13. Fejezet - "Nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg!"

Sziasztok!! Tudom, tudom pokolian rendszertelenek a feltöltéseim és nagyon váratlak titeket, de egyszerűen. nem tudta, írni, ma viszont valahogy megszállt az ihlet és remélem most egy ideig mellettem is marad! :))   Nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy mindezek ellenére még vagytok egy páran akik nem, hogy olvassák, de kommentelnek és feliratkoznak! Ez annyira de annyira jól esik, hogy soha nem képzeltem volna! :D 

  Ui: Ez hosszabb, remélem kárpótol titeket!!!
  Ui2: Pleaseeeee!!! Kommenteket!! Kíváncsi vagyok, tetszik-e nektek!! :)))

                                     Joo Olvasást!!

                                                        Xx Blair

 Már vagy öt perce vége a csodás kis sztorinak, de ő nem mozdul, nem szól így én sem teszem, csak is őt figyelem. Azt hiszem sokkba került. Lehet én is így reagálnék rá, ha elsőnek hallottam volna, most azonban már tudtam arra koncentrálni, hogy teljesen érzelemmentesen meséljek, s semmilyen körülmények között ne mutassak ki semmit.
-Ugye nem zavarok? - jött ki Zayn cigivel, de Harry még erre sem mozdult, ami végül a srácnak is feltűnt. - Haz, jól vagy? - rázta meg a vállát, mire a másik pislogott egy párat. - Mi történt?
-Azt hiszem sokkot kapott. - vontam vállat, ő pedig nagy szemekkel nézett vissza rám.
-Még is mitől?!
-Azt akarta, hogy meséljek neki, hát én megtettem! - pattantam fel ingerülten. Szálljon már le rólam mindenki! - Látod Zef mondtam, hogy szar ötlet! - vádoltam sárkányomat.
-Akkor is tudnia kellett! - védte magát.
-Te szerelmes vagy belém? - bukott ki Harryből. Ijedten fordultam felé, s láttam, hogy Zayn is döbbenten figyeli.
-Hogy mi van? - hitetlenkedtem. Oké, tudom, hogy a mesében ez van, de nem igaz, hogy csak ennyi maradt meg neki az egészből! - Nem! Nem ez a lényeg, nem így... - próbáltam magyarázni mikor nem válaszolt az eléggé költői kérdésemre.
-Azt hiszem még nem végeztettek... - motyogta Zayn és megint csak magunkra hagytak.
-De te mondtad, hogy ez a Seanne vagy ki beleszeretett abba a katonába és azért volt ez az egész! - vitatkozott.
-Nem ez a lényeg! - kiabáltam dühösen, mert... Féltem, hogy igaza van.
-De az előbb mondtad... - kezdte, ám most már nem hagytam, hogy befejezze.
-Elég! - kiabáltam, s hangommal együtt, hatalmas erő hullám is szállt felé, amitől magam is megijedtem. Ami ez után történt, viszont nagyon meglepett. Ő védekezésképpen feltartotta a kezét, mikor látta, hogy mi történik ám a "hullám" egyszerűen átszállt rajta és hatalmas robajjal bontott le egy jó rész a házukból.
  Lefagytunk. Mindketten döbbenten néztük művemet, s próbáltuk összerakni, mi is történhetett.
-Claire ez....- Zefrina a szavakat kereste.
-Tudom.-állítottam le.
-Mi a franc történt itt? - jött ki az örző-védő Louis. Komolyan szerintem egy őrültnek tart. Bár lehet benne valami...
-Claire? - nézett rám Ben, s próbálta összerakni a történteket, viszont.... Meg sem fordult a fejében az, ami valójában történt: Harryn átszállt az erőm. De ez nem lehet!
 Hirtelen ötlettől vezérelve idéztem meg egy kisebb energia gömböt.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...- Zefrina hamar átlátta gondolataimat.
-Te is láttad mi volt. Nem lesz baj. - ez után hangosan szólaltam meg. - Elvileg ennek nem kéne fájnia! - és mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Harryre dobtam a gömbölt. Több felől hallottam üvöltést, de mindet kizártam. Csak az érdekelt, ami történni fog. Annyit láttam, hogy a gömb, nekiütközik Haz mellkasának, aki mintha semmit nem érzett volna bámult lefelé a következő pillanatban, pedig iszonyatos sebességgel a saját energia gömböm kétszerese talált el.
  Felsikoltottam a fájdalomtól, miközben Zefrina mellettem fájdalmasan üvöltött. Kicsit erősebb lett úgy látszik, mint amilyennek szántam, de... Még is mi történt?!
-Pipp! - hallottam meg Dan síros hangját a következő pillanatban pedig már mellettem térdelt. Észre sem vettem, hogy összeestem.
-Zef rendben vagy? - hallottam meg saját gyönge hangom.
-Kell... egy kis... Idő...- nyögte fájdalmasan, s mikor odapillantottam láttam, hogy sárkánnyá változott.
-Segítek, egy pillanat. - pihegtem, s próbáltam felkönyökölni.
-Claire? - jött Ben is oda. Azt hiszem eléggé megijedt.
-Menjetek... Távolabb! Most! - azt hiszem haldoklom. NA ez aztán jó felismerés, nem gondoltam volna, hogy ilyen történhet...
-Claire.... - Zef egyre gyengébb... Jézusom, Claire szedd össze magad, vagy meghal a hülyeséged miatt.
-Pipp! - Dan egyre kétségbeesettebb volt.
-Ben most azonnal... Arébb kell vinned... - végre megmozdult és a csöppség bárhogy hisztizett, távol került tőlem.
-Srácok ti is! Hátrébb! - adta ki az utasításokat, mire mindegyik megmozdult. - Harry mi a szart csinálsz?! - üvöltötte én meg éreztem, hogy valaki mellém térdel. - Ha nem jössz el onnan, meghal!
-Ha neme sett volna le eddig, nekem nem tud ártani! - kiabálta amaz vissza.
-Csak, hogy ezt nem ő fogja irányítani! -
-Mi?!
-Menj... Kérlek... - nyögtem, s hál istennek nem kellett tovább magyaráznom, egy szó nélkül el sietett.
 Vettem egy nagy levegőt, s lehunytam a szemem. Amit most csinálnom kell, soha nem volt még ennyire életbe vágó, és kisebb problémáknál sem a legkellemesebb, hát még ekkora adagba! Ez nem egyszerűen az, hogy feltöltődöm és az elemek végig mennek rajtam, nem. Mivel haldoklom, mindenhova el kell jutniuk bennem és a bőrömön keresztül a szemen át. Hihetetlen fájdalommal tud járni, még ha nem is szándékosan bántanak.
-Zef készen állsz? - 
-Erre nem lehet készen állni! - s igaza volt.
  Ahogy a két tenyeremet a földhöz érintettem és az ég felé fordultam, éreztem, hogy elemelkedek, majd mintha apró kis darabokra szakítanának, hogy aztán lassan összerakjanak. Önkívületi állapotba kerültem. Leírhatatlan az, amit átéltem és... Még ha csak fele ennyit is, de én ezt ráküldtem Harryre. Egy emberre!
 Nem tudom mennyi ideig tartott, és hogy mennyi ideig feküdtem utána még a fűben, de amikor kinyitottam a szemem, még mindig gyöngének éreztem magam.
-Zefrina?
-Minden rendben Claire. Vége. De ha lehet ezentúl semmi ilyennel ne kísérletezz ilyenekkel.  - Morci Zef visszatért, nagy baj nem lehet. - Most az egyszer elnézem a beszólásod.
 Lassan álltam fel, és fordultam a többiek felé, miközben Zef fejér simogattam. Még mindig sárkány volt, de neki nem volt kedve felállni. Megértem.
-Dan? - néztem a Ben kezében lévő öcsémet.
-Muszáj volt elaltatnom, nagyon kikészült. - nyújtotta át mikor odaértem. Nem foglalkoztam a többiekkel, akik kimeresztett szemekkel néztek - már az események kezdete óta - és nem mozdultak a helyükről.
-Köszönöm. - vettem át, s ébresztgetni kezdtem.
-Danny! Danny! Ébresztő! - rázogattam, mire nagyokat pislogott.
-Pipp? - mosolyogva bólintottam ő meg szorosan átkarolta a nyakam. - Pipp ne csinálj ilyet többet! Nagyon féltem! -
-Semmi baj édes, itt vagyok! Gyere nézünk valami mesét, rendben? Vagy folytassuk, amit elkezdtetek? - direkt, hagytam figyelmen kívül a többieket, egyszerűen nem akartam most velük foglalkozni.
-Cl..... - kezdte valaki, de egy mozdulattal elhallgattattam és tovább mentem.
  Az egész napot Dannel Zeffel és Bennel töltöttem,a ki kicsit késve csatlakozott hozzánk. Sétáltunk, kajáltunk, pihentünk, szóval igazán semmi lányeges nem történt, csak úgy elvoltunk, szigorúan messze a háztól és a fiúktól. Zef különféle állatok képébe jött velünk, majd mikor étteremhez értünk, levált rólunk, mivel neki is muszáj ennie valamit, és hiába macska, neki egy szarvasra minimum szüksége van. Pfúj!
-Sziasztok! - köszönt Annie, mikor hazaértünk, s utána Paul is elő került.
-Elmagyarázná valaki, hogy még is miért  vannak hatalmas tégladarabok a kertünkben a fiúk házának falából? - kérdezte, s remegett az indulattól. Nem tudom mi vett rá arra, hogy beszéljek vele, s a fejéhez vágjam, de megtettem.
-Ez egyszerű. Dühös lettem Harryre, de átcsusszant rajta az a valami amit idéztem és a falat találta el. Aztán majdnem meghaltam mikor újra próbáltam. - vontam vállat. Na jó rájöttem. A lényeg, hogy mégjobban kiakasszam őket.
-Hogy mi történt? - sikkantotta Annie, mikor magukhoz tértek.
-Nyugalom minden rendben, nem lett baj. - csitítgatta Ben, de nem jött össze. Annie reakciójára nem számítottam és talán azért is hagytam, hogy azt tegye, amit tesz, ugyanis egyszer csak zokogva a nyakamba vetette magát és 'sérülések' után kutatott. Aztán... Aztán hátrébb léptem és az ő kezei bénán estek maga mellé. Egy kis ideig állt úgy maga elé bámulva, majd fogta magát és felment a szobájukba, ott hagyva minket néma csendben.
-Claire kérlek beszélj vele! - nézett rám kétségbeesetten Paul. Így még soha nem szólt hozzám. Látszott mennyire fontos neki Annie jóléte, amiben nagy szerepet kapok én is.
-C. Igazad van, szörnyű anya volt, de most tényleg beszélned kell vele. Látod, hogy reagált, nem teheted meg, mint emberrel, hogy hagyod, hadd szenvedjen amiatt, mert aggódik érted! Lehet, hogy szerinted nem érdemli meg, de a mai nap után ez a legkevesebb. Tudom, érzem, hogy te is tudod, most igazam van. - fejezte be a kis monológot Zef, és nem tiltakozhattam. Mint mondta, igaza volt.
-Ben elvinnéd megfürdetni Dannyt? - néztem barátomra, aki szó nélkül bólintott. - Csöppség, próbáld ki milyen, ha nem úszik utánad a fürdő! - pusziltam meg a feje búbját, majd újra Pricera néztem. - Ez rád is vonatkozik! Vagy takaríts utána! - azzal elindultam felfelé megkeresni Anniet. Nem volt nehéz megtalálni, csak kicsit rá kellet koncentrálnom, s máris láttam, hogy a szobájuk teraszán van.
-Nem baj, ha ide jövök? - kérdeztem halkan, mikor kiértem mellé. Sebesen kezdte törölgetni a szemeit miközben rágyújtottam, de nem szóltam többet. Ott voltam, tudtam, hogy ez neki már sokat, jelent, s ha van valami pillanatokon belül elkezdi mondani.
-Claire.. - kezdte nagy sóhajjal. - Nem kell, hogy szeress. Tudom, hogy nem szabadott volna eljönnöm, de nem érthetsz mindent erről a dologról de nem akarok magyarázkodni. Megtettem és sajnálom még ha ez téged nem is érdekel. - itt egy kicsi szünetet tartott és kereste a szavakat, hogy még is hogy kezdjen bele. Az igazság, hogy már előre tudtam, de nem szóltam, vagy is képtelen voltam. - Az viszont, hogy az anyád vagyok, nem változik sehogy sem, és ha akarod ha nem aggódom érted. Inkább legyél tőlem messze, minthogy halott. Ezt ne felejtsd el. - s ezzel le is zárta, de nem mozdult. Ott maradtunk mindketten, s ezek a szavak lebegtek közöttünk.
  De persze ezt az én érzelemmentes énem nem tudta elviselni, így mikor a cigi elégett, szó nélkül hagytam ott.
-Remélem tudod, hogy van még egy köröd!
-Zef hagyjál már! Másoknak láthatatlan lelkiismeretük van, nem lehetne, hogy nekem is az legyen?
-Ha-ha! 
-Cseszd meg!  - mondtam, mert már megint igaza volt.
-Danny? - néztem a szobából kilépő Benre.
-Mikor már fürdettem, kb. a karomban elaludt. - legyintett. - Te merre mész?
-A szomszédba. - szóltam vissza a vállam felett, majd fojtattam utam.
 Kellett egy pár mély levegővétel mielőtt becsöngettem volna, s abban a pár másodpercben amíg vártam elég sokszor eszembe jutott, hogy visszafordulok.
-Szia! - nyitott ajtót Liam.
-Szia. - köszöntem vissza csendesen. - Bejöhetek, vagy... - jobban kinyitotta az ajtót, hogy beférjek, ezzel válaszolva kérdésemre. -Köszönöm. - mentem beljebb, s a nappaliban ott találtam az egész bandát. - Sziasztok! - intettem nekik is zavartan, s nem mertem Harryre nézni.
-N most melyikünket szeretnéd  kinyírni? - nézett rám gúnyosan Louis.
-Ha nem tűnt volna fel, én voltam, aki majdnem meghalt! - csattantam fel.
-Persze, mert valamiért nem fogott Hazzan a hülye hókusz-pókuszod! - pattant fel.
-Tudtam, hogy nem fog rajta, nem vagyok hülye, nem akartam kinyírni! Én csak az elméletemet akartam megerősíteni! És sikerült valamennyire. - az utolsó mondat inkább magamnak szólt.
-Segíthetünk valamiben? - kérdezte Zayn kedvesen.
-Csak szólni akartam, hogy megcsináltam a ház oldalát...- rögtönöztem és, hogy igaz legyen állításom igaz legyen, építeni kezdtem azt.
-Köszönjük.- mosolygott a szőke, s úgy éreztem ezzel azt is jelezni akarja, hogy hisz nekem. Mint a többiek Louison kívül.
-Claire? - kérdezte várakozásképpen Liam, mikor nem mozdultam továbbra sem, s nagy sóhajjal néztem körbe.
-Harryvel szeretnék beszélni egy keveset, ha lehetséges négyszemközt. - hadartam el, mielőtt meggondolhatnám magam. Éreztem, hogy Zefrina figyel,s  egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy lezárjam elmémet, de rájöttem, hogy nem akarom. Ő a részem.
-Gyere! - intett felfelé és elindultam utána, miközben éreztem, hogy gyomrom idegesen ugrál. Ez új volt.
-Nagy baj lenne ha rágyújtanék? Ígérem semmit nem érzel, majd a füstből! - szabadkoztam, mire vállat vont s leült az ágyra. Egy ideig esetlenül ácsorogtam, majd helyet foglaltam vele szemben a földön, amit felvont szemöldökkel nézett, majd elröhögte magát. - Remélem tudod, hogy tényleg nem akartalak bántani... Nem értem mi történt pontosan én csak... Én csak ki akartam próbálni, hogy igazam van-e azok után, ami elsőre történt. - fakadtam ki, majd mélyet szippantottam.
-Tudom, hogy nem akartál bántani. - válaszolta lazán, mire majdnem félrenyeltem a füstöt.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! Nem ismersz! Semmit sem tudsz! Ne tegyél úgy, mintha olyan kurva okos lennél! - kiabáltam dühösen, miközben felpattantam.
-Egy dolgot ne felejts el Claire! - állt fel ő is és nagyon, de nagyon közel lépett. - Nem csak te változol/érzel dolgokat, amiket eddig nem. A reggeli 'balesetem' csak egy dolog volt. De te észre sem veszed, hogy valamiért látom, vagy is érzem a gondolataidat és a problémáidat! És szerintem te is az enyémeket, csak tudod, hogy zárd el.  - a végére sokkal csendesebben mondta, de éreztem, hogy közeledünk egymás felé, s nem tudtam ajkain kívül máshova nézni. Pár centi maradt már csak közöttünk, mikor észhez tértem,s  zavartan hátráltam.
-Nem tudom mit érzek, de ne merd többet kimondani az SZ betűs szót, mert azt nem viselem. Az biztos, hogy valami hülye varázslat folytán - te jó ég mennyire utálom ezt a szót! - elég brutális kötelék alakult ki közöttünk, hasonló, mint a mesében, DE nem vonjuk a két esetet egy kalap alá. Te sem akarhatod, hogy egy mese határozza meg azt, hogy kivel legyél! - azzal, mint aki jól végezte dolgát, elindultam kifelé.
-Aggódtam érted! - szólt halkan utánam.
-Tudom.- - torpantam meg egy pillanatra, hiszen... Hiszen éreztem, majd továbbindultam.
-És Claire! - állított meg még egyszer, mire megfordultam, hogy belebámulhassak vigyorgó gödröcskés arcába. - Szerintem tiltakozhatsz foggal körömmel az ellen, ami van közöttünk, de rá kell döbbenned, hogy ez van, valakinek kell egy "mese", hogy megtalálja, amit keresett. - vont vállat. - Én nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg! - kacsintott és hanyatt dőlt az ágyon.
-Cseszd meg! - sziszegtem dühösen és kicsörtettem. Pokolian idegesít ez a srác!