2014. szeptember 7., vasárnap

16. - Válzotás

  Üdv Drágáim visszatértem! Ne haragudjatok tényleg sajnálom, de ez volt a legjobb és egyben a legborzasztóbb nyaram, azt sem tudtam hol áll a fejem! Túl vagyok az összetört szíves hüppögésen, na jó általában kiröhögöm magam, ha egy pasiért bőgni kezdenék szóval a sírás nem volt gyakori, de azért elég nyomorutul éreztem magam, vagy is még mindig, de javulok! :D
  Emellett sok szar történt kapsából az első héten, amitől megkímélhettek volna, de persze ha valami rossz, akkor rátesznek egy lapáttal, de innen legalább már csak jobb lehet asszem...
  Na jól van most, hogy kiöntötöttem nektek az életem csodás pillanatait, itt lenne a következő rész és megpróbálom heti rendszerességgel hozni, mert nagyjából körvonalazódott végre bennem a vége, de ezt még nem mondom biztosra.

Ui: KOMIKAT SZÍVESEN FOGADOK!! <333333

                                                                                                Joo Olvasást!!

                                                                                                                         Xx Blair


                  (bocsesz ez inkább az én hangulatomhoz kell, de most megtehetem :DD :)



-Ennyi? - szólalt meg Louis elsőnek, egy hosszabb csend után.
  Ott álltunk egy kisebb öbölben a semmi közepén - vagy is ők azt hitték - Horvátországban, s szemükkel mindannyian a csodás házat keresték. Ami nem volt, vagy is a helyes válasz, hogy semmiféle ház nem volt.
  Szemem forgatva intettem egyet a kezemmel, mire elkezdett kirajzolódni a villa körvonala. Komolyan azt hitték, hogy védőbűbáj nélkül van a ház?!
-Hűűű.... - Nyögte Zayn, mire nem kis elégtételt éreztem.
-De jóóó!! - indult el Dan nevetve a ház felé, így hát nagy mosollyal követtem. Ha ő örül, akkor nem lehet baj.
-Stip-stop legnagyobb szoba! - üvöltötte Niall, és csak ennyi kellett a fiúknak már is elsprinteltek mellettünk.
-Pipp én veled alszok, vagy lesz saját szobám? - nézett fel rám Dan, mikor mellé értem.
-Melyiket szeretnéd? - mosolyogtam rá.
-Hát... Azt hiszem örülnék a saját szobának. De veled is akarok aludni. Meg Zefrinával is, mint eddig... Ugye nem baj? - kérdezte bűnbánóan. Hogy őszinte legyek, nem esett túl jól, hiszen most már Ben sincs itt, de nem fogom ezzel praktálni, ha külön szobát akar legyen.
-Claire biztosra veszem, hogy szívesen aludna veled... - hallottam meg Zef sajnálkozó hangját.
-Hülye vagy! - nevettem fel keserűen az alapvető hazugságon. - Amúgy is meg kell tanulnom kezelni az egyedüllétet, azt hiszem nem normális már amit csinálok... -fintorogtam végig gondolva az utóbbi pár évemet.
-ÚÚÚ PIPP UGYE EZ LEHET AZ ENYÉM? - visított gyerekhangon öcsém, mire rohantam megnézni melyik helyiséget találta meg magának.
  Földszint, legkisebb szoba, bár azt hiszem neki mindegy, örül annak, hogy ő választhatja ki.
-Jól van Baba, csak azt mond meg, hol alszik akkor Zefrina? - guggoltam le mellé.
-Hát... Hát megnagyobbítod nekem! - vigyorog.
-Mi a varázsszó? - vonom fel a szemöldököm.
-Mi? - néz rám furán. - Soha nem mondasz ilyenkor semmit! - rázza a fejét.
-Kérem szépen! - súgja neki Zef, mire mérgesen néztem rá.
-Kérem szépen! - vágta ki magát Danny.
-Ez így nem fair! - néztem rá, majd sárkányomra- Még is, hogy tanulja meg, ha folyamatosan megmondod neki?!
-Olyan édes... - Olvadozott sárkányom. Borzasztó. Komolyan néha megmutathatná a morci felét is Dannynek, azt hiszem az eredményesebb lenne.
-Claire ne fenyíteni akard az öcséd, hanem nevelni! - háborodott fel.
-Bocs, hogy a kiképzésen ért neveltetés és apám elkényeztetése mellett nem megy ez a legjobban! - fakadtam ki elkeseredetten, magamat is meglepő módon, majd mielőtt elsírhattam volna magam Danny előtt, intettem egyet, hogy a szoba bővülni kezdjen, majd  a következő pillanatban a parton találtam magam.
-Jajj Claire jól csinálod... Hé most hova mé... Mit csinálsz?! - rémüldözött Zefrina, majd hatalmas párduc üvöltés közepette rohant felém a parton, de én már a vízbe voltram térdig.
-Pipp! PIPP! - futott mögötte sokkal de sokkal lassabban Daniel is, s ez az zaj már húzta magával a többieket.
-Basszus Zefrina megijeszted! - nyeltem vissza könnyeimet, s léptem mosolyogva öcsémhez.
-Te meg engem!
- Kicsim nem lesz semmi baj, csak egy kicsit fürdök egyet! - magyaráztam neki a legegyszerűbb módon.
-Én is mehetek? - csillant fel a szeme.
-Tényleg Claire miért nem vársz meg minket, mindjárt jövünk. - kérdezte Harry.
-Azért, mert nálam a fürdés kicsit mást foglal magába...- válaszoltam meglepően nyugodtan, hiszen fejben már nem itt voltam.
-Pucér fürdőzésben is benne vagyok! - vigyorgott amaz perverzen, s egy apró mosolyt megint csak elengedtem.
-Tuti jól vagy? - aggodalmaskodott sárkányom.
-Persze csak most már tényleg mennék... Nem Zefrina nem zárlak ki nyugi és hamar jövök, csak rég voltam tenger vagy óceán közelébe és most már elkapott az érzés. 
-Jólvan... Danny gyere a nővéred kicsit elúszkál most! - hívta magához, mire leraktam, hogy meginduljon a fekete párduc felé. Hű azért ez elég ijesztő lehet kívülről...
- Na jó este jövök... - intettem nekik, s éreztem, hogy a víz kezd felkúszni rajtam, kezdi magába szívni minden egyes porcikám, s kezd egyesülni vele.
-Claire még is mi történik? - nézte döbbenten Zayn az eltűnő, vízzé változó végtagjaimat.
-Én így úszok! - kacsintottam még rá utoljára, majd a víz belepte a fejem is én meg megszüntem létezni. Apró cseppek lettem, ami minden felé száll a tengeren, lemegy a legmélyebb pontokra, bemászik a sötét barlangokba, s némán sírva ott tölti ki bánatát, hogy aztán tisztán, vidáman szabadon szelje tovább a habokat a delfinekkel együtt.
  Ritkán csinálunk ilyesmit, hogy ennyire egyesülünk egy-egy elemmel főleg, mert ha minden kis problémát így oldanánk meg, akkor túlságosan átlagos lenne. Ez olyan, mint mondjuk, az, hogy mit eszik az ember. Csinálhatná minden nap a kedvenc ételét, de akkor elveszíteni az íz azt az értékét, amit képvisel.
  Már sötét volt, mire visszaértem, s éppen akkor indultak be a házba.
-Na hiányoztam? - Szóltam Dannynek fejben, mire megfordult, elengedte Harry kezét, s futva indult felém, hogy a karjaimba vesse magát.
-Jajj de jó! Nézd Pipp! Harry építette velem! Jó, mi? - vigyorgott és az embermódra vödrökkel készített homokvár felé mutatott.
-Hű ez királyság!  - ragadt rám lelkesedése. - Hozzá tehetem az én részem?
-Ahham... - bólogatót, mire apró ágakat varázsoltam a tornyokra és a bejáratra, majd mint a kis fáklyákat meggyújtottam őket. - Hűű Köszi!
-Na jól van Picúr ennyi volt húzunk aludni! - vittem be.
  Gyorsan lefürdettem, s nem kellett sok, már az esti mese közben bealudt, Zefrinával együtt. Rendesen lefárasztja szegény Zeffet az öcsém...
 Na és akkor most mi legyen... Ilyenkor mindig Bennel voltam most meg. A francba is!
 Ksétáltam a partra, onnan pedig kivarázsoltam magam az öböl szélén lévő magas sziklafalra, hogy a nyílt tengert bámulva mély depressziómba cigizhessek. Hahh, de drámai vagyok... Na jó, az "úszás" után, annyira nem vagyok már menthetetlen, csak nem a legjobb egyedül egy olyan közösségben, amit még csak nem is én választottam.
-Claire csak te érzed, hogy egyedül vagy. Látnod kéne, hogy szinte mindenki azért iparkodik, hogy boldogok legyetek Dannel. - szólalt meg a fejembe Harry. Na róla sikerült egy percre megfeledkeznem... - Kösz... - nevetett sértő gondolataimon, de nem vette fel.
-Szerintem ne menjünk bele megint az "Én mitől lennék boldog" témába, mert már én magam is unom a veszekedéseket. - Sóhajtottam.
-Rendben, csak Harry Potteresen varázsolj magad mellé, mert azt hiszem látom, hogy hol vagy, csak nem értem, hogy kerültél oda... - Vakarta meg tarkóját (ezt persze csak érzékeltem) , s mikor hátrafordultam láttam, hogy egy alak a parton áll, s az én irányomba kukkol.
 Nem tudom mi vett rá, hogy teljesítsem kérését, de megtettem. Talán már annyira félek az egyedülléttől, hogy most már bárki jó...
-Héé, attól még, hogy most már itt vagyok melletted még mindig hallom, amit ott mondasz! - célzott gondolataimra mikor levetette magát mellém.
-Ne haragudj. - sóhajtottam, de nem néztem rá.
-Ez nem túl Claires... Mi a baj? - kérdezte, mire vállat vontam.
-Kérsz? - nyújtottam felé cigis dobozom, s kivett egy szálat.
-Amúgy hol vagyunk? - kérdezte egy hosszabb csend után.
-Horvátországon belül? Fogalmam sincs soha nem érdekelt... - mondtam, s ekkor döbbentem rá mekkora hülye vagyok. Vagy is elég nevetségesen hatott és abszurdul ez az egész, így röhögni kezdtem.
-Most meg mi van? - nézett rám furán.
-Mióta az eszemet tudom ide járok nyaralni, de fogalmam sincs hol vagyok. Még is milyen elbaszott ember vagyok?!
-Ez mondjuk igaz. - helyeselt, mire mégjobban nevetni kezdtem, de most már ő is csatlakozott.
 Egy keveset ültünk még ott, egymás mellett, csak élvezve a csöndet, majd vissza repítettem magunkat a házhoz.
-Jó éjszakát! - intett mosolyogva, mire biccentve viszonoztam gesztusát, s gyorsan felrepítettem magam az eddig nemlétező toronyszobába.
  Hamar elvégeztem az esti dolgaimat, s befeküdtem az ágyba. Nem tudtam kiverni Harryt a fejemből, s rossz volt egyedül lenni a szobában.
  Úgy éreztem mindenki egyedül hagyott senkinek sem kellek s ez az álmomra is hatással volt, ugyanis hiába döbbentem rá, hogy csak álom, kezdett eluralkodni rajtam a pánik, és nem tudtam felébredni. Egyszerűen tehetetlen voltam, s ez az érzés eddig ismeretlen volt számomra, bár mostanában egyre többet találkoztam vele.
  Aztán eszembe jutott Harry és... És elképzeltem ahogy mosolyogva néz rám, gödröcskéje megjelenik, majd átkarol és úgy alszunk tovább nyugodtan, hiszen ott senki sem bánthat, együtt vagyunk.
  Csak nem számítottam arra, hogy a reggeli ébredésnél az ő szuszogására kelek...

4 megjegyzés:

  1. Szia.
    Örülők h tudtal hozni reszt. Szerintem nagyon jo lett. Renelem Clair hamar rajon az erzeseire. Puszi: Petra<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haliiii!!!!!
      Hááát, azt hiszem most elkezdett rájönni, vagy is a következőbe, mert ugye bár én bunkó paraszt nem válaszoltam eddig, amit NAAGYON SAJNÁLOK! :(
      Remélem azért tetszik,

      Xx Blair

      Törlés
  2. Hello! De örülök, hogy újra itt vagy:) azt hittem, hogy már nem is fogsz írni ide. Hiányzott volna, mert olyan ötletes ez a fanfiction! És nagyon jól is írod, szóval remélem hamar hozod a következő részt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali!
      Ne haragudj, hogy eddig nem válaszoltam, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hogy várjam el, hogy írjanak visszajelzést, ha én nem vagyok képes írni olyankor pár sort...
      Szóval :D Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Jó hallani, hogy valaki annak tartja nekem eléggé egy össze vissza kuszaság, amit 20 millió könyvből raktam össze, na de ha kívülről ez egésznek tűnik az nekem elég :P Sajnos viszont továbbra is szenvedek az írásával, mert hiába tudom mit akarok a végének, egyszerűen, nem tudom megfogalmazni addig a történetet, deeeee szép lassacskán haladok :))
      Remélem kitartasz a végéig,

      Xx Blair

      Törlés