17. Fejezet - "Ezt te csinálod"

HAliiiIIii!!4!!

 Srácok iszonyatosan sajnálom, de borzasztóan nincs ihletem a sztorihoz és már annyira nagy rajongó sem vagyok, vagy is a régi számaikat még szeretem (vagy is párat) meg szép visszagondolni, hogy mennyire imádtam őket, csak sajnos már kevésbé tudom beleélni magam ebbe. Tényleg sajnálom próbálkozom, és biztos, hogy befejezem és már a vége is közeledik, csak nehézkesen :D
  Remélem a résszel nem okozok azért csalódást, ha még is azt is nyugodtan írjátok meg :)

    Joo Olvasást!!

                          Xx Blair

-Zárd le! - utasítottam Harryt sokadjára.
-Claire már nem bírom! - nyöszörgött.
-Meg mondtam, hogy nem lesz könnyű, te akartad, most viszont erőltesd meg magad egy kicsikét, és csináld, amit mondok! - osztottam ki.
-Nem megy! - remegett, de nem tudott meghatni.
-Harry, Csináld!
-Clair...
  Nem vártam meg a következő magyarázkodást, megint csak megmutattam neki egy lightosabb félelmét.
-Mi a franc ütött beléd Claire? - állított le sárkányom, a az, hogy ilyen drasztikusan lép fel, elég ritka.
-Tanulni akart, hát akkor most megkapja! -válaszoltam neki. -Gyerünk Harry szedd össze magad!
-Nem bírom! - nyöszörgött fáradtan - Ez a bosszúd? Fogalmam sincs, hogyan kerültél mellém, sajnálom, hogy magamhoz öleltelek, de te mondogattad a nevem gondoltam megnyugta....
-Elég! - sziszegtem. - Végeztünk mára! Innentől kezdve azt hiszem Zef jobb tanárod lesz. - azzal hátat fordítottam és elindultama ház felé. Kimerített ez a nap. Már bőven alkonyodott,  de amellett, hogy fáradt voltam, zaklatottságom nem múlt.
-Pipp? - futott elém Danny maszatosan. - Annie csinált naaaaaaagggyon finom csokis sütit, meg kell kóstolnod! - rángatott már is az ebédlő felé.
-Kész? - érdeklődött mosolyogva A NŐ, de Danny válaszolt helyettem.
-Persze, hogy kér, muszáj neki! - jelentette ki, mire Annie lerakott elém mosolyogva egy szeletet.
 Hatalmas sóhaj közepette vágtam le egy kis darabor villámmal, majd emeltem a számhoz, de annál tovább nem ment.
-Naaaaaaa Piippp! - nyávogta öcsém, s kitátottam a számat, de valahogy továbbra sem akaródzott megkóstolni Annie sütijét, teljesen addig, ameddig öcsém meg nem elégelte a pofavágásaimat és a sütit a számba küldte.
-Héééé! - fordultam felé teli szájjal, mire vigyorogva nézett vissza.
-Rágd! - nevetett, és mivel visszaköpni nem fogom - annyira nem vagyok gyökér - így teljesítettem, amit mondott, s innentől a tányérom hamar kiürült. Valahonnan nagyon ismerős volt, de...
-Köszönöm. - motyogtam el Annienak, aki csak mosolyogva biccentett.
-Tudod régen ez volt a kedvenced. Mindig én sütöttem, mivel úgy sem nagyon, tudtam mit csinálni ott apád pedig dol...-  kezdett el nosztalgiázni, de a legkevésbé sem érdekelt.
-Danny sipirc fürdeni! - álltam fel Annie be fojtva a szót, miközben magamon éreztem Paul lemondó pillantását.
-ÚÚÚ, de Pipp lehetne, hogy ma Louisék fürdetnek? - kérdezte a nappaliban, ahova éppen akkor ért be az említett. Harryn kívül mindenki ott volt a bandából.
-Louis és ki? - vontam fel a szemöldököm.
-Liam. - mutatott a másik srácra, aki mosolyogva még is kérdőn nézett rám.
-Nagyon akarod? - kérdeztem.
-Ahham. - bólogatott ártatlanul.
-Nem csinálsz árvízet, ugye?
-Soha. - vigyorgott a tipikus csibészes mosollyal.
-Egy feltétellel. - néztem most már mindhármukra. -Ti takarítotok utána. 
-Hééé, de neked egy mozdulatodba kerül! - háborodott fel Liam.
-Nektek meg pár körös felmosásba. - vontam vállat. - Vagy rábeszélitek Dannyt, hogy jobb, ha a víz a kádban marad.
-Rendben. - sóhajtott Liam, majd felkapta Dant. - Na gyere Sózsák! -Azzal már el is tűnt a lépcsőn.
-Beszélj Harryvel. - állt meg előttem Lou.
-Minek? - néztem rá furán.
-Talán, mert egy olyan dologért, vagy rá dühös, amit te kreáltál! Játszhatod a nagylányt, de akkor vállald be a hülyeségeidet és a haveromat tedd tönkre! - mondta a szemembe, majd ott hagyott.
-Igaza van! - hallottam meg Zefrinát.
-Imádom, hogy ilyenkor mekkora a szád... - gúnyolódtam.
-Az, hogy te nem hallod meg, amit mondok, igazán nem az én hibám Claire! - vágta rá dühösen, s éreztem, hogy most tényleg megbántottam.
-Sajnálom Zef...- nyögtem, de nem kaptam választ, sőt még csak nem is érzékeltem a másikat. - Zef? - semmi. A francba!
  Rohantam kifelé, s még pont elkaptam, ahogy sárkányként teleportál a mi világunkba. Remélem csak vadászni megy, hisz ma még úgy sem volt...
  Na jó valamit tényleg nagyon elcseszek, ha sikerült fél órán belül három embert a padlóra küldenem.
  Elmentem zuhanyozni, hátha az kitisztítja a gondolataimat, de azon kívűl, hogy rájöttem muszáj beszélnem Harryvel, nem nagyon jutottam semmire.
  Mikor kész lettem, gyorsan melegítőbe bújtam, majd elindultam megkeresni Dannyt, aki a srácokkal valami mesefilmet bámult.
-Fiúk... - kezdtem, mire felém kapták a fejüket és intetten Liamnek, hogy jöjjön egy kicsit arrébb beszélni. - Aludhatna ma este veletek Danny? Tudod nem alszok a legjobban és... Félek, hogy megijeszteném, ha rémálmom lenne, amellett beszélnem ké....
-Semmi baj Claire, persze, hogy aludhat velünk! - állított le a magyarázkodásban, mire hálálkodva néztem rá.
-Köszönöm. - sóhajtottam, s indult volna vissza, mikor elgondolkodva utána szóltam. - Liam! Sajnálom, hogy úgy viselkedek veletek, ahogy. Hidd el nem... Nem tudom miért csinálom. - fejeztem be hülyén, de annál őszintébben, ő meg vállat vont.
-Mindenkinek lehetnek rosszabb időszakai. - Azzal tényleg visszament a többiekhez.
  Kimentem elszívni még egy cigit, majd nem húzhattam tovább, elindultam Hazza szobája felé, s félénken kopogtam, mire nagy csörömpölés hallatszott.
-Ki az? - jött ijedt hangja.
-É-Én vagyok az Claire. - válaszoltam zavartan, mire az ajtó résnyire kinyílt.
-Mit szeretnél? - kérdezte hűvösen, de nem nézett rám. Ajjaj,
-Bemehetnék? - kérdeztem vissza.
-Azt hiszem ennyi éppen elég volt belőled mára. - nevetett keserűen, s rám akart csukni az ajtót, de még időben megállítottam, mire lemondóan arrébb sétált.
-Harry sajnálom. - mondtam ki gyorsan mielőtt méh megbánhattam volna. - Sajnálom, de egyszerűen nem tudom kezelni azt, ami bennem van és annyira új és... - döbbenten néztem magam elé, miközben a szavak csak úgy ömlöttek belőlem. Olyan dolgokat mondtam ki, amiket nem is tudtam, hogy bennem vannak, most még is azt éreztem, hogy muszáj. - Nem vagyok hozzászokva, hogy valami ilyesmit érezzek, ez nem én vagyok, nem szabadna én... Nem értem. - ráztam a fejem és leültem mellé az ágyra. - Félek, és ez egyre erősödik, ahogy kezdek hozzátok kötődni, miközben hülyén viselkedek. - nevetek fel keserűen, hisz teljesen értelmetlen számomra is a viselkedésem. - Tudom, hogy az, amit ma csináltam veled elég.. Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt a leghumánusabb, de... - akadtam meg. - Harry nekem megölték a szüleimet. - most először néztem rá miközben beszéltem, s hangom elcsuklott. - Meggyilkolták őket, és még mindig nem tudom ki tette, mert eltiltottak az országtól, de nem ez a lényeg. Nálunk nincsenek gyilkosságok, ha még is megtörténik az illetőt egy nap alatt elkapják, még is... Annak a valakinek sikerült észrevétlenül ki és bejutni a szüleim hálószobájába. - megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a képek, amik akkor fogadtak félig részegen, mikor haza tántorogtam az éjszaka közepén. - Csak azt akarom ezzel mondani, hogy ha véletlenül történne valami, szeretném, ha megtudnád védeni magad, vagy a szeretteidet, mert a legrosszabb a tehetetlenség ebben az egészben.
-Hééé, ne sírj nincsen semmi baj. - karolt át és csak ekkor vettem észre, hogy zokogok. Atya ég, de gáz. Várnom kellett pár percet, mire le tudtam nyugodni, s ebben Harry nagyon sokat segített.
-Még is, hogy sikerült a bocsánatkérésemből eljutni odáig, hogy te vigasztalj? - nevettem a hülye helyzeten, mire ő is elmosolyodott. - Röhejes vagyok. - töröltem szárazra a szemem.
-Nem értelek, csak sírtál? - hitetlenkedett.
-Tudod nálunk nem nagyon szoktak sírni, ez nem azt mondom, hogy emberi, de... A kicsik sírnak, aztán eljön a kiképzés és ott megtanulod, hogy ne tedd. - vontam vállat.
-Milyen kiképzés? - kíváncsiskodott.
-Az amelyikre Dannyt nem fogom elengedni azt hiszem. - vallottam be. Tudom, hogy milyen hasznos és mindenkinek ki kell állni, de borzasztó, amit ott csinálnak, és vagy változtatnak az egész mechanikáján, vagy betiltatom az összeset. Vagy is tervezem.
-Mert? - akart kihúzni belőlem egy normális választ.
-Mert... Figyelj, én nem tudom mihez hasonlítani. - borzongtam meg. - Én hét évesen mentem, képzeld el, hogy hét évesen csinálják azt veled, amit ma tőlem kaptál csak sokkal sokkolóbb félelmekkel és... Az elemekkel is kesztyűs kézzel bánnak. Főleg, hogy nem társként kezelik, őket, hanem szolgaként, pedig ők azok, akik választanak nem mi, s bár nem gyakori, volt rá példa, hogy egy egy elem elfordult a tündérétől. - fejeztem be, s ezek után egy pár percig csendben ültünk. Azt hiszem eléggé ledöbbentettem. - Na és mi volt az a robaj, mielőtt bejöttem volna?- tereltem a témát mosolyogva. 
-Jah, az.. - vakarta a tarkóját zavartan. - Próbáltam én is mindenféle cuccot lebegtetni, vagy mi. - heherészett.
-Mutasd! - ültem fel az ágyára törökülésben.
-Nem hiszem, ho...
-Mintha itt sem lennék! - emeltem fel a kezem. - akarod, hogy láthatatlan legyek? Ha neked könnyebb...
-Te jó ég, dehogy! Claire, más ilyenkor azt kérdezné, hogy kimenjek! - nevet.
-De én tündér vagyok. - adtam meg a kézen fekvő választ.
-Tudom. - bólintott kedvesen.
-De szeretnéd, hogy kimenjek?
-Nem, azt semmi képen sem, csak nem szeretnék előtted bénázni.
-Muszáj gyakorolnod Harry! Mások előtt is, azt még Danny sem ússza meg.
-Most komolyan a 3 éves öcsédhez hasonlítasz? Ő le is szarja ki van ott!
-Na csak próbáld meg!
-Nem!
-Harry! - próbáltam rávenni, de megmakacsolta magát.
-A-aa!
-Jó most pont úgy is viselkedsz, mint Dan!
-Hééééé!
-Na jó, próbál meg egyszer, megnézem, hogy megy, segítek egy kicsit, aztán hagylak. - ajánlottam, mire beletörődötten bólintott.
-Utálok veled vitatkozni. - legyintett.
-Mint mindenki. - terült szét arcomon az önelégült vigyor. - Na mutasd! - néztem felé és a földön lévő könyvek felé. - Csak lazán, ne gondolkozz rajta, engedd, hogy menjen! - mutogattam, ő pedig neki veselkedett, de már a fejéről lerítt, hogy egyáltalán nem azt csinálja, amit kéne, így a fejébe másztam.
-Túl sok a szemét! - néztem körbe "ott bent", de mielőtt bármit is igazán láthattam volna, hatalmas falakat emelt, ami egész délután nem ment neki. - Ezt hogy a francba csináltad? - Néztem fel nagy szemekkel.
-Megijedtem, hogy ott vagy. - felelte vörös fejjel, s jobbnak láttam nem firtatni mit rejteget annyira, de igaza van, a gondolatait jobb ha megtartja magának.
-Okééé. - húztam el. - De azt azért tudod, hogy miből állítottál falat, ugye? - kérdeztem, mire bólintott. - Na jó, hagyjuk ezt most ezzel már teljesen lefárasztottalak azt hiszem. - legyintettem, mire megkönnyebbülten sóhajtott. - De azt a könyvet, ma még tuti felemeled.- álltam mellé.
-Hééé, már sikerült!
-De most mégsem megy. - mutattam rá. - Ürítsd ki a fejed! - biztattam. Megfogtam a karját, tenyerét felfelé fordítottam. - Na még egyszer!
 Lehunyta a szemét, s pár másodperc múlva a könyv megmozdult a földön, de az egész nem emelkedett fel.
  A következő lépésemet nem tudom milyen felindulásból csináltam, sőt ilyet még, soha nem csináltam, vagy is csak jelentéktelen helyzetekben itt viszont most volt veszteni valóm, de mégis.
 Mielőtt kinyitotta a szemét, oda hajoltam, s megcsókoltam. Éreztem a döbbenetét, és ugyan azt a vágyat, ami bennem is bennem volt a csók iránt. Éreztem a karjait, ami pár másodperc után körém kulcsolódott és éreztem az egész univerzumot, valami új fajta erővel, ami talán mindig is bennem volt, de mintha most először engedtem volna útjára.
  Nem tudom mennyi idő után váltunk el egymástól, de végig egymás szemébe néztünk, majd lassan körbemutattam.
-Ezt te csinálod. - mosolyogtam. Követte pillantásom. A szobában, szinte minden tárgy a levegőben volt.