4. Fejezet - Claire megnevel...

Halii!! Hát ez lenne a következő rész... Innentől kezdve, azt hiszem már a fiúk is jönni fognak, szóóval sdhfdjacé-!!!!  Sajnálom, komolyan megpróbálom majd gyakrabban hozni, csak... Csak.
 FONTOS: Amit eddig írtam, azt régebben írtam és a csaj neve Blair Danwer volt, mert nem volt kedvem nevet kitalálni, szóval most átírogatom, de néha átsiklik a szemem egyen egyen NE HARAGUDJATOK!!!
  PLS Írjatok, én is megpróbálok minél előbb válaszolni rájuk!!!

   Joo Olvasást!
                                   Xx Blair

-Claire! Claire, kellj fel!-

-Zef… Hagyjál már egy kicsit aludni, fáradt vagyok! – fúrtam fejemet a párnába.

-Daniel most ébredezik és te is tudod, hogy első útja a ti szobátokba fog vezetni! –

-És akkor mi van? – fortyantam fel.

-Az, hogy 2 éves és nem hiszem, hogy szívesen magyarázkodnál amiatt, hogy meztelenül fekszetek az ágyban, Bennel! – válaszolt mérgesen.

-Ó, basszameg! Benjamin Price, vegyél fel egy alsógatyát és legalább egy nadrágot, mert Dan bármelyik pillanatban benyithat! – ráztam fel egy pillanat alatt, és közben egy francia bugyit rángattam magamra.

-Basszameg! – jött neki is ugyan az a reakció, és a cuccaihoz pattant.

 15 másodperc alatt rántottunk magunkra valamit, az ő esetében boxer és nadrág, nálam pedig bugyi, melltartó felső.

  Mikor a cuccok rajtunk voltak, az ijedségen túl voltunk fáradtan dőltünk vissza az ágyba, pont abban a pillanatban nyitott be egy nagyokat pislogó álmos arcú Danny.

-Jó reggelt édesem, hogy aludtál? – ölelgettem meg fekve, mikor bebújt közénk az ágyba.

-Jól, Zefrina legalább olyan hangosan horkol, mint apa, és ez jó volt. – motyogta, amin Bennel mind ketten felnevettünk, hiszen apa tényleg nagyon durva volt! Csak sokkal később tudatosult bennem igazán, hogy úgy beszéltünk apáról, hogy nem kaptunk sírógörcsöt, vagy a hangulat nem romlott. Úgy került szóba, mint valaki, akiről csak a jó emlék maradt meg. – Bocsi Zef, nem rossz szándékból mondtam.

-Igen ezt én is tanúsíthatom! – röhögtem – Zefrina, mikor kikeltél, hónapokig alig tudtam aludni tőled, most meg már nélküled furcsa. – néztem szeretett teljesen az említettre.

-Sárkány vagyok, nekem szabad! – nem izgatta magát különösebben a dolog miatt.

-Danny, ne aludj vissza, különben éjszakázni fogsz, gyere, csinálok neked reggelit! – azzal felkaptam levittem és beültettem a székébe. – Na mit szeretnél?

-Kakaót! – tudhattam volna. – Szia Annie!

-Jó reggelt, nem tudtam, hogy már fent vagytok. – jött mögülem egy fásult hang-

-Mi a baj? – hallottam meg, Daniel ártatlan kérdését, amitől önkéntelenül is hátrapillantottam.

-Semmi, csak fáradt vagyok, de aranyos vagy. – látszott rajta, hogy hazudik, szerintem még Dannek is feltűnt, de nem kérdezett többet, érezte, hogy úgy sem fogja elmondani. Jobban megnéztem Annie arcát, és… Nem is értem miért nem tűntek fel a hatalmas táskák és nagy esélyjel sírástól dagadt szemei, mondjuk soha nem néztem rá, ha nem volt muszáj.

 -Jó reggelt! Annie minden rendben? – jött le Ben is, mire ugyan azt a választ kapta, mint az öcsém. Nem foglalkoztam az esettel többet.

-Zafrina, mész vadászni, vagy a tegnapi még benned van? –

-Még bírom, de délután megint elmegyek, és szerintem eljöhetnétek. Csak egy délután az erdőben. Nem tilthat ki az országból a Tanács, max ránk aggat egy csomó őrszemet, azokat meg elintézzük.

-Oké! Benne vagyok, úgy is elegem van már ebből az egész szarságból! Legalább egy kicsit kiszakadok belőle.- megkönnyebbültem attól, hogy nem kell megint egész nap itt lennem.

- Tegnap este eszembe jutott, hogy nem is mutattam meg a ház többi részét még. – hallottam meg Anniet. – Szóval van kedvetek hozzá? – kérdezte.

-Szívesen megnézzük! – válaszolt Ben, de úgy tűnt Annienek ez nem elég.

-És Daniel neked van kedved? – nézett öcsémre, mire a szívem kihagyott egy ütemet. Ne! Hagyja őt békén ne szóljon hozzá. – Az alagsor tele van csodákkal. – csábítgatta.

-Igen! Lehet már reggeli után is? Hallod ezt Pipp? Muszáj neked is megnézned. – Hatalmas kék szemei csak úgy csillogtak.

  Hallottam magam mellől, ahogy Ben köhögéssel próbálja leplezni nevetését. Ezt megszívtam.

-Háhh! Van esze Annienek az látszik, nem hittem volna, hogy ilyenhez folyamodna, de le a kalappal előtte! Még, hogy az emberek nem okosak! – röhögött Benjamin. Hát igen, úgy látszik Annie levette, hogy Dannyt nem hagyom vele menni semerre csak úgy, hogy én is ott vagyok.

-El kell ismerni ez tényleg szép volt!-  röhögött Zef is, és párducként is érdekes hangokat adott ki, mire mindenki rákapta szemét. Még Annie is megeresztett egy mosolyt, érezte, hogy ezt most szépen elintézte én meg fortyoghattam magamban.

-Tényleg már kérdezni akartam, vagy is mondani nem is tudom, na mindegy a lényeg: Zefrinának nem ez a legjobb álca igaz? – kérdezte egy kis idő után Ben a házigazdától.

-Hát ha azt nem is nézzük, hogy zafírkék a szőre napfényben, nem, nem a legjobb. A fekete párducok, nálunk csak az állatkertben vannak és azok teljesen feketék. – válaszolt Annie.

 -Hát Zef, akkor gyakorold a szőrcsomóköpködést. – röhögött újra Ben.

-Ha végre sárkány leszek, kapsz tőlem egy jó nyálas puszit! – morogta vissza, mire Bennek elment a kedve a nevetéstől.

-Zefrinával megbeszéltük, hogy délután hazamegyünk, amíg ő vadászik. Danny is játszik legalább egy kicsit a szabadban, már, mint normális helyen, én pedig beszélek a Tanáccsal hát ha észhez térnek és nem kell ide vissza jönnünk. – hát persze, hogy nem bírtam ki, hogy nem szúrjak oda egy utolsót még neki.

-Claire! – nézett rám hitetlenkedve Ben.

-Most mi van?- Ha neki szabad, nekem is!

-Ne, semmi baj! – eresztett meg egy fásult mosolyt a házigazda.

-Nem értem mi bajod van! Ő cseszegethet, de én őt nem? Azt hittem velem vagy! –

-C., ne légy már gyerekes! Ha nem vagy hajlandó hozzá szólni és elfogadni bármit is, amit ad, persze, hogy máshoz fog folyamodni! Nem hülye, sőt. Meglehetősen elegánsan intézte el az előbbit. –

-Price tőled egy kicsit több együttérzés várnék. – forgattam szemeimet. Nem válaszolt. Gyorsan írtam egy  levelet a levegőbe, majd elküldtem a Tanácsnak érkezésünkről.

- Danny végeztél, mert én már nagyon kíváncsi vagyok arra a csodákkal teli alagsorra. – váltott inkább témát és az öcsémre kacsintott.

-Menjüünk! – Nyújtózott felém picúr, hogy vigyem. Tányérokat gyorsan ellebegtettem a mosogatóig és ki adtam nekik, hogy mossák el magukat. Olyan Harry Potteresen. Mindig bírtam azt a filmet, csak azokat a hülye varázsigéket nem értettem. Benjaminnal sokszor hülyéskedtünk egyes jelenetek eljátszásával, egy egyszerű ág segítségével. Felettébb nevetséges.

  Felkaptam Danielt, majd Annie vezetésével elindultunk a lépcsőn lefelé, ami két forduló után egy keskeny folyosóba torkollott. Két ajtó nyílt onnan egyik jobbra, másik balra, ideiglenes útikalauzunk a bal oldaliba nyitott be. Ledermedtem.

  Egy kisebb stúdió félében találtam magam. Leraktam Dant, aki izgatottan sikkantott, majd berohant a helységben. Most nem tudtam ráfigyelni, teljes figyelmemet a zongorának szenteltem, annak a csodának, ami a helységben volt. Imádtam a zenét, zenélni, minden zenével kapcsolatos dolgot, csak hát… Mint hercegnőnek vagy, mint tündérnek nem illik ilyet. Ugyan azokat hallgatjuk szinte teljesen, mint az emberek, vagy is őket, de… Nekem nem nagyon szabadott zenélnem. Apa 4 év nyavalygás után beszerzett nekem egy kisebb szintetizátor szerűséget, aminek iszonyatosan örültem, de nem volt elég. Sorra vettem titokban a többi hangszert, ami érdekelt, egyszerűen a mániámmá vált!

  Nekünk csak az ilyen mindenféle spirituális zenéket szabadna, és azok elég távol állnak attól, amit én szeretek.

  Így ez a hely nekem, maga volt a mennyország. Beljebb léptem.

   Hangos össze vissza dobszóra ocsúdtam föl bűvöletemből. Danny, a sarokban lévő dobszerelés mögött ült és püfölte, nevetve. Én is elmosolyodtam és most már tüzetesebben vizslattam végig a helyiséget. Jó pát mikrofon és állvány volt ott, meg dj pult, és persze a dobok. Nyílt egy ajtó is onnan, kíváncsian függesztettem rá a pillantásom.

-Ott van még egy pár hangszer, vagy is lényegében ott vannak a hordozható hangszerek- kaptam meg a választ Annietől, de nem nagyon figyeltem a többi mondandójára. - nem akartuk ezt telezsúfolni. Tudjátok Paul… A férjem, manager, és így néha itt is gyakorolnak… Vagy is elég sokat…. – fejezte be félénken a mondatot. Azt hiszi, érdekel az élete? Pfff. De meg kell hagyni ez a hely csodálatos.

-Tényleg, mintha említettél volna valamit tegnap. Mennyi ideje is vagytok együtt? – érdeklődött Benjamin. De miért érdekli? Érdekelt, nem tehetek róla, legalább annyira, mint ez a helyiség. És igen muszáj volt belekukkantanom kedves barátom fejébe. És sikerült meglepnie: Azért érdekelte, mert kíváncsi volt rá, hogy a pasi miatt hagyott-e el minket. Kösz, de én meg nem vagyok rá kíváncsi! Miért voltam ilye hülye, hogy belenéztem?

-Öt éve, és ebből két éve vagyunk házasok. –feszengett még mindig kicsit. Cseszted Ben, Annie magától olyan hülye, hogy ott hagyja a szarban a családját…

- Úgy tűnik nagyon szereted. – jegyezte meg még, de innentől kezdve próbáltam teljesen kizárni őket. Kérdezés nélkül nyitottam volna a másik szobába, de zárva találtam.

-Ott van a kulcs felakasztva az ajt…- nem pocsékoltam az időmet holmi kulcsokra. Nem azért van az erőm, hogy ne használjam, hülyeség az, hogy csak vészhelyzetben szabad. Na jó nincs is ilyen szabály. Szóval kinyitottam az ajtót kulcs nélkül. – Vagy ez is egy megoldás… - tette hozzá.

-C. ez betörésnek minősül! – De nem gondolta teljesen komolyan. Na most nézzük mit szól az igazi Claire Moonlight ez a nő.

-Akkor feledtessük el vele úgy, mint a többiekkel Paradiseban. – válaszoltam egy gonosz mosollyal.

  Lefagyott a mosoly az arcáról és döbbenten meredt rám. Nem gondolta, hogy elmerem mondani? Ejnye Benny, ne légy naiv.

-Te nem vagy normális! – mondta végül hitetlenkedve. – Nem is loptunk soha semmit!

- Hát az lehetséges, de házakba törtünk be. – kacsintottam rá, és végre az emlékek hatására ő is elmosolyodott. Hah, hál istennek nem lett teljesen fatökű. – Danny hagyd azt a szegény dobot, mert fáj neki! – néztem öcsémre, aki újra kezdte a leghangosabb hangszer tanulmányozását.

-De én híres dobos leszek, gyakorolnom kell! – hűű, ez az a mondat, amiért jól lecsesznék otthon, én viszont büszkén vigyorogtam rá.

-Ha akarod, valamennyire megtanítalak. Már, mint az alapokra még én is képes vagyok. – igen van dobom, düh levezetésére, elég jó.

-Tudsz dobolni? – kerekedett ki öcsém szeme, mire én csak elmosolyodtam.

-Hogy tud-e?! Haver, a nővéred egy zenei zseni! Nincs olyan, amin ne tudna játszani. – fényezett Ben. Erre is csak a szememet forgattam. Inkább beléptem a szobába. Egyik ámulatból a másikba.

   Egész gitár kollekció volt ott, de lehetett találni csellót, hegedűt, minden féle fúvós hangszert, bár azok annyira nem voltam oda. Na jó a fuvolát bírtam.

-Ide… Ide bárki bármikor lejöhet? – kérdeztem Annietől, de nem néztem rá. Ez volt az első, hogy hozzá intéztem volna egy kérdést.

-Pe.. persze. – hallatszott a boldogság a hangjában.

-Ben, te is tudsz játszani valamilyen hangszeren? – kérdezte Dan nem sokkal később, én még mindig a gitárok vizslatásával voltam elfoglalva.

-Én nem hangszeren játszom, én keverni szeretek.-

-Az micsoda?-

-Több jó zenéből csinálok egy még jobbat. – ez igazán Danielnek való magyarázat.

-Hűű! – ámult el az említett.

-Bizony! Én csináltam a nővérednek zenéket a tánchoz. –

-Ben fogd be nem tudja! – kaptam fel hirtelen a fejem. Szégyelltem azt… Túlságosan emberi az a tánc, amit szeretek.

-Miért? Biztosra veszem, hogy nagyon tetszene neki! Blair, az öcséd, még kicsi, ha megtanítod rá, nem lesz olyan kifacsart rögeszmés, mint a többiek! Engem is tanítottál, pedig idősebben kezdtem nála.- az első részében igaza volt, de…

-Tyűű Pipp, te tudsz táncolni? – izgatottan nézett rám.

-Akkor úgy hiszem tetszeni fog a másik helyiség is. – mosolygott Annie. Attól még, hogy hozzá szóltam nem leszünk puszipajtások…

-Pipp vigyél légyszí, még fáradt vagyok! – nyafizott a kisherceg, ezzel belém fojtotta a szót. Nagy sóhajjal kaptam fel.

-Haver, tudod te, hogy kell bánni a nőkkel! – húzogatta a szemöldökét, Ben miközben a házigazda után elhagytuk a kis helyiséget.

-Na az öcsémet légy szíves ne tanítsd még egy jó pár évig!-

-Nem lehet elég korán elkezdeni… -vigyorgott tovább magában.

-Ben szerintem ha akarsz még a tegnapihoz hasonló estéket, nem mondasz semmi OLYASMIT Dannynek. – morogta Zefrina, aki mögöttünk kullogott.

-Hoppá! Akkor ezt nem kockáztatom… - és ott az az önelégült vigyor, mire tőlem gyilkos pillantást kapott.

-Ez a gyakorló terem, avagy táncterem, ahogy nevezitek. – álltunk meg és én körbe néztem. Uram Atyám.

Csöbörből, vödörbe. Hatalmas hangfalak egymás hátára pakolva hozzá dj pult, és nagy-nagy üres terület. Az egyik oldalon fal helyett végig tükrök helyezkedtek el.

-Ez kurva jó! – ámuldozott Benjamin.

 Daniel bevetette magát a helységbe, és a tükör előtt kezdett hülyéskedni, pofákat vágni.

  Ez a ház, egyre jobban tetszik! De ezt semmi pénzért sem vallanám be, na persze még csak az kéne.

-Örülök, hogy tetszik.- ennyi volt a válasz.

-Tudod, nekünk nem nagyon szabadott zenélni, vagy is nekem végül is igen, de Claire mivel a trónörökös, nem tartották hozzá illőnek ezt a fajta hobbit. – magyarázta „testőröm”.

-Pofa be! Ne add be úgy, mintha szar életem lenne, és különben is, semmi köze, ahhoz, hogy milyen életem van… Vagy is volt…- tettem hozzá a végét nyugodtabban.

-Rendben.

-Nem zenélhettél? – nézett rám döbbenten. Teljesen el is felejtette, hogy hozzám beszél…- De hát, ez… Ez szemétség! – bukott ki belőle. Na ő az, akinek nincs joga az én életemet bíráni, ha én eltűrtem, ő ne merjen beleszólni!

-Úgy, mint az is, hogy egy anya egy éjszaka elhagyja a családját. – sziszegtem neki dühösen, majd egy mosollyal Danny felé fordultam. – Gyere édesem, nem sokára indulunk, és a pizsi nem a legjobb öltözet.  – láttam, hogy már kezdene hsiztizni, így folytattam - Daniel ne vitatkozzunk, ide bármikor visszajöhetünk, most viszont meglátogatjuk anyát és apát jó? – ezzel valamennyire felvidítottam. Értette, hogy gondolom.

  Felkaptam majd kisétáltam a még mindig dermedt Annie mellett.

-Claire, ez elég durva volt. – morogta Zefrina.

-Ne hogy te is az ő pártját fogd! – kezdett felmenni bennem a pumpa.

-Nem mondom, hogy nem érdemelte meg, én csak közöltem, hogy ez durva volt. De igazad van. – utálom, amikor így beszél velem. Tudom, hogy egyetért és komolyan is gondolja, de ott van valami… Valami, amitől nem tudok teljesen megkönnyebbülni még így sem.

-Ez a bűntudat szívem. – gúnyolódott gondolataimon még egy kicsit.

-Hülye vagy.- ezzel lezártnak tekintettük mindketten a beszélgetést.

  Míg Dannyt öltöztettem nem volt túl jó kedvem, gondolataimat is elzártam mindenki elő. Azt hiszem dühös voltam, csak már azt nem tudom kire, vagy mire.

  Persze az öcsémnek nem mutattam, hogy bármi gond lenne, csak mosolyogtam – erőltetetten – és gyermeki tudatlanságából próbáltam erőt meríteni, de féltem, hogy észreveszi valami nincs rendben velem, túlságosan jó megfigyelő.

-Na, Nagyfiú készen vagyunk! Akarsz hozni valamit? – borzoltam össze szőke tincseit.

-A-aa – jött a bő válasz, és már nyújtózott is, hogy emeljem fel.

-Na gyere te sózsák! Ugye tudod, hogy szemét módon kihasználod, hogy ilyen aranyos vagy? – vigyorogtam rá.

-Tudom. – nézett rám gonosz mosollyal. Te jó ég ezt meg hol tanulta? Nevetve mentem le, semmi pénzért sem engedtem volna ki a kezeim közül a csöppséget. Sikerült feldobnia a napom.

  Vagy is azt a kis időd, ugyan is a konyhába Anniebe és Benjaminba botlottunk. Ben éppen az én kiskori történeteimet mesélte. Ezt nem hiszem el!

-Price, indulunk. – mondtam fapofával. – Zefrina te még itt vagy? –nyitottam meg elmém, sárkányom előtt.

-Ennyire azért nem vagyok kicsi, még így sem. – morogta bosszúsan, oldalra néztem és ott volt mellettem Zef.

-Már várnak minket, induljunk. – meg sem vártam egyik válaszát sem teleportáltam magam Dannel a kezemben.

  A következő pillanatban, már a kastélyparkban találtuk magunkat. Megnyugtató volt újra az ismerős környék.

-Hercegnő! – bumm. Ennyit a jóérzésről. Mély sóhaj közepette a hang irányába fordultam. Ott állt az egész Tanács, mellettük egy tucat harcossal.

-Pipp nem szeretem ezt a bácsit! – suttogta elég hangosan Danny, de biztosra veszem, hogy meghallották. Arckifejezése elárulta a Tanács vezetőjét.

-Nyugi Dan én sem, de el kell viselnünk. – meg sem próbáltam halkan beszélni, mire mögülem visszafojtott nevetés hallatszott. Megérkezett Zef és Ben. Előbbi visszanyerte eredeti formáját, és szárnyait nyújtogatta.

-Uramisten, de kellemes érzés! Mondtam már mennyire utálok párduc lenni? – érződött, hogy megkönnyebbült.

  Megsimogattam pikkelyes fejét, mire Daniel is bátran nyúlt Zefrina felé.

-Bogaram nyugalom, téged nem haraplak meg! – mondta Danielnek telepatikusan, de engem nem zárt ki. Benre még pipa voltam, nem néztem felé.

-Megkaptuk a reggeli levelét, de nem árulta el az okot, hogy mi késztette egy ilyen veszélyes lépésre? – mondta egy hatalmas műmosoly közepette.

-Most komolyan azt mondta a hazajövetelünkre, hogy veszélyes? – vontam fel a szemöldököm.

-Hát… Figyelembe véve, a közelmúlt eseményeit, szerintem, elég világosan fogalmaztam. – még mindig mosolyog… Hogy nem reped szét a szája?

-És még is milyen szempontból veszélyes? Egyáltalán ránk, vagy magukra célzott? Nem fogja tudni beetetni a Polgárokkal, hogy miért vitetett el igazából? Hát nagyon sajnálom, de én nem hazudok, magukkal ellentétben. – most én csempésztem egy angyali műmosolyt az arcomra, ami az ő arcán mondandóm közepe felé csúnya vicsorrá változott.

-Még mindig nem tudom miért jöttetek vissza! – na igen, ez már sokkal jobban hasonlított az eredeti önmagára.

-Az országból nem tilthat ki, amúgy meg Zefrinának ennie is kell. – vontam vállat. – És beszélni akartam magával egy kicsit. – az egész társaság elindult a kastélyba. – Vissza akarok ide költözni. Meg tudom védeni magam, és… Figyeljen én értem, hogy nem kedvel túlságosan. – Igen, most nem volt értelme semmi féle bunkóságnak. – De nekem ez az otthonom. Itt akarok maradni, maga is tudja, hogy nevetséges dolog elküldeni innen, Zefrináról már nem is beszélve!

-Sajnálom, de ez nem lehetséges. – nézett rám és láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt, amitől felment bennem a pumpa. – A Polgároknak látniuk kell, hogy urai vagyunk a helyzetnek, tömeghisztéria törne ki, ha ebbe belemennénk. – Tudtam, hogy igazat mond, de nem akartam egyszerűen elfogadni, főleg úgy, hogy a képembe vigyorog, és igazából az én biztonságom nem is érdekli. Remélem azért Danielt nem szarja le ennyire.

-Urai a helyzetnek? Azt, hogy egy éjszaka, a tudtom nélkül kb, kitoloncol az országból, maga annak nevezi? Na ne röhögtessen… Nem is értem, hogy lehet ilyen fontos poszton miközben nem tudja félretenni az egyéni szarságait. – upsz… Azt hiszem teli találat. – De remélem tisztában van azzal, hogy a végtelenségig ezt nem húzhatja, és a Polgárok rájönnek mekkora egy rakás szerencsétlenség… Hát nem hiszem, hogy örülnének neki. – már rég a Tanács teremben voltunk, és villámló szemekkel meredtünk egymásra. – Ne feledje, hogy ki volt az apám. –

-Te pedig ne feledd, hogy ki az anyád! – Ez volt az a mondat, amire mindenki felhördült. Még ő is észbe kapott, de késő volt.

  Egy pillanatra átadtam magam az elemeknek, hogy átváltoztassanak. Hát persze, hogy a tűz részesült előnyben, ilyen lelkiállapotban… Égtem, de kellemes volt, viszont a Seggfejet megzavarta.

-Biztos nagyon rossz érzés lehet, hogy nemesi származása ellenére, egy nagyrakás szar hozzám, vagy is egy Félvérhez képest! Kezeltesse magát, mert, amit csinál nem normális. Nem is értem, hogy volt képes akkora hisztit csapni a szüleim, vagy is az Uralkodók temetésén. A végén még kinézem magából, hogy köze volt a meggyil…

-Elég! Nem fog egy ilyen kis csitri így beszélni velem! Azt javaslom vigyázz a szádra, mert a végén még meghosszabíttatom az ott létedet! – elszólta magát, bár arckifejezéséből az jött le, hogy ő is rájött.

-Gratulálok! Remélem mindenki hallotta, mert ha úgy látom, hogy semmi eredmény a nyomozással kapcsolatban, semmi nem fog visszatartani attól, hogy visszajöjjek. Amúgy örülök, hogy az ország ilyen… Nemes lelkű tündérek kezében van. – néztem végig rajtuk gúnyosan, mire bűnbánóan lehajtották a fejüket. Kivéve egyet. Nagyon dühös voltam rá, mindezek ellenére, nem hinném, hogy rossz ember lenne. Azt érezném.

-Danny édesem gyere, meglátogatjuk apuékat! – kaptam fel újra a csöppséget, aki hajamat kezdte föltekerni kezére. Szereti ezt játszani vele, ha átalakultam. – Örültem! – néztem még egyszer végig rajtuk, majd kifelé indultam.

-Benjamin kérlek, kísérd el a hölgyet, majd utánatok küldök egy csapatot, akik átveszi egy kis időre helyetted az őrséget. Szeretnénk egy beszámolót. – hallottam meg ugyan azt az idegesítő hangot. Minek engem kísérgetni?!

-Lehet, hogy én előbb tépem le a fejét, mint te… - Zef sem bírja, ha így beszélnek velünk.

-Igen is Uram! – hajtott enyhén fejet Ben, majd együtt kiléptünk. Nem érdekelt, hogy hol vagyok egy adag tűzgumót küldtem a túloldali falra.

-Aztaa! – Danny kikerekedett szemmel nézte a fekete foltot, ahonnan egy jó darab hiányzott a falból.

-Hoppá… Ez tetszeni fog annak a Seggfejnek! –röhögött Zefrina is. Úgy látszik a neve ezentúl, simán csak Seggfej.

-C. próbáld meg, kevésbé ki idegelni őket, akkor lehet célba érsz. – kezdte a jó tanácsait Ben. A szememet forgattam erre.

  Ahogy kiléptünk a bejárati ajtón, megláttam a hatalmas „emlékművemet” vagy is a hatalmas fák összefonódó törzsét és a lomb kettősségét.  Úgy érzem, ez tényleg hozzájuk méltó lett. Megnyugvás volt a lomb közelében lenni, olyan békés… A fa árnyékában tényleg elhiszem, hogy minden rendben lehet, pont ezért is félek annyira visszamenni ideiglenes otthonomba.

  Míg én az utolsó métereket inkább félve tettem meg a fa felé, Danny oda rohant, s mintha tényleg a szüleink lettek volna ott, ölelte át a fát. Keserű mosolyra húzódott a szám, s minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el zokogni, hogy Danért muszáj erősnek maradnom.

-Szia Mami, szia Papi! – köszönt az öcsém. Mellé léptem és végig simítottam a fa törzsén, finom szellő kerekedett körülöttünk és csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy át vagyok alakulva, mikor megéreztem, hogyan kap átlagnál hosszabb hajam után. – Pipp nagyon ügyes, és az anyukája is aranyos és képzeld Mami, nekem Pipp az új anyukám, mert ugye neki is kettő van, de hidd el téged is nagyon szeretlek ugye tudod? És téged is Papi! – nem csak úgy ölelte a fát mintha Ők lennének, úgy is beszélt hozzá. Nem, nem néztem hülyének az öcsémet, becsültem azt, amit tesz, hiányoltam magamból ezt a fajta őszinteséget. Ahogy ott ültünk a fa tövébe és hallgattuk Daniel beszámolóját, olyan érzésem lett, mintha a fa életre kelt volna.

-Én is érzem.- szólalt meg Sárkányom. Nem válaszoltam csak bámultam ki továbbra is a fejemből, próbáltam összeszedni magam, kevés sikerrel.

-Pipp te nem mondasz nekik semmit? – fordult felém az öcsém. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, jó pár másodperc telt el szótlanul.

-Én… Vagy is te már mindent elmondtál, amit lehetett. – még egy mosolyt is kipréseltem magamból.

-Nem is igaz! Különben is az nem baj, csak beszélj. – miért kell ennyire értelmesnek lennie?!

-Én ne… - kezdtem, de igazán én magam sem tudtam mit mondani.

-Haver köszönj el a szüleidtől a nővéred szeretne egy kicsit egyedül maradni. – guggolt le Ben Dannyhez. Ő csak bólintott, megölelte még egyszer a fát majd testőröm nyomában arrébb sétált.

  Egyedül maradtam, még Zef is eltűnt gondolataimból, nem tudtam hirtelen mit kezdeni a helyzettel. Lehunytam a szemem, vettem pár mély lélegzetet, és úgy döntöttem megpróbálom még akkor is ha… Mindegy, gyerünk C. szólalj meg!

-Hát… Sziasztok. – suttogtam a fának. Igen, én is a fához beszélek. – Hogy vagytok? Oké ez hülye kérdés volt bocs… - elvörösödtem. Elővettem cigis dobozomat és rágyújtottam, mire jó adag levélzuhatag esett rám. És tényleg itt vannak… Még egyet szívtam bele, és ugyan azt a reakciót kaptam. – Hé, ne már! Szeretlek titeket! – öleltem át a törzset, miközben könnyeimmel küzdöttem. Behunytam a szemem és fejemet a fának döntöttem, mikor valami apró dolgot nekem fújt a szél. Lepillantottam magam mellé, ahol egy apró réti virág volt. Apa mindig ilyet varázsolt nekem mikor kiskoromban szomorú voltam.

-Köszönöm. – pusziltam meg hálásan szüleim emlékét. Én is adni akartam, így mire lepillantottam a fa körül tele volt virágokkal a gyep. Azzal elindultam Dannyék felé, vissza sem pillantva, csak a cigarettára koncentrálva, hogy ne bőgjem el magam.

  Úgy látszik megérkeztek a testőrök, mert három személy helyett, vagy egy tucattal találtam szembe magam.

-Jól vagy? – kérdezte Zefrina.

- Ne légy hülye… Jól leszek, egyenlőre meg… - értette a ki nem mondott szavakat is. Mire ezen végig futott az agyam oda is értem hozzájuk, hamuvá égettem a csikkett szűrőstűl, hogy fel tudjam venni a felém nyújtózkodó öcsémet.

-Claire…Öhm.. Ők lesznek a testőreid. – mutatott Ben arra a jópár srácra, akik melletünk álltak, de nem nagyon figyeltem még rájuk. Volt valami különös a hangsúlyában, mire kérdőn néztem rá.

-Nem… Ismerősek neked ezek valahonnan? – hallottam hangját a fejemben, mire végre úgy igazán megnéztem a kíséretemet. Ééss…. Hoppá… A legtöbb arc, avagy talán az össze nagyon ismerős volt, de kábé csak úgy hármat tudtam igazán behatárolni, hogy honnan.

-Hát.. Jobbról a harmadikkal, az elsővel és balról hátul az elsővel biztos, hogy lefeküdtem. – válaszoltam végül.

-Nem csak velük, Claire! – morogta nekem. Na nebassz!

-Most komolyan azzal akar bosszút állni az a Seggfej, hogy olyanokból állít nekem védőőrizetet, akikkel egy gyenge pillanatomban keféltem?! – üvöltöttem.

-Aú! – kapott fájdalmasan a fejéhez Benjamin, majd mérgesen rám nézett. Upsz ez tényleg hangos volt.

-Valami baj van? – nézett ránk jobbról a harmadik, akit úgy hívnak, hogy… Hogy… Próbáltam belenézni a fejébe, de baszki persze, hogy harcos így levédi a gondolatait… Így nem tudok belenézni anélkül, hogy ne tűnne fel neki.

-Nem semmi csak… Csak. – vont vállat végül Ben.

-Ben, hogy hívják a srácot?! – kérdeztem.

-C. minden rendben? – a hang irányába fordultam, aki nem volt más, mint beszélgetésünk alanya, arcán aggodalom látszott. Tiszta mű ez a gyerek. Na nem, ő nem hívhat B. nek.

-Ő az, aki mindenkinek azt híresztelte, hogy együtt vagytok, amellett meg nagyon nagy arcként van számonta….

-Price a lényeget!

-Eszméletlenül egoista a neve pedig….

-Hahó! – lengette meg a kezét a szóban forgó személy, hogy válaszoljak. MI az, hogy járunk?! Nem figyeltem tovább Benre így a nevet nem is sikerült kiszednem belőle. Elakadtam a többinél. Kicsit lehűtöm inkább őket.

- A nevem Claire, de nektek inkább Miss Moonlight, kisasszony vagy Hercegnő. – néztem végig rajtuk flegmán. Az egy éjszakás kalandok azért egy éjszakások, mert ez a lényegük és én nem szeretek utána semmiféle kapcsolatot létesíteni senkivel. Ez rájuk is vonatkozik. – C.-nek csak a hozzám közelálló személyek hívhatnak! Senkit nem szeretnék emiatt még egyszer figyelmeztetni! – néztem végig rajtuk felvont szemöldökkel.

-De hiszen mi nem… Már, mint te meg én… - mutogatott hülyén kettőnk között. Dühös lettem, még is mi a szart akar?! A kurva életbe most haltak meg a szüleim, hagyjanak engem békén!

-Zef, légy szíves vidd hallótávolságon kívül Danielt! – adtam ki az utasítást, s finoman a hátára raktam, majd megparancsoltam az elemeknek, hogy ne hagyják leesni. Kicsi még, nem tud kapaszkodni… Ami pedig most jön nem neki való lesz. Mind ez egy olyan fél perces művelet lehetett. Se!

-Claire, hagyjad… - próbált Ben nyugtatni, de egy mozdulattal leintettem, mire nagyot sóhajtott. A mai napból már elegem van…

-Még is mit hittél, hm? – néztem végig a bunkó srácon rajta lenézően. – Hogy lehet közöttünk valami? Na ne nevettes! Még a nevedet, sem tudom, te is ugyan olyan vagy, mint a többiek! – mutattam végig az értetlen, néhol vigyorgó embereken, akik gondolom örültek, hogy végre valaki helyre teszi ezt a bunkót. – Csak, hogy tudd: A „kedvenc” tanácstagom, nem azért választott titeket, mert a legjobbak vagytok, hanem azért, hogy engem idegesítsen, ugyanis mindegyikőtökkel – itt flegmán feléjük mutattam – keféltem egy egy Szörnyű estén. Vagy is csak az lehetett, ha Benjaminnak kellett velem közölnie ezt… - jó talán egy kicsit kamuztam, mert pár embert én is tudtam, de ez így hatásosabb, és voltam annyira dühös, hogy simán odakamuzzam ezt. – Szóval ne higgye egyikőtök sem magát anniyra különlegesnek. – azt hiszem ez hatásos volt, ugyan is teljesen megsemmisült az egész bagázs, nem is mertek felnézni. Szemét vagyok? Lehetséges. De élje csak át valaki helyettem azt, amin épp most átmegyek és utána beszéljenek. – Szeretném, ha ezentúl mindegyikőtök megtartaná a tisztes távolságot! – azzal Bent magammal rántva indultam az öcsém és Zefrina felé.

-Ez szép volt. – dícsért meg sárkányom.

-Nem értem miért kellett ezt csinálnod az egész bagázzsal! Az egy dolog, hogy Adam bunkó…

-Adam?

-Jajj Istenem a Bunkó srác, de nem ez a lényeg! – vágott „gondolataimba” Ben. – A többi srác nem csinált semmit, te meg…

-Jaj hagyjál már! Te is tudod, hogy mi lenne ha nem tettem volna meg! Amúgy meg hagyjanak békén,nem kell nekem támasz…

-De kell!

-Oké, akkor elég nekem Zef, Dan és te ha nem vagy ilyen Szent!

-Na jó ezt majd később megbeszéljük, most mennem kell a Tanácshoz! Légy szíves, ne öld meg őket! – azzal hátraarcot csinál és már ott sem volt. Elég rendesen kiakasztottam…

-Ne foglalkozz velük, ha te nem oltod le őket én égettem volna fel az összeset! Erre még Dannynek sincs szüksége! – vígasztalt Zefrina

-Piipp! – nyújtózott felém a Picúr – Jól vagy? – nézett rám karjaimban azokkal a hatalmas kék szemeivel.

-Hát persze Kicsim! Főleg, hogy itt vagy! Gyere sétáljunk egyet. – azzal elindultam vele, a park mellett húzódó erdőbe. Nem néztem hátra, tudtam, hogy követnek „kedvenc” testőreim.

  Olyan 15 perc séta után elértünk egy kis rétre, amit mindig is imádtam, amikor rátaláltam sok sok éve egy kopár hely volt a fák is rohadtak körülötte, ha jól tudom volt itt valami összecsapás számomra az őskorban nevezhető időkben. A lényeg, hogy úgy mond én gyógyítottam meg a helyet, azóta pedig kötődöm hozzá.

-Claire én elmennék vadászni és meglátogatnám a Shouláék emlékfalát… - szólalt meg Zef.

-Menj nyugodtan, de… Ugye holnapra visszaérsz? Nagy szükségem van most rád! – nem akartam, most önző lenni, hiszen én voltam a szüleim sírjánál, ő is megérdemli, hogy elmehessen, de… Akkor is kibukott az utolsó kétségbeesett mondat belőlem.

-Ne félj még ma jövök, most nem repülök, teleportálok. Én sem akarok most sokáig távol lenni. – nyugtatott meg, mire fellélegeztem. –Ja és C.! Ne merd elzárni a gondolataidat, mert visszajövök és kifüstöllek! – azzal „jókívánsága” után el is tűnt.

-Pipp! Zefrina hova ment? – nézett rám Dan.

-Shouláékhoz. – mosolyogtam rá. – Ameddig, Zef vissza nem ér, tanítok neked valamit oké? – izgatottan bólintott. – Meg mutatom, hogy tudsz valakivel beszéd nélkül kommunikálni.

-Úgy ahogy Zefrinával és Bennel szoktál beszélni? – lett még izgatottabb, ha ez lehetséges, mire én mosolyogva bólintottam. Teljesen kizártam a külvilágot, csak rá koncentráltam.

-Hunyd le a szemed. – olyan édes volt, ahogy erősen lehunyta szemeit várva a következő utasításaimat. – Most gondolj rám, csak rám, és beszélj hozzám a fejedbe, anélkül, hogy hangosan kimondanád.

-De mit mondjak?

-Amit akarsz. Mondjuk a nevemet.

-Rendben. – lehunyta szemét, homlokán apró redők jelentek meg koncentrálása nyomán. – Pipp. – suttogta.

-Ez még mindig hangos volt. Próbáld újra menni fog, csak rá kell érezned. – olyan édesen próbálkozott.

-Pipp.Pipp. Pipp! – Próbálégatta, én pedig figyeltem hátha hallok valamit a fejemben is, de csak a hangosan kimondva hallottam a hangokat. – Ez nekem nem megy!  - Kezdett el hisztizni. Soha nem volt túl kitartó, de ezt most nem fogom hagyni. Muszáj megtanulnia, ha baj lenne, akkor valahogy elérjen.

-Daniel, ne kezdj el hisztizni, próbáld újra!

-Nem! Nem sikerül! – azzal elkezdte a sírást. Vagy is műsírást. Ezzel általában mindent elért apuéknál, de én nem ő vagyok.

-Tudom, hogy ez nem igazi! Én a fejedbe látok, most azt kell megtanulnod, hogy te az én fejembe juttas el üzeneteket.

-Nem!

-Daniel ne szórakozz velem! – lettem ideges, de ő csak hátat fordított és bevágta a durcit. Hát ezt nem hiszem el.

-Jajj C. még kicsi, nehéz megszoknia a te stílusodat! Nyugodj le, te vagy az idősebb kivételes alkalmak egyike, hogy neked kell érettebben viselkedned! – jött a sárkányom, gunyoros ám, de jó tanácsa.

-Basszus Zef… - vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. – Jól van Danny. Figyelj rám. Megpróbáljuk együtt? – váltottam, sokkal, de sokkal kedvesebb hangnemre, de nem nagyon akart beválni. – Dan! – még mindig nem fordult meg. – Danny – próbáltam újra- Daniel ne szórakozz velem! – semmi válasz, és hát én meg mérges lettem. És háát… Ugye a hajam olyan négy méter körül lehet, ha át vagyok alakulva… Egyik tincsem külön életet élt, rátekeredett a lábára majd kirántva alóla a talajt, fejjel lefelé velem egy szemmagasságba emelte. És nem fájt, tőle a fejbőröm. – Na ide figyelj Daniel Moonlight! Én nem fogom eltűrni a hülye hisztijeidet! – néztem rá szikrázó szemekkel ő pedig a döbbenettől egy szót sem tudott szólni. Nem ehhez volt szokva. –Most pedig megpróbáljuk újra és segítek neked! Meg kell tanulnod kitartani! Hiába vagy kisherceg nem fogják ezeket eltűrni tőled. Pár év múlva pedig elkezdődik a kiképzésed, és ha úgy mész oda, hogy mindenre bevágsz egy ilyen hisztit, nagyon megfogod szenvedni azokat az éveket! Szóval örülj, addig ameddig én vagyok a „kiképző tiszted”! – majd nagy levegőt vettem. Oké tudom, hogy két éves, de mint már mondtam, sokkal érettebbek a tündérgyerekek, mint az embereké.

  Szép lassan leraktam a földre a talpára. Még mindig nem szólt semmit, csak döbbenten meredt maga elé. Pff… Mondtam, hogy műhiszti volt!

-Te nem vagy normális! Claire ő az öcséd! – kezdte döbbenten Zefrina.

-Ezért is csináltam! Az öcsém ne legyen egy puhapöcs! Te is tudod, milyen az elkényeztetett gyerekeknek a kiképzésen. – emlékeztettem félig magamra utalva. Igaz nekem nem volt ennyire durva, mert Apa csak az után kezdte, hogy anya elment, én viszont nem voltam túl életvidám, így nem is nagyon érdekeltek az kacatok, míg Daniel, aki alapból is a legkisebb és fiú, szóval apa szemefénye volt, nem nagyon utasította vissza a temérdek dolgot, amivel elhalmozták, és kihasználta, hogy mindenki az ő kéréseit/parancsait lesi. Mindezt olyan édesen csinálta, hogy rá se lehetett fogni azt, hogy elkényeztetett, ugyanis mindenkit elbűvölt/bűvölt. De ennek itt vége. Basszus ő még telepátiát is alig használja, mert mindig megtették helyette, bár ebben én is ludas vagyok. Ez így nem mehet tovább!

-Figyelj Danny, most a te gondolataidat irányítva küldünk Zefrinának valami üzenetet rendben? – csak bólintott. Finoman „belemásztam” fejébe, majd egy gondolatot elküldtem Zefnek.

  És ez így ment innentől kezdve a délután folyamán, rendesen kifárasztva őt, s megtanítva arra, hogy nem hullik minden az ölébe, ugyanis innentől kezdve, hiába néz rám szépen, nem leszek hajlandó megtenni neki azokat a dolgokat, amiket ő is képes lenne.

   Este felé mentünk csak vissza Anniehez, és Dan az esti teendők után, kapásból bealudt Zefrinával az oldalán.

-Nem semmi nap volt… - sóhajtott Ben.

-Ja. – szívtam egy újabb slukkot.

-Tudod… Attól még, hogy Adam hülye, és a többiekkel is van múltad, van köztük egy két jóarc…

-Elhiszem… De ez így könnyebb megoldás volt. – mondtam ki az igazat. Innentől kezdve ők békén hagynak, s ha én kezdeményezek, akkor még remélhetőleg lehetek jóban is valamelyikkel…

-És… Akkor most mi lesz? – kérdezte furán. Nem igazán értettem mire érti így, úgy értelmeztem ahogy akartam. Felé másztam, ráültem a csipőjére.

-Most pedig szexelünk. – azzal rátértem a nyakára.