5. Fejezet - "Hát ez szívás"

Halii! Háát itt lenne a következő rész, remélem tetszik, majd mindenkinek és sajnálom, hogy rövid, de ilyenre sikerült!

   Joo Olvasást!

                                        Xx Blair

  

-Pipp! Pipp! Reggelit akarooook! - keltem Dan ugrálására az ágyon.
-Még öt perc... - motyogtam, s a párnába fúrtam a fejem. A tegnapiakból tanulva, ma már felvettünk az alváshoz valamit, így nem kómásan kellett ezzel foglalkozni, abban az öt másodpercben, amíg átér a mi szobánkba.
-Pipp! Éhes vagyok! - folytatta az ugrálást.
-Zefrina nem se...
-Nem.
-Ne csináld már, csak egy kicsit! Te mondtad, hogy nem lehet neki nemet mondani!
-Hát most megy. Ha nem hancúroznátok hajnalig, én is bírnék aludni, és egyikőnk sem lenne ilyen fáradt, reggel tízkor! - oktatott ki, s dühösen láttam be, hogy van némi igazság tartalma annak, amit mond.
-Ahhw! Kösz szépen! - azzal fejemet még jobban a párnába fúrtam.
-Piipp! Éhes vagyok kelj fel! - azzal bevetette magát közénk.
-Claire, vidd már le enni! - morogta Ben. - Fáradt vagyok!
-Szerinted én nem?! Bezzeg ezt én intézzem! -azzal dühösen kikászálódtam az ágyból. - Na gyere Baba! - emeltem fel, miután a hajamat összefogtam, s elindultam a lépcső felé.
  Az első fokot tettem lefelé, mikor idegen hangok szűrődtek fel. Rohadt jó, még vendégek is vannak!
-Zef, Ben vigyázzatok vendégek vannak! - üzentem nekik gyorsan, mire sárkányom felkapta a fejét.
-Mire célzol? - kérdezett feszülten vissza. Előre is félt a választól, amit megértek.
-Dorombolj, cica! -adta meg nevetve a választ Ben.
-Nem! Nem vagyok hajlandó lemenni addig, ameddig el nem mennek! - tört ki vehemensen az ellenkezés.
-Rendben van. - azzal tovább siettem lefelé.
  A konyha enyhén tele volt, mikor leértem, s hiába nem akartam körbenézni, azt hamar leszűrtem, hogy egy idősebb pasin kívül, öt kb. velem egy idős srác lehet a helyiségben Annien kívül.
-Danny, most nem varázsolhatsz! Értve vagyok! Nem célozhatsz rá, semmi azzal kapcsolatos dolgot nem szabad említeni, rendben? - hadartam el neki fejben.
-Rendben Pipp. - bólintott, de erre már a többiek is felkapták a fejüket, hiszen csak Dan beszélt hangosan.
-Tessék? - kérdezte az idősebb férfi.
-Fáradt még. - vetettem oda neki, majd beültettem picúrt a székébe, s próbáltam figyelmen kívül hagyni a néma csöndben engem vizslató szempárokat. - Mit kérsz, Édesem?
-Kakaót!
-Gondolhattam volna! - azzal nekiálltam elkészíteni. Hmm... Hát most valahogy nem tűnt annyira egyszerűnek a tejmelegítés, mivel eddig csak gondolnom kellett rá, de megoldom...
-Szia Claire én... Hmm Én már sokat hallottam rólad. Paul vagyok Annie férje. - mondta valaki mögülem, de még csak meg sem fordultam. Enyhén idegesítettek az itt jelenlévők, s így is nehezemre esett urrá lenni kezeim remegésén.
-Akkor Pippnek van még egy papája? - csodálkozott el öcsém, mire muszáj volt megfordulnom.
-Nem, nincs még egy papám, ahogy mamás is csak egy van igazán. - próbáltam viszonylag úgy mondani, hogy midenkinek leessen, nem szeretem ezt a témát.
-Én ezt nem értem. - szontyolodott el.
-Semmi baj, Kölyök! - hallottam meg a lépcső felől egy hangot.
-Hál' Istennek! Kezdett gáz lenni ez az egész.... - motyogtam Bennek.
-Sziszatok Benjamin vagyok Claire te... Barátja. - mondta a társaságnak bennem meg egyre feljebb ment az ideg. Miért beszél velük normálisan? 
-Hello én paul vagyok Annie férje. - mutatkozott be újra a pasi.
-Zayn Malik. - jött egy eddig ismeretlen hang mögülem.
-Niall Horan.
-Liam Payne.
-Louis Tomlinson.
-Harry Styles.
-Ti nem valami banda vagytok? - tudakolta töprengve Ben. - Hallod Claire, neked nem ismerősek? - egy pillanatra megfordultam és végignéztem rajtuk.
-Nem. - mondtam. Talán plakátról láttam őket, de úgy igazán nem emlékszem rájuk.
-One Direction. És én vagyok a manager. - büszkélkedett Paul.
-Úgy látom Annie csak a nagy halakra bukik. - morogtam gúnyosan. - Tessék Danny. - vittem oda a kakaót, nem foglalkozva a kijelentésem okozta döbbenettel.
-Ezt meg, hogy érted?! - akadt ki a védelmező férj.
-Ne haragudj rá, nem úgy gondo... - próbálta szépíteni Ben.
-Dehogynem! Pontosan úgy gondolom, ahogy mondom.  - vágtam a szavába.
-Még is mi... - kezdte volna, de egy üvöltés megszakította.
-Macskaa! - kiabálta az egyik srác, azzal felpattant, s letámadta a döbbent, cica alakban lévő Zefrinát.
  Itt következett a kavarodás, ugyanis szegény Zeft, nyúzni kezdte, mire amaz hihetetlen nyivákolás fújás közepette nekiesett, és ott karmolta, ahol érte.
-Jézusosm Zefrina, jó vagy? - vettem el a sráctól sárkányomat, s tüzetesen megvizsgáltam.
-Basszus, ez nem normális! Szétkarmolta az arcom! - akadt ki a srác, mire iszonyú idegesen álltam felé.
-Soha többé ne merj a macskámhoz érni, értve vagyok?! - mondtam halkan de annál fenyegetőbben. - Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, neked véged! - s tartottam a szemkontaktust.
-Claire ez nem lesz jó... - morogta Ben, mire körbenéztem. A házban belül semmi furcsaság nem volt, kint azonban az ég elspötétült, félhomályba döntve a helyiséget. Nem lesz ez így jó...
-Claire nyugalom itt vagyunk veled. - próbálkozott Zefrina is.
-Pipp! - nyújtózkodott felém Daniel, mire fejem kitisztult.
-Kimegyünk. - kaptam fel,s  elindultam vele a terasz felé.
-Jól vagy? - kérdezte aggódva Ben.
-Nem rohadtul nem vagyok jól!  El akarok innen menni! Ben én közveszélyes vagyok! Csak remélni tudom, hogy a tanács észbe kap egy halál eset után, de akkor már nem fogok leállni, míg őket is meg nem ölöm! - üzentem neki, dühösen.
-Hé-hé, nyugalom! Csak... Túl leszel ezen, oké? - jött mögém, s vállamiat kezdte simogatni nyugtatóan.
-Pipp fürödhetek? - futott felém Danny.
-Persze. - gyorsan rávarázsoltam megint a fürdőnadrágot, megkértem a vízet, hogy vigyázzon rá, majd útjára engedtem.
-Megyek... - morogta Zefrina, mielőtt akár megszólalhattam volna.
-Kösz.
-Normális vagy?! - akadt ki Ben.
-Miért, mit csináltam?
-Varázsoltál!
-És?
-Mi van, ha meglátnak?! Hogy magyarázod meg nekik?!
-Talán azt akarom, hogy tudják! Talán, azt akarom, hogy a Tanács szenvedjen egy kicsit azzal a problémával, hogy engem ide küldtek! - előszedtem a cigimet. - Van gyújtód? - kérdeztem hangosan.
-Nem, általában nincs rá szükségem. - mondta gúnyosan.
-Á, tényleg leszarom. - azzal meggyújtottam szokásosan az ujjammal.
-Deeserynek most van egy kis ideje. Nem lenne baj, ha elvonulnék egy ki... - kezdte, de láttam, hogy már rég sárkányánál jár fejben.
-Persze, menj csak. - bólintottam. Olyan ez, mint a telefon. Csak ingyenes és a vétel nem szarakodik.
  A bent lejátszódott eseményekből kifolyólag, félek a további itt léttől. 
-Kaphatok tűzet? - szólt egy hang mellettem, én meg anélkül, hogy felnéztem volna gyújtottam meg meg a kis lángot, ami kezemből elő tört.
  Nem maradhatok itt. Mi van ha valaki meghal? akár Annie is! Nem akarok gyilkos lenni!
  Nagyon eltöprenghettem, mert egy perc elteltével is a kezemet tartottam láng gyanánt.
-Még sem kell tűz? - fordultam oda hirtelen, s lefagytam. - Hoppá. - zártam össze tenyeremet ezzel eloltva a lángot.
  Nem tudom mit hittem ki ül mellettem, hogy csak úgy simán varázsoltam, de biztos nem az, aki ténylegesen ott volt. 
   Mellettem ugyanis az egyik bandatag ült, ledöbbenten, lemerevedve, félig cigivel a szájában.
   Hát ez szívás.

4. Fejezet - Claire megnevel...

Halii!! Hát ez lenne a következő rész... Innentől kezdve, azt hiszem már a fiúk is jönni fognak, szóóval sdhfdjacé-!!!!  Sajnálom, komolyan megpróbálom majd gyakrabban hozni, csak... Csak.
 FONTOS: Amit eddig írtam, azt régebben írtam és a csaj neve Blair Danwer volt, mert nem volt kedvem nevet kitalálni, szóval most átírogatom, de néha átsiklik a szemem egyen egyen NE HARAGUDJATOK!!!
  PLS Írjatok, én is megpróbálok minél előbb válaszolni rájuk!!!

   Joo Olvasást!
                                   Xx Blair

-Claire! Claire, kellj fel!-

-Zef… Hagyjál már egy kicsit aludni, fáradt vagyok! – fúrtam fejemet a párnába.

-Daniel most ébredezik és te is tudod, hogy első útja a ti szobátokba fog vezetni! –

-És akkor mi van? – fortyantam fel.

-Az, hogy 2 éves és nem hiszem, hogy szívesen magyarázkodnál amiatt, hogy meztelenül fekszetek az ágyban, Bennel! – válaszolt mérgesen.

-Ó, basszameg! Benjamin Price, vegyél fel egy alsógatyát és legalább egy nadrágot, mert Dan bármelyik pillanatban benyithat! – ráztam fel egy pillanat alatt, és közben egy francia bugyit rángattam magamra.

-Basszameg! – jött neki is ugyan az a reakció, és a cuccaihoz pattant.

 15 másodperc alatt rántottunk magunkra valamit, az ő esetében boxer és nadrág, nálam pedig bugyi, melltartó felső.

  Mikor a cuccok rajtunk voltak, az ijedségen túl voltunk fáradtan dőltünk vissza az ágyba, pont abban a pillanatban nyitott be egy nagyokat pislogó álmos arcú Danny.

-Jó reggelt édesem, hogy aludtál? – ölelgettem meg fekve, mikor bebújt közénk az ágyba.

-Jól, Zefrina legalább olyan hangosan horkol, mint apa, és ez jó volt. – motyogta, amin Bennel mind ketten felnevettünk, hiszen apa tényleg nagyon durva volt! Csak sokkal később tudatosult bennem igazán, hogy úgy beszéltünk apáról, hogy nem kaptunk sírógörcsöt, vagy a hangulat nem romlott. Úgy került szóba, mint valaki, akiről csak a jó emlék maradt meg. – Bocsi Zef, nem rossz szándékból mondtam.

-Igen ezt én is tanúsíthatom! – röhögtem – Zefrina, mikor kikeltél, hónapokig alig tudtam aludni tőled, most meg már nélküled furcsa. – néztem szeretett teljesen az említettre.

-Sárkány vagyok, nekem szabad! – nem izgatta magát különösebben a dolog miatt.

-Danny, ne aludj vissza, különben éjszakázni fogsz, gyere, csinálok neked reggelit! – azzal felkaptam levittem és beültettem a székébe. – Na mit szeretnél?

-Kakaót! – tudhattam volna. – Szia Annie!

-Jó reggelt, nem tudtam, hogy már fent vagytok. – jött mögülem egy fásult hang-

-Mi a baj? – hallottam meg, Daniel ártatlan kérdését, amitől önkéntelenül is hátrapillantottam.

-Semmi, csak fáradt vagyok, de aranyos vagy. – látszott rajta, hogy hazudik, szerintem még Dannek is feltűnt, de nem kérdezett többet, érezte, hogy úgy sem fogja elmondani. Jobban megnéztem Annie arcát, és… Nem is értem miért nem tűntek fel a hatalmas táskák és nagy esélyjel sírástól dagadt szemei, mondjuk soha nem néztem rá, ha nem volt muszáj.

 -Jó reggelt! Annie minden rendben? – jött le Ben is, mire ugyan azt a választ kapta, mint az öcsém. Nem foglalkoztam az esettel többet.

-Zafrina, mész vadászni, vagy a tegnapi még benned van? –

-Még bírom, de délután megint elmegyek, és szerintem eljöhetnétek. Csak egy délután az erdőben. Nem tilthat ki az országból a Tanács, max ránk aggat egy csomó őrszemet, azokat meg elintézzük.

-Oké! Benne vagyok, úgy is elegem van már ebből az egész szarságból! Legalább egy kicsit kiszakadok belőle.- megkönnyebbültem attól, hogy nem kell megint egész nap itt lennem.

- Tegnap este eszembe jutott, hogy nem is mutattam meg a ház többi részét még. – hallottam meg Anniet. – Szóval van kedvetek hozzá? – kérdezte.

-Szívesen megnézzük! – válaszolt Ben, de úgy tűnt Annienek ez nem elég.

-És Daniel neked van kedved? – nézett öcsémre, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Ne! Hagyja őt békén ne szóljon hozzá. – Az alagsor tele van csodákkal. – csábítgatta.

-Igen! Lehet már reggeli után is? Hallod ezt Pipp? Muszáj neked is megnézned. – Hatalmas kék szemei csak úgy csillogtak.

  Hallottam magam mellől, ahogy Ben köhögéssel próbálja leplezni nevetését. Ezt megszívtam.

-Háhh! Van esze Annienek az látszik, nem hittem volna, hogy ilyenhez folyamodna, de le a kalappal előtte! Még, hogy az emberek nem okosak! – röhögött Benjamin. Hát igen, úgy látszik Annie levette, hogy Dannyt nem hagyom vele menni semerre csak úgy, hogy én is ott vagyok.

-El kell ismerni ez tényleg szép volt!-  röhögött Zef is, és párducként is érdekes hangokat adott ki, mire mindenki rákapta szemét. Még Annie is megeresztett egy mosolyt, érezte, hogy ezt most szépen elintézte én meg fortyoghattam magamban.

-Tényleg már kérdezni akartam, vagy is mondani nem is tudom, na mindegy a lényeg: Zefrinának nem ez a legjobb álca igaz? – kérdezte egy kis idő után Ben a házigazdától.

-Hát ha azt nem is nézzük, hogy zafírkék a szőre napfényben, nem, nem a legjobb. A fekete párducok, nálunk csak az állatkertben vannak és azok teljesen feketék. – válaszolt Annie.

 -Hát Zef, akkor gyakorold a szőrcsomóköpködést. – röhögött újra Ben.

-Ha végre sárkány leszek, kapsz tőlem egy jó nyálas puszit! – morogta vissza, mire Bennek elment a kedve a nevetéstől.

-Zefrinával megbeszéltük, hogy délután hazamegyünk, amíg ő vadászik. Danny is játszik legalább egy kicsit a szabadban, már, mint normális helyen, én pedig beszélek a Tanáccsal hát ha észhez térnek és nem kell ide vissza jönnünk. – hát persze, hogy nem bírtam ki, hogy nem szúrjak oda egy utolsót még neki.

-Claire! – nézett rám hitetlenkedve Ben.

-Most mi van?- Ha neki szabad, nekem is!

-Ne, semmi baj! – eresztett meg egy fásult mosolyt a házigazda.

-Nem értem mi bajod van! Ő cseszegethet, de én őt nem? Azt hittem velem vagy! –

-C., ne légy már gyerekes! Ha nem vagy hajlandó hozzá szólni és elfogadni bármit is, amit ad, persze, hogy máshoz fog folyamodni! Nem hülye, sőt. Meglehetősen elegánsan intézte el az előbbit. –

-Price tőled egy kicsit több együttérzés várnék. – forgattam szemeimet. Nem válaszolt. Gyorsan írtam egy  levelet a levegőbe, majd elküldtem a Tanácsnak érkezésünkről.

- Danny végeztél, mert én már nagyon kíváncsi vagyok arra a csodákkal teli alagsorra. – váltott inkább témát és az öcsémre kacsintott.

-Menjüünk! – Nyújtózott felém picúr, hogy vigyem. Tányérokat gyorsan ellebegtettem a mosogatóig és ki adtam nekik, hogy mossák el magukat. Olyan Harry Potteresen. Mindig bírtam azt a filmet, csak azokat a hülye varázsigéket nem értettem. Benjaminnal sokszor hülyéskedtünk egyes jelenetek eljátszásával, egy egyszerű ág segítségével. Felettébb nevetséges.

  Felkaptam Danielt, majd Annie vezetésével elindultunk a lépcsőn lefelé, ami két forduló után egy keskeny folyosóba torkollott. Két ajtó nyílt onnan egyik jobbra, másik balra, ideiglenes útikalauzunk a bal oldaliba nyitott be. Ledermedtem.

  Egy kisebb stúdió félében találtam magam. Leraktam Dant, aki izgatottan sikkantott, majd berohant a helységben. Most nem tudtam ráfigyelni, teljes figyelmemet a zongorának szenteltem, annak a csodának, ami a helységben volt. Imádtam a zenét, zenélni, minden zenével kapcsolatos dolgot, csak hát… Mint hercegnőnek vagy, mint tündérnek nem illik ilyet. Ugyan azokat hallgatjuk szinte teljesen, mint az emberek, vagy is őket, de… Nekem nem nagyon szabadott zenélnem. Apa 4 év nyavalygás után beszerzett nekem egy kisebb szintetizátor szerűséget, aminek iszonyatosan örültem, de nem volt elég. Sorra vettem titokban a többi hangszert, ami érdekelt, egyszerűen a mániámmá vált!

  Nekünk csak az ilyen mindenféle spirituális zenéket szabadna, és azok elég távol állnak attól, amit én szeretek.

  Így ez a hely nekem, maga volt a mennyország. Beljebb léptem.

   Hangos össze vissza dobszóra ocsúdtam föl bűvöletemből. Danny, a sarokban lévő dobszerelés mögött ült és püfölte, nevetve. Én is elmosolyodtam és most már tüzetesebben vizslattam végig a helyiséget. Jó pát mikrofon és állvány volt ott, meg dj pult, és persze a dobok. Nyílt egy ajtó is onnan, kíváncsian függesztettem rá a pillantásom.

-Ott van még egy pár hangszer, vagy is lényegében ott vannak a hordozható hangszerek- kaptam meg a választ Annietől, de nem nagyon figyeltem a többi mondandójára. - nem akartuk ezt telezsúfolni. Tudjátok Paul… A férjem, manager, és így néha itt is gyakorolnak… Vagy is elég sokat…. – fejezte be félénken a mondatot. Azt hiszi, érdekel az élete? Pfff. De meg kell hagyni ez a hely csodálatos.

-Tényleg, mintha említettél volna valamit tegnap. Mennyi ideje is vagytok együtt? – érdeklődött Benjamin. De miért érdekli? Érdekelt, nem tehetek róla, legalább annyira, mint ez a helyiség. És igen muszáj volt belekukkantanom kedves barátom fejébe. És sikerült meglepnie: Azért érdekelte, mert kíváncsi volt rá, hogy a pasi miatt hagyott-e el minket. Kösz, de én meg nem vagyok rá kíváncsi! Miért voltam ilye hülye, hogy belenéztem?

-Öt éve, és ebből két éve vagyunk házasok. –feszengett még mindig kicsit. Cseszted Ben, Annie magától olyan hülye, hogy ott hagyja a szarban a családját…

- Úgy tűnik nagyon szereted. – jegyezte meg még, de innentől kezdve próbáltam teljesen kizárni őket. Kérdezés nélkül nyitottam volna a másik szobába, de zárva találtam.

-Ott van a kulcs felakasztva az ajt…- nem pocsékoltam az időmet holmi kulcsokra. Nem azért van az erőm, hogy ne használjam, hülyeség az, hogy csak vészhelyzetben szabad. Na jó nincs is ilyen szabály. Szóval kinyitottam az ajtót kulcs nélkül. – Vagy ez is egy megoldás… - tette hozzá.

-C. ez betörésnek minősül! – De nem gondolta teljesen komolyan. Na most nézzük mit szól az igazi Claire Moonlight ez a nő.

-Akkor feledtessük el vele úgy, mint a többiekkel Paradiseban. – válaszoltam egy gonosz mosollyal.

  Lefagyott a mosoly az arcáról és döbbenten meredt rám. Nem gondolta, hogy elmerem mondani? Ejnye Benny, ne légy naiv.

-Te nem vagy normális! – mondta végül hitetlenkedve. – Nem is loptunk soha semmit!

- Hát az lehetséges, de házakba törtünk be. – kacsintottam rá, és végre az emlékek hatására ő is elmosolyodott. Hah, hál istennek nem lett teljesen fatökű. – Danny hagyd azt a szegény dobot, mert fáj neki! – néztem öcsémre, aki újra kezdte a leghangosabb hangszer tanulmányozását.

-De én híres dobos leszek, gyakorolnom kell! – hűű, ez az a mondat, amiért jól lecsesznék otthon, én viszont büszkén vigyorogtam rá.

-Ha akarod, valamennyire megtanítalak. Már, mint az alapokra még én is képes vagyok. – igen van dobom, düh levezetésére, elég jó.

-Tudsz dobolni? – kerekedett ki öcsém szeme, mire én csak elmosolyodtam.

-Hogy tud-e?! Haver, a nővéred egy zenei zseni! Nincs olyan, amin ne tudna játszani. – fényezett Ben. Erre is csak a szememet forgattam. Inkább beléptem a szobába. Egyik ámulatból a másikba.

   Egész gitár kollekció volt ott, de lehetett találni csellót, hegedűt, minden féle fúvós hangszert, bár azok annyira nem voltam oda. Na jó a fuvolát bírtam.

-Ide… Ide bárki bármikor lejöhet? – kérdeztem Annietől, de nem néztem rá. Ez volt az első, hogy hozzá intéztem volna egy kérdést.

-Pe.. persze. – hallatszott a boldogság a hangjában.

-Ben, te is tudsz játszani valamilyen hangszeren? – kérdezte Dan nem sokkal később, én még mindig a gitárok vizslatásával voltam elfoglalva.

-Én nem hangszeren játszom, én keverni szeretek.-

-Az micsoda?-

-Több jó zenéből csinálok egy még jobbat. – ez igazán Danielnek való magyarázat.

-Hűű! – ámult el az említett.

-Bizony! Én csináltam a nővérednek zenéket a tánchoz. –

-Ben fogd be nem tudja! – kaptam fel hirtelen a fejem. Szégyelltem azt… Túlságosan emberi az a tánc, amit szeretek.

-Miért? Biztosra veszem, hogy nagyon tetszene neki! Blair, az öcséd, még kicsi, ha megtanítod rá, nem lesz olyan kifacsart rögeszmés, mint a többiek! Engem is tanítottál, pedig idősebben kezdtem nála.- az első részében igaza volt, de…

-Tyűű Pipp, te tudsz táncolni? – izgatottan nézett rám.

-Akkor úgy hiszem tetszeni fog a másik helyiség is. – mosolygott Annie. Attól még, hogy hozzá szóltam nem leszünk puszipajtások…

-Pipp vigyél légyszí, még fáradt vagyok! – nyafizott a kisherceg, ezzel belém fojtotta a szót. Nagy sóhajjal kaptam fel.

-Haver, tudod te, hogy kell bánni a nőkkel! – húzogatta a szemöldökét, Ben miközben a házigazda után elhagytuk a kis helyiséget.

-Na az öcsémet légy szíves ne tanítsd még egy jó pár évig!-

-Nem lehet elég korán elkezdeni… -vigyorgott tovább magában.

-Ben szerintem ha akarsz még a tegnapihoz hasonló estéket, nem mondasz semmi OLYASMIT Dannynek. – morogta Zefrina, aki mögöttünk kullogott.

-Hoppá! Akkor ezt nem kockáztatom… - és ott az az önelégült vigyor, mire tőlem gyilkos pillantást kapott.

-Ez a gyakorló terem, avagy táncterem, ahogy nevezitek. – álltunk meg és én körbe néztem. Uram Atyám.

Csöbörből, vödörbe. Hatalmas hangfalak egymás hátára pakolva hozzá dj pult, és nagy-nagy üres terület. Az egyik oldalon fal helyett végig tükrök helyezkedtek el.

-Ez kurva jó! – ámuldozott Benjamin.

 Daniel bevetette magát a helységbe, és a tükör előtt kezdett hülyéskedni, pofákat vágni.

  Ez a ház, egyre jobban tetszik! De ezt semmi pénzért sem vallanám be, na persze még csak az kéne.

-Örülök, hogy tetszik.- ennyi volt a válasz.

-Tudod, nekünk nem nagyon szabadott zenélni, vagy is nekem végül is igen, de Claire mivel a trónörökös, nem tartották hozzá illőnek ezt a fajta hobbit. – magyarázta „testőröm”.

-Pofa be! Ne add be úgy, mintha szar életem lenne, és különben is, semmi köze, ahhoz, hogy milyen életem van… Vagy is volt…- tettem hozzá a végét nyugodtabban.

-Rendben.

-Nem zenélhettél? – nézett rám döbbenten. Teljesen el is felejtette, hogy hozzám beszél…- De hát, ez… Ez szemétség! – bukott ki belőle. Na ő az, akinek nincs joga az én életemet bíráni, ha én eltűrtem, ő ne merjen beleszólni!

-Úgy, mint az is, hogy egy anya egy éjszaka elhagyja a családját. – sziszegtem neki dühösen, majd egy mosollyal Danny felé fordultam. – Gyere édesem, nem sokára indulunk, és a pizsi nem a legjobb öltözet.  – láttam, hogy már kezdene hsiztizni, így folytattam - Daniel ne vitatkozzunk, ide bármikor visszajöhetünk, most viszont meglátogatjuk anyát és apát jó? – ezzel valamennyire felvidítottam. Értette, hogy gondolom.

  Felkaptam majd kisétáltam a még mindig dermedt Annie mellett.

-Claire, ez elég durva volt. – morogta Zefrina.

-Ne hogy te is az ő pártját fogd! – kezdett felmenni bennem a pumpa.

-Nem mondom, hogy nem érdemelte meg, én csak közöltem, hogy ez durva volt. De igazad van. – utálom, amikor így beszél velem. Tudom, hogy egyetért és komolyan is gondolja, de ott van valami… Valami, amitől nem tudok teljesen megkönnyebbülni még így sem.

-Ez a bűntudat szívem. – gúnyolódott gondolataimon még egy kicsit.

-Hülye vagy.- ezzel lezártnak tekintettük mindketten a beszélgetést.

  Míg Dannyt öltöztettem nem volt túl jó kedvem, gondolataimat is elzártam mindenki elő. Azt hiszem dühös voltam, csak már azt nem tudom kire, vagy mire.

  Persze az öcsémnek nem mutattam, hogy bármi gond lenne, csak mosolyogtam – erőltetetten – és gyermeki tudatlanságából próbáltam erőt meríteni, de féltem, hogy észreveszi valami nincs rendben velem, túlságosan jó megfigyelő.

-Na, Nagyfiú készen vagyunk! Akarsz hozni valamit? – borzoltam össze szőke tincseit.

-A-aa – jött a bő válasz, és már nyújtózott is, hogy emeljem fel.

-Na gyere te sózsák! Ugye tudod, hogy szemét módon kihasználod, hogy ilyen aranyos vagy? – vigyorogtam rá.

-Tudom. – nézett rám gonosz mosollyal. Te jó ég ezt meg hol tanulta? Nevetve mentem le, semmi pénzért sem engedtem volna ki a kezeim közül a csöppséget. Sikerült feldobnia a napom.

  Vagy is azt a kis időd, ugyan is a konyhába Anniebe és Benjaminba botlottunk. Ben éppen az én kiskori történeteimet mesélte. Ezt nem hiszem el!

-Price, indulunk. – mondtam fapofával. – Zefrina te még itt vagy? –nyitottam meg elmém, sárkányom előtt.

-Ennyire azért nem vagyok kicsi, még így sem. – morogta bosszúsan, oldalra néztem és ott volt mellettem Zef.

-Már várnak minket, induljunk. – meg sem vártam egyik válaszát sem teleportáltam magam Dannel a kezemben.

  A következő pillanatban, már a kastélyparkban találtuk magunkat. Megnyugtató volt újra az ismerős környék.

-Hercegnő! – bumm. Ennyit a jóérzésről. Mély sóhaj közepette a hang irányába fordultam. Ott állt az egész Tanács, mellettük egy tucat harcossal.

-Pipp nem szeretem ezt a bácsit! – suttogta elég hangosan Danny, de biztosra veszem, hogy meghallották. Arckifejezése elárulta a Tanács vezetőjét.

-Nyugi Dan én sem, de el kell viselnünk. – meg sem próbáltam halkan beszélni, mire mögülem visszafojtott nevetés hallatszott. Megérkezett Zef és Ben. Előbbi visszanyerte eredeti formáját, és szárnyait nyújtogatta.

-Uramisten, de kellemes érzés! Mondtam már mennyire utálok párduc lenni? – érződött, hogy megkönnyebbült.

  Megsimogattam pikkelyes fejét, mire Daniel is bátran nyúlt Zefrina felé.

-Bogaram nyugalom, téged nem haraplak meg! – mondta Danielnek telepatikusan, de engem nem zárt ki. Benre még pipa voltam, nem néztem felé.

-Megkaptuk a reggeli levelét, de nem árulta el az okot, hogy mi késztette egy ilyen veszélyes lépésre? – mondta egy hatalmas műmosoly közepette.

-Most komolyan azt mondta a hazajövetelünkre, hogy veszélyes? – vontam fel a szemöldököm.

-Hát… Figyelembe véve, a közelmúlt eseményeit, szerintem, elég világosan fogalmaztam. – még mindig mosolyog… Hogy nem reped szét a szája?

-És még is milyen szempontból veszélyes? Egyáltalán ránk, vagy magukra célzott? Nem fogja tudni beetetni a Polgárokkal, hogy miért vitetett el igazából? Hát nagyon sajnálom, de én nem hazudok, magukkal ellentétben. – most én csempésztem egy angyali műmosolyt az arcomra, ami az ő arcán mondandóm közepe felé csúnya vicsorrá változott.

-Még mindig nem tudom miért jöttetek vissza! – na igen, ez már sokkal jobban hasonlított az eredeti önmagára.

-Az országból nem tilthat ki, amúgy meg Zefrinának ennie is kell. – vontam vállat. – És beszélni akartam magával egy kicsit. – az egész társaság elindult a kastélyba. – Vissza akarok ide költözni. Meg tudom védeni magam, és… Figyeljen én értem, hogy nem kedvel túlságosan. – Igen, most nem volt értelme semmi féle bunkóságnak. – De nekem ez az otthonom. Itt akarok maradni, maga is tudja, hogy nevetséges dolog elküldeni innen, Zefrináról már nem is beszélve!

-Sajnálom, de ez nem lehetséges. – nézett rám és láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt, amitől felment bennem a pumpa. – A Polgároknak látniuk kell, hogy urai vagyunk a helyzetnek, tömeghisztéria törne ki, ha ebbe belemennénk. – Tudtam, hogy igazat mond, de nem akartam egyszerűen elfogadni, főleg úgy, hogy a képembe vigyorog, és igazából az én biztonságom nem is érdekli. Remélem azért Danielt nem szarja le ennyire.

-Urai a helyzetnek? Azt, hogy egy éjszaka, a tudtom nélkül kb, kitoloncol az országból, maga annak nevezi? Na ne röhögtessen… Nem is értem, hogy lehet ilyen fontos poszton miközben nem tudja félretenni az egyéni szarságait. – upsz… Azt hiszem teli találat. – De remélem tisztában van azzal, hogy a végtelenségig ezt nem húzhatja, és a Polgárok rájönnek mekkora egy rakás szerencsétlenség… Hát nem hiszem, hogy örülnének neki. – már rég a Tanács teremben voltunk, és villámló szemekkel meredtünk egymásra. – Ne feledje, hogy ki volt az apám. –

-Te pedig ne feledd, hogy ki az anyád! – Ez volt az a mondat, amire mindenki felhördült. Még ő is észbe kapott, de késő volt.

  Egy pillanatra átadtam magam az elemeknek, hogy átváltoztassanak. Hát persze, hogy a tűz részesült előnyben, ilyen lelkiállapotban… Égtem, de kellemes volt, viszont a Seggfejet megzavarta.

-Biztos nagyon rossz érzés lehet, hogy nemesi származása ellenére, egy nagyrakás szar hozzám, vagy is egy Félvérhez képest! Kezeltesse magát, mert, amit csinál nem normális. Nem is értem, hogy volt képes akkora hisztit csapni a szüleim, vagy is az Uralkodók temetésén. A végén még kinézem magából, hogy köze volt a meggyil…

-Elég! Nem fog egy ilyen kis csitri így beszélni velem! Azt javaslom vigyázz a szádra, mert a végén még meghosszabíttatom az ott létedet! – elszólta magát, bár arckifejezéséből az jött le, hogy ő is rájött.

-Gratulálok! Remélem mindenki hallotta, mert ha úgy látom, hogy semmi eredmény a nyomozással kapcsolatban, semmi nem fog visszatartani attól, hogy visszajöjjek. Amúgy örülök, hogy az ország ilyen… Nemes lelkű tündérek kezében van. – néztem végig rajtuk gúnyosan, mire bűnbánóan lehajtották a fejüket. Kivéve egyet. Nagyon dühös voltam rá, mindezek ellenére, nem hinném, hogy rossz ember lenne. Azt érezném.

-Danny édesem gyere, meglátogatjuk apuékat! – kaptam fel újra a csöppséget, aki hajamat kezdte föltekerni kezére. Szereti ezt játszani vele, ha átalakultam. – Örültem! – néztem még egyszer végig rajtuk, majd kifelé indultam.

-Benjamin kérlek, kísérd el a hölgyet, majd utánatok küldök egy csapatot, akik átveszi egy kis időre helyetted az őrséget. Szeretnénk egy beszámolót. – hallottam meg ugyan azt az idegesítő hangot. Minek engem kísérgetni?!

-Lehet, hogy én előbb tépem le a fejét, mint te… - Zef sem bírja, ha így beszélnek velünk.

-Igen is Uram! – hajtott enyhén fejet Ben, majd együtt kiléptünk. Nem érdekelt, hogy hol vagyok egy adag tűzgumót küldtem a túloldali falra.

-Aztaa! – Danny kikerekedett szemmel nézte a fekete foltot, ahonnan egy jó darab hiányzott a falból.

-Hoppá… Ez tetszeni fog annak a Seggfejnek! –röhögött Zefrina is. Úgy látszik a neve ezentúl, simán csak Seggfej.

-C. próbáld meg, kevésbé ki idegelni őket, akkor lehet célba érsz. – kezdte a jó tanácsait Ben. A szememet forgattam erre.

  Ahogy kiléptünk a bejárati ajtón, megláttam a hatalmas „emlékművemet” vagy is a hatalmas fák összefonódó törzsét és a lomb kettősségét.  Úgy érzem, ez tényleg hozzájuk méltó lett. Megnyugvás volt a lomb közelében lenni, olyan békés… A fa árnyékában tényleg elhiszem, hogy minden rendben lehet, pont ezért is félek annyira visszamenni ideiglenes otthonomba.

  Míg én az utolsó métereket inkább félve tettem meg a fa felé, Danny oda rohant, s mintha tényleg a szüleink lettek volna ott, ölelte át a fát. Keserű mosolyra húzódott a szám, s minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el zokogni, hogy Danért muszáj erősnek maradnom.

-Szia Mami, szia Papi! – köszönt az öcsém. Mellé léptem és végig simítottam a fa törzsén, finom szellő kerekedett körülöttünk és csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy át vagyok alakulva, mikor megéreztem, hogyan kap átlagnál hosszabb hajam után. – Pipp nagyon ügyes, és az anyukája is aranyos és képzeld Mami, nekem Pipp az új anyukám, mert ugye neki is kettő van, de hidd el téged is nagyon szeretlek ugye tudod? És téged is Papi! – nem csak úgy ölelte a fát mintha Ők lennének, úgy is beszélt hozzá. Nem, nem néztem hülyének az öcsémet, becsültem azt, amit tesz, hiányoltam magamból ezt a fajta őszinteséget. Ahogy ott ültünk a fa tövébe és hallgattuk Daniel beszámolóját, olyan érzésem lett, mintha a fa életre kelt volna.

-Én is érzem.- szólalt meg Sárkányom. Nem válaszoltam csak bámultam ki továbbra is a fejemből, próbáltam összeszedni magam, kevés sikerrel.

-Pipp te nem mondasz nekik semmit? – fordult felém az öcsém. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, jó pár másodperc telt el szótlanul.

-Én… Vagy is te már mindent elmondtál, amit lehetett. – még egy mosolyt is kipréseltem magamból.

-Nem is igaz! Különben is az nem baj, csak beszélj. – miért kell ennyire értelmesnek lennie?!

-Én ne… - kezdtem, de igazán én magam sem tudtam mit mondani.

-Haver köszönj el a szüleidtől a nővéred szeretne egy kicsit egyedül maradni. – guggolt le Ben Dannyhez. Ő csak bólintott, megölelte még egyszer a fát majd testőröm nyomában arrébb sétált.

  Egyedül maradtam, még Zef is eltűnt gondolataimból, nem tudtam hirtelen mit kezdeni a helyzettel. Lehunytam a szemem, vettem pár mély lélegzetet, és úgy döntöttem megpróbálom még akkor is ha… Mindegy, gyerünk C. szólalj meg!

-Hát… Sziasztok. – suttogtam a fának. Igen, én is a fához beszélek. – Hogy vagytok? Oké ez hülye kérdés volt bocs… - elvörösödtem. Elővettem cigis dobozomat és rágyújtottam, mire jó adag levélzuhatag esett rám. És tényleg itt vannak… Még egyet szívtam bele, és ugyan azt a reakciót kaptam. – Hé, ne már! Szeretlek titeket! – öleltem át a törzset, miközben könnyeimmel küzdöttem. Behunytam a szemem és fejemet a fának döntöttem, mikor valami apró dolgot nekem fújt a szél. Lepillantottam magam mellé, ahol egy apró réti virág volt. Apa mindig ilyet varázsolt nekem mikor kiskoromban szomorú voltam.

-Köszönöm. – pusziltam meg hálásan szüleim emlékét. Én is adni akartam, így mire lepillantottam a fa körül tele volt virágokkal a gyep. Azzal elindultam Dannyék felé, vissza sem pillantva, csak a cigarettára koncentrálva, hogy ne bőgjem el magam.

  Úgy látszik megérkeztek a testőrök, mert három személy helyett, vagy egy tucattal találtam szembe magam.

-Jól vagy? – kérdezte Zefrina.

- Ne légy hülye… Jól leszek, egyenlőre meg… - értette a ki nem mondott szavakat is. Mire ezen végig futott az agyam oda is értem hozzájuk, hamuvá égettem a csikkett szűrőstűl, hogy fel tudjam venni a felém nyújtózkodó öcsémet.

-Claire…Öhm.. Ők lesznek a testőreid. – mutatott Ben arra a jópár srácra, akik melletünk álltak, de nem nagyon figyeltem még rájuk. Volt valami különös a hangsúlyában, mire kérdőn néztem rá.

-Nem… Ismerősek neked ezek valahonnan? – hallottam hangját a fejemben, mire végre úgy igazán megnéztem a kíséretemet. Ééss…. Hoppá… A legtöbb arc, avagy talán az össze nagyon ismerős volt, de kábé csak úgy hármat tudtam igazán behatárolni, hogy honnan.

-Hát.. Jobbról a harmadikkal, az elsővel és balról hátul az elsővel biztos, hogy lefeküdtem. – válaszoltam végül.

-Nem csak velük, Claire! – morogta nekem. Na nebassz!

-Most komolyan azzal akar bosszút állni az a Seggfej, hogy olyanokból állít nekem védőőrizetet, akikkel egy gyenge pillanatomban keféltem?! – üvöltöttem.

-Aú! – kapott fájdalmasan a fejéhez Benjamin, majd mérgesen rám nézett. Upsz ez tényleg hangos volt.

-Valami baj van? – nézett ránk jobbról a harmadik, akit úgy hívnak, hogy… Hogy… Próbáltam belenézni a fejébe, de baszki persze, hogy harcos így levédi a gondolatait… Így nem tudok belenézni anélkül, hogy ne tűnne fel neki.

-Nem semmi csak… Csak. – vont vállat végül Ben.

-Ben, hogy hívják a srácot?! – kérdeztem.

-C. minden rendben? – a hang irányába fordultam, aki nem volt más, mint beszélgetésünk alanya, arcán aggodalom látszott. Tiszta mű ez a gyerek. Na nem, ő nem hívhat B. nek.

-Ő az, aki mindenkinek azt híresztelte, hogy együtt vagytok, amellett meg nagyon nagy arcként van számonta….

-Price a lényeget!

-Eszméletlenül egoista a neve pedig….

-Hahó! – lengette meg a kezét a szóban forgó személy, hogy válaszoljak. MI az, hogy járunk?! Nem figyeltem tovább Benre így a nevet nem is sikerült kiszednem belőle. Elakadtam a többinél. Kicsit lehűtöm inkább őket.

- A nevem Claire, de nektek inkább Miss Moonlight, kisasszony vagy Hercegnő. – néztem végig rajtuk flegmán. Az egy éjszakás kalandok azért egy éjszakások, mert ez a lényegük és én nem szeretek utána semmiféle kapcsolatot létesíteni senkivel. Ez rájuk is vonatkozik. – C.-nek csak a hozzám közelálló személyek hívhatnak! Senkit nem szeretnék emiatt még egyszer figyelmeztetni! – néztem végig rajtuk felvont szemöldökkel.

-De hiszen mi nem… Már, mint te meg én… - mutogatott hülyén kettőnk között. Dühös lettem, még is mi a szart akar?! A kurva életbe most haltak meg a szüleim, hagyjanak engem békén!

-Zef, légy szíves vidd hallótávolságon kívül Danielt! – adtam ki az utasítást, s finoman a hátára raktam, majd megparancsoltam az elemeknek, hogy ne hagyják leesni. Kicsi még, nem tud kapaszkodni… Ami pedig most jön nem neki való lesz. Mind ez egy olyan fél perces művelet lehetett. Se!

-Claire, hagyjad… - próbált Ben nyugtatni, de egy mozdulattal leintettem, mire nagyot sóhajtott. A mai napból már elegem van…

-Még is mit hittél, hm? – néztem végig a bunkó srácon rajta lenézően. – Hogy lehet közöttünk valami? Na ne nevettes! Még a nevedet, sem tudom, te is ugyan olyan vagy, mint a többiek! – mutattam végig az értetlen, néhol vigyorgó embereken, akik gondolom örültek, hogy végre valaki helyre teszi ezt a bunkót. – Csak, hogy tudd: A „kedvenc” tanácstagom, nem azért választott titeket, mert a legjobbak vagytok, hanem azért, hogy engem idegesítsen, ugyanis mindegyikőtökkel – itt flegmán feléjük mutattam – keféltem egy egy Szörnyű estén. Vagy is csak az lehetett, ha Benjaminnak kellett velem közölnie ezt… - jó talán egy kicsit kamuztam, mert pár embert én is tudtam, de ez így hatásosabb, és voltam annyira dühös, hogy simán odakamuzzam ezt. – Szóval ne higgye egyikőtök sem magát anniyra különlegesnek. – azt hiszem ez hatásos volt, ugyan is teljesen megsemmisült az egész bagázs, nem is mertek felnézni. Szemét vagyok? Lehetséges. De élje csak át valaki helyettem azt, amin épp most átmegyek és utána beszéljenek. – Szeretném, ha ezentúl mindegyikőtök megtartaná a tisztes távolságot! – azzal Bent magammal rántva indultam az öcsém és Zefrina felé.

-Ez szép volt. – dícsért meg sárkányom.

-Nem értem miért kellett ezt csinálnod az egész bagázzsal! Az egy dolog, hogy Adam bunkó…

-Adam?

-Jajj Istenem a Bunkó srác, de nem ez a lényeg! – vágott „gondolataimba” Ben. – A többi srác nem csinált semmit, te meg…

-Jaj hagyjál már! Te is tudod, hogy mi lenne ha nem tettem volna meg! Amúgy meg hagyjanak békén,nem kell nekem támasz…

-De kell!

-Oké, akkor elég nekem Zef, Dan és te ha nem vagy ilyen Szent!

-Na jó ezt majd később megbeszéljük, most mennem kell a Tanácshoz! Légy szíves, ne öld meg őket! – azzal hátraarcot csinál és már ott sem volt. Elég rendesen kiakasztottam…

-Ne foglalkozz velük, ha te nem oltod le őket én égettem volna fel az összeset! Erre még Dannynek sincs szüksége! – vígasztalt Zefrina

-Piipp! – nyújtózott felém a Picúr – Jól vagy? – nézett rám karjaimban azokkal a hatalmas kék szemeivel.

-Hát persze Kicsim! Főleg, hogy itt vagy! Gyere sétáljunk egyet. – azzal elindultam vele, a park mellett húzódó erdőbe. Nem néztem hátra, tudtam, hogy követnek „kedvenc” testőreim.

  Olyan 15 perc séta után elértünk egy kis rétre, amit mindig is imádtam, amikor rátaláltam sok sok éve egy kopár hely volt a fák is rohadtak körülötte, ha jól tudom volt itt valami összecsapás számomra az őskorban nevezhető időkben. A lényeg, hogy úgy mond én gyógyítottam meg a helyet, azóta pedig kötődöm hozzá.

-Claire én elmennék vadászni és meglátogatnám a Shouláék emlékfalát… - szólalt meg Zef.

-Menj nyugodtan, de… Ugye holnapra visszaérsz? Nagy szükségem van most rád! – nem akartam, most önző lenni, hiszen én voltam a szüleim sírjánál, ő is megérdemli, hogy elmehessen, de… Akkor is kibukott az utolsó kétségbeesett mondat belőlem.

-Ne félj még ma jövök, most nem repülök, teleportálok. Én sem akarok most sokáig távol lenni. – nyugtatott meg, mire fellélegeztem. –Ja és C.! Ne merd elzárni a gondolataidat, mert visszajövök és kifüstöllek! – azzal „jókívánsága” után el is tűnt.

-Pipp! Zefrina hova ment? – nézett rám Dan.

-Shouláékhoz. – mosolyogtam rá. – Ameddig, Zef vissza nem ér, tanítok neked valamit oké? – izgatottan bólintott. – Meg mutatom, hogy tudsz valakivel beszéd nélkül kommunikálni.

-Úgy ahogy Zefrinával és Bennel szoktál beszélni? – lett még izgatottabb, ha ez lehetséges, mire én mosolyogva bólintottam. Teljesen kizártam a külvilágot, csak rá koncentráltam.

-Hunyd le a szemed. – olyan édes volt, ahogy erősen lehunyta szemeit várva a következő utasításaimat. – Most gondolj rám, csak rám, és beszélj hozzám a fejedbe, anélkül, hogy hangosan kimondanád.

-De mit mondjak?

-Amit akarsz. Mondjuk a nevemet.

-Rendben. – lehunyta szemét, homlokán apró redők jelentek meg koncentrálása nyomán. – Pipp. – suttogta.

-Ez még mindig hangos volt. Próbáld újra menni fog, csak rá kell érezned. – olyan édesen próbálkozott.

-Pipp.Pipp. Pipp! – Próbálégatta, én pedig figyeltem hátha hallok valamit a fejemben is, de csak a hangosan kimondva hallottam a hangokat. – Ez nekem nem megy!  - Kezdett el hisztizni. Soha nem volt túl kitartó, de ezt most nem fogom hagyni. Muszáj megtanulnia, ha baj lenne, akkor valahogy elérjen.

-Daniel, ne kezdj el hisztizni, próbáld újra!

-Nem! Nem sikerül! – azzal elkezdte a sírást. Vagy is műsírást. Ezzel általában mindent elért apuéknál, de én nem ő vagyok.

-Tudom, hogy ez nem igazi! Én a fejedbe látok, most azt kell megtanulnod, hogy te az én fejembe juttas el üzeneteket.

-Nem!

-Daniel ne szórakozz velem! – lettem ideges, de ő csak hátat fordított és bevágta a durcit. Hát ezt nem hiszem el.

-Jajj C. még kicsi, nehéz megszoknia a te stílusodat! Nyugodj le, te vagy az idősebb kivételes alkalmak egyike, hogy neked kell érettebben viselkedned! – jött a sárkányom, gunyoros ám, de jó tanácsa.

-Basszus Zef… - vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. – Jól van Danny. Figyelj rám. Megpróbáljuk együtt? – váltottam, sokkal, de sokkal kedvesebb hangnemre, de nem nagyon akart beválni. – Dan! – még mindig nem fordult meg. – Danny – próbáltam újra- Daniel ne szórakozz velem! – semmi válasz, és hát én meg mérges lettem. És háát… Ugye a hajam olyan négy méter körül lehet, ha át vagyok alakulva… Egyik tincsem külön életet élt, rátekeredett a lábára majd kirántva alóla a talajt, fejjel lefelé velem egy szemmagasságba emelte. És nem fájt, tőle a fejbőröm. – Na ide figyelj Daniel Moonlight! Én nem fogom eltűrni a hülye hisztijeidet! – néztem rá szikrázó szemekkel ő pedig a döbbenettől egy szót sem tudott szólni. Nem ehhez volt szokva. –Most pedig megpróbáljuk újra és segítek neked! Meg kell tanulnod kitartani! Hiába vagy kisherceg nem fogják ezeket eltűrni tőled. Pár év múlva pedig elkezdődik a kiképzésed, és ha úgy mész oda, hogy mindenre bevágsz egy ilyen hisztit, nagyon megfogod szenvedni azokat az éveket! Szóval örülj, addig ameddig én vagyok a „kiképző tiszted”! – majd nagy levegőt vettem. Oké tudom, hogy két éves, de mint már mondtam, sokkal érettebbek a tündérgyerekek, mint az embereké.

  Szép lassan leraktam a földre a talpára. Még mindig nem szólt semmit, csak döbbenten meredt maga elé. Pff… Mondtam, hogy műhiszti volt!

-Te nem vagy normális! Claire ő az öcséd! – kezdte döbbenten Zefrina.

-Ezért is csináltam! Az öcsém ne legyen egy puhapöcs! Te is tudod, milyen az elkényeztetett gyerekeknek a kiképzésen. – emlékeztettem félig magamra utalva. Igaz nekem nem volt ennyire durva, mert Apa csak az után kezdte, hogy anya elment, én viszont nem voltam túl életvidám, így nem is nagyon érdekeltek az kacatok, míg Daniel, aki alapból is a legkisebb és fiú, szóval apa szemefénye volt, nem nagyon utasította vissza a temérdek dolgot, amivel elhalmozták, és kihasználta, hogy mindenki az ő kéréseit/parancsait lesi. Mindezt olyan édesen csinálta, hogy rá se lehetett fogni azt, hogy elkényeztetett, ugyanis mindenkit elbűvölt/bűvölt. De ennek itt vége. Basszus ő még telepátiát is alig használja, mert mindig megtették helyette, bár ebben én is ludas vagyok. Ez így nem mehet tovább!

-Figyelj Danny, most a te gondolataidat irányítva küldünk Zefrinának valami üzenetet rendben? – csak bólintott. Finoman „belemásztam” fejébe, majd egy gondolatot elküldtem Zefnek.

  És ez így ment innentől kezdve a délután folyamán, rendesen kifárasztva őt, s megtanítva arra, hogy nem hullik minden az ölébe, ugyanis innentől kezdve, hiába néz rám szépen, nem leszek hajlandó megtenni neki azokat a dolgokat, amiket ő is képes lenne.

   Este felé mentünk csak vissza Anniehez, és Dan az esti teendők után, kapásból bealudt Zefrinával az oldalán.

-Nem semmi nap volt… - sóhajtott Ben.

-Ja. – szívtam egy újabb slukkot.

-Tudod… Attól még, hogy Adam hülye, és a többiekkel is van múltad, van köztük egy két jóarc…

-Elhiszem… De ez így könnyebb megoldás volt. – mondtam ki az igazat. Innentől kezdve ők békén hagynak, s ha én kezdeményezek, akkor még remélhetőleg lehetek jóban is valamelyikkel…

-És… Akkor most mi lesz? – kérdezte furán. Nem igazán értettem mire érti így, úgy értelmeztem ahogy akartam. Felé másztam, ráültem a csipőjére.

-Most pedig szexelünk. – azzal rátértem a nyakára.

3. fejezet - Barátok

Haliii!!! Hááát, itt lenne a következő rész, és tudom nem túl izgalmas, nem is a legjobb és egyenlőre nagyon sok hasonlóságot találni benne a másik blogomhoz képest, de ezt régebben írtam még és nem szeretném átírni az elejét. Vagy is régebben kezdtem és ez még az a szöveg, de nemsokára majd végre már 'napra készen' ide írom, mert utálom, hogy javítgatnom kell írás helyett, na mindegy.    Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de ezentúl megpróbálom gyakrabban. 
 Ui: Nagyon szépen köszönöm a feliratkozóknak és azoknak, akik olvassák és kommentelnek, ígérem nemsokára válaszolok a komikra, de egyenlőre nem nagyon jutottam el odáig... :///
 UI2: Kérlek kérlek kommenteljetek, iratkozzatok fel annyira jól esne!! :)))))
 UI3: Kérdés: Szerintetek kirakjam még egy ideig a Hell Girl-re ha van új rész??

  Joo Olvasást!!
 

                                        Xx Blair

"És én robbantam."

 A kontroll elveszett, én meg öt elem kereszttüzében álltam, s semmit sem érzékeltem a külvilágból.  Összecsaptak felettem, egymásba fonódtak, kapcsolódtak, olyan… Olyan  voltam, mint egy bomba… És piszkosul élveztem. Hajam megnyúlt, körbeölelt teljesen, hogy akár fegyverként is tudjam használni, s végéből tűzcsóvák törtek elő, ami azt jelentette, hogy a harag dominál.

   Nem tudom mennyi idő volt, mire mindent kiadtam magamból, de egyszer csak oszlani kezdett a körülöttem lévő kavalkád, míg nem, az a maradék, ami még nem tűnt el, beleszállt a mellkasomba, így végre tiszta fejjel körbe nézhettem.

  Az első, amit észrevette, hogy átváltoztam. Ez az, aminek annyira nem örülök, mert ilyenkor túlságosan elragadtatom magam, túlságosan könnyen uralma alá von, az a bizonyos szabadság érzet, ami veszélyessé teszik a tündéreket, s ami miatt nem töltünk túl sok időt ebben az ’állapotunkban’ a harcosokon kívül.

-Claire! Minden rendben? Claire, az istenért válaszolj már! – Zefrina kétségbeesetten üvöltött, mind a fejemben, mind párducbőrben.

  Uramisten, velük minden rendben? A pajzson kívülre koncentráltam és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy a védőfal tartotta magát. Gyorsan visszavontam, majd Dannyhez rohantam, aki könnyes szemmel halálra rémülve nézett rám.

-Itt vagyok Édesem, nincsen semmi, baj, csak a nővéred néha egy kicsit túlzásba viszi az idegeskedést. – simogattam idegesen, s közben halványan elmosolyodtam.

  Zefrina megkönnyebbülve nevetett fel a fejemben, és hozzám dörgölőzött, mint egy cica.

-Héé!- erre én nevettem. Hirtelen minden sokkal könnyebbnek és stressz mentesnek tűnt.

- Ez nagyon menő volt Pipp! És ijesztő! Te vagy a leghatalmasabb tündér, akit valaha láttam! – Dan csillogó szemmel nézett rám.

 Na igen, az ő két évével, ez nem túl nagy szó, de annyira imádni való!

Hamar témát váltott:- Pipp fürödhetek? Ugye lehet? Légysziii! – enyhén vicces, hogy egy életveszélyes helyzetet, hogyan kezel, de inkább csak bólintottam, majd gyorsan „rábűvöltem,” egy fürdőgatyát.

- Nyomás nagyfiú! – csaptam a popsiára, mire Nevetve futott a víz felé.

-Zefr…

-Ne is mond, már megyek! De ha még egyszer így megijesztesz, többet nem fogsz velem repülni! – csak nevettem. Zef olyan morcos tud lenni!

  Gyorsan megkértem a vízet, hogy vigyázzon Danre, nehogy belefulladjon és játsszon vele, majd Benhez fordultam. Ugyan ott állt, mint, amikor a pajzsot felállítottam.

-Köszönöm. – öleltem meg, amit szorosan viszonzott.

-Őszinténszólva, nem tudtam, hogy beválik-e, de… Héé ne nézz így, ha nem próbáltad volna meg biztosan meghaltunk volna! –ebben igaza volt. Belebokszoltam a vállába, majd a medence széléhez sétáltunk.

-Várjatok! – hallottam mögülünk egy hangot. Megtorpantunk, majd Ben a hang irányába fordított, mikor látta, hogy magamtól biztosan nem mozdulok meg.

-Igen Annie? –kérdezte udvariasan.

-Én… Én… Csak megszerettem volna kérdezni, hogy minden rendben van-e? – látszott, hogy nem ez lett volna az, amit eredetileg meg akart kérdezni, de az ő fejébe biztos, hogy nem akarok turkálni, nem érdekel eléggé, ahhoz a dolog.

-Igen, most már minden rendben van. – mosolyodott el Ben. Basszus, hogy bírja ezt? Miért ilyen kedves?!

  Visszafordultam és tovább indulta….

-Várjatok! – Szólt megint utánunk, mire Benjamin drága megint visszarántott.

-Nyugi Annie, csak nyugodtan. –  Bíztatóan mosolygott. Minek kell ilyen kedvesnek lennie vele? Ő egy utolsó szemétláda, aki ott hagyta a lányát 4 évesen, és a férjét, aki majdnem elvesztett mindent miatta!

-Én csak… Szeretném megkérdezni, hogy ha ráérsz Claire, beszélhetnénk-e egy kicsit. – nyögte ki.

 A nagy faszt! Ez volt az első reakcióm, de továbbra is, csak faarccal bámultam ki a fejemből. Nem szándékoztam többet hozzászólni.

-Biztosan. – Benjamin nem zavarta, hogy az én életemet rendezgeti, továbbra is az a mosoly ült ajkain.

-Ó az istenért, fogd már be! –

-Akkor nyisd ki azt a cuki kis szádat, és mutasd meg, hogy tudod moderálni magad.- vágott vissza.

-Most azt akarod, hogy megszólaljak, vagy legyek udvarias, mert ez esetben a kettő nem fér össze. Most viselkedek udvariasan, ha megszólalok, akkor pedig úgy, hogy helyesen cselekedjek.

-Inkább hagyjuk…

-Én is így gondoltam.

-Nem bírod ki, hogy ne tiéd legyen az utolsó szó, mi?- emelte égre szemeit.

-Pontosan.- halványan elmosolyodtam, el is felejtettem, hogy ott áll tőlünk 3 méterre egy nem kívánatos személy.

-Értékelem a kedvességet Benjamin, de ezt szeretném a lányomtól hallani. – Mosolygott idegesen kedves barátomra, aki finoman biccentett és, mint ha nem folytattunk volna erről bájos csevejt telepatikusan kérdőn felém fordult.

-Bekaphatod! – néztem villámló szemekkel az ártatlanul pislogó Benre. – Nem vagyok a lányod! – azzal megfordultam és folytattam utamat a medencéhez.

-Bocs Annie, csak tudod, még nem dolgozta fel az… Elmúlt pár napot. – hallottam még a drága hangját, valamivel mögülem.

-Hát persze. Gyertek be, ha éhesek vagytok rendeltem kaját, nem vagyok egy konyhatündér. – Idegesen nevetett saját poénját, hogy oldja a feszültséget, Ben pedig rögtön a segítségére sietett.

-Köszönjük, majd megyünk. – ekkor huppant le mellém a nyugágyba.

  Danielt bámultam a vízben, aki úgy trónolt a mély medence felszínén, mintha csak neki tervezték volna. Ujjaim pár intésével buborékokat varázsoltam köré, majd vízből minden féle lényt, amik ott szaladgáltak körülötte, ő pedig kacagva nézte, és nyúlkált utánuk. Mosolyogva néztem jelenetet, mikor megláttam Zefrinát a parton szunyókálni. Gyorsan lezártam az elmém, majd kiemelte egy nagyobbacska vízgömböt a medencéből, és felé irányítottam, s amikor már fölötte lebegett a gömb, elengedtem és az egész szétplaccsant rajta. Dan és én hangosan elkezdünk röhögni rajta, amit nem díjazott túlságosan.

-Cseszd meg Claire!- a medencét megkerülve felém lépkedett, majd kinyitotta a száját és tűzet „köpött” az arcomba. Nem fájdalmas… Vagy is nekem és a többi tűz idomítónak nem fáj, de egy pillanatig körülvesz, és ezt harcnál használnják: elvakítja az ellenfelet egy másodpercre, ami pont elég.

-Oké bocs Zef, de te is megtetted volna a helyemben. –kuncogtam tovább. – Kvittek vagyunk?

 Morgott egyet, majd visszasétált eredeti helyére. Kivettem  egy szál cigit, a mellettem lévő dobozból, majd újra rágyújtottam.

-Ez gonosz volt.- szólalt meg Ben, aki követte példámat és rágyújtott.

-Most miért? Ő is visszaadta! – védekeztem.

-Nem rá gondolok. –

-Ja, hogy az! – jutott el aprócska agyacskámig, hogy Annieről beszél.

-Igen az! Még is meddig akarod, ezt húzni? –

-Még csak ma jöttem!-

-De ismerlek!

-Akkor miért kérdezet?

-Hogy jobb belátásra térj!-

-Inkább váltsunk témát. – tereltem.

-Oké, de még visszatérünk. – sóhajtott. – Amúgy nagyon jól nézel ki. Nem tudom mikor láttalak újra átváltozva, bár nem hiszem, hogy akkor ez az oldalad irányított volna, mert nem voltál ennyire vad, de nagyon… Hmm… Sexy vagy. – nézett végig rajtam. Ez eszembe juttatta a történteket. Teljesen megfeledkeztem róla, végig néztem magamon, és egy fekete mini ruhában találtam maga, gondolom a gyász miatt, a fazon meg gondolom, az én öltözködésemhez próbál igazodni. Hajam, ami biztosra veszem, hogy hosszabb, mint általában körülöttem „lebeg”  s most már biztosan tudom, hogy ez a  szél egyik kedvenc ’játéka’, ugyanis imádja. Nem mintha bánnám, hiszen felettébb kellemes érzés ez…

-Price, tartogasd a bókjaidat Emnek! – nevettem rajta. Benjamin Price legalább akkora csajozó gép, mint amekkora pasi faló én vagyok, ami valljuk be nem kis szó, ám… Néha megesik, hogy összeszed valakit, akit jobban kedvel egy éjszakánál, bár szerintem ezeknek nincs túl sok köze a szerelemhez.

 Viszont ez a mostani kapcsolata, valahogy másnak tűnt. Nem, nem volt szerelmes, de szerintem kedvelte Emmát, ami nagy szó nála. Bevallom kicsit féltékeny is lettem rá, ami miatt úgy tűnt, hogy nem én vagyok neki az első, még ha nem is úgy gondolom, hiszen mi csak barátok vagyunk és ezzel tökéletesen meg vagyunk elégedve mindketten, de még is…

  Fel sem tűnt, hogy nem szól semmit, majd mikor újra ránéztem láttam, hogy valami nagyon nem stimmel. elővett még egy szálat, és rágyújtott.

-Mi a baj? – kérdeztem riadtan.

- Dobott.- és egy mélyet szívott a cigarettából.

-Tessék? – azt hittem rosszul hallok.

-Jól hallottad. – megint egy mélyet szívott, arcáról pedig semmit sem lehetett leolvasni.

-De hát miért? – úgy látszik mindenre rá kell kérdeznem.

-Azt mondta csak azért volt velem, mert azt hitte mi járunk, és…

-Már mint mi ketten? – kérdeztem közbe. – Bocsánat folytasd.

-Na igen szóval azt hitte együtt vagyunk és te… Te lefeküdtél az exével, aki miattad dobta, mert azt hitte… Lehet valami köztetek, és azt akarta, hogy te is legalább olyan rosszul érezd magad, mint ő akkor. Röviden ennyi. – vont vállat. Látszott, hogy próbálja leplezni, hogy mennyire rosszul érintette, de olyan idegesen szívta, hogy semmire nem ment az álcával.

- Sajnálom. Ez… Ez akkor az én hibá…

-Ne Claire, most én kérlek, hogy ne kezd el ezt! Nem mondom, hogy helyes az, hogy olyannal lefeküdtél, akinek volt csaja… Tudom nem tudtad, ne Claire, ne vágj közbe, figyelj, én nem fogom neked felróni, nincs hozzá jogom, hiszen én is csináltam már ilyet! Nem ez a baj! – fakadt ki.

-Akkor mi? – tényleg nem értettem.

-Könnyű prédának érzem magam! Olyannak, akit egy mosollyal el lehet csábítani és… Én nem hittem, hogy ennyire röhejes vagyok. – fejezte be halkan.

-Én inkább büszkének mondanálak, és ebből azt vettem le, hogy még ha kicsit sajnálod is, sokkal jobban fáj a büszkeségednek és ebből látszik, hogy egyáltalán nem elég egy mosoly ahhoz, hogy levegyenek a lábadról. Még egy kiadós szex sem elég sokszor... – mosolyodtam el halványan, mire felhorkant.

-Ja, még az sem mindig. – helyeselt. – Köszönöm.

-Ne röhögtess már, ilyen beszélgetésünk sem volt még, valamikor el kell kezdeni! – ez igaz. Soha nem mi voltunk a kihasznált felek, még ha ez csúnyán hangzik, akkor is. – És… Ez mikor történt?

-Múlthéten.-

-És azóta nem szóltál? – döbbentem meg.

-Még is mikor mondtam volna el C.? – ezek után, egy ideig mindketten hallgattunk, de ez most kínos volt. Nem akarok apuékra gondolni…

-Hát… Ez szar ügy. – bukott ki végül belőlem, mire nevetni kezdett, őszintén hangosan, míg végül én is csatlakoztam hozzá. Nem volt vicces egyáltalán nem, de valami még is nevetésre késztetett, és nem álltam ennek az útjába. Túl sok rossz dolog vesz körül, nem vonhatom meg magam ezektől.

-És igen Claire, ennyit a meghitt pillanatról.- borzolta össze hajamat.

-Héé! Így is tovább bírtam, mint bármikor máskor! – igazgattam kesze kusza tincseimet.

 -Vizesölelés! – kiabálta Danny, azzal rám vetette magát. Nem volt túl kellemes a hideg víz, de olyan édes volt!

-Hééé!- Megszárítottam, majd visszabűvöltem ruháiba. –És most jön a bosszú! – kiáltottam. Egy kisebb légárammal két méter magasra emeltem, és ott dobáltam egy picit.

-Pipp! Ez csikis, ne! Piipp! – elengedtem a légáramot, ő pedig a kezembe pottyant nevetve.

-Olyan hangosak vagytok, nem hagyjátok aludni azt, aki a fél éjszakát végigrepülte miattatok! –azt hiszem ezt mindannyian hallottuk, mert Danny válaszolt.

-Akkor kapsz egy fáradság elleni puszit. – azzal felé nyújtotta karjait. Leengedtem őt, hogy elérje Zafrnia fejét, majd visszaemeltem.

-Köszönöm Daniel, legalább te értékeled a fáradozásomat. Amúgy Pipp... Vagy is Claire el kéne mennem kajálni, szóval ha lehetséges, bírd ki, hogy legalább 2 órán keresztül nem csinálsz botrányt...-

-Két órán keresztül? Mi tart neked két órán keresztül a kajálásban? Vadászattal együtt végezni szoktál fél óra alatt! – hitetlenkedtem.

-Ez igaz, de mivel mostantól ebbe a hülye párducbőrben kell flangálnom, szeretnék még repülni is egy kicsit, az a tudat nélkül, hogy tudom, hogy bajod van. – utalt a tegnap estére. – És úgy érzem, rám fér egy kis magány… -tette hozzá szomorúan.

 -Oké, menj nyugodtan, csak kérlek, estére gyere vissza! Nem akarok, megint úgy aludni, hogy nem vagy a közelemben. – Nem a legjobb érzés, mikor az úgymond lelki társaddal messze kerültök egymástól. Pont olyan, mint ha egy kis darab belőled hiányozna.

-Este jövök. – azzal teleportált.

-Hova ment Pipp? – karolta át a nyakam Dan.

-Ebédelni. –adtam puszit az orrára.

-Tényleg kölyök te nem vagy éhes? Annie rendelt valami finomat. – Kacsintott rám Ben, de szavait az öcsémhez intézte.

- Finom húsi is van? – csillantak fel a szemei.

-Megeshet.-vigyorgott vissza.

-Pipp menjünk! – Oké Claire kajálni mindenféleképpen kell, nem lesz semmi gond.

-Bazmeg Price! – Halhatta a fejében, kedves jókívánságom.

  Nevetve átkarolt és így indultunk be a házba.

-Holnap végeztek? Ez csodálatos… Igen… Valakiket, majd be kell mutatnom… Nem! – nevetés. Annie nem vette észre, hogy beértünk háttal állt nekünk, és telefonált. – Emlékszel meséltem, hogy van egy lányom… - nem tudom miért nem jeleztünk, hogy ott vagyunk, csak álltunk és hallgattuk. Mikor szóba kerülten már nem nevetett. – Nem én találtam meg! …. Ne… Paul, nem tudom! Tegnap este csak úgy beállított! – ez kínos.

-Éhes vagyok! – törte meg a csendet Danny, ugyan is Annie éppen a választ hallgatta, de egy Tündért megszégyenítő gyorsasággal fordult meg.

-Paul, le kell raknom… Igen, most fogunk, azt hiszem ebédelni. Én is, szia! – és kinyomta. – Ne haragudjatok, csak a férjem…-motyogta, mintha szégyellné. – tudjátok holnap érke…

  Nem foglalkoztam vele elindultam a konyhába, ahol már ott várt minket a dobozokban az ebédünk.

-Semmi baj, nem akarjuk a szükségesnél jobban bolygatni az életed. –

-Price, nem kell ennyire nyalni! –

-Moonlight ez nem nyalás, csak jó modor, bár neked hiába beszél erről az ember…- vágott vissza.

  Közben ők is beértek a konyhába Annievel.

-Pipp, nem érem fel az asztalt. – nyafogott az öcsém. Hiába… Még is csak a király fia, persze, hogy el van kényeztetve úgy, mint én... Ha nem jobban.

-Oké, értem a célzást. – forgattam a szemeim. Gyorsan átalakítottam a széket, majd beleültettem. – Most már megfelel Őfelségének? – vigyorogtam rá.

-Megteszi! – hát ez… Nem sokszor kajáltam otthon, de levehettem volna, hogy hogyan zajlik… Aztán valaki nevetni kezdett.

-Basszus Claire, nem hittem volna, hogy bárkinek így becsicskulsz! – röhögött Ben – Adj egy ötöst öcsi! – Dan pedig készségesen és vigyorogva belecsapott.

-Daniel! – néztem rá szúrós szemmel.

  Leültünk enni… Mindannyian. Társaságot sajnos nem mindig lehet megválogatni, ez van. Mindenki szedett magának egy tányérra, gyorsan kiszedtem Dannynek is a krumpliból és húsból, majd nekiálltam a sajátomnak.

-Pipp vágd fel nekem! – Kezdte az öcsém az újabb nyafit.

-Nekem is Claire! – utánozta röhögve Ben.

  Nem fordultam egyikük felé sem, elég volt csak gondolnom arra, hogy a hús fel legyen vágva.

-Milyen humoros napod van Miss Moonlight… - gúnyolódott Ben. Gondolom készlett a tányérján lévő húsból alkotott fuck feliratom.

-Tudom.

-Te honnan ismered Pippet? – hangzott hosszú csend után Danny kérdése. Meglepetten pillantottam fel, hisz tudja, hogy Bennel már időtlen idők óta ismerjük egymást a kiképzésről.

  De nem is őt kérdezte. Kíváncsian meredt Anniere, aki ugyan úgy, mint Ben és én, ledermedve meredt rá.

-Én vagyok… Én vagyok Claire anyukája. – nyögte ki végül.

-Te nem lehetsz Pipp anyukája, mert neki az én anyukám volt az anyukája és ő már a felhők között van apával együtt. – a mondat végére olyan halkan beszélt, hogy alig lehetett érteni.

  Annie nem válaszolt. Mit mondhatott volna? A hangulat viszont egy pillanat alatt változott meg, nyomasztó lett.

-Igen Dan, tényleg Rachel volt az anyukám, ugyan úgy, mint neked, de nekem Annie is az anyukám. – próbáltam magyarázni, hogy ő is értse, és most az egyszer ne gázoljak senki lelkébe sem.

-Az, hogy lehetséges? Nekem is van másik anyukám?

-Nem, úgy biztos nincsen, mint nekem. Neked sokkal jobb lesz, mert én leszek az! – kacsintottam rá, s direkt hagytam figyelmen kívül az első kérdést. Hogy is lehetne megmagyarázni neki, hogy anyám nem szeretett eléggé ahhoz, hogy velünk maradjon?

 Úgy tűnt hatásos voltam, mert Danny kinyújtotta felém kezeit, hogy megöleljen.

-Szeretlek Pipp. – mondta egyszerűen. Nagyon rég volt már, hogy utoljára bárki ezt mondta volna nekem őszintén. Apáékkal nem nagyon vagyunk érzelgősek, soha nem mondtuk ki, nem mintha nem gondoltunk volna rá, csak… Nem tudom.

-Én is Édesem! – pusziltam meg a feje búbját. – Na, de most már elég egyél, mert nem akarom újra melegíteni akkor sem, ha csak egy mozdulatomba kerül. – ültem vissza, de a haját csak azért is összeborzoltam még.

-Héé! – mindenki így reagál erre?

-Ez szép volt! És mai nap a második érzelgős rekordodat döntötted meg, ugyan is tovább bírtad, mint a medencénél. – De érezhető volt, hogy tényleg büszke rám… Jesszus, na ez fura, kicsit zavarba is jöttem.

-Pofa be Benjamin! – mondtam ki hangosan, pedig nem akartam.

-Tessék? – nézett rám mindenki.

-Mintha kicsit piros lennél… - szólt óvatosan Annie, és ha Ben nem kezdett volna hahotázni, akkor talán vissza is szóltam volna neki.

-Hoppá! Nem hittem volna, hogy sikerül ezt elérnem. – röhögött tovább magában.

-Nem miattad volt, hanem Dan miatt! Nem vagy ahhoz elég jó…-feleltem sértődötten.

-Jesszus Claire, ez a kifogás röhejes volt, komolyan filmbe illő. –Már csak ő hiányzott!

-Köszi Zefrina nagyon kedves vagy, de szerintem koncentrálj inkább a vadászatra, mert lebukott az álcád és pont most fut el a szarvasod, ha jól látom. – kukkantottam a fejébe.

-Ó, hogy az a…! – és már messze is járt, így „kiléptem” belőle.

  Ezek után nem esett több szó ebéd közben, vagy is öt perc alatt végeztünk.

-Öhm.. Daniel…-szólt Annie és közben rám sandított, reakciómat nézte.

-Ne szólj közbe légy szíves! – üzente Ben.

-Hmm? – nézett fel fáradtan az öcsém.

-Nem akarsz, vagy is akartok filmet nézni? – és sikerült még egy mosolyt is kipréselnie.

-Mese is van? – kérdezett vissza izgatottan.

-Igen van. – Annie most már bátrabban beszélt. – Tudod a fiúk... Mindegy nem érdekes, fent mindent megtaláltok, vagy ha kell segítség…- hagyta lebegni a mondat végét.

- Nem kell Annie, köszi, nyugodtan pihenj csak le, alig aludtál… - Mondta Ben.

-Rendben. – bólintott, és elindult felfelé az emeletre.

  Nem akartam többet foglalkozni vele, inkább elindultam felfelé a lépcsőn Dannel.

-Na nagyfiú, mit akarsz nézni? – ültem le a tv alatti DVD-kel teli polc elé. – Fel, Shrek 1. 2. 3., Gru…

-Grut! Légysziiii azt annyira szeretem! – döntötte el.

-Hát oké, ezt legalább én is végig bírom nézni. –Beraktam a DVD-t, majd telepatikusan elindítottam a filmet. Dehogy fogok én a hülye távirányítóval szarakodni...

-Mit nézünk? – huppant le mellém Ben.

-Grut. – válaszoltunk Daniellel egyszerre.

 Háromnegyedórája nézhettük, mikor észrevette, hogy Dan mellettem csendesen szuszog.

-Nem megyünk ki cigizni? – kérdezte halkan Benjamin. Aggódva néztem vissza az öcsémre. –Nyugi itt leszünk, bármikor meghalljuk, ha baj van. – lassan bólintottam, majd kimentünk, rágyújtottunk.

 Szerettem cigarettázni, pedig emiatt sokan elítéltek. A tündéreknél ez nem szokás, mert olyan emberi. Vannak még egy páran, akik nem képesek fejlődni a korral, bár a cigarettát szinte mindenki rühelli, mert egészségtelen, pedig sokkal kevésbé káros ránk nézve, mint az emberekre.

-Miért vagy ilyen kedves Annievel? – kérdeztem, mikor már a második szálunkat szívtuk. Mi nem igazán tudunk rászokni, mert sokkal gyorsabb az anyagcserénk, ezért is vannak iszonyú kevesen tündérek között, akik cigiznének. Csak az csinálja, aki szereti, lehet, hogy sokan kipróbálják nálunk is és vagy egy időszaka, amíg csinálja, de utána simán leadja, ha megunja, nem úgy, mint az emberek.

-Mert te nem vagy hajlandó meghallgatni! Nem is értem… Mindegy, hagyjuk. – Azzal szívott egy slukkot.

-Mi van Deeseryvel? – váltottam témát.

-Megvan, jól van, de azért jó lenne, ha végre vége lenne ennek a rohadt kiképzésüknek… Szar, hogy messze van. – Vont vállat. Deesery, Ben sárkánya, és mivel egy évvel később választotta ki őt Dees, így most ért el a kiképzésének arra a szakaszára, mikor messze elviszik tőle, hogy tudjanak külön is működni, úgy, hogy nem mindig tudják, mi van a másikkal. Elég szar dolog…

-De már mindjárt letelik nem? –

-Még 2 hét. – Mosolyodott el.

-De jó Zefrina legalább nem lesz ennyire zsémbes… - húztam el a szám. Imádom a sárkányomat, hiszen ő az, aki a legtöbb dolgot tudja rólam, de annyit tud nyafogni, hogy az hihetetlen.

-Ja, meg lesz egy sorstársa, akit párducbőrbe száműznek, Dees már előre is „örül” a dolognak. – vigyorgott. Ben nem változik… Nem csak engem szeret halálra szivatni, szegény sárkánynak is ugyan ez a sorsa.

-Hát én viszont nagyon remélem, hogy addigra már nem kell itt lennünk. – sóhajtottam nagyot.

-Szerintem ne számíts arra, hogy két héten belül előkerítik. Sőt szerintem ne számíts három hónapon belül semmire.-

-Tessék?-

-Claire gondold már végig! Sikerült bejutnia a szüleid hálójába és észrevétlenül ki is jutott! Csak úgy lehetne megtalálni, ha valahol még is felfedi magát, vagy még egy gyilkosságot megkísér…-

-Elég! Kérlek Ben ne! Így is alig bírom, Danny előtt tartani azt, hogy ne ríjon le rólam mennyire megviselt ez az egész! Kérlek, ne beszéljünk erről!- és kitört belőlem a sírás.

-Jesszus… Claire, nagyon sajnálom! – ölelt meg zavartan. Ismer legalább 10 éve, de ilyet nem hiszem, hogy látott tőlem. Egyszerűen most már nem tudtam tartani magam, úgy, mint kellett a tündérfelemnek az a.. Kirohanás, úgy kell az emberi oldalamnak a sírás most.

  Hamar összeszedtem magam, teljesen idegen volt tőlem mostani cselekedetem.

-Uramisten, mi a szar… Nem tudom mi történt velem. – törölgettem a szemeimet és esdeklőn néztem rá olyan „váltsunk témát” pillantással.

-Ő… Hogy hogy még nem változtál vissza? – pillantott végig rajtam.

-Ó basszus jó, hogy mondod, teljesen kiment a fejemből, bár nem tudom, hogy most menne e.- nevettem zavartan.

-Jajj Moonlight ne szórakozz már! Te vagy a leghatalmasabb tündér az egész földkerekségen, még a történelemkönyvekben sem hallasz hasonlóról, erre megkérdőjelezed azt, hogy tudod-e irányítani?  Ha nem tudnád őket irányítani, nem bízták volna rád magukat! Oké, most mélypontot vagy, de ki fogsz jönni belőle, addig viszont ki kell tartanod, mert különben a gödör alján maradsz. – fakadt ki.

-Hallod, ennek még értelme is volt. – nevettem. – Komolyan ilyet, még senkitől nem hallottam, de oké elismerem, igazad van. – sóhajtottam.

  Lehunytam a szemem, majd a nyugodt lélegzetvételemre koncentráltam… Halk vízcsobogásra… Baráti tábortűzre… És egy gyönyörű tavaszi erdőre… A szél nyugtató még is felszabadító fújására… Mindenre, ami békés, és az én életemben nincs meg.

-Ez az! Sikerült C.! – hallottam meg Benjamin hangját, mire lassan kinyitottam a szemem.

  Felnevettünk a történteken a megkönnyebbüléstől, majd mikorra már ’kifogytunk’, csend lett . Nem volt mit mondanunk, de egyikőnk sem bánta, hisz vagyunk olyan jóban, hogy a csend ne legyen kínos.

-A beszédemre azért büszke lehetek? – vigyorgott rám, mire csak a szemem forgattam.

-Azért több ilyet, nem nagyon akarok hallani… Nem biztos, hogy mindig ilyen jóra… Vagy is elviselhetőre sikerül. – gúnyolódtam.

-Te jót mondtál? – nevetett fel.

-Nem, elviselhetőt. – védekeztem.

-Nem, te csak kijavítottad magad, először jót mondtál! – nagyon nyeregben érezte magát.

-Azért, mert nem jutott eszembe az a szó! – erre még jobban elkezdett nevetni.

  Megelégeltem és a medencéből egy jókora vízgömböt placcsantottam az arcába.

-Héé! – hördült fel, ám nem nagyon foglalkoztam vele, mert az arcán most nekem kellett nevetnem. Ő is kivett egy gömböt és nekem is az arcomba landolt.  Na erre elhallgattam.

-Veszélyes játékot űzöl, tudod, én öt elemet tudok használni, te meg csak kettőt. – fenyegettem játékosan. Már nem ültünk, egymástól úgy három lépésre helyezkedtünk el, és támadásra készen vártunk.

-Helyzeti előny, mert lány vagy! – már nem vette a fáradságot, hogy a medencéből szedje a vizet, csak teremtette. Ben taktikája volt, hogy letámadja a másikat és nem, hagyja támadáshoz jutni, így záporoztak rám a tűz és víz csóvák. Furcsa, hogy ez a kettő választotta őt olyan ellentétes a két elem, bár lehet pont emiatt illik hozzá.

  Egy idő után meguntam, hogy csak állok, és hagyom hadd higgye magát jónak, ezért hosszú erős indát varázsoltam elő, ami a bokájára tekeredett, majd egy hirtelen rántással kiszedte a lába alól a talajt.

-Héé! Ez nem fair! –kiáltott miközben egyre közelebb lebegtettem az indát a medencéhez.

- Tudsz mást is mondani azon kívül, hogy „Héé!”? A nem fair sem túl értelme…- újabb adag vizet kaptam az arcomba, de nem szakítottam meg a varázslatot.

-Ez nem volt szép…- Játszottam rá az esetre, és mivel a medence fölött volt, intettem és az inda kiengedte a szorításból.

-Komolyan vízbe dobtál? Azt hittem több eszed van, mint, hogy engem, akiről tudod, hogy a víz kiválasztotta, beledobj… - már megint hű, de jónak érzi magát, de semmi baj, hagyom még egy kicsit…

 Örvényleni kezdett a víz körülötte, és emelkedni, ahogy a kezét egyre följebb emelte, de ahogy a fal a feje fölé ért, ellentétes örvénylésben ugyanezt csináltam körülötte a levegővel. Olyan hat méteres lehetett, már mikor úgy döntöttem befagyasztom végre. Mókás volt, most már csak védekezni fog tudni, és így is lett. Olvasztani kezdte, lassan hiszen még is csak hatméteres jégfal volt körülötte, de én egy icipicit belegyorsítottam a folyamatba, ezért a következő pillanatban már az egész víz hatalmas csobbanással költözött vissza a helyére. Bennek épp, hogy volt ideje a feje fölött szétválasztani az áradatot. Oké, talán kicsit veszélyesnek tűnik, de, nem akarom megölni, a kiképzésen elég sok ilyenben volt részünk, de azért nem kellemes, ha ennyi víz a fejedre esik.

  Mikor kibukkant elérkezetnek láttam az időt, hogy lezárjam. Gyorsan körbetekertem az indával, ami még mindig a parancsomra várt, aztán egy vízburokkal, amit gyorsan le is fagyasztottam, végül pedig egy pajzsot rádobtam. Igaz elég lett volna, csak az utóbbi, de abban hol a móka?

 Az indából és a vízből hamar kiszedte magát, de a pajzzsal nem tudott mit kezdeni.

-Oké Dawnver, most már kiengedhetsz.

- Nem hallom a varázsszót. – vigyorogtam rá, és a gömböt, vagy is pajzsot megemeltem, olyan öt méterre a földtől.

-Oké, Oké! Kérlek! – Mondta.

-Nem ezt!-

-Mi most szórakozol velem? Hiszen, ez nevetsé… Oké, mond, hogy mit mondjak, csak ne emelj tovább! – 7 méternél járhatott a gömb. – Mit akarsz hallani?

-Azt, hogy elismerd, én nyertem. – igen, a hülye kis egójával, pontosan ezt akarom kimondatni.

-De… Claire, az előbbi beszélgetésünkben mondta…-

-Nem te azt mondtad én vagyok a leghatalmasabb, de én nem ezt akarom hallani. Azt akarom hallani, hogy én nyertem és te vesztettél.

-Te mekkora egy …! – még egy métert emeltem – Oké, nyugi! Claire, nyertél ellenem. Elismerem, hogy győztél. – Mondta végül.

-És egy lánytól kaptál ki.-

-És egy lánytól kaptam ki! – tette hozzá mérgesen. – Most elégedett vagy? –

-Teljes mértékben! A kedvem is jobb lett! – önelégülten vigyorogtam, miközben leraktam és kiengedtem a gömbből.

-Gratulálok.-morogta. Láttam, hogy folytatni akarja, de apró kezek tapsa és egy vékonyka gyerekkacagás megakadályozta.

  Danny, és Annie álltak a teraszajtóban, és az öcsém úgy röhögte ki Benjamint, mintha nem is egy kétéves lenne.

-Na most jól megkaptad! Ügyes vagy Pipp! –és nevetett tovább.

-Hé, Haver! Nekünk srácoknak össze kéne tartanunk! – De már Ben is mosolygott.

-Ez meg… Mi a jó büdös franc volt? – tért magához Annie. – Azt hittem szét esik a ház! – na, megjött a hangja…

-Bocsánat, kicsit elragadtattuk magunkat! Vagy is Claire. – Villámló szemekkel néztem rá, mire kijavította magát. – Igazából mindketten, bocs tényleg, elfelejtettük, hol vagyunk. – hangja őszintén csengett. Komolyan bocsánatot kér azért, hogy szórakoztunk, vagy csak kamuzik?

-Semmi baj, csak hozzá kell szoknom… ehhez. – Látszott a házigazdán, hogy megkönnyebbült. – Csak nem szeretném, minden nap újratölteni a medencét. – oda fordultam az említett dologhoz, és igaza volt, vagy 1 méternyi hiányzott a vízből.

- Hagyd, majd Claire-rel megcsináljuk! Mi csináltuk a kupit, mi is hozzuk rendbe. – játszotta tovább a nagylelkűt.

-Mi a faszt csinálsz? – kérdeztem tőle telepatikusan.

- Biztos, hogy jő ötlet ez? – sandított felém félve Annie.

-Persze! Mivel itt fogunk lakni egy ideig, logikus, hogy rendet rakunk magunk után és nem hagyjuk rád ezeket… nem igaz Claire? – karolt át és szorította meg a vállam.

-Cseszd meg Price, nem fogok beszélni, még csak félig se hozzá! - nem tudom mennyire sikerült ez nyelvtanilag helyesre, de megértette, mert folytatta:

-Simán visszacsináljuk az egészet, mert Claire a leghatalmasabb Tündér az egész földkerekségen. – nem bírja ki! Nem hiszem el!

-Kuss!

-Hallottad, hogy minde…

-KUSS!-

-Hogy mindegyik elemnek….- próbálta figyelmen kívül hagyni, figyelmeztetéseimet, ám én is kijöttem a béketűrésből.

-Benjamin, fogd be a pofád! Csináljuk, meg azt a kurva medencét és szálljunk le a témáról! – néztem rá villámló szemekkel, mire megláttam azt a gonoszkodó vigyorát. Elcsesztem… Pontosan ezt akarta elérni.

-Jó!-

-Jó! - vágtam rá én is.

-Rendben.-

-Rendben!- 

-Nem bírod ki, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó, igaz? – sóhajtott nagyot.

-Pontosan.- vigyorogtam. Mindig ez a veszekedés vége. – Amúgy miért is nem tudod, egyedül megcsinálni?

-Ilyenkor azért elgondolkodom a szőkenős viccek igazság tartalmán. - emelte égre a szemét.

-Most miért? – értetlenkedtem, tényleg nem tudom, hogy most mi van…

-Gondolkozz már Angyalom! Nekem nincsen egy tiszta energiaforrás a mellkasomban, ami táplálja az erőmet! Sokkal nehezebb előállítanom, magamból mint neked, több koncentrációmba kerül. – magyarázta fásultan, mintha reménytelen lennék.

-Oké, felfogtam. – Láttam, hogy ha testileg nem is, lelkileg teljesen kimerült. –  És rendben, megcsinálom. – tettem a vállára kezemet. Bólintott és leült az egyik napágyba. Örülök, hogy nem próbál hősködni, ha fáradt. Ahogy a napozóágyra leült, megjelent mellette Danny és az ölébe vetette magát, majd onnan kezdte ecsetelni, hogy milyen szuper volt a „harcunk”, ahogy ő nevezte.

 Csak fél füllel hallgattam, inkábba medencével akartam már végezni.  Odaálltam mellé, fölé helyeztem a kezem, majd 10 másodperc múlva el is emeltem onnan. Megtöltöttem.

-Hali Kedvesem! – jött mellém egy négylábú becézgetve. – Tudhattam volna, hogy nem bírod ki, hogy ne csinálj hülyeséget! – pörgette végig gyorsan az emlékeimet röhögve. – Igazán megvárhattál volna! Deesery nélkül, nekem most kevés móka jut… - szontyolodott el.

-Ajj te! – adtam egy hatalmas puszit az orrára. - Imádlak, hogy ilyen hülye vagy! – vigyorogtam rá. Nem tudom mitől lett hirtelen ilyen jó kedvem, de ez a mai nap elég érdekes… Már bőgtem is, most meg itt „örömködöm”… Kicsit sem bolondultam meg.

-Most miért?- kérdezett előbbi kijelentésemre.

-Csak úgy! – vontam vállat. Na, ezen már ő röhögött. Egy pillanatra olyan volt minden, mint azelőtt...

És ezzel a gondolattal újabb pillanatot csesztem el.

-Hali Danny, Ben! Hiányoztam? – indult öcsém felé.

-Zefrina! – kiáltott és már pont a nyakába vetette volna magát, mikor Zef változtatott a terven.

-Inkább kapj el öcsi! – azzal lassan kocogva elindult a ház felé. Jó kedve lett ettől az apró kis délutántól, amit stressz nélkül a szabadban tölthetett.

-Ben akarok mutatni neked valamit.- ültem mellé. Kérdőn nézett rám, mire egyik kezem a szívére raktam, majd behunytam a szemem.

-Mit csi…-

-Cssss. Csukd be a szemed úgy még jobb. – kacsintottam. Megvártam míg megteszi, és én is behunytam újra. Hagytam, hogy az energia végig menjen rajtam, át Benbe, hiszen miattam volt ennyire fáradt, miattam stresszelt az utóbbi időben. Na jó, biztos, hogy alapból is megtettem volna, de most… Mindegy.

-Mi a …! – kezdte, de megint elhallgattattam. Hagytam, hadd menjen, míg teljesen fel nem töltődik, majd kinyitottam a szemem és elvettem a kezem a szívéről. Lassan ő is követte a példámat, hitetlenkedve meredt rám. – Ez… Ez mi volt?

-Te mondtad, hogy fáradt vagy és azt, hogy bármire képes vagyok, hát megnéztem igazad van-e. – mondtam egyszerűen.

-Ez… Ez kurva jó! Mintha végig aludtam volna egy évet! – és a nyakamba vetette magát, amitől nevetve estünk a földre.  Hááát, ez elég fura…

  Valahogy eltelt a délután is. Tettem Dannyvel egy kisebb sétát a környéken, hogy ne legyek annyira elveszett, vagy is legalább egy boltot tudjak, merre van, bár szerencsére, nem kellett sokat keresni, így cigi készletemet feltöltöttem, Danielnek pedig vettünk valami nassot. Nem szólt semmit a cigire, tudja, hogy apáék nem szerették, amikor dohányozni láttak, és őt szerintem egész életében kísérni fogja az, hogy semmi értelme nincs a dolognak.

  Ha valakinek ilyen kicsi korában meghalnak a szülei, akikre felnézett és szerette őket, lehet, hogy pár dolog elhalványul, de ezek megmaradnak. Ezért sem kell különösebben Dan mellett megjátszanom a jó kislányt, mert tudja, milyen vagyok, és… Hát még ha nem is a legjobb, de tudja, hogy én megmutatom milyen ne legyen. A tündérgyerekek sokkal hamarabb érnek, mint az emberek. Na jó a gyorsaság nézőpont kérdése. Dan most olyan 5-7 éves gyerek agyi szintjén van.

  Mire visszaértünk a sétánkból beesteledett. Zefrina egész végig azzal nyaggatott, hogy menjünk már vissza, mert ugye egy fekete párduc még sem mehet végig London utcáin, macskává, pedig, csak nagyon szükséges helyzetben hajlandó változni.

-Pipp képzeld, van itt is saját szobám! És nagyon király, minden játékom ott van.

  -Nem akarsz inkább velem aludni? – guggoltam le elé.

-Hát pont ezt akartam kérdezni… Azt mondták, hogy kell legyen valaki mellettem, aki vigyáz rám míg alszom, és neked is… – várt.

-Igen, én is így tudom. – válaszoltam óvatosan. Fogalmam sincs hova akar kilyukadni.

-És… Tudom, hogy Zef nem volt tegnap este sem otthon, de… Lehetne, hogy velem alszik? Rád meg Ben vigyázna,  igaz? – fordult egy pillanatra az említett felé, de választ nem várva újra folytatta. – És Zef így is a közeledben lenne, mert csak egy fal választana el titeket! Léégysziii!!! – könyörgött. Hahh ez az, amivel otthon mindenkit levett a lábáról.

-Zefrina, te erről hallottál már, vagy bele is egyeztél? –kérdeztem meg gondolatban, nem akartam semmit ígérni helyette.

-Pipp, nézz rá! Lehet ennek a csöppségnek ellenállni? – hangja tele volt rajongással, és ezen muszáj voltam nevetnem. A Nagy Morcos Sárkányomat levette a lábáról egy 3 éves kisfiú. – Most mi van? Látszik, hogy az öcséd…-morogta, amit én bóknak vettem, de még így is oda dörgölőzött Dannyhez.

-Legyen. – adtam be a derekamat. – A végén meg, én már nem is kellek majd egyikőtöknek sem. – Tréfásan összeborzoltam az öcsém haját. – Várj, Ben ugye nem gond? – néztem rá, bár tudtam a választ. Régebben is sokszor aludt nálam, ha buliztunk, vagy ha simán elbeszélgettük az időt. Egy csomó cucca mindig nálam maradt.

-Nem, ez így jó lesz. De azért megjegyeztem Haver! – „viccesen” megfenyegette, mint a kicsiket szokták, majd mindenki elment esti teendőit elvégezni, ami nekem Danny fürdetését jelentette ebben az esetben.

   Hamar végeztünk, és 10 perccel az után, hogy ágyba raktuk, Zef mellett Daniel, mély álomba zuhant.

-Hosszú egy nap volt. – kezdte Benjamin, mikor az „esti” ciginket szívtuk a teraszon. Nem is méltattam válaszra ezt a hülye kijelentést, csak szívtam egy újat a kezembe tartott szálból.

  Nem esett több szó, míg végeztünk a cigarettázással, csendben felmentünk a szobába, majd egymás mellé dőltünk le az ágyba.

  Eszembe jutott, hogy most már soha nem lesz semmi olyan, mint régen: felelősséget kell vállalnom egy 3 éves gyerekért és épségben felnevelnem. Jesszus! Ez így kimondva még ijesztőbben hangzik! Kapkodva vettem a levegőt.

-Jól vagy? – fordult felém Ben.

-Igen. Nem. Nem tudom! Most tudatosult bennem, hogy Danielnek már csak én vagyok, hogy ez mekkora felelősséggel jár! – kicsit mintha pánik rohamom lenne.

-Oké, nyugi megoldod, csak vegyél mély levegőt, Claire, nézz rám! Lélegezz velem együtt. – kezdte és kezével is mutatta a fel-le hullámzást. Bevált, szívverésem egyenletessé vált. – Nyugi megoldod, és én segíteni fogok neked, úgy is bírom azt a kölyköt. – mosolyodott el.

  Visszadőltünk az ágyra, ahonnan pánikolásom közepette felpattantam, és néma csendbe a plafont bámultuk.

-És, mi fog a legjobban hiányozni az életedből? – kérdezte végül.

-A szabadság, bulik – igen egy 19 éves lánynak, akinek semmit nem kellett tennie eddig azért, hogy megkapja, amit akart ez. Lehet felszínes, de az életem eddig erről szólt. – és a szex, de az nagyon. Már, mint csak a jó szex, a többinek talán még örülök is, hogy elhagyom. – nevettem fel keserűen.

-Ajj… Ne is mond. Emmel azért elég jó volt. – fintorgott.

-Te legalább járhatsz bulizni, fél perc alatt felszedsz valami Ribit! – fordultam felé.

-Nélküled, nem olyan mókásak a bulik, kivel versenyzek azon, hogy ki szed fel előbb bárkit is? – hát igen ez volt az egyik kedvenc játékunk. Lehet, hogy messze nagyon durván kihasználom az embereket, de soha nem ígértem nekik semmit egy jó szexen kívül, amit meg szerintem senki nem bánna meg.

-Jó ebben igazad van, nélkülem csak szar lehet minden. – néztem végig rajta olyan „te kis béna vagy!” pillantással, mire összeborzolta a hajam, hiszen tudja, hogy rühellem.

  Játékosan ütni kezdtem, majd valahogy birkózás lett a vége, letepert, kezeimet mellkasom előtt lefogta, és úgy nézett a szemembe.

-Csináljuk! –

-Mit? – kérdeztem vissza értelmetlenül. Egészen hasonlított ez így a barátság extrákkal egyik jelenetére. Vicces volt.

-Szexeljünk. – jeletette ki egyszerűen.

-Mi van?-

-Jól hallottad! – vigyorgott – Na, benne vagy?

-Benjamin, én ne… - de nem hagyta, hogy befejezzem, megcsókolt.

  És végül már én húztam magamhoz még jobban, mire ő belevigyorgott csókunkba.

-Fél perc se kellett. – mondta, miközben nyakamat csókolgatta.

-Kuss! Ha akarod, be is fejezhetjük. – pihegtem, és bármennyire nem akartam eltoltam magamtól.

-Na azt már nem! – és visszarántott.

  Nem esett több szó, és nem sokkal később már mindketten levegő után kapkodva dőltünk vissza az ágyra.

-Hű… Csodálkozom, hogy senki nem rontott be a sikításodra. – vigyorgott kajánul. Nem arról vagyok híres, hogy visszafogom magam.

-A szobát letompítottam. – vontam vállat.

- Akkor senkinek semmi ellenvetése nem lehet az ellen, hogy ezt most megismételjük. – és fölém gördült.

- Na már is repetát akarsz? – haraptam ajkaimba. Nem tudtam, hogy ilyen jó az ágyban, bár gondolhattam volna. Semmi ellenvetésem sincs a következő menettel kapcsolatba.

-Ne mond, hogy nem volt jó… - mormogta és a fülem mögötti részt hintette be apró puszikkal.

-Hát, volt már j… - hatalmas nyögésbe torkollott a mondatom, mikor Ben egy hirtelen lökött egyet rajtam. – Vagy mégsem. –

  Többet meg sem próbáltunk beszélni, s mikor végeztünk pillanatok alatt aludtunk el mindketten. Utolsó gondolataim alvás előtt, mint: jó hogy szedek fogamzásgátlót, és ezt meg kell ismételni.

-Ugye tudod, hogy Deeseryvel mindketten végigasszisztáltuk ezt a kis incidenst? – röhögött a fejembe Zefrina.

-Nem hiszem, hogy olyan rossz volt akkor az estétek… - és a sárkányom nevetését hallva elaludtam.