3. fejezet - Barátok

Haliii!!! Hááát, itt lenne a következő rész, és tudom nem túl izgalmas, nem is a legjobb és egyenlőre nagyon sok hasonlóságot találni benne a másik blogomhoz képest, de ezt régebben írtam még és nem szeretném átírni az elejét. Vagy is régebben kezdtem és ez még az a szöveg, de nemsokára majd végre már 'napra készen' ide írom, mert utálom, hogy javítgatnom kell írás helyett, na mindegy.    Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de ezentúl megpróbálom gyakrabban. 
 Ui: Nagyon szépen köszönöm a feliratkozóknak és azoknak, akik olvassák és kommentelnek, ígérem nemsokára válaszolok a komikra, de egyenlőre nem nagyon jutottam el odáig... :///
 UI2: Kérlek kérlek kommenteljetek, iratkozzatok fel annyira jól esne!! :)))))
 UI3: Kérdés: Szerintetek kirakjam még egy ideig a Hell Girl-re ha van új rész??

  Joo Olvasást!!
 

                                        Xx Blair

"És én robbantam."

 A kontroll elveszett, én meg öt elem kereszttüzében álltam, s semmit sem érzékeltem a külvilágból.  Összecsaptak felettem, egymásba fonódtak, kapcsolódtak, olyan… Olyan  voltam, mint egy bomba… És piszkosul élveztem. Hajam megnyúlt, körbeölelt teljesen, hogy akár fegyverként is tudjam használni, s végéből tűzcsóvák törtek elő, ami azt jelentette, hogy a harag dominál.

   Nem tudom mennyi idő volt, mire mindent kiadtam magamból, de egyszer csak oszlani kezdett a körülöttem lévő kavalkád, míg nem, az a maradék, ami még nem tűnt el, beleszállt a mellkasomba, így végre tiszta fejjel körbe nézhettem.

  Az első, amit észrevette, hogy átváltoztam. Ez az, aminek annyira nem örülök, mert ilyenkor túlságosan elragadtatom magam, túlságosan könnyen uralma alá von, az a bizonyos szabadság érzet, ami veszélyessé teszik a tündéreket, s ami miatt nem töltünk túl sok időt ebben az ’állapotunkban’ a harcosokon kívül.

-Claire! Minden rendben? Claire, az istenért válaszolj már! – Zefrina kétségbeesetten üvöltött, mind a fejemben, mind párducbőrben.

  Uramisten, velük minden rendben? A pajzson kívülre koncentráltam és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy a védőfal tartotta magát. Gyorsan visszavontam, majd Dannyhez rohantam, aki könnyes szemmel halálra rémülve nézett rám.

-Itt vagyok Édesem, nincsen semmi, baj, csak a nővéred néha egy kicsit túlzásba viszi az idegeskedést. – simogattam idegesen, s közben halványan elmosolyodtam.

  Zefrina megkönnyebbülve nevetett fel a fejemben, és hozzám dörgölőzött, mint egy cica.

-Héé!- erre én nevettem. Hirtelen minden sokkal könnyebbnek és stressz mentesnek tűnt.

- Ez nagyon menő volt Pipp! És ijesztő! Te vagy a leghatalmasabb tündér, akit valaha láttam! – Dan csillogó szemmel nézett rám.

 Na igen, az ő két évével, ez nem túl nagy szó, de annyira imádni való!

Hamar témát váltott:- Pipp fürödhetek? Ugye lehet? Légysziii! – enyhén vicces, hogy egy életveszélyes helyzetet, hogyan kezel, de inkább csak bólintottam, majd gyorsan „rábűvöltem,” egy fürdőgatyát.

- Nyomás nagyfiú! – csaptam a popsiára, mire Nevetve futott a víz felé.

-Zefr…

-Ne is mond, már megyek! De ha még egyszer így megijesztesz, többet nem fogsz velem repülni! – csak nevettem. Zef olyan morcos tud lenni!

  Gyorsan megkértem a vízet, hogy vigyázzon Danre, nehogy belefulladjon és játsszon vele, majd Benhez fordultam. Ugyan ott állt, mint, amikor a pajzsot felállítottam.

-Köszönöm. – öleltem meg, amit szorosan viszonzott.

-Őszinténszólva, nem tudtam, hogy beválik-e, de… Héé ne nézz így, ha nem próbáltad volna meg biztosan meghaltunk volna! –ebben igaza volt. Belebokszoltam a vállába, majd a medence széléhez sétáltunk.

-Várjatok! – hallottam mögülünk egy hangot. Megtorpantunk, majd Ben a hang irányába fordított, mikor látta, hogy magamtól biztosan nem mozdulok meg.

-Igen Annie? –kérdezte udvariasan.

-Én… Én… Csak megszerettem volna kérdezni, hogy minden rendben van-e? – látszott, hogy nem ez lett volna az, amit eredetileg meg akart kérdezni, de az ő fejébe biztos, hogy nem akarok turkálni, nem érdekel eléggé, ahhoz a dolog.

-Igen, most már minden rendben van. – mosolyodott el Ben. Basszus, hogy bírja ezt? Miért ilyen kedves?!

  Visszafordultam és tovább indulta….

-Várjatok! – Szólt megint utánunk, mire Benjamin drága megint visszarántott.

-Nyugi Annie, csak nyugodtan. –  Bíztatóan mosolygott. Minek kell ilyen kedvesnek lennie vele? Ő egy utolsó szemétláda, aki ott hagyta a lányát 4 évesen, és a férjét, aki majdnem elvesztett mindent miatta!

-Én csak… Szeretném megkérdezni, hogy ha ráérsz Claire, beszélhetnénk-e egy kicsit. – nyögte ki.

 A nagy faszt! Ez volt az első reakcióm, de továbbra is, csak faarccal bámultam ki a fejemből. Nem szándékoztam többet hozzászólni.

-Biztosan. – Benjamin nem zavarta, hogy az én életemet rendezgeti, továbbra is az a mosoly ült ajkain.

-Ó az istenért, fogd már be! –

-Akkor nyisd ki azt a cuki kis szádat, és mutasd meg, hogy tudod moderálni magad.- vágott vissza.

-Most azt akarod, hogy megszólaljak, vagy legyek udvarias, mert ez esetben a kettő nem fér össze. Most viselkedek udvariasan, ha megszólalok, akkor pedig úgy, hogy helyesen cselekedjek.

-Inkább hagyjuk…

-Én is így gondoltam.

-Nem bírod ki, hogy ne tiéd legyen az utolsó szó, mi?- emelte égre szemeit.

-Pontosan.- halványan elmosolyodtam, el is felejtettem, hogy ott áll tőlünk 3 méterre egy nem kívánatos személy.

-Értékelem a kedvességet Benjamin, de ezt szeretném a lányomtól hallani. – Mosolygott idegesen kedves barátomra, aki finoman biccentett és, mint ha nem folytattunk volna erről bájos csevejt telepatikusan kérdőn felém fordult.

-Bekaphatod! – néztem villámló szemekkel az ártatlanul pislogó Benre. – Nem vagyok a lányod! – azzal megfordultam és folytattam utamat a medencéhez.

-Bocs Annie, csak tudod, még nem dolgozta fel az… Elmúlt pár napot. – hallottam még a drága hangját, valamivel mögülem.

-Hát persze. Gyertek be, ha éhesek vagytok rendeltem kaját, nem vagyok egy konyhatündér. – Idegesen nevetett saját poénját, hogy oldja a feszültséget, Ben pedig rögtön a segítségére sietett.

-Köszönjük, majd megyünk. – ekkor huppant le mellém a nyugágyba.

  Danielt bámultam a vízben, aki úgy trónolt a mély medence felszínén, mintha csak neki tervezték volna. Ujjaim pár intésével buborékokat varázsoltam köré, majd vízből minden féle lényt, amik ott szaladgáltak körülötte, ő pedig kacagva nézte, és nyúlkált utánuk. Mosolyogva néztem jelenetet, mikor megláttam Zefrinát a parton szunyókálni. Gyorsan lezártam az elmém, majd kiemelte egy nagyobbacska vízgömböt a medencéből, és felé irányítottam, s amikor már fölötte lebegett a gömb, elengedtem és az egész szétplaccsant rajta. Dan és én hangosan elkezdünk röhögni rajta, amit nem díjazott túlságosan.

-Cseszd meg Claire!- a medencét megkerülve felém lépkedett, majd kinyitotta a száját és tűzet „köpött” az arcomba. Nem fájdalmas… Vagy is nekem és a többi tűz idomítónak nem fáj, de egy pillanatig körülvesz, és ezt harcnál használnják: elvakítja az ellenfelet egy másodpercre, ami pont elég.

-Oké bocs Zef, de te is megtetted volna a helyemben. –kuncogtam tovább. – Kvittek vagyunk?

 Morgott egyet, majd visszasétált eredeti helyére. Kivettem  egy szál cigit, a mellettem lévő dobozból, majd újra rágyújtottam.

-Ez gonosz volt.- szólalt meg Ben, aki követte példámat és rágyújtott.

-Most miért? Ő is visszaadta! – védekeztem.

-Nem rá gondolok. –

-Ja, hogy az! – jutott el aprócska agyacskámig, hogy Annieről beszél.

-Igen az! Még is meddig akarod, ezt húzni? –

-Még csak ma jöttem!-

-De ismerlek!

-Akkor miért kérdezet?

-Hogy jobb belátásra térj!-

-Inkább váltsunk témát. – tereltem.

-Oké, de még visszatérünk. – sóhajtott. – Amúgy nagyon jól nézel ki. Nem tudom mikor láttalak újra átváltozva, bár nem hiszem, hogy akkor ez az oldalad irányított volna, mert nem voltál ennyire vad, de nagyon… Hmm… Sexy vagy. – nézett végig rajtam. Ez eszembe juttatta a történteket. Teljesen megfeledkeztem róla, végig néztem magamon, és egy fekete mini ruhában találtam maga, gondolom a gyász miatt, a fazon meg gondolom, az én öltözködésemhez próbál igazodni. Hajam, ami biztosra veszem, hogy hosszabb, mint általában körülöttem „lebeg”  s most már biztosan tudom, hogy ez a  szél egyik kedvenc ’játéka’, ugyanis imádja. Nem mintha bánnám, hiszen felettébb kellemes érzés ez…

-Price, tartogasd a bókjaidat Emnek! – nevettem rajta. Benjamin Price legalább akkora csajozó gép, mint amekkora pasi faló én vagyok, ami valljuk be nem kis szó, ám… Néha megesik, hogy összeszed valakit, akit jobban kedvel egy éjszakánál, bár szerintem ezeknek nincs túl sok köze a szerelemhez.

 Viszont ez a mostani kapcsolata, valahogy másnak tűnt. Nem, nem volt szerelmes, de szerintem kedvelte Emmát, ami nagy szó nála. Bevallom kicsit féltékeny is lettem rá, ami miatt úgy tűnt, hogy nem én vagyok neki az első, még ha nem is úgy gondolom, hiszen mi csak barátok vagyunk és ezzel tökéletesen meg vagyunk elégedve mindketten, de még is…

  Fel sem tűnt, hogy nem szól semmit, majd mikor újra ránéztem láttam, hogy valami nagyon nem stimmel. elővett még egy szálat, és rágyújtott.

-Mi a baj? – kérdeztem riadtan.

- Dobott.- és egy mélyet szívott a cigarettából.

-Tessék? – azt hittem rosszul hallok.

-Jól hallottad. – megint egy mélyet szívott, arcáról pedig semmit sem lehetett leolvasni.

-De hát miért? – úgy látszik mindenre rá kell kérdeznem.

-Azt mondta csak azért volt velem, mert azt hitte mi járunk, és…

-Már mint mi ketten? – kérdeztem közbe. – Bocsánat folytasd.

-Na igen szóval azt hitte együtt vagyunk és te… Te lefeküdtél az exével, aki miattad dobta, mert azt hitte… Lehet valami köztetek, és azt akarta, hogy te is legalább olyan rosszul érezd magad, mint ő akkor. Röviden ennyi. – vont vállat. Látszott, hogy próbálja leplezni, hogy mennyire rosszul érintette, de olyan idegesen szívta, hogy semmire nem ment az álcával.

- Sajnálom. Ez… Ez akkor az én hibá…

-Ne Claire, most én kérlek, hogy ne kezd el ezt! Nem mondom, hogy helyes az, hogy olyannal lefeküdtél, akinek volt csaja… Tudom nem tudtad, ne Claire, ne vágj közbe, figyelj, én nem fogom neked felróni, nincs hozzá jogom, hiszen én is csináltam már ilyet! Nem ez a baj! – fakadt ki.

-Akkor mi? – tényleg nem értettem.

-Könnyű prédának érzem magam! Olyannak, akit egy mosollyal el lehet csábítani és… Én nem hittem, hogy ennyire röhejes vagyok. – fejezte be halkan.

-Én inkább büszkének mondanálak, és ebből azt vettem le, hogy még ha kicsit sajnálod is, sokkal jobban fáj a büszkeségednek és ebből látszik, hogy egyáltalán nem elég egy mosoly ahhoz, hogy levegyenek a lábadról. Még egy kiadós szex sem elég sokszor... – mosolyodtam el halványan, mire felhorkant.

-Ja, még az sem mindig. – helyeselt. – Köszönöm.

-Ne röhögtess már, ilyen beszélgetésünk sem volt még, valamikor el kell kezdeni! – ez igaz. Soha nem mi voltunk a kihasznált felek, még ha ez csúnyán hangzik, akkor is. – És… Ez mikor történt?

-Múlthéten.-

-És azóta nem szóltál? – döbbentem meg.

-Még is mikor mondtam volna el C.? – ezek után, egy ideig mindketten hallgattunk, de ez most kínos volt. Nem akarok apuékra gondolni…

-Hát… Ez szar ügy. – bukott ki végül belőlem, mire nevetni kezdett, őszintén hangosan, míg végül én is csatlakoztam hozzá. Nem volt vicces egyáltalán nem, de valami még is nevetésre késztetett, és nem álltam ennek az útjába. Túl sok rossz dolog vesz körül, nem vonhatom meg magam ezektől.

-És igen Claire, ennyit a meghitt pillanatról.- borzolta össze hajamat.

-Héé! Így is tovább bírtam, mint bármikor máskor! – igazgattam kesze kusza tincseimet.

 -Vizesölelés! – kiabálta Danny, azzal rám vetette magát. Nem volt túl kellemes a hideg víz, de olyan édes volt!

-Hééé!- Megszárítottam, majd visszabűvöltem ruháiba. –És most jön a bosszú! – kiáltottam. Egy kisebb légárammal két méter magasra emeltem, és ott dobáltam egy picit.

-Pipp! Ez csikis, ne! Piipp! – elengedtem a légáramot, ő pedig a kezembe pottyant nevetve.

-Olyan hangosak vagytok, nem hagyjátok aludni azt, aki a fél éjszakát végigrepülte miattatok! –azt hiszem ezt mindannyian hallottuk, mert Danny válaszolt.

-Akkor kapsz egy fáradság elleni puszit. – azzal felé nyújtotta karjait. Leengedtem őt, hogy elérje Zafrnia fejét, majd visszaemeltem.

-Köszönöm Daniel, legalább te értékeled a fáradozásomat. Amúgy Pipp... Vagy is Claire el kéne mennem kajálni, szóval ha lehetséges, bírd ki, hogy legalább 2 órán keresztül nem csinálsz botrányt...-

-Két órán keresztül? Mi tart neked két órán keresztül a kajálásban? Vadászattal együtt végezni szoktál fél óra alatt! – hitetlenkedtem.

-Ez igaz, de mivel mostantól ebbe a hülye párducbőrben kell flangálnom, szeretnék még repülni is egy kicsit, az a tudat nélkül, hogy tudom, hogy bajod van. – utalt a tegnap estére. – És úgy érzem, rám fér egy kis magány… -tette hozzá szomorúan.

 -Oké, menj nyugodtan, csak kérlek, estére gyere vissza! Nem akarok, megint úgy aludni, hogy nem vagy a közelemben. – Nem a legjobb érzés, mikor az úgymond lelki társaddal messze kerültök egymástól. Pont olyan, mint ha egy kis darab belőled hiányozna.

-Este jövök. – azzal teleportált.

-Hova ment Pipp? – karolta át a nyakam Dan.

-Ebédelni. –adtam puszit az orrára.

-Tényleg kölyök te nem vagy éhes? Annie rendelt valami finomat. – Kacsintott rám Ben, de szavait az öcsémhez intézte.

- Finom húsi is van? – csillantak fel a szemei.

-Megeshet.-vigyorgott vissza.

-Pipp menjünk! – Oké Claire kajálni mindenféleképpen kell, nem lesz semmi gond.

-Bazmeg Price! – Halhatta a fejében, kedves jókívánságom.

  Nevetve átkarolt és így indultunk be a házba.

-Holnap végeztek? Ez csodálatos… Igen… Valakiket, majd be kell mutatnom… Nem! – nevetés. Annie nem vette észre, hogy beértünk háttal állt nekünk, és telefonált. – Emlékszel meséltem, hogy van egy lányom… - nem tudom miért nem jeleztünk, hogy ott vagyunk, csak álltunk és hallgattuk. Mikor szóba kerülten már nem nevetett. – Nem én találtam meg! …. Ne… Paul, nem tudom! Tegnap este csak úgy beállított! – ez kínos.

-Éhes vagyok! – törte meg a csendet Danny, ugyan is Annie éppen a választ hallgatta, de egy Tündért megszégyenítő gyorsasággal fordult meg.

-Paul, le kell raknom… Igen, most fogunk, azt hiszem ebédelni. Én is, szia! – és kinyomta. – Ne haragudjatok, csak a férjem…-motyogta, mintha szégyellné. – tudjátok holnap érke…

  Nem foglalkoztam vele elindultam a konyhába, ahol már ott várt minket a dobozokban az ebédünk.

-Semmi baj, nem akarjuk a szükségesnél jobban bolygatni az életed. –

-Price, nem kell ennyire nyalni! –

-Moonlight ez nem nyalás, csak jó modor, bár neked hiába beszél erről az ember…- vágott vissza.

  Közben ők is beértek a konyhába Annievel.

-Pipp, nem érem fel az asztalt. – nyafogott az öcsém. Hiába… Még is csak a király fia, persze, hogy el van kényeztetve úgy, mint én... Ha nem jobban.

-Oké, értem a célzást. – forgattam a szemeim. Gyorsan átalakítottam a széket, majd beleültettem. – Most már megfelel Őfelségének? – vigyorogtam rá.

-Megteszi! – hát ez… Nem sokszor kajáltam otthon, de levehettem volna, hogy hogyan zajlik… Aztán valaki nevetni kezdett.

-Basszus Claire, nem hittem volna, hogy bárkinek így becsicskulsz! – röhögött Ben – Adj egy ötöst öcsi! – Dan pedig készségesen és vigyorogva belecsapott.

-Daniel! – néztem rá szúrós szemmel.

  Leültünk enni… Mindannyian. Társaságot sajnos nem mindig lehet megválogatni, ez van. Mindenki szedett magának egy tányérra, gyorsan kiszedtem Dannynek is a krumpliból és húsból, majd nekiálltam a sajátomnak.

-Pipp vágd fel nekem! – Kezdte az öcsém az újabb nyafit.

-Nekem is Claire! – utánozta röhögve Ben.

  Nem fordultam egyikük felé sem, elég volt csak gondolnom arra, hogy a hús fel legyen vágva.

-Milyen humoros napod van Miss Moonlight… - gúnyolódott Ben. Gondolom készlett a tányérján lévő húsból alkotott fuck feliratom.

-Tudom.

-Te honnan ismered Pippet? – hangzott hosszú csend után Danny kérdése. Meglepetten pillantottam fel, hisz tudja, hogy Bennel már időtlen idők óta ismerjük egymást a kiképzésről.

  De nem is őt kérdezte. Kíváncsian meredt Anniere, aki ugyan úgy, mint Ben és én, ledermedve meredt rá.

-Én vagyok… Én vagyok Claire anyukája. – nyögte ki végül.

-Te nem lehetsz Pipp anyukája, mert neki az én anyukám volt az anyukája és ő már a felhők között van apával együtt. – a mondat végére olyan halkan beszélt, hogy alig lehetett érteni.

  Annie nem válaszolt. Mit mondhatott volna? A hangulat viszont egy pillanat alatt változott meg, nyomasztó lett.

-Igen Dan, tényleg Rachel volt az anyukám, ugyan úgy, mint neked, de nekem Annie is az anyukám. – próbáltam magyarázni, hogy ő is értse, és most az egyszer ne gázoljak senki lelkébe sem.

-Az, hogy lehetséges? Nekem is van másik anyukám?

-Nem, úgy biztos nincsen, mint nekem. Neked sokkal jobb lesz, mert én leszek az! – kacsintottam rá, s direkt hagytam figyelmen kívül az első kérdést. Hogy is lehetne megmagyarázni neki, hogy anyám nem szeretett eléggé ahhoz, hogy velünk maradjon?

 Úgy tűnt hatásos voltam, mert Danny kinyújtotta felém kezeit, hogy megöleljen.

-Szeretlek Pipp. – mondta egyszerűen. Nagyon rég volt már, hogy utoljára bárki ezt mondta volna nekem őszintén. Apáékkal nem nagyon vagyunk érzelgősek, soha nem mondtuk ki, nem mintha nem gondoltunk volna rá, csak… Nem tudom.

-Én is Édesem! – pusziltam meg a feje búbját. – Na, de most már elég egyél, mert nem akarom újra melegíteni akkor sem, ha csak egy mozdulatomba kerül. – ültem vissza, de a haját csak azért is összeborzoltam még.

-Héé! – mindenki így reagál erre?

-Ez szép volt! És mai nap a második érzelgős rekordodat döntötted meg, ugyan is tovább bírtad, mint a medencénél. – De érezhető volt, hogy tényleg büszke rám… Jesszus, na ez fura, kicsit zavarba is jöttem.

-Pofa be Benjamin! – mondtam ki hangosan, pedig nem akartam.

-Tessék? – nézett rám mindenki.

-Mintha kicsit piros lennél… - szólt óvatosan Annie, és ha Ben nem kezdett volna hahotázni, akkor talán vissza is szóltam volna neki.

-Hoppá! Nem hittem volna, hogy sikerül ezt elérnem. – röhögött tovább magában.

-Nem miattad volt, hanem Dan miatt! Nem vagy ahhoz elég jó…-feleltem sértődötten.

-Jesszus Claire, ez a kifogás röhejes volt, komolyan filmbe illő. –Már csak ő hiányzott!

-Köszi Zefrina nagyon kedves vagy, de szerintem koncentrálj inkább a vadászatra, mert lebukott az álcád és pont most fut el a szarvasod, ha jól látom. – kukkantottam a fejébe.

-Ó, hogy az a…! – és már messze is járt, így „kiléptem” belőle.

  Ezek után nem esett több szó ebéd közben, vagy is öt perc alatt végeztünk.

-Öhm.. Daniel…-szólt Annie és közben rám sandított, reakciómat nézte.

-Ne szólj közbe légy szíves! – üzente Ben.

-Hmm? – nézett fel fáradtan az öcsém.

-Nem akarsz, vagy is akartok filmet nézni? – és sikerült még egy mosolyt is kipréselnie.

-Mese is van? – kérdezett vissza izgatottan.

-Igen van. – Annie most már bátrabban beszélt. – Tudod a fiúk... Mindegy nem érdekes, fent mindent megtaláltok, vagy ha kell segítség…- hagyta lebegni a mondat végét.

- Nem kell Annie, köszi, nyugodtan pihenj csak le, alig aludtál… - Mondta Ben.

-Rendben. – bólintott, és elindult felfelé az emeletre.

  Nem akartam többet foglalkozni vele, inkább elindultam felfelé a lépcsőn Dannel.

-Na nagyfiú, mit akarsz nézni? – ültem le a tv alatti DVD-kel teli polc elé. – Fel, Shrek 1. 2. 3., Gru…

-Grut! Légysziiii azt annyira szeretem! – döntötte el.

-Hát oké, ezt legalább én is végig bírom nézni. –Beraktam a DVD-t, majd telepatikusan elindítottam a filmet. Dehogy fogok én a hülye távirányítóval szarakodni...

-Mit nézünk? – huppant le mellém Ben.

-Grut. – válaszoltunk Daniellel egyszerre.

 Háromnegyedórája nézhettük, mikor észrevette, hogy Dan mellettem csendesen szuszog.

-Nem megyünk ki cigizni? – kérdezte halkan Benjamin. Aggódva néztem vissza az öcsémre. –Nyugi itt leszünk, bármikor meghalljuk, ha baj van. – lassan bólintottam, majd kimentünk, rágyújtottunk.

 Szerettem cigarettázni, pedig emiatt sokan elítéltek. A tündéreknél ez nem szokás, mert olyan emberi. Vannak még egy páran, akik nem képesek fejlődni a korral, bár a cigarettát szinte mindenki rühelli, mert egészségtelen, pedig sokkal kevésbé káros ránk nézve, mint az emberekre.

-Miért vagy ilyen kedves Annievel? – kérdeztem, mikor már a második szálunkat szívtuk. Mi nem igazán tudunk rászokni, mert sokkal gyorsabb az anyagcserénk, ezért is vannak iszonyú kevesen tündérek között, akik cigiznének. Csak az csinálja, aki szereti, lehet, hogy sokan kipróbálják nálunk is és vagy egy időszaka, amíg csinálja, de utána simán leadja, ha megunja, nem úgy, mint az emberek.

-Mert te nem vagy hajlandó meghallgatni! Nem is értem… Mindegy, hagyjuk. – Azzal szívott egy slukkot.

-Mi van Deeseryvel? – váltottam témát.

-Megvan, jól van, de azért jó lenne, ha végre vége lenne ennek a rohadt kiképzésüknek… Szar, hogy messze van. – Vont vállat. Deesery, Ben sárkánya, és mivel egy évvel később választotta ki őt Dees, így most ért el a kiképzésének arra a szakaszára, mikor messze elviszik tőle, hogy tudjanak külön is működni, úgy, hogy nem mindig tudják, mi van a másikkal. Elég szar dolog…

-De már mindjárt letelik nem? –

-Még 2 hét. – Mosolyodott el.

-De jó Zefrina legalább nem lesz ennyire zsémbes… - húztam el a szám. Imádom a sárkányomat, hiszen ő az, aki a legtöbb dolgot tudja rólam, de annyit tud nyafogni, hogy az hihetetlen.

-Ja, meg lesz egy sorstársa, akit párducbőrbe száműznek, Dees már előre is „örül” a dolognak. – vigyorgott. Ben nem változik… Nem csak engem szeret halálra szivatni, szegény sárkánynak is ugyan ez a sorsa.

-Hát én viszont nagyon remélem, hogy addigra már nem kell itt lennünk. – sóhajtottam nagyot.

-Szerintem ne számíts arra, hogy két héten belül előkerítik. Sőt szerintem ne számíts három hónapon belül semmire.-

-Tessék?-

-Claire gondold már végig! Sikerült bejutnia a szüleid hálójába és észrevétlenül ki is jutott! Csak úgy lehetne megtalálni, ha valahol még is felfedi magát, vagy még egy gyilkosságot megkísér…-

-Elég! Kérlek Ben ne! Így is alig bírom, Danny előtt tartani azt, hogy ne ríjon le rólam mennyire megviselt ez az egész! Kérlek, ne beszéljünk erről!- és kitört belőlem a sírás.

-Jesszus… Claire, nagyon sajnálom! – ölelt meg zavartan. Ismer legalább 10 éve, de ilyet nem hiszem, hogy látott tőlem. Egyszerűen most már nem tudtam tartani magam, úgy, mint kellett a tündérfelemnek az a.. Kirohanás, úgy kell az emberi oldalamnak a sírás most.

  Hamar összeszedtem magam, teljesen idegen volt tőlem mostani cselekedetem.

-Uramisten, mi a szar… Nem tudom mi történt velem. – törölgettem a szemeimet és esdeklőn néztem rá olyan „váltsunk témát” pillantással.

-Ő… Hogy hogy még nem változtál vissza? – pillantott végig rajtam.

-Ó basszus jó, hogy mondod, teljesen kiment a fejemből, bár nem tudom, hogy most menne e.- nevettem zavartan.

-Jajj Moonlight ne szórakozz már! Te vagy a leghatalmasabb tündér az egész földkerekségen, még a történelemkönyvekben sem hallasz hasonlóról, erre megkérdőjelezed azt, hogy tudod-e irányítani?  Ha nem tudnád őket irányítani, nem bízták volna rád magukat! Oké, most mélypontot vagy, de ki fogsz jönni belőle, addig viszont ki kell tartanod, mert különben a gödör alján maradsz. – fakadt ki.

-Hallod, ennek még értelme is volt. – nevettem. – Komolyan ilyet, még senkitől nem hallottam, de oké elismerem, igazad van. – sóhajtottam.

  Lehunytam a szemem, majd a nyugodt lélegzetvételemre koncentráltam… Halk vízcsobogásra… Baráti tábortűzre… És egy gyönyörű tavaszi erdőre… A szél nyugtató még is felszabadító fújására… Mindenre, ami békés, és az én életemben nincs meg.

-Ez az! Sikerült C.! – hallottam meg Benjamin hangját, mire lassan kinyitottam a szemem.

  Felnevettünk a történteken a megkönnyebbüléstől, majd mikorra már ’kifogytunk’, csend lett . Nem volt mit mondanunk, de egyikőnk sem bánta, hisz vagyunk olyan jóban, hogy a csend ne legyen kínos.

-A beszédemre azért büszke lehetek? – vigyorgott rám, mire csak a szemem forgattam.

-Azért több ilyet, nem nagyon akarok hallani… Nem biztos, hogy mindig ilyen jóra… Vagy is elviselhetőre sikerül. – gúnyolódtam.

-Te jót mondtál? – nevetett fel.

-Nem, elviselhetőt. – védekeztem.

-Nem, te csak kijavítottad magad, először jót mondtál! – nagyon nyeregben érezte magát.

-Azért, mert nem jutott eszembe az a szó! – erre még jobban elkezdett nevetni.

  Megelégeltem és a medencéből egy jókora vízgömböt placcsantottam az arcába.

-Héé! – hördült fel, ám nem nagyon foglalkoztam vele, mert az arcán most nekem kellett nevetnem. Ő is kivett egy gömböt és nekem is az arcomba landolt.  Na erre elhallgattam.

-Veszélyes játékot űzöl, tudod, én öt elemet tudok használni, te meg csak kettőt. – fenyegettem játékosan. Már nem ültünk, egymástól úgy három lépésre helyezkedtünk el, és támadásra készen vártunk.

-Helyzeti előny, mert lány vagy! – már nem vette a fáradságot, hogy a medencéből szedje a vizet, csak teremtette. Ben taktikája volt, hogy letámadja a másikat és nem, hagyja támadáshoz jutni, így záporoztak rám a tűz és víz csóvák. Furcsa, hogy ez a kettő választotta őt olyan ellentétes a két elem, bár lehet pont emiatt illik hozzá.

  Egy idő után meguntam, hogy csak állok, és hagyom hadd higgye magát jónak, ezért hosszú erős indát varázsoltam elő, ami a bokájára tekeredett, majd egy hirtelen rántással kiszedte a lába alól a talajt.

-Héé! Ez nem fair! –kiáltott miközben egyre közelebb lebegtettem az indát a medencéhez.

- Tudsz mást is mondani azon kívül, hogy „Héé!”? A nem fair sem túl értelme…- újabb adag vizet kaptam az arcomba, de nem szakítottam meg a varázslatot.

-Ez nem volt szép…- Játszottam rá az esetre, és mivel a medence fölött volt, intettem és az inda kiengedte a szorításból.

-Komolyan vízbe dobtál? Azt hittem több eszed van, mint, hogy engem, akiről tudod, hogy a víz kiválasztotta, beledobj… - már megint hű, de jónak érzi magát, de semmi baj, hagyom még egy kicsit…

 Örvényleni kezdett a víz körülötte, és emelkedni, ahogy a kezét egyre följebb emelte, de ahogy a fal a feje fölé ért, ellentétes örvénylésben ugyanezt csináltam körülötte a levegővel. Olyan hat méteres lehetett, már mikor úgy döntöttem befagyasztom végre. Mókás volt, most már csak védekezni fog tudni, és így is lett. Olvasztani kezdte, lassan hiszen még is csak hatméteres jégfal volt körülötte, de én egy icipicit belegyorsítottam a folyamatba, ezért a következő pillanatban már az egész víz hatalmas csobbanással költözött vissza a helyére. Bennek épp, hogy volt ideje a feje fölött szétválasztani az áradatot. Oké, talán kicsit veszélyesnek tűnik, de, nem akarom megölni, a kiképzésen elég sok ilyenben volt részünk, de azért nem kellemes, ha ennyi víz a fejedre esik.

  Mikor kibukkant elérkezetnek láttam az időt, hogy lezárjam. Gyorsan körbetekertem az indával, ami még mindig a parancsomra várt, aztán egy vízburokkal, amit gyorsan le is fagyasztottam, végül pedig egy pajzsot rádobtam. Igaz elég lett volna, csak az utóbbi, de abban hol a móka?

 Az indából és a vízből hamar kiszedte magát, de a pajzzsal nem tudott mit kezdeni.

-Oké Dawnver, most már kiengedhetsz.

- Nem hallom a varázsszót. – vigyorogtam rá, és a gömböt, vagy is pajzsot megemeltem, olyan öt méterre a földtől.

-Oké, Oké! Kérlek! – Mondta.

-Nem ezt!-

-Mi most szórakozol velem? Hiszen, ez nevetsé… Oké, mond, hogy mit mondjak, csak ne emelj tovább! – 7 méternél járhatott a gömb. – Mit akarsz hallani?

-Azt, hogy elismerd, én nyertem. – igen, a hülye kis egójával, pontosan ezt akarom kimondatni.

-De… Claire, az előbbi beszélgetésünkben mondta…-

-Nem te azt mondtad én vagyok a leghatalmasabb, de én nem ezt akarom hallani. Azt akarom hallani, hogy én nyertem és te vesztettél.

-Te mekkora egy …! – még egy métert emeltem – Oké, nyugi! Claire, nyertél ellenem. Elismerem, hogy győztél. – Mondta végül.

-És egy lánytól kaptál ki.-

-És egy lánytól kaptam ki! – tette hozzá mérgesen. – Most elégedett vagy? –

-Teljes mértékben! A kedvem is jobb lett! – önelégülten vigyorogtam, miközben leraktam és kiengedtem a gömbből.

-Gratulálok.-morogta. Láttam, hogy folytatni akarja, de apró kezek tapsa és egy vékonyka gyerekkacagás megakadályozta.

  Danny, és Annie álltak a teraszajtóban, és az öcsém úgy röhögte ki Benjamint, mintha nem is egy kétéves lenne.

-Na most jól megkaptad! Ügyes vagy Pipp! –és nevetett tovább.

-Hé, Haver! Nekünk srácoknak össze kéne tartanunk! – De már Ben is mosolygott.

-Ez meg… Mi a jó büdös franc volt? – tért magához Annie. – Azt hittem szét esik a ház! – na, megjött a hangja…

-Bocsánat, kicsit elragadtattuk magunkat! Vagy is Claire. – Villámló szemekkel néztem rá, mire kijavította magát. – Igazából mindketten, bocs tényleg, elfelejtettük, hol vagyunk. – hangja őszintén csengett. Komolyan bocsánatot kér azért, hogy szórakoztunk, vagy csak kamuzik?

-Semmi baj, csak hozzá kell szoknom… ehhez. – Látszott a házigazdán, hogy megkönnyebbült. – Csak nem szeretném, minden nap újratölteni a medencét. – oda fordultam az említett dologhoz, és igaza volt, vagy 1 méternyi hiányzott a vízből.

- Hagyd, majd Claire-rel megcsináljuk! Mi csináltuk a kupit, mi is hozzuk rendbe. – játszotta tovább a nagylelkűt.

-Mi a faszt csinálsz? – kérdeztem tőle telepatikusan.

- Biztos, hogy jő ötlet ez? – sandított felém félve Annie.

-Persze! Mivel itt fogunk lakni egy ideig, logikus, hogy rendet rakunk magunk után és nem hagyjuk rád ezeket… nem igaz Claire? – karolt át és szorította meg a vállam.

-Cseszd meg Price, nem fogok beszélni, még csak félig se hozzá! - nem tudom mennyire sikerült ez nyelvtanilag helyesre, de megértette, mert folytatta:

-Simán visszacsináljuk az egészet, mert Claire a leghatalmasabb Tündér az egész földkerekségen. – nem bírja ki! Nem hiszem el!

-Kuss!

-Hallottad, hogy minde…

-KUSS!-

-Hogy mindegyik elemnek….- próbálta figyelmen kívül hagyni, figyelmeztetéseimet, ám én is kijöttem a béketűrésből.

-Benjamin, fogd be a pofád! Csináljuk, meg azt a kurva medencét és szálljunk le a témáról! – néztem rá villámló szemekkel, mire megláttam azt a gonoszkodó vigyorát. Elcsesztem… Pontosan ezt akarta elérni.

-Jó!-

-Jó! - vágtam rá én is.

-Rendben.-

-Rendben!- 

-Nem bírod ki, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó, igaz? – sóhajtott nagyot.

-Pontosan.- vigyorogtam. Mindig ez a veszekedés vége. – Amúgy miért is nem tudod, egyedül megcsinálni?

-Ilyenkor azért elgondolkodom a szőkenős viccek igazság tartalmán. - emelte égre a szemét.

-Most miért? – értetlenkedtem, tényleg nem tudom, hogy most mi van…

-Gondolkozz már Angyalom! Nekem nincsen egy tiszta energiaforrás a mellkasomban, ami táplálja az erőmet! Sokkal nehezebb előállítanom, magamból mint neked, több koncentrációmba kerül. – magyarázta fásultan, mintha reménytelen lennék.

-Oké, felfogtam. – Láttam, hogy ha testileg nem is, lelkileg teljesen kimerült. –  És rendben, megcsinálom. – tettem a vállára kezemet. Bólintott és leült az egyik napágyba. Örülök, hogy nem próbál hősködni, ha fáradt. Ahogy a napozóágyra leült, megjelent mellette Danny és az ölébe vetette magát, majd onnan kezdte ecsetelni, hogy milyen szuper volt a „harcunk”, ahogy ő nevezte.

 Csak fél füllel hallgattam, inkábba medencével akartam már végezni.  Odaálltam mellé, fölé helyeztem a kezem, majd 10 másodperc múlva el is emeltem onnan. Megtöltöttem.

-Hali Kedvesem! – jött mellém egy négylábú becézgetve. – Tudhattam volna, hogy nem bírod ki, hogy ne csinálj hülyeséget! – pörgette végig gyorsan az emlékeimet röhögve. – Igazán megvárhattál volna! Deesery nélkül, nekem most kevés móka jut… - szontyolodott el.

-Ajj te! – adtam egy hatalmas puszit az orrára. - Imádlak, hogy ilyen hülye vagy! – vigyorogtam rá. Nem tudom mitől lett hirtelen ilyen jó kedvem, de ez a mai nap elég érdekes… Már bőgtem is, most meg itt „örömködöm”… Kicsit sem bolondultam meg.

-Most miért?- kérdezett előbbi kijelentésemre.

-Csak úgy! – vontam vállat. Na, ezen már ő röhögött. Egy pillanatra olyan volt minden, mint azelőtt...

És ezzel a gondolattal újabb pillanatot csesztem el.

-Hali Danny, Ben! Hiányoztam? – indult öcsém felé.

-Zefrina! – kiáltott és már pont a nyakába vetette volna magát, mikor Zef változtatott a terven.

-Inkább kapj el öcsi! – azzal lassan kocogva elindult a ház felé. Jó kedve lett ettől az apró kis délutántól, amit stressz nélkül a szabadban tölthetett.

-Ben akarok mutatni neked valamit.- ültem mellé. Kérdőn nézett rám, mire egyik kezem a szívére raktam, majd behunytam a szemem.

-Mit csi…-

-Cssss. Csukd be a szemed úgy még jobb. – kacsintottam. Megvártam míg megteszi, és én is behunytam újra. Hagytam, hogy az energia végig menjen rajtam, át Benbe, hiszen miattam volt ennyire fáradt, miattam stresszelt az utóbbi időben. Na jó, biztos, hogy alapból is megtettem volna, de most… Mindegy.

-Mi a …! – kezdte, de megint elhallgattattam. Hagytam, hadd menjen, míg teljesen fel nem töltődik, majd kinyitottam a szemem és elvettem a kezem a szívéről. Lassan ő is követte a példámat, hitetlenkedve meredt rám. – Ez… Ez mi volt?

-Te mondtad, hogy fáradt vagy és azt, hogy bármire képes vagyok, hát megnéztem igazad van-e. – mondtam egyszerűen.

-Ez… Ez kurva jó! Mintha végig aludtam volna egy évet! – és a nyakamba vetette magát, amitől nevetve estünk a földre.  Hááát, ez elég fura…

  Valahogy eltelt a délután is. Tettem Dannyvel egy kisebb sétát a környéken, hogy ne legyek annyira elveszett, vagy is legalább egy boltot tudjak, merre van, bár szerencsére, nem kellett sokat keresni, így cigi készletemet feltöltöttem, Danielnek pedig vettünk valami nassot. Nem szólt semmit a cigire, tudja, hogy apáék nem szerették, amikor dohányozni láttak, és őt szerintem egész életében kísérni fogja az, hogy semmi értelme nincs a dolognak.

  Ha valakinek ilyen kicsi korában meghalnak a szülei, akikre felnézett és szerette őket, lehet, hogy pár dolog elhalványul, de ezek megmaradnak. Ezért sem kell különösebben Dan mellett megjátszanom a jó kislányt, mert tudja, milyen vagyok, és… Hát még ha nem is a legjobb, de tudja, hogy én megmutatom milyen ne legyen. A tündérgyerekek sokkal hamarabb érnek, mint az emberek. Na jó a gyorsaság nézőpont kérdése. Dan most olyan 5-7 éves gyerek agyi szintjén van.

  Mire visszaértünk a sétánkból beesteledett. Zefrina egész végig azzal nyaggatott, hogy menjünk már vissza, mert ugye egy fekete párduc még sem mehet végig London utcáin, macskává, pedig, csak nagyon szükséges helyzetben hajlandó változni.

-Pipp képzeld, van itt is saját szobám! És nagyon király, minden játékom ott van.

  -Nem akarsz inkább velem aludni? – guggoltam le elé.

-Hát pont ezt akartam kérdezni… Azt mondták, hogy kell legyen valaki mellettem, aki vigyáz rám míg alszom, és neked is… – várt.

-Igen, én is így tudom. – válaszoltam óvatosan. Fogalmam sincs hova akar kilyukadni.

-És… Tudom, hogy Zef nem volt tegnap este sem otthon, de… Lehetne, hogy velem alszik? Rád meg Ben vigyázna,  igaz? – fordult egy pillanatra az említett felé, de választ nem várva újra folytatta. – És Zef így is a közeledben lenne, mert csak egy fal választana el titeket! Léégysziii!!! – könyörgött. Hahh ez az, amivel otthon mindenkit levett a lábáról.

-Zefrina, te erről hallottál már, vagy bele is egyeztél? –kérdeztem meg gondolatban, nem akartam semmit ígérni helyette.

-Pipp, nézz rá! Lehet ennek a csöppségnek ellenállni? – hangja tele volt rajongással, és ezen muszáj voltam nevetnem. A Nagy Morcos Sárkányomat levette a lábáról egy 3 éves kisfiú. – Most mi van? Látszik, hogy az öcséd…-morogta, amit én bóknak vettem, de még így is oda dörgölőzött Dannyhez.

-Legyen. – adtam be a derekamat. – A végén meg, én már nem is kellek majd egyikőtöknek sem. – Tréfásan összeborzoltam az öcsém haját. – Várj, Ben ugye nem gond? – néztem rá, bár tudtam a választ. Régebben is sokszor aludt nálam, ha buliztunk, vagy ha simán elbeszélgettük az időt. Egy csomó cucca mindig nálam maradt.

-Nem, ez így jó lesz. De azért megjegyeztem Haver! – „viccesen” megfenyegette, mint a kicsiket szokták, majd mindenki elment esti teendőit elvégezni, ami nekem Danny fürdetését jelentette ebben az esetben.

   Hamar végeztünk, és 10 perccel az után, hogy ágyba raktuk, Zef mellett Daniel, mély álomba zuhant.

-Hosszú egy nap volt. – kezdte Benjamin, mikor az „esti” ciginket szívtuk a teraszon. Nem is méltattam válaszra ezt a hülye kijelentést, csak szívtam egy újat a kezembe tartott szálból.

  Nem esett több szó, míg végeztünk a cigarettázással, csendben felmentünk a szobába, majd egymás mellé dőltünk le az ágyba.

  Eszembe jutott, hogy most már soha nem lesz semmi olyan, mint régen: felelősséget kell vállalnom egy 3 éves gyerekért és épségben felnevelnem. Jesszus! Ez így kimondva még ijesztőbben hangzik! Kapkodva vettem a levegőt.

-Jól vagy? – fordult felém Ben.

-Igen. Nem. Nem tudom! Most tudatosult bennem, hogy Danielnek már csak én vagyok, hogy ez mekkora felelősséggel jár! – kicsit mintha pánik rohamom lenne.

-Oké, nyugi megoldod, csak vegyél mély levegőt, Claire, nézz rám! Lélegezz velem együtt. – kezdte és kezével is mutatta a fel-le hullámzást. Bevált, szívverésem egyenletessé vált. – Nyugi megoldod, és én segíteni fogok neked, úgy is bírom azt a kölyköt. – mosolyodott el.

  Visszadőltünk az ágyra, ahonnan pánikolásom közepette felpattantam, és néma csendbe a plafont bámultuk.

-És, mi fog a legjobban hiányozni az életedből? – kérdezte végül.

-A szabadság, bulik – igen egy 19 éves lánynak, akinek semmit nem kellett tennie eddig azért, hogy megkapja, amit akart ez. Lehet felszínes, de az életem eddig erről szólt. – és a szex, de az nagyon. Már, mint csak a jó szex, a többinek talán még örülök is, hogy elhagyom. – nevettem fel keserűen.

-Ajj… Ne is mond. Emmel azért elég jó volt. – fintorgott.

-Te legalább járhatsz bulizni, fél perc alatt felszedsz valami Ribit! – fordultam felé.

-Nélküled, nem olyan mókásak a bulik, kivel versenyzek azon, hogy ki szed fel előbb bárkit is? – hát igen ez volt az egyik kedvenc játékunk. Lehet, hogy messze nagyon durván kihasználom az embereket, de soha nem ígértem nekik semmit egy jó szexen kívül, amit meg szerintem senki nem bánna meg.

-Jó ebben igazad van, nélkülem csak szar lehet minden. – néztem végig rajta olyan „te kis béna vagy!” pillantással, mire összeborzolta a hajam, hiszen tudja, hogy rühellem.

  Játékosan ütni kezdtem, majd valahogy birkózás lett a vége, letepert, kezeimet mellkasom előtt lefogta, és úgy nézett a szemembe.

-Csináljuk! –

-Mit? – kérdeztem vissza értelmetlenül. Egészen hasonlított ez így a barátság extrákkal egyik jelenetére. Vicces volt.

-Szexeljünk. – jeletette ki egyszerűen.

-Mi van?-

-Jól hallottad! – vigyorgott – Na, benne vagy?

-Benjamin, én ne… - de nem hagyta, hogy befejezzem, megcsókolt.

  És végül már én húztam magamhoz még jobban, mire ő belevigyorgott csókunkba.

-Fél perc se kellett. – mondta, miközben nyakamat csókolgatta.

-Kuss! Ha akarod, be is fejezhetjük. – pihegtem, és bármennyire nem akartam eltoltam magamtól.

-Na azt már nem! – és visszarántott.

  Nem esett több szó, és nem sokkal később már mindketten levegő után kapkodva dőltünk vissza az ágyra.

-Hű… Csodálkozom, hogy senki nem rontott be a sikításodra. – vigyorgott kajánul. Nem arról vagyok híres, hogy visszafogom magam.

-A szobát letompítottam. – vontam vállat.

- Akkor senkinek semmi ellenvetése nem lehet az ellen, hogy ezt most megismételjük. – és fölém gördült.

- Na már is repetát akarsz? – haraptam ajkaimba. Nem tudtam, hogy ilyen jó az ágyban, bár gondolhattam volna. Semmi ellenvetésem sincs a következő menettel kapcsolatba.

-Ne mond, hogy nem volt jó… - mormogta és a fülem mögötti részt hintette be apró puszikkal.

-Hát, volt már j… - hatalmas nyögésbe torkollott a mondatom, mikor Ben egy hirtelen lökött egyet rajtam. – Vagy mégsem. –

  Többet meg sem próbáltunk beszélni, s mikor végeztünk pillanatok alatt aludtunk el mindketten. Utolsó gondolataim alvás előtt, mint: jó hogy szedek fogamzásgátlót, és ezt meg kell ismételni.

-Ugye tudod, hogy Deeseryvel mindketten végigasszisztáltuk ezt a kis incidenst? – röhögött a fejembe Zefrina.

-Nem hiszem, hogy olyan rossz volt akkor az estétek… - és a sárkányom nevetését hallva elaludtam.