11. Fejezet - Jól induló nap

Haliii!! Ne haragudjatok, hogy megint ennyire késve, de teljesen elvagyok havazva és alig van időm írni... Elég unalmas ez a rész lehet, de örülök, hogy ennyi összejött. Bocsánat, én is csalódok magamban rendesen...
Tudom, hogy nincs jogom kérni, hogy légysziii kommenteljetek, de annyira de annyira jóó lenne!!! Kéérlek titeket!!
Ui: Bocsánat nagyon rövid...

Joo Olvasást!

Xx Blair

-Miért nem változtál még vissza? - veti le magát mellém Ben, ezzel megszakítva gondolat menetemet, ami valahogy nagyon a zöld szempárra fókuszált. Én hülye!
-Mi? - néztem rá.
-Azt kérdeztem: Miért nem változtál még vissza? - ismételte meg én meg végignéztem magamon. Ugyan az a fehér ruha volt rajtam, mint amiben a Harrys incidens után találtam magam, és éreztem mennyire átlengi az erő minden egyes porcikámat.
-Ja. - döbbentem le. - Őőő... Fogalmam sincs. - motyogtam, ugyanis erről teljesen megfeledkeztem.
-Nem akarsz visszaváltozni? - nézett rám nagyon furán, gondolom amiatt, mert úgy viselkedtem, mint akivel ez életében először történik meg, amellett mindenre szájbarágósan kellett rákérdeznie.
-Pontosan úgy, mint Sea....
-Zefrina elég! Tényleg! Inkább aludj egyet! - hangomból csak úgy sütött a düh.
-Jól van. De nem hunyhatsz szemet a párhuzam felett. - azzal elzárta magát. Azt hiszem megsértettem.
-Claire... - köszörülte meg a torkát Ben, mire visszatértem a "jelenbe".
-Hmm? - fordultam felé.
-Nem akarsz válaszolni a kérdésemre? - nézett rám zavartan.
-Ja... Öhm... Mi is volt az? - éreztem, hogy elpirulok. Mi a fasz van?!
-Mi van veled? - rázta a fejét. - Azt kérdeztem nem akarsz-e visszaváltozni. - ismételte, s méregetni kezdett.
-Ja, de! Öhm, hát persze... - azzal kicsit arrébb sétáltam, hogy ha véletlenül valamelyik elem 'kitörne', ne tegyen kárt semmibe. Lehunytam a szemem, és elkezdtem az elemeket 'betuszkolni' a bennem lévő kis burokba, ami alapjában legátolja őket valamennyire, ám nem akart összejönni sehogy sem.
-Ben ez nem megy! - idegeskedtem egyre jobban.
-Dehogynem! Csak nem koncentrálsz eléggé! Teljesen szét vagy esve.. - legyintett.
-Akkor nézd meg magad! - sziszegtem és 'berántottam' elmémbe, hogy velem együtt érzékelhesse tehetetlenségem.
-Mi a...? - nézett döbbenten, mikor elengedtem. - Tuti nem Harry tette? - nézett rám összeszűkül szemmel.
-Benjamin ne legyél hülye! Egy ember még mindig nem tud ilyet...- mutogattam kétségbeesetten, s azon kattogtam, hogy ezzel mit lehet kezdeni.
-Oké figyelj máskor is előfordult már, hogy nem ment kapásból... - próbált most már épkézláb magyarázatot adni, de közbevágtam.
-Igen, de akkor tudtam is, hogy nem fog menni! Múltkor is te mondtad, hogy próbáljam meg, amikor azt hittem nem fog menni. Most ez... Pont a fordítottja. Ilyen még nem volt Ben! - éreztem, hogy a sírás kerülget. Teljesen kivoltam idegileg. -Azt hiszem lefekszem. - motyogtam, majd berohantam a házba.
  Elvégeztem az esti teendőimet és bevetettem magam az ágyba. A nemsokkal utánam érkező Benjamin előtt már alvást színleltem, s mikor már két órája forgolódtam, nem bírtam tovább: altató bűbájt szórtam saját magamra.
  Ezt igazság szerint csak vészhelyzetben lehet megtenni, mert veszélyes is tud lenni, ám úgy éreztem, ha továbbra is magamnál vagyok, beleőrülök a gondolataimba.

-Danny! Hagyd aludni, majd én lemegyek veled! - hallottam magam mellől a suttogást, de nem volt erőm kinyitni a szemem.
-De miért? Mindig Pipp csinál nekem reggelit! - hallottam a makacs kis hangját, most azonban nem akartam tudomást venni erről. Csak egy kicsit akartam önző lenni, egy kis dologban.
-Daniel ne vitatkozz, én is meg tudom csinálni azt, amit ő! - Na most meg Ben besértődött.
-Jó! De ha nem finom, felkeltem Pippet! - jött a végszó. Ilyenkor nem tudom, hogy olvadjak-e el attól,  hogy ennyire ragaszkodik hozzám, vagy üssem, le amiatt, hogy úgy beszél rólam, mint egy robotról, aki akkor ugrik, amikor akar.
-Jól van! - hallottam Price nagy sóhaját. - Na gyere sózsák! - éreztem, hogy az ágy felemelkedik, mint amikor eltűnik róla "súly", majd  ahogy az ajtó becsukódott végre csönd kerekedett és visszazuhanhattam az öntudatlanságba.
-Ember mit csinálsz?! Mi ez?! Te jó ég te halott vagy, ha ezt Annie meglátja! - ilyen, és ehhez hasonló kiabálásra keltem.
-Asszem jobb lenne, ha lemennél.. -morogta egy nyűgós Zef, mire hatalmasat ásítottam, ám a cselekvés közben megdermedtem, ugyanis tiszta égett szag volt.
  Nem vesződtem a lépcsővel egyszerűen, csak teleportáltam magam a földszintre, hogy gyorsabban ott legyek, s felmérjem a helyzetet.
  A konyhára koncentráltam, nem néztem meg kik is vannak körülöttem, csak azt akartam tudni, hogy nincs-e életveszély.
-Claire segíts! - szólt megkönnyebbülten Ben, amikor meglátott, mire odarohantam, kikaptam a kezéből az elszenesedett palacsintasütőt, egy mozdulattal eltüntettem róla minden koszt, majd valamivel nyugodtabban leraktam a pultra, s onnan is eltüntettem a mindenféle sütésre utaló törmeléket, s nagy levegőt vettem. Még mindig égett szag volt, így egy gyors kereszt húzatot teremtettem, s mikor már úgy éreztem minden rendben van, és én is lenyugodtam a borzalmas keltéstől, megfordultam, hogy farkas szemet nézhessek a döbbent szemekkel.
-Mondtam,. hogy Pipp csináljon reggelit! - morgott az öcsém, mire szúrósan ránéztem.
-Danny ha már ilyen kedves vagyok, néha egy köszönömöt megengedhetnél magadnak. - intettem, közben a tejnek a műzlinek és egy tálkának, hogy aztán előtte landoljon. Nem akartam tudomást venni a többiekről. - Innentől kezdve te csinálod! - mutattam neki, majd nekiálltam a kávém készítésének.
-Jajj ne már! - nyafogott.
-Dede! Ne rinyálj, ennyit te is megtehetsz. Ben ha ilyen béna vagy, még az is jobb ha Annie készít kaját. - fordultam mérgesen az illetőhöz.
-Hidd el én is megkértem volna, de nincsenek itthon. Reggel korán elmentek. - magyarázta s a tarkóját vakarta. - Gondoltam a tegnapi után aludnál még egy kevese... - kezdte, miközben öntudatlanul is Harryre nézett, de én közbevágtam.
-Jól vagyok, nem értem miről beszélsz! - sziszegtem dühösen. - Fogd be! Nem kell tudnia a tegnapról!
-Csak gondoltam...
-Rosszul gondoltad!
-Claire ne legyél már ilyen nyűgös! - Szólt közbe Zefrina is és mellém sétált.
-Kösz szépen. - morogtam.
-Nem... Nem tudna megint olyan aranyos kis cica lenni? - nézte nagy szemekkel Zefrinát a szőke.
-Ki akarod próbálni milyen patkányként rohangálni? - úgy látszik tényleg kicsit ideges vagyok...
-Jól van, nem kell bunkózni! - szólt közbe valamelyik. Harryt szándékosan kerültem a látóteremből, és szerencsémre nem is próbált megszólalni.
-Igaz. - erőltettem egy hatalmas művigyort. - Kér valaki kávét? -
-Én igen. - most először szólalt meg, és ezzel a kis hozzászólással elérte, hogy a hülye mosoly lefagyjon az arcomról.