Srácok ti is! Hátrébb! - adta ki az utasításokat, mire mindegyik megmozdult. - Harry mi a szart csinálsz?! - üvöltötte én meg éreztem, hogy valaki mellém térdel. - Ha nem jössz el onnan, meghal!
-Ha neme sett volna le eddig, nekem nem tud ártani! - kiabálta amaz vissza.
-Csak, hogy ezt nem ő fogja irányítani! -
-Mi?!
-Menj... Kérlek... - nyögtem, s hál istennek nem kellett tovább magyaráznom, egy szó nélkül el sietett.
 Vettem egy nagy levegőt, s lehunytam a szemem. Amit most csinálnom kell, soha nem volt még ennyire életbe vágó, és kisebb problémáknál sem a legkellemesebb, hát még ekkora adagba! Ez nem egyszerűen az, hogy feltöltődöm és az elemek végig mennek rajtam, nem. Mivel haldoklom, mindenhova el kell jutniuk bennem és a bőrömön keresztül a szemen át. Hihetetlen fájdalommal tud járni, még ha nem is szándékosan bántanak.
-Zef készen állsz? - 
-Erre nem lehet készen állni! - s igaza volt.
  Ahogy a két tenyeremet a földhöz érintettem és az ég felé fordultam, éreztem, hogy elemelkedek, majd mintha apró kis darabokra szakítanának, hogy aztán lassan összerakjanak. Önkívületi állapotba kerültem. Leírhatatlan az, amit átéltem és... Még ha csak fele ennyit is, de én ezt ráküldtem Harryre. Egy emberre!
 Nem tudom mennyi ideig tartott, és hogy mennyi ideig feküdtem utána még a fűben, de amikor kinyitottam a szemem, még mindig gyöngének éreztem magam.
-Zefrina?
-Minden rendben Claire. Vége. De ha lehet ezentúl semmi ilyennel ne kísérletezz ilyenekkel.  - Morci Zef visszatért, nagy baj nem lehet. - Most az egyszer elnézem a beszólásod.
 Lassan álltam fel, és fordultam a többiek felé, miközben Zef fejér simogattam. Még mindig sárkány volt, de neki nem volt kedve felállni. Megértem.
-Dan? - néztem a Ben kezében lévő öcsémet.
-Muszáj volt elaltatnom, nagyon kikészült. - nyújtotta át mikor odaértem. Nem foglalkoztam a többiekkel, akik kimeresztett szemekkel néztek - már az események kezdete óta - és nem mozdultak a helyükről.
-Köszönöm. - vettem át, s ébresztgetni kezdtem.
-Danny! Danny! Ébresztő! - rázogattam, mire nagyokat pislogott.
-Pipp? - mosolyogva bólintottam ő meg szorosan átkarolta a nyakam. - Pipp ne csinálj ilyet többet! Nagyon féltem! -
-Semmi baj édes, itt vagyok! Gyere nézünk valami mesét, rendben? Vagy folytassuk, amit elkezdtetek? - direkt, hagytam figyelmen kívül a többieket, egyszerűen nem akartam most velük foglalkozni.
-Cl..... - kezdte valaki, de egy mozdulattal elhallgattattam és tovább mentem.
  Az egész napot Dannel Zeffel és Bennel töltöttem,a ki kicsit késve csatlakozott hozzánk. Sétáltunk, kajáltunk, pihentünk, szóval igazán semmi lányeges nem történt, csak úgy elvoltunk, szigorúan messze a háztól és a fiúktól. Zef különféle állatok képébe jött velünk, majd mikor étteremhez értünk, levált rólunk, mivel neki is muszáj ennie valamit, és hiába macska, neki egy szarvasra minimum szüksége van. Pfúj!
-Sziasztok! - köszönt Annie, mikor hazaértünk, s utána Paul is elő került.
-Elmagyarázná valaki, hogy még is miért  vannak hatalmas tégladarabok a kertünkben a fiúk házának falából? - kérdezte, s remegett az indulattól. Nem tudom mi vett rá arra, hogy beszéljek vele, s a fejéhez vágjam, de megtettem.
-Ez egyszerű. Dühös lettem Harryre, de átcsusszant rajta az a valami amit idéztem és a falat találta el. Aztán majdnem meghaltam mikor újra próbáltam. - vontam vállat. Na jó rájöttem. A lényeg, hogy mégjobban kiakasszam őket.
-Hogy mi történt? - sikkantotta Annie, mikor magukhoz tértek.
-Nyugalom minden rendben, nem lett baj. - csitítgatta Ben, de nem jött össze. Annie reakciójára nem számítottam és talán azért is hagytam, hogy azt tegye, amit tesz, ugyanis egyszer csak zokogva a nyakamba vetette magát és 'sérülések' után kutatott. Aztán... Aztán hátrébb léptem és az ő kezei bénán estek maga mellé. Egy kis ideig állt úgy maga elé bámulva, majd fogta magát és felment a szobájukba, ott hagyva minket néma csendben.
-Claire kérlek beszélj vele! - nézett rám kétségbeesetten Paul. Így még soha nem szólt hozzám. Látszott mennyire fontos neki Annie jóléte, amiben nagy szerepet kapok én is.
-C. Igazad van, szörnyű anya volt, de most tényleg beszélned kell vele. Látod, hogy reagált, nem teheted meg, mint emberrel, hogy hagyod, hadd szenvedjen amiatt, mert aggódik érted! Lehet, hogy szerinted nem érdemli meg, de a mai nap után ez a legkevesebb. Tudom, érzem, hogy te is tudod, most igazam van. - fejezte be a kis monológot Zef, és nem tiltakozhattam. Mint mondta, igaza volt.
-Ben elvinnéd megfürdetni Dannyt? - néztem barátomra, aki szó nélkül bólintott. - Csöppség, próbáld ki milyen, ha nem úszik utánad a fürdő! - pusziltam meg a feje búbját, majd újra Pricera néztem. - Ez rád is vonatkozik! Vagy takaríts utána! - azzal elindultam felfelé megkeresni Anniet. Nem volt nehéz megtalálni, csak kicsit rá kellet koncentrálnom, s máris láttam, hogy a szobájuk teraszán van.
-Nem baj, ha ide jövök? - kérdeztem halkan, mikor kiértem mellé. Sebesen kezdte törölgetni a szemeit miközben rágyújtottam, de nem szóltam többet. Ott voltam, tudtam, hogy ez neki már sokat, jelent, s ha van valami pillanatokon belül elkezdi mondani.
-Claire.. - kezdte nagy sóhajjal. - Nem kell, hogy szeress. Tudom, hogy nem szabadott volna eljönnöm, de nem érthetsz mindent erről a dologról de nem akarok magyarázkodni. Megtettem és sajnálom még ha ez téged nem is érdekel. - itt egy kicsi szünetet tartott és kereste a szavakat, hogy még is hogy kezdjen bele. Az igazság, hogy már előre tudtam, de nem szóltam, vagy is képtelen voltam. - Az viszont, hogy az anyád vagyok, nem változik sehogy sem, és ha akarod ha nem aggódom érted. Inkább legyél tőlem messze, minthogy halott. Ezt ne felejtsd el. - s ezzel le is zárta, de nem mozdult. Ott maradtunk mindketten, s ezek a szavak lebegtek közöttünk.
  De persze ezt az én érzelemmentes énem nem tudta elviselni, így mikor a cigi elégett, szó nélkül hagytam ott.
-Remélem tudod, hogy van még egy köröd!
-Zef hagyjál már! Másoknak láthatatlan lelkiismeretük van, nem lehetne, hogy nekem is az legyen?
-Ha-ha! 
-Cseszd meg!  - mondtam, mert már megint igaza volt.
-Danny? - néztem a szobából kilépő Benre.
-Mikor már fürdettem, kb. a karomban elaludt. - legyintett. - Te merre mész?
-A szomszédba. - szóltam vissza a vállam felett, majd fojtattam utam.
 Kellett egy pár mély levegővétel mielőtt becsöngettem volna, s abban a pár másodpercben amíg vártam elég sokszor eszembe jutott, hogy visszafordulok.
-Szia! - nyitott ajtót Liam.
-Szia. - köszöntem vissza csendesen. - Bejöhetek, vagy... - jobban kinyitotta az ajtót, hogy beférjek, ezzel válaszolva kérdésemre. -Köszönöm. - mentem beljebb, s a nappaliban ott találtam az egész bandát. - Sziasztok! - intettem nekik is zavartan, s nem mertem Harryre nézni.
-N most melyikünket szeretnéd  kinyírni? - nézett rám gúnyosan Louis.
-Ha nem tűnt volna fel, én voltam, aki majdnem meghalt! - csattantam fel.
-Persze, mert valamiért nem fogott Hazzan a hülye hókusz-pókuszod! - pattant fel.
-Tudtam, hogy nem fog rajta, nem vagyok hülye, nem akartam kinyírni! Én csak az elméletemet akartam megerősíteni! És sikerült valamennyire. - az utolsó mondat inkább magamnak szólt.
-Segíthetünk valamiben? - kérdezte Zayn kedvesen.
-Csak szólni akartam, hogy megcsináltam a ház oldalát...- rögtönöztem és, hogy igaz legyen állításom igaz legyen, építeni kezdtem azt.
-Köszönjük.- mosolygott a szőke, s úgy éreztem ezzel azt is jelezni akarja, hogy hisz nekem. Mint a többiek Louison kívül.
-Claire? - kérdezte várakozásképpen Liam, mikor nem mozdultam továbbra sem, s nagy sóhajjal néztem körbe.
-Harryvel szeretnék beszélni egy keveset, ha lehetséges négyszemközt. - hadartam el, mielőtt meggondolhatnám magam. Éreztem, hogy Zefrina figyel,s  egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy lezárjam elmémet, de rájöttem, hogy nem akarom. Ő a részem.
-Gyere! - intett felfelé és elindultam utána, miközben éreztem, hogy gyomrom idegesen ugrál. Ez új volt.
-Nagy baj lenne ha rágyújtanék? Ígérem semmit nem érzel, majd a füstből! - szabadkoztam, mire vállat vont s leült az ágyra. Egy ideig esetlenül ácsorogtam, majd helyet foglaltam vele szemben a földön, amit felvont szemöldökkel nézett, majd elröhögte magát. - Remélem tudod, hogy tényleg nem akartalak bántani... Nem értem mi történt pontosan én csak... Én csak ki akartam próbálni, hogy igazam van-e azok után, ami elsőre történt. - fakadtam ki, majd mélyet szippantottam.
-Tudom, hogy nem akartál bántani. - válaszolta lazán, mire majdnem félrenyeltem a füstöt.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! Nem ismersz! Semmit sem tudsz! Ne tegyél úgy, mintha olyan kurva okos lennél! - kiabáltam dühösen, miközben felpattantam.
-Egy dolgot ne felejts el Claire! - állt fel ő is és nagyon, de nagyon közel lépett. - Nem csak te változol/érzel dolgokat, amiket eddig nem. A reggeli 'balesetem' csak egy dolog volt. De te észre sem veszed, hogy valamiért látom, vagy is érzem a gondolataidat és a problémáidat! És szerintem te is az enyémeket, csak tudod, hogy zárd el.  - a végére sokkal csendesebben mondta, de éreztem, hogy közeledünk egymás felé, s nem tudtam ajkain kívül máshova nézni. Pár centi maradt már csak közöttünk, mikor észhez tértem,s  zavartan hátráltam.
-Nem tudom mit érzek, de ne merd többet kimondani az SZ betűs szót, mert azt nem viselem. Az biztos, hogy valami hülye varázslat folytán - te jó ég mennyire utálom ezt a szót! - elég brutális kötelék alakult ki közöttünk, hasonló, mint a mesében, DE nem vonjuk a két esetet egy kalap alá. Te sem akarhatod, hogy egy mese határozza meg azt, hogy kivel legyél! - azzal, mint aki jól végezte dolgát, elindultam kifelé.
-Aggódtam érted! - szólt halkan utánam.
-Tudom.- - torpantam meg egy pillanatra, hiszen... Hiszen éreztem, majd továbbindultam.
-És Claire! - állított meg még egyszer, mire megfordultam, hogy belebámulhassak vigyorgó gödröcskés arcába. - Szerintem tiltakozhatsz foggal körömmel az ellen, ami van közöttünk, de rá kell döbbenned, hogy ez van, valakinek kell egy "mese", hogy megtalálja, amit keresett. - vont vállat. - Én nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg! - kacsintott és hanyatt dőlt az ágyon.
-Cseszd meg! - sziszegtem dühösen és kicsörtettem. Pokolian idegesít ez a srác!