15. Fejezet - Megígérem

Halii!! Ne haragudjatok a késésért, csak egyszerűen nem volt időm leülni, belendült a nyár.... :P Sajnálom én iparkodok csak ehhez több idő kell, mint a régi blogomhoz, mivel ötletekben kicsit megvagyok lőve... Remélem azért tetszik és írtok nekem szépeket vagy csúnyákat! :D Jövőhéten a Balcsin leszek, de hétvégére elvileg haza érek, de kérdéses,h ogy tudok e írni, sajnálom....
Ui: A másik blogra csak akkor fogok részt hozni bocsi! Már készül a rész, de nem lesz kész az előtt....

                                                                                     Joo Olvasást!!

                                                                                                                Xx Blair

-Segítsek pakolni? - kérdezte a rekedtes hanga  fejemben már vagy századszorra, amitől kezdtem teljesen kiborulni. Ez a gyerek megőrjít! - Én is megőrülök érted, Baby! - hallottam meg nevetését a fejemben, mire nem bírtam tovább. Eddig próbáltam úgy tenni, mintha nem is lenne, de.... Egész kicseszett nap ezt hallgattam! - Én csak segíteni akaro...
-Befognád végre azt a hatalmas pofádat?! - üvöltöttem "belül" olyan hangon, amit tudom, hogy oda bent hallgatni egyáltalán nem kellemes, így nem csoda, hogy a következő pillanatban hangosan üvöltött fel.
-Jól vagy, haver? - nyitott be hozzá Louis.
-Igen csak... Á, minegy. - Te aztán nem vagy semmi! Ámuldozott fejben, mire döbbenten leálltam a cuccaim pakolásával. Miért nem akad ki semmire?! - Angyalom, rád nem lehet haragudni! - Nevetett megint, én meg már szinte remegtem. - Figyelj, szólj, ha kell segítség a legszexybb melltartók válogatásában! - s ezek után még Zef is nevetni kezdett.
-Na jó Harry, elég legyen! Egy ideig még azt mondom vicces vagy, utána unom, most meg már halálosan elegem van a szaraidból! Fogalmad sincs milyen fegyver az, hogy így folyamatosan tárva nyitva hagyod a fejed nekem...
-Nem csak azt!
-Kuss! Ha nem hagyod abba egy percen belül, nem kicsit fogod szarul érezni magad a következő órákban.... - fenyegettem halálosan komolyan, de valamiért nem akarta befogni.
-Claire nem kéne... - Zefrina tudta miről beszélek, így ő már most feszengve állt az események előtt.
-Csak, hogy drága Clairem, nem bánthatsz! - hahh, nem is tudja, hogy mennyire téved!
-Múltkor sem lett jó vége! - vágta hozzám önelégülten, de most már annyira elegem volt, hogy nem sajnáltam volna használni rajta azt a dolgot, amit... Hát... Azt hiszem ezt nem tudom jól leírni, de meghagyom neki a lehetőséget: Ha most leáll, akkor nem használom rajta. - Jajj remélem a melltartóidhoz bugyikákat is hozol! A csipke francia a kedvencem!  A Fekete! De a fehéret is bírom....
-Figyelmeztettelek! - álltam le a pakolással, hogy oda tudjak koncentrálni. Hangom félelmetesen csengett fejében, s éreztem, hogy kezdi elhinni miről beszélek, ahogy belemásztam a leggyengébb félelmébe és illúziót csináltam belőle.
-Claire ne készítsd ki túlságosa...
-Nyugi Zef a leggyengébbet jelenítettem meg! - nyugtattam sárkányom, miközben végig néztem, hogyan terjed szét az újságokban egy olyan kép Harryről, ahol az arca közepén egy hatalmas bibírcsók van. Most komolyan? na jó ez tényleg gyenge ahhoz képest, de ő így is teljesen ki volt.
 Hagytam egy kicsit hadd élvezkedhessen az illúzióban a sok sajtós között, majd a szobájába teleportáltam és, kiszedtem az "álomból".
-Én megmondtam. - vigyorogtam most én, miközben levegő után kapkodott.
-Ez... Ez... Ugye nem történt meg? - tapogatta arcát.
-Mondtam, hogy az, ha a fejedbe engedsz, iszonyú nagy veszéllyel jár, szóval ahelyett, hogy szórakoztatnál, próbáld levédeni!
-De...
-Basszameg, elegem van! Ez nem játék! Össze vissza beszélsz folyamatosan és kizárni sem tudlak, mert valahogy bekerülsz mindig vagy nem tudom, de... - itt elkeseredetten ültem az ágyára. - Belefáradtam ebbe Harry. Nekem nem sokára egy országot kell irányítanom, ahol a figyelem iszonyú fontos te pedig... az egyik olyan kommunikációs képességemet teszed tönkre per pillanat, ami életeket menthet. Le kell erről állnod! - mondtam gyengéden.
-Én... - kezdte egy hosszabb csend után. - Ne haragudj, nem gondoltam végig ezt csak... Olyan jól érzem magam mostanában! Én ember vagyok! Nekem nem kéne tudnom ilyeneket, nem kéne ennyire sok erőt és.... Mindent éreznem! Nem kéne látnom a kocsik rendszámát 50 méterről én... Nem ehhez vagyok szokva. Új nekem, hogy tudok valakivel így beszélgetni, főleg, hogy pont veled. Nem tudom milyen károkat okozhatok ezekkel, nem akartam... Sajnálom. - ült le mellém.
-Megígérem neked, hogy megtanítom lezárni az elméd és, ha valami furcsát tapasztalsz, azt is elmagyarázom, de kérdezz! Ne csak a vakvilágba próbálkozz, mert a végén még valaki megsérül. - oktattam ki, amit ő mosolyogva fogadott.
-Mikor indulunk? - váltott témát.
-Fél órán belül gyertek át! - azzal visszakerültem a szobámba.
-Ez szép volt Claire. - dícsért meg Zef.
-A végén még kiderül, hogy annyira nem is hülye!- somolyogtam magam elé.
-Csak nem...?
-Zefrina ne rontsd el! - vágtam hozzá egy párnát, de ő csak nevetett. - Na jó megnézem Benéket. - tápászkodtam fel, miután intettem a cuccoknak, hogy pakolják be magukat. Hát igen, egyszerűen lerendezem...
-Ben kész vagy? - mentem fel a filmnéző... Nem tudom, hogy hívják azt az izét.
-Őőő... Claire én nem mennék. - állt fel hirtelen, de Danny nem zavartatta magát nézte tovább. - Gyere le, beszéljük meg ott! - intett ki, s mikor rágyújtottunk rákezdett. - Deesery ezen a héten végez. Vissza kell mennem Paradise-ba. - jesszus erről meg is feledkeztem!
-És... Mikor végzel? - érdeklődtem rémülten.
-Nem tudom... Tudod, hogy ez ilyenkor mindig hosszú macera... - vakarta a tarkóját, mire járkálni kezdtem. Nem kérhetem, hogy jöjjön velem, tudom milyen szar, ha elválasztanak minket Zeffel, most kelleni fog nekik kettesben egy kis idő, főleg, hogy ez Dees avatása volt...
-Redben Benjamin. - álltam meg. Tudom mit fogok rábízni. - Akkor átruházom rád, egy időre az uralkodás jogát. - sóhajtottam, mire döbbenten nézett fel rám, majd röhögni kezdett.
-Mi van?
-Komolyan mondom. - néztem a szemébe.
-Claire nem igaz, hogy nem bírsz ki egy kis időt anélkül, hogy kiakasztanád a Tanácsot. - sóhajtott Zefrina.
-A Tanács teljesen eltorzult gondolkodással rendelkezik! - jelentettem ki.
-Claire, nem adhatod csak úgy ár nekem ezt! Ehhez... Ehhez kell az a bizonyos.... - kereste a szavakat.
-Megmutatom én milyen egyszerű ez! - közelebb léptem hozzá a vállára tettem a kezem, majd előhívva magamban a királyi vér jogát kezdtem hangosan a szokásos szánalmas szöveget. - Én, Claire Moonlight, Michael Moonlight elhunyt uralkodónk lánya, trónörökösi jogomnál fogva, átruházom az uralkodás jogát rád Benjamin Price, teljesen addig, míg vissza nem vonom e kijelentésem! A vérem kötelez az országom megvédésére, és te vagy az, aki erre a feladatra per pillanat a legalkalmasabb. A szellemek legyenek veled! - csókoltam homlokon végül, úgy ahogy az ilyesfajta ünnepségeken szokták, s mikor éreztem, hogy átárad belé az a bizonyos... Fogalmam sincs, mi, a lányege, hogy az uralkodóknak olyasféle tiszteletet kölcsönöz, ami miatt az emberek igazán bízni tudnak bennük.
-Claire ez... Ez... - dadogott, de mögülünk dobogást hallottam. Hát persze... A Tanács már is itt van. Az ilyesfajta "ceremóniák", dolgok, mindig úgy történnek, hogy az egész ország részese lehessen, így parancsomat, az egész ország hallotta.
-Még is mit képzelsz magadról? - támadott le a vezető, fröcsögve. Iszonyú dühösnek tűnt.
-Azt tettem, ami szerintem a legjobb megoldás! nem is értem, miért csak most jutott eszembe. Ha én nem mehetek vissza, kijelölöm az egyetlen olyan embert, akit alkalmasnak találok a helyemre. Maguk pedig szokjanak hozzá, hogy visszatérnek a háttérbe! - vigyorogtam rájuk gondosan.
-Te kis... - indult el felém s kezén láttam már, h erőt gyűjt, így habozás nélkül változtam át "Hercegnővé". Hangom tele volt erővel.
-Attól még, hogy Benjamint felruháztam ugyanezzel az erővel, belőlem egy csepp sem távozott, Uram! - mondtam a végét gúnyosan. - Tanuljátok meg, hogy innentől kezdve nekünk tartoztok elszámolással! -elég menőn nézhettem ki, mert a pasi teljesen betojt. Többször kéne használom ezt... - És most távozzatok! - tettem hozzá negédesen, majd egy legyintéssel eltüntettem őket.
 Hosszabb csend állt be.
-Jól meg gondoltad? - kérdezte végül Ben.
-Igen.
-Én nem tanultam semmi féle etikett izéket, meg ilyeneke...
-Tudom. És ez a jó. te a nép érdekét fogod nézni, nem pedig a nemesekét. sokkal egyenlőbbnek kéne lennie az országnak, ezt már Apánál is láttam... Igen Ben, még ha nem is látszott, de figyeltem az ország életére, arra, hogy min akarok javítani, ha én kerülök trónra! - forgattam a szemem. - Amúgy meg bármikor visszavonhatom. - kacsintottam, mire szorosan magához ölelt.
-Köszönöm C.... - motyogta.
-Lehet, hogy két nap múlva már a pokolba kívánsz ezek miatt a gyökerek miatt. - céloztam a Tanácsra, s halkan nevetni kezdett. - Vigyázol az országomra Benjamin? - kérdeztem komolyan a szemébe nézve.
-Vigyázok.
-Megígéred?
-Megígérem. - biccentett.
  Fél órával később, már mindenki a kertben búcsúzkodott.
-Na jól van Cica! - térdelt Zefrina elé. - Jó egér fogást! - kacsintott rá, majd arca komolyra váltott és éreztem, hogy a lényeg, csak kettejük között hangzik el.
-Haver, mire visszajövök, legalább olyan káoszt kell okoznod, mint a nővéred! - szorongatta meg öcsémet.
  A végére  hagyott engem.
-Nagyon vigyázz magadra! - ölelt meg.
-Te is! Ha a Tanács szarakodik, csak szólj. És sokszor meg kell látogatnod minket, főleg, mert Zef is hiányolja Deeseryt... Szóval, ha kiszeretgettétek egymást...
-Na jól van Moonlight, próbálj meg a seggeden maradni! - forgatta a szemét és röhögve ellépet tőlem.
-Te pedig próbálj néha ráülni! Az uralkodás csicska egy meló. - sóhajtottam színpadiasan, végül egy utolsó intés kíséretében eltűnt. - Na srácok, mehetünk? - tereltem a "meghitt" búcsúzásról a témát, mire bólogatni kezdtek. 
 Hogy kényelmesebb legyen mindenkinek, alánk varázsoltam egy lapot, ami kivetíti a teleportálást az egész társaságra anélkül, hogy macera lenne mindenkit külön elérnem.
-Hát akkor, indulás! - sóhajtottam, s miután intettem elnyelt minket a sötétség.

14. fejezet - Nyaralás?

Haliii!!!! Neharagudjatok, de nem voltam itthon, az utóbbi egy hétben, vagy is semmiféle net közelben nem voltam... Igen, még manapság is kerülhet az ember ilyen környezetbe elég para...  Megint csak rövid és sajnálom, de döcögősen megy a sztori a fejembe, próbálom összerakni...
  remélem azért tetszik és írtok kommenteket! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szokott írni, ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam, lehet kismunkának tűnik egy egy sort visszapötyögni, de egy rész írás után, azért az is hosszúnak tűnik, mert nagyon lassan és bénán adja be, hogy írni tudjak nektek... Azért igyekszem.... 

                                       Joo Olvasást!

                                                        Xx Blair

-Teljesen ki van ütve, még nem keltheted fel! - jutott el hozzám Zef "agya", mikor kezdtem észhez térni másnap.
-De erről nem maradhat le! - vitatkozott Ben.
-Hagyjad már így is elég neki az a sok szar,a min most keresztül megy...
-Én inkább mázlistának mondanám...- morogta a fiú, mire éberebb lettem.
-Ezt meg, hogy érted?
-Úgy, hogy ő... Zefrina nekem elegem van ebből az ide oda csapódásból! Nem akarom kihasználni a lányokat én... Akarok végre egy olyat, aki úgy néz rám, mint Blair Harryre. - nyögte ki én meg döbbenten hallgattam a szobából. Mi a franc van Benjaminnal?
-Igazad van, tényleg mázlista abból a szempontból, hogy megtalálta Harryt, de nem Blair az az ember, aki csak úgy elfogadja egyik pillanatról a másikra, hogy, amit érez igazi, egy olyan EMBER iránt, akit még csak most kezd megismerni. Nem fair, hogy a szülei halála után egy ilyenbe pottyanjon! - védett sárkányom.
-Ez meg hozzáállás kérdése: Ha úgy tekint rá, mint nyűgre, csak rosszabb lesz. De Harry segíteni tudna neki, ha hagyná...
-Nem kell segítség!-  szakítottam őket félbe, mikor már nem bírtam tovább, majd bosszúsan tápászkodtam fel.
 Egyikük sem szólalt meg, teljesen lefagytak, így nyugisan sétálhattam le az emeletről.
-Figyelj, mi... - kezdte Zef, de félbeszakítottam.
-Hagyjátok csak, nem érdekel, de hagyjatok ki ezekből!  - világosítottam fel őket.
-Nem tudtuk, hogy ébren vagy...
-Akkor is kizárhattok belőle! - állítottam le dühösebben a vitát - Inkább azt mondjátok, mi az, amiről nem maradhatok le.
  Abban a pillanatban, ahogy végig mondtam megjelent előttem Annie, s az arckifejezéséből ítélve, tudtam, hogy hamarosan megtudom mi az, amiről Benék beszélgettek.
-Jó reggelt! Pont jókor, mert... valamiről beszélnünk kéne! - intett kifelé a teraszra, így követtem őt, ahol már szép kis társaság összegyűlt. Hát persze... A fiúk nélkül nincs élet. Nem nagyon akartam Harryre nézni, a tegnap esti után, valahogy nem akartam úgy tűnni, mintha sokat foglalkoznék vele... Még akkor is, ha ez nem igaz. 
  A fejemben öblös nevetést hallottam.
-Pofa be Zef!
-Az igazság néha fáj, drágám! - tette azért még hozzá, mire a szememet forgattam.
-Mire vágsz pofákat, még azt sem tudod miről van szó! - förmedt rám Louis, mire Zefrina felmordult, s ijedt arcát látva muszáj volt felhorkantanom.
-Na jó elég legyen! - szólt közbe Paul, mire egy nagy sóhajjal rágyújtottam. - Arról lenne szó, hogy elmennénk egy közös nyaralásra. - jelentette be ünnepélyesen.
-Hák istennek! Mikor indultok? - tudakoltam sietve. Paraszt vagyok:? upsz...
-Azt hiszem nem érted... - kezdte Annie, a fiúk csak figyeltek. - Paul úgy érti, hogy így... Mindannyian.
-Mi van? - ez valahogy elég fura hangnemben jött ki a tokomon, pont Dannyvel egy időben.
-Jajj de jó! - visongott.
-Nem! - mondtam határozottan. - Nem, nem és nem! Danny, ha akarod elviszlek én, de nem megyünk velük! - 
-De én velük akarok! - vágta be a durcát.
-Csak, hogy az van, amit én mondok! - kiabáltam, dühösen.
-Ne már Pipp! - nyafogott.
-Fejezd be!
-Utállak! - azzal leugrott Ben öléből és berohant, miközben én kővé dermedve álltam és bámultam a pontot, ahol előtte ült.
  Aztán felébredtem, s egy torokköszörülés közepette arrébb siettem. Soha nem mondott még nekem ilyet, s fájt. Fájt még akkor is, ha tudtam, hogy nem feltétlenül gondolja így. Én nem bírnám neki ezt mondani, nekem már csak... Ők maradtak Zeffel. 
-Claire, te is tudod, hogy nem úgy értette... - jött mellém sárkányom, mire bólintottam.
-Attól még... 
-Tudom. De még kicsi és nem ahhoz van szokva, hogy bármire is nemet mondjanak neki. Bár ebben az esetben...
-Nem gondolhatod komolyan, hogy elmegyek velük! 
-Nincs rendes okod, azon kívül, hogy Harry...
-Az pont elég! - fakadtam ki hangosan.  Nekem még is csak könnyebb így vitázni....
-Claire! Az öcséd boldog, annak ellenére, hogy elvesztette a szüleit és ez nagyrészt a fiúknak köszönhető! - Na igen... ez az, amit eddig is tudtam, csak... Nem szívesen vallom be.
-Igazad lehet. - suttogtam végül megtörten, s méltányoltam, hogy nem kezdett el semmiféle gúnyos nevetést, vagy ilyesmit.
-Ennyire azért nem vagyok szemét! - horkantott, s halványan elmosolyodtam, majd elindultam befelé megkeresni Dant.
-Baba! - nyitottam be a szobában, ahol éppen Harry vigasztalta az öcsémet.
-Hagyjál! - kiabálta, s szipogott egyet.
-Harry kimennél? - szóltam halkan, nem törődve Daniel előbbi kijelentéséve.
-Persze! - pattant fel és kettesben hagyott minket.
-Figyelj Danny... - sóhajtottam, de közbe vágott.
-Ez nem fair! Semmi rosszat nem tettek ellened, de te utálod őket és ezért nem akarsz menni! Ez nem fair! - ismételte magát sírós hangon.
-Igazad van! - vettem az ölembe és nem tiltakozott.
-Pipp kérlek! - karolt át.
-Rendben van! - mondtam ki azt, amit már a Zefrinával folytatott beszélgetés alatt megfogalmaztam magamban.
-Tényleg? - nézett fel rám könnytől csillogó szemekkel.
-Igen. Igazad volt. És te sokkal fontosabb vagy nekem annál, mint hogy egy ilyenen fennakadjak. - mosolyogtam rá, mire megölelt.
 Jól esett kettesben lenni vele, már hiányzott ez a meghittség, de aztán visszatért belé az élet és visongva rohant, hogy elújságolja, mi is megyünk.
-Tényleg jöttök? - szegezte nekem a kérdést Annie, mikor leértem. Mindenki érdeklődve nézett engem, mire muszáj volt a szememet forgatnom.
-Egyetlen egy feltétellel: Ha én választok helyet! - legalább egy kis örömöm, had legyen!
-Nem lehet! A fiúkat így is folyamatosan zaklatják, nem mehetnek bárhova, a végén még nem kerülnek elő egyben! - Paul magyarázatán elröhögtem magam.
-Hidd el nálam jobb helyet biztos, hogy nem tudsz erre a célra! - mértem végig lenézően, ő meg felszegte az állát.
-Ne légy ebben olyan biztos kislány! - harciasságán megint nevetnek kellet.- Hidd el, mint manager főleg, mint az One Direction managere, elég jó helyeket tudok.
-Ne légy ebben olyan biztos vénember! - utánoztam hangsúlyát. - Hidd el, hogy mint Tündét, sőt mint az eddigi leghatalmasabb tündér, nálam jobb helyeket nem tudsz. - gúnyolódtam, amit összeszűkült szemmel hallgatott.
-Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte, ami nagy butaságra vallott.
-Ha nem jöttél volna rá, a világon bárhova mehetnek velem, mivel egy intésembe kerül, hogy ne vegyék őket észre, vagy hogy egy olyan öbölbe kössünk ki, ami számotokra nem is létezik addig, ameddig meg nem mutatom.
-ez olyan, mint a Grimmauld tér a Harry Potterben? - vonta fel a szemöldökét Liam, mi meg Bennel összemosolyogtunk a hasonlaton. Mi is ezt mondjuk mindig.
-Pontosan.
-Na jó rendben! - adta fel Paul. - De nem tudom, hova kell rep jegyet foglalnom. - jött a következő probléma, amin már nevetni sem tudtam.
-Mond csak te tényleg ilyen hülye vagy? - bukott ki belőlem, mire Annietől egy hitetlen, Bentől meg egy szúrós pillantást kaptam. - Nem gondolod, hogy végig ülök órákat egy repülőgépen, mikor egy másodperc alatt oda hókusz-pókuszolok mindenkit! - sok felől értetlen pillantás jött felém. - Tudjátok mit? Lényegtelen, nektek csak pakolnotok kell. - sóhajtottam fáradtan. Ez rosszabb lesz, mint gondoltam.
 Kellett még egy kis idő mire oszolni kezdett a tömeg, én meg lehunyt szemmel nyitottam meg elmémet a mindenségnek.
-Claire... Claire... Claire! - hallottam Harry hangját egyre hangosabban és tisztábban, mire ijedten felpillantottam, s találkozott a pillantásom a zöld szempárral.
  Ám nem ez volt a fura.
  A hangja a fejemből jött. 
-Háhááá! Szóval most már így is dumálhatunk? Király! - vigyorgott, mint a tejbe tök, miközben én még mindig dermedten bámultam.
  Ez nem lehet...

13. Fejezet - "Nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg!"

Sziasztok!! Tudom, tudom pokolian rendszertelenek a feltöltéseim és nagyon váratlak titeket, de egyszerűen. nem tudta, írni, ma viszont valahogy megszállt az ihlet és remélem most egy ideig mellettem is marad! :))   Nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy mindezek ellenére még vagytok egy páran akik nem, hogy olvassák, de kommentelnek és feliratkoznak! Ez annyira de annyira jól esik, hogy soha nem képzeltem volna! :D 

  Ui: Ez hosszabb, remélem kárpótol titeket!!!
  Ui2: Pleaseeeee!!! Kommenteket!! Kíváncsi vagyok, tetszik-e nektek!! :)))

                                     Joo Olvasást!!

                                                        Xx Blair

 Már vagy öt perce vége a csodás kis sztorinak, de ő nem mozdul, nem szól így én sem teszem, csak is őt figyelem. Azt hiszem sokkba került. Lehet én is így reagálnék rá, ha elsőnek hallottam volna, most azonban már tudtam arra koncentrálni, hogy teljesen érzelemmentesen meséljek, s semmilyen körülmények között ne mutassak ki semmit.
-Ugye nem zavarok? - jött ki Zayn cigivel, de Harry még erre sem mozdult, ami végül a srácnak is feltűnt. - Haz, jól vagy? - rázta meg a vállát, mire a másik pislogott egy párat. - Mi történt?
-Azt hiszem sokkot kapott. - vontam vállat, ő pedig nagy szemekkel nézett vissza rám.
-Még is mitől?!
-Azt akarta, hogy meséljek neki, hát én megtettem! - pattantam fel ingerülten. Szálljon már le rólam mindenki! - Látod Zef mondtam, hogy szar ötlet! - vádoltam sárkányomat.
-Akkor is tudnia kellett! - védte magát.
-Te szerelmes vagy belém? - bukott ki Harryből. Ijedten fordultam felé, s láttam, hogy Zayn is döbbenten figyeli.
-Hogy mi van? - hitetlenkedtem. Oké, tudom, hogy a mesében ez van, de nem igaz, hogy csak ennyi maradt meg neki az egészből! - Nem! Nem ez a lényeg, nem így... - próbáltam magyarázni mikor nem válaszolt az eléggé költői kérdésemre.
-Azt hiszem még nem végeztettek... - motyogta Zayn és megint csak magunkra hagytak.
-De te mondtad, hogy ez a Seanne vagy ki beleszeretett abba a katonába és azért volt ez az egész! - vitatkozott.
-Nem ez a lényeg! - kiabáltam dühösen, mert... Féltem, hogy igaza van.
-De az előbb mondtad... - kezdte, ám most már nem hagytam, hogy befejezze.
-Elég! - kiabáltam, s hangommal együtt, hatalmas erő hullám is szállt felé, amitől magam is megijedtem. Ami ez után történt, viszont nagyon meglepett. Ő védekezésképpen feltartotta a kezét, mikor látta, hogy mi történik ám a "hullám" egyszerűen átszállt rajta és hatalmas robajjal bontott le egy jó rész a házukból.
  Lefagytunk. Mindketten döbbenten néztük művemet, s próbáltuk összerakni, mi is történhetett.
-Claire ez....- Zefrina a szavakat kereste.
-Tudom.-állítottam le.
-Mi a franc történt itt? - jött ki az örző-védő Louis. Komolyan szerintem egy őrültnek tart. Bár lehet benne valami...
-Claire? - nézett rám Ben, s próbálta összerakni a történteket, viszont.... Meg sem fordult a fejében az, ami valójában történt: Harryn átszállt az erőm. De ez nem lehet!
 Hirtelen ötlettől vezérelve idéztem meg egy kisebb energia gömböt.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...- Zefrina hamar átlátta gondolataimat.
-Te is láttad mi volt. Nem lesz baj. - ez után hangosan szólaltam meg. - Elvileg ennek nem kéne fájnia! - és mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Harryre dobtam a gömbölt. Több felől hallottam üvöltést, de mindet kizártam. Csak az érdekelt, ami történni fog. Annyit láttam, hogy a gömb, nekiütközik Haz mellkasának, aki mintha semmit nem érzett volna bámult lefelé a következő pillanatban, pedig iszonyatos sebességgel a saját energia gömböm kétszerese talált el.
  Felsikoltottam a fájdalomtól, miközben Zefrina mellettem fájdalmasan üvöltött. Kicsit erősebb lett úgy látszik, mint amilyennek szántam, de... Még is mi történt?!
-Pipp! - hallottam meg Dan síros hangját a következő pillanatban pedig már mellettem térdelt. Észre sem vettem, hogy összeestem.
-Zef rendben vagy? - hallottam meg saját gyönge hangom.
-Kell... egy kis... Idő...- nyögte fájdalmasan, s mikor odapillantottam láttam, hogy sárkánnyá változott.
-Segítek, egy pillanat. - pihegtem, s próbáltam felkönyökölni.
-Claire? - jött Ben is oda. Azt hiszem eléggé megijedt.
-Menjetek... Távolabb! Most! - azt hiszem haldoklom. NA ez aztán jó felismerés, nem gondoltam volna, hogy ilyen történhet...
-Claire.... - Zef egyre gyengébb... Jézusom, Claire szedd össze magad, vagy meghal a hülyeséged miatt.
-Pipp! - Dan egyre kétségbeesettebb volt.
-Ben most azonnal... Arébb kell vinned... - végre megmozdult és a csöppség bárhogy hisztizett, távol került tőlem.
-Srácok ti is! Hátrébb! - adta ki az utasításokat, mire mindegyik megmozdult. - Harry mi a szart csinálsz?! - üvöltötte én meg éreztem, hogy valaki mellém térdel. - Ha nem jössz el onnan, meghal!
-Ha neme sett volna le eddig, nekem nem tud ártani! - kiabálta amaz vissza.
-Csak, hogy ezt nem ő fogja irányítani! -
-Mi?!
-Menj... Kérlek... - nyögtem, s hál istennek nem kellett tovább magyaráznom, egy szó nélkül el sietett.
 Vettem egy nagy levegőt, s lehunytam a szemem. Amit most csinálnom kell, soha nem volt még ennyire életbe vágó, és kisebb problémáknál sem a legkellemesebb, hát még ekkora adagba! Ez nem egyszerűen az, hogy feltöltődöm és az elemek végig mennek rajtam, nem. Mivel haldoklom, mindenhova el kell jutniuk bennem és a bőrömön keresztül a szemen át. Hihetetlen fájdalommal tud járni, még ha nem is szándékosan bántanak.
-Zef készen állsz? - 
-Erre nem lehet készen állni! - s igaza volt.
  Ahogy a két tenyeremet a földhöz érintettem és az ég felé fordultam, éreztem, hogy elemelkedek, majd mintha apró kis darabokra szakítanának, hogy aztán lassan összerakjanak. Önkívületi állapotba kerültem. Leírhatatlan az, amit átéltem és... Még ha csak fele ennyit is, de én ezt ráküldtem Harryre. Egy emberre!
 Nem tudom mennyi ideig tartott, és hogy mennyi ideig feküdtem utána még a fűben, de amikor kinyitottam a szemem, még mindig gyöngének éreztem magam.
-Zefrina?
-Minden rendben Claire. Vége. De ha lehet ezentúl semmi ilyennel ne kísérletezz ilyenekkel.  - Morci Zef visszatért, nagy baj nem lehet. - Most az egyszer elnézem a beszólásod.
 Lassan álltam fel, és fordultam a többiek felé, miközben Zef fejér simogattam. Még mindig sárkány volt, de neki nem volt kedve felállni. Megértem.
-Dan? - néztem a Ben kezében lévő öcsémet.
-Muszáj volt elaltatnom, nagyon kikészült. - nyújtotta át mikor odaértem. Nem foglalkoztam a többiekkel, akik kimeresztett szemekkel néztek - már az események kezdete óta - és nem mozdultak a helyükről.
-Köszönöm. - vettem át, s ébresztgetni kezdtem.
-Danny! Danny! Ébresztő! - rázogattam, mire nagyokat pislogott.
-Pipp? - mosolyogva bólintottam ő meg szorosan átkarolta a nyakam. - Pipp ne csinálj ilyet többet! Nagyon féltem! -
-Semmi baj édes, itt vagyok! Gyere nézünk valami mesét, rendben? Vagy folytassuk, amit elkezdtetek? - direkt, hagytam figyelmen kívül a többieket, egyszerűen nem akartam most velük foglalkozni.
-Cl..... - kezdte valaki, de egy mozdulattal elhallgattattam és tovább mentem.
  Az egész napot Dannel Zeffel és Bennel töltöttem,a ki kicsit késve csatlakozott hozzánk. Sétáltunk, kajáltunk, pihentünk, szóval igazán semmi lányeges nem történt, csak úgy elvoltunk, szigorúan messze a háztól és a fiúktól. Zef különféle állatok képébe jött velünk, majd mikor étteremhez értünk, levált rólunk, mivel neki is muszáj ennie valamit, és hiába macska, neki egy szarvasra minimum szüksége van. Pfúj!
-Sziasztok! - köszönt Annie, mikor hazaértünk, s utána Paul is elő került.
-Elmagyarázná valaki, hogy még is miért  vannak hatalmas tégladarabok a kertünkben a fiúk házának falából? - kérdezte, s remegett az indulattól. Nem tudom mi vett rá arra, hogy beszéljek vele, s a fejéhez vágjam, de megtettem.
-Ez egyszerű. Dühös lettem Harryre, de átcsusszant rajta az a valami amit idéztem és a falat találta el. Aztán majdnem meghaltam mikor újra próbáltam. - vontam vállat. Na jó rájöttem. A lényeg, hogy mégjobban kiakasszam őket.
-Hogy mi történt? - sikkantotta Annie, mikor magukhoz tértek.
-Nyugalom minden rendben, nem lett baj. - csitítgatta Ben, de nem jött össze. Annie reakciójára nem számítottam és talán azért is hagytam, hogy azt tegye, amit tesz, ugyanis egyszer csak zokogva a nyakamba vetette magát és 'sérülések' után kutatott. Aztán... Aztán hátrébb léptem és az ő kezei bénán estek maga mellé. Egy kis ideig állt úgy maga elé bámulva, majd fogta magát és felment a szobájukba, ott hagyva minket néma csendben.
-Claire kérlek beszélj vele! - nézett rám kétségbeesetten Paul. Így még soha nem szólt hozzám. Látszott mennyire fontos neki Annie jóléte, amiben nagy szerepet kapok én is.
-C. Igazad van, szörnyű anya volt, de most tényleg beszélned kell vele. Látod, hogy reagált, nem teheted meg, mint emberrel, hogy hagyod, hadd szenvedjen amiatt, mert aggódik érted! Lehet, hogy szerinted nem érdemli meg, de a mai nap után ez a legkevesebb. Tudom, érzem, hogy te is tudod, most igazam van. - fejezte be a kis monológot Zef, és nem tiltakozhattam. Mint mondta, igaza volt.
-Ben elvinnéd megfürdetni Dannyt? - néztem barátomra, aki szó nélkül bólintott. - Csöppség, próbáld ki milyen, ha nem úszik utánad a fürdő! - pusziltam meg a feje búbját, majd újra Pricera néztem. - Ez rád is vonatkozik! Vagy takaríts utána! - azzal elindultam felfelé megkeresni Anniet. Nem volt nehéz megtalálni, csak kicsit rá kellet koncentrálnom, s máris láttam, hogy a szobájuk teraszán van.
-Nem baj, ha ide jövök? - kérdeztem halkan, mikor kiértem mellé. Sebesen kezdte törölgetni a szemeit miközben rágyújtottam, de nem szóltam többet. Ott voltam, tudtam, hogy ez neki már sokat, jelent, s ha van valami pillanatokon belül elkezdi mondani.
-Claire.. - kezdte nagy sóhajjal. - Nem kell, hogy szeress. Tudom, hogy nem szabadott volna eljönnöm, de nem érthetsz mindent erről a dologról de nem akarok magyarázkodni. Megtettem és sajnálom még ha ez téged nem is érdekel. - itt egy kicsi szünetet tartott és kereste a szavakat, hogy még is hogy kezdjen bele. Az igazság, hogy már előre tudtam, de nem szóltam, vagy is képtelen voltam. - Az viszont, hogy az anyád vagyok, nem változik sehogy sem, és ha akarod ha nem aggódom érted. Inkább legyél tőlem messze, minthogy halott. Ezt ne felejtsd el. - s ezzel le is zárta, de nem mozdult. Ott maradtunk mindketten, s ezek a szavak lebegtek közöttünk.
  De persze ezt az én érzelemmentes énem nem tudta elviselni, így mikor a cigi elégett, szó nélkül hagytam ott.
-Remélem tudod, hogy van még egy köröd!
-Zef hagyjál már! Másoknak láthatatlan lelkiismeretük van, nem lehetne, hogy nekem is az legyen?
-Ha-ha! 
-Cseszd meg!  - mondtam, mert már megint igaza volt.
-Danny? - néztem a szobából kilépő Benre.
-Mikor már fürdettem, kb. a karomban elaludt. - legyintett. - Te merre mész?
-A szomszédba. - szóltam vissza a vállam felett, majd fojtattam utam.
 Kellett egy pár mély levegővétel mielőtt becsöngettem volna, s abban a pár másodpercben amíg vártam elég sokszor eszembe jutott, hogy visszafordulok.
-Szia! - nyitott ajtót Liam.
-Szia. - köszöntem vissza csendesen. - Bejöhetek, vagy... - jobban kinyitotta az ajtót, hogy beférjek, ezzel válaszolva kérdésemre. -Köszönöm. - mentem beljebb, s a nappaliban ott találtam az egész bandát. - Sziasztok! - intettem nekik is zavartan, s nem mertem Harryre nézni.
-N most melyikünket szeretnéd  kinyírni? - nézett rám gúnyosan Louis.
-Ha nem tűnt volna fel, én voltam, aki majdnem meghalt! - csattantam fel.
-Persze, mert valamiért nem fogott Hazzan a hülye hókusz-pókuszod! - pattant fel.
-Tudtam, hogy nem fog rajta, nem vagyok hülye, nem akartam kinyírni! Én csak az elméletemet akartam megerősíteni! És sikerült valamennyire. - az utolsó mondat inkább magamnak szólt.
-Segíthetünk valamiben? - kérdezte Zayn kedvesen.
-Csak szólni akartam, hogy megcsináltam a ház oldalát...- rögtönöztem és, hogy igaz legyen állításom igaz legyen, építeni kezdtem azt.
-Köszönjük.- mosolygott a szőke, s úgy éreztem ezzel azt is jelezni akarja, hogy hisz nekem. Mint a többiek Louison kívül.
-Claire? - kérdezte várakozásképpen Liam, mikor nem mozdultam továbbra sem, s nagy sóhajjal néztem körbe.
-Harryvel szeretnék beszélni egy keveset, ha lehetséges négyszemközt. - hadartam el, mielőtt meggondolhatnám magam. Éreztem, hogy Zefrina figyel,s  egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy lezárjam elmémet, de rájöttem, hogy nem akarom. Ő a részem.
-Gyere! - intett felfelé és elindultam utána, miközben éreztem, hogy gyomrom idegesen ugrál. Ez új volt.
-Nagy baj lenne ha rágyújtanék? Ígérem semmit nem érzel, majd a füstből! - szabadkoztam, mire vállat vont s leült az ágyra. Egy ideig esetlenül ácsorogtam, majd helyet foglaltam vele szemben a földön, amit felvont szemöldökkel nézett, majd elröhögte magát. - Remélem tudod, hogy tényleg nem akartalak bántani... Nem értem mi történt pontosan én csak... Én csak ki akartam próbálni, hogy igazam van-e azok után, ami elsőre történt. - fakadtam ki, majd mélyet szippantottam.
-Tudom, hogy nem akartál bántani. - válaszolta lazán, mire majdnem félrenyeltem a füstöt.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! Nem ismersz! Semmit sem tudsz! Ne tegyél úgy, mintha olyan kurva okos lennél! - kiabáltam dühösen, miközben felpattantam.
-Egy dolgot ne felejts el Claire! - állt fel ő is és nagyon, de nagyon közel lépett. - Nem csak te változol/érzel dolgokat, amiket eddig nem. A reggeli 'balesetem' csak egy dolog volt. De te észre sem veszed, hogy valamiért látom, vagy is érzem a gondolataidat és a problémáidat! És szerintem te is az enyémeket, csak tudod, hogy zárd el.  - a végére sokkal csendesebben mondta, de éreztem, hogy közeledünk egymás felé, s nem tudtam ajkain kívül máshova nézni. Pár centi maradt már csak közöttünk, mikor észhez tértem,s  zavartan hátráltam.
-Nem tudom mit érzek, de ne merd többet kimondani az SZ betűs szót, mert azt nem viselem. Az biztos, hogy valami hülye varázslat folytán - te jó ég mennyire utálom ezt a szót! - elég brutális kötelék alakult ki közöttünk, hasonló, mint a mesében, DE nem vonjuk a két esetet egy kalap alá. Te sem akarhatod, hogy egy mese határozza meg azt, hogy kivel legyél! - azzal, mint aki jól végezte dolgát, elindultam kifelé.
-Aggódtam érted! - szólt halkan utánam.
-Tudom.- - torpantam meg egy pillanatra, hiszen... Hiszen éreztem, majd továbbindultam.
-És Claire! - állított meg még egyszer, mire megfordultam, hogy belebámulhassak vigyorgó gödröcskés arcába. - Szerintem tiltakozhatsz foggal körömmel az ellen, ami van közöttünk, de rá kell döbbenned, hogy ez van, valakinek kell egy "mese", hogy megtalálja, amit keresett. - vont vállat. - Én nem bánom, hogy a te meséd engem talált meg! - kacsintott és hanyatt dőlt az ágyon.
-Cseszd meg! - sziszegtem dühösen és kicsörtettem. Pokolian idegesít ez a srác!

12. Fejezet - "Mi a franc történik velem?"

Sajnálom, sajnálom sajnálom!!!! Teljesen ki vagyok, ne haragudjatok!!! Nem tudom mi van velem, de képtelen vagyok bármi értelmeset csinálni, mindennel el vagyok úszva és még ezt sem írom... Áhh.... Ne haragudjatok megpróbálom összekaparni maga, csak az ihlet hiány sem nagyon segít....
   A rész sajna megint rövid, de jobb mint a semmi...
  UI: Csináltam egy elérhetőség modult jobb oldalra... Asszem nagyon fura lett, de használható. Ha valami személyeset akartok vagy nem is tudom esetleg nagyon eltűnök, ott jobban megtaláltok. Én örülök ha írtok jelöltök stb...

                 Joo Olvasást!!

                                            Xx Blair

-Tessék. - raktam le elé, s próbáltam végig mosolyogni.
-Miért vicsorogsz? - kérdezte Zef , aki nagyon poénosnak érezte magát.
-Bekaphatod. - dörmögtem neki mire, páran felkapták a fejüket, de csak legyintettem. - Amúgy  mit kerestek itt? - szaladt ki a számon, hiszen Annieék nincsenek itthon, mi meg igazán nem ápolunk semmiféle barátságot. Szerintem....
-Én akartam átjönni... - válaszolt Harry zavartan.
-És a többiek mit keresnek itt? - ráncoltam a szemöldököm, mire mindegyik idegesen pillantott Ben felé. - Ja, hogy féltitek. - horkantottam. - És te miért akartál átjönni? - szűkültek össze a szemeim.
-Beszélni akartam veled... Veletek. - tette hozzá tanácstalanul. - A tegnapról. - nyögte még be utólag.
-Arról nincs mit beszélni. - zártam le, s felálltam. - Danny végeztél?
-Ahamm. - jött a válasz.
-Mit szeretnél csinálni? - mosolyogtam rá. Valahogy rá mindig lehet mosolyogni.
-Mesét nézni! - csillantak fel a szemei.
-Akkor gyere! - kapta ki előttem Ben.
-Hééé! -
-Neked megbeszélnivalód van. - nézett rám komolyan. - Srácok hagyjuk őket... - nézett a bandatagokra. - Jajj ne fossatok már ennyire, nem esek neki senkinek Dan előtt amúgy meg alapjáraton csak, ha Clairet bántják akkor van ilyen... - közölte unottan. Nem nagyon hatotta meg a többiek idegeskedése.
-De mi nem bántottuk Clairet. - mondta ki Liam. Jó a nevét a fejéből lestem ki, de... A lényeg, hogy tudtam, na.
-Srácok menjetek. - küldte őket Harry is.
-De ugye a párduc itt marad? - Niall nagyon félhet tőle.
-Ha még egyszer lepárducozod, azt hiszem nem lesz könnyű leszedni rólad. - közöltem félvállról, miközben Zef morgott.
-Zefrina, vagy Zef! És C. jól mondja, nem állók jót magamért ha megint lepárducozol! - vonta bele a szőkét egy kicsit a beszélgetésbe, mire az ijedten nézett körbe.
-ÁÁ ne bánts! - és fejéhez kapott, miközben a többiek értetlenül néztek rá. Nálam meg megtört a jég: röhögni kezdtem. Ilyen szerencsétlen hülyét, nem nagyon láttam még...
-Na jó akkor most mi van? - nézett körbe zavartan Harry.
-Zefrina már megint viccesnek érzi magát. - legyintett Ben, amit az illető nem fogadott túl jól, de nem törődött vele. - Srácok gyertek! - s még ha kelletlenül is, de a többiek követték.
  Egy pillanatra farkasszemet néztem Harryvel, de nem bírtam. Fogtam magam s kimentem a teraszra, s persze rágyújtottam.
-Figyelj tényleg beszélnünk kell. - lépett ki a göndör utánam. Semmit nem reagáltam, ő meg leült mellém.
-Tegnap... - kezdte, de közbevágtam.
-Tegnap semmi sem történt fogd már fel! - néztem rá indulatosan, ám nem ijedt meg.
-Hát pedig igen, ugyanis eddig nem keltem az ágyam felett egy méterrel a levegőben. - emelte meg a hangját, és ez volt az a pillanat, amikor én nem tudtam megszólalni a döbbenettől.
-Hogy mit mondtál?- kérdezte Zef, aki előbb ébredt fel. Harry egy kicsit összerezzent, de összeszedte magát.
-Fogalmam sincs mi történ... Arra keltem, hogy fázok és nem találom a párnám. Aztán mikor álmosan kinyitottam a szemem a nap nagyon a szemembe sütött ami fura volt, mert nem ér le a fejemig olyankor még a  fény. Ettől felébredtem és... Mikor rádöbbentem hol vagyok, leestem. - felelte idegesen. - Mi a franc történik velem? - kérdezte halkan.
  Nem válaszoltam, csak megragadtam a karját, és belemásztam az emlékbe. Érintéssel sokkal jobb tud lenni, érzem azt, amit ő.
  Igazat mondott. S mikor ez tudatosult bennem úgy löktem el magamtól, mintha leprás lenne.
-Ez meg mi volt?!  - nézett rém idegesen.
-Claire most már tényleg itt az ideje, hogy mesélj neki Seanne-ről. - szólt Zef, ám tőlem csak egy mérges pillantást kapott.
-Az meg ki? - kérdezte zavartan Harry, mire teljesen Zefrina felé fordultam.
-Normális vagy?! - üvöltöttem.
-Tudnia kell.
-Nem tudom miről beszéltek, de ha köze van a reggeli dologhoz, akkor tudni akarom! - jelentette ki dühösen a göndör.
-Claire... Nem halogathatod tovább. - szólt gyengéden sárkányom, s mostanra be kellett látnom igazuk van.
  Mesélni kezdtem.

Sajnálom!

   SZiasztok, sajnálom, hogy eltűntem, de az évégéhez közeledve felgyülemlettek a tanulni valók....  VISZONT mivel nekem hosszabb szünetem lesz, mint általában a többieknek, megpróbálok akkor egynél többet hozni, ha tudok...
   Tényleg ne haragudjatok....

                                                                           Xx Blair

11. Fejezet - Jól induló nap

Haliii!! Ne haragudjatok, hogy megint ennyire késve, de teljesen elvagyok havazva és alig van időm írni... Elég unalmas ez a rész lehet, de örülök, hogy ennyi összejött. Bocsánat, én is csalódok magamban rendesen...
Tudom, hogy nincs jogom kérni, hogy légysziii kommenteljetek, de annyira de annyira jóó lenne!!! Kéérlek titeket!!
Ui: Bocsánat nagyon rövid...

Joo Olvasást!

Xx Blair

-Miért nem változtál még vissza? - veti le magát mellém Ben, ezzel megszakítva gondolat menetemet, ami valahogy nagyon a zöld szempárra fókuszált. Én hülye!
-Mi? - néztem rá.
-Azt kérdeztem: Miért nem változtál még vissza? - ismételte meg én meg végignéztem magamon. Ugyan az a fehér ruha volt rajtam, mint amiben a Harrys incidens után találtam magam, és éreztem mennyire átlengi az erő minden egyes porcikámat.
-Ja. - döbbentem le. - Őőő... Fogalmam sincs. - motyogtam, ugyanis erről teljesen megfeledkeztem.
-Nem akarsz visszaváltozni? - nézett rám nagyon furán, gondolom amiatt, mert úgy viselkedtem, mint akivel ez életében először történik meg, amellett mindenre szájbarágósan kellett rákérdeznie.
-Pontosan úgy, mint Sea....
-Zefrina elég! Tényleg! Inkább aludj egyet! - hangomból csak úgy sütött a düh.
-Jól van. De nem hunyhatsz szemet a párhuzam felett. - azzal elzárta magát. Azt hiszem megsértettem.
-Claire... - köszörülte meg a torkát Ben, mire visszatértem a "jelenbe".
-Hmm? - fordultam felé.
-Nem akarsz válaszolni a kérdésemre? - nézett rám zavartan.
-Ja... Öhm... Mi is volt az? - éreztem, hogy elpirulok. Mi a fasz van?!
-Mi van veled? - rázta a fejét. - Azt kérdeztem nem akarsz-e visszaváltozni. - ismételte, s méregetni kezdett.
-Ja, de! Öhm, hát persze... - azzal kicsit arrébb sétáltam, hogy ha véletlenül valamelyik elem 'kitörne', ne tegyen kárt semmibe. Lehunytam a szemem, és elkezdtem az elemeket 'betuszkolni' a bennem lévő kis burokba, ami alapjában legátolja őket valamennyire, ám nem akart összejönni sehogy sem.
-Ben ez nem megy! - idegeskedtem egyre jobban.
-Dehogynem! Csak nem koncentrálsz eléggé! Teljesen szét vagy esve.. - legyintett.
-Akkor nézd meg magad! - sziszegtem és 'berántottam' elmémbe, hogy velem együtt érzékelhesse tehetetlenségem.
-Mi a...? - nézett döbbenten, mikor elengedtem. - Tuti nem Harry tette? - nézett rám összeszűkül szemmel.
-Benjamin ne legyél hülye! Egy ember még mindig nem tud ilyet...- mutogattam kétségbeesetten, s azon kattogtam, hogy ezzel mit lehet kezdeni.
-Oké figyelj máskor is előfordult már, hogy nem ment kapásból... - próbált most már épkézláb magyarázatot adni, de közbevágtam.
-Igen, de akkor tudtam is, hogy nem fog menni! Múltkor is te mondtad, hogy próbáljam meg, amikor azt hittem nem fog menni. Most ez... Pont a fordítottja. Ilyen még nem volt Ben! - éreztem, hogy a sírás kerülget. Teljesen kivoltam idegileg. -Azt hiszem lefekszem. - motyogtam, majd berohantam a házba.
  Elvégeztem az esti teendőimet és bevetettem magam az ágyba. A nemsokkal utánam érkező Benjamin előtt már alvást színleltem, s mikor már két órája forgolódtam, nem bírtam tovább: altató bűbájt szórtam saját magamra.
  Ezt igazság szerint csak vészhelyzetben lehet megtenni, mert veszélyes is tud lenni, ám úgy éreztem, ha továbbra is magamnál vagyok, beleőrülök a gondolataimba.

-Danny! Hagyd aludni, majd én lemegyek veled! - hallottam magam mellől a suttogást, de nem volt erőm kinyitni a szemem.
-De miért? Mindig Pipp csinál nekem reggelit! - hallottam a makacs kis hangját, most azonban nem akartam tudomást venni erről. Csak egy kicsit akartam önző lenni, egy kis dologban.
-Daniel ne vitatkozz, én is meg tudom csinálni azt, amit ő! - Na most meg Ben besértődött.
-Jó! De ha nem finom, felkeltem Pippet! - jött a végszó. Ilyenkor nem tudom, hogy olvadjak-e el attól,  hogy ennyire ragaszkodik hozzám, vagy üssem, le amiatt, hogy úgy beszél rólam, mint egy robotról, aki akkor ugrik, amikor akar.
-Jól van! - hallottam Price nagy sóhaját. - Na gyere sózsák! - éreztem, hogy az ágy felemelkedik, mint amikor eltűnik róla "súly", majd  ahogy az ajtó becsukódott végre csönd kerekedett és visszazuhanhattam az öntudatlanságba.
-Ember mit csinálsz?! Mi ez?! Te jó ég te halott vagy, ha ezt Annie meglátja! - ilyen, és ehhez hasonló kiabálásra keltem.
-Asszem jobb lenne, ha lemennél.. -morogta egy nyűgós Zef, mire hatalmasat ásítottam, ám a cselekvés közben megdermedtem, ugyanis tiszta égett szag volt.
  Nem vesződtem a lépcsővel egyszerűen, csak teleportáltam magam a földszintre, hogy gyorsabban ott legyek, s felmérjem a helyzetet.
  A konyhára koncentráltam, nem néztem meg kik is vannak körülöttem, csak azt akartam tudni, hogy nincs-e életveszély.
-Claire segíts! - szólt megkönnyebbülten Ben, amikor meglátott, mire odarohantam, kikaptam a kezéből az elszenesedett palacsintasütőt, egy mozdulattal eltüntettem róla minden koszt, majd valamivel nyugodtabban leraktam a pultra, s onnan is eltüntettem a mindenféle sütésre utaló törmeléket, s nagy levegőt vettem. Még mindig égett szag volt, így egy gyors kereszt húzatot teremtettem, s mikor már úgy éreztem minden rendben van, és én is lenyugodtam a borzalmas keltéstől, megfordultam, hogy farkas szemet nézhessek a döbbent szemekkel.
-Mondtam,. hogy Pipp csináljon reggelit! - morgott az öcsém, mire szúrósan ránéztem.
-Danny ha már ilyen kedves vagyok, néha egy köszönömöt megengedhetnél magadnak. - intettem, közben a tejnek a műzlinek és egy tálkának, hogy aztán előtte landoljon. Nem akartam tudomást venni a többiekről. - Innentől kezdve te csinálod! - mutattam neki, majd nekiálltam a kávém készítésének.
-Jajj ne már! - nyafogott.
-Dede! Ne rinyálj, ennyit te is megtehetsz. Ben ha ilyen béna vagy, még az is jobb ha Annie készít kaját. - fordultam mérgesen az illetőhöz.
-Hidd el én is megkértem volna, de nincsenek itthon. Reggel korán elmentek. - magyarázta s a tarkóját vakarta. - Gondoltam a tegnapi után aludnál még egy kevese... - kezdte, miközben öntudatlanul is Harryre nézett, de én közbevágtam.
-Jól vagyok, nem értem miről beszélsz! - sziszegtem dühösen. - Fogd be! Nem kell tudnia a tegnapról!
-Csak gondoltam...
-Rosszul gondoltad!
-Claire ne legyél már ilyen nyűgös! - Szólt közbe Zefrina is és mellém sétált.
-Kösz szépen. - morogtam.
-Nem... Nem tudna megint olyan aranyos kis cica lenni? - nézte nagy szemekkel Zefrinát a szőke.
-Ki akarod próbálni milyen patkányként rohangálni? - úgy látszik tényleg kicsit ideges vagyok...
-Jól van, nem kell bunkózni! - szólt közbe valamelyik. Harryt szándékosan kerültem a látóteremből, és szerencsémre nem is próbált megszólalni.
-Igaz. - erőltettem egy hatalmas művigyort. - Kér valaki kávét? -
-Én igen. - most először szólalt meg, és ezzel a kis hozzászólással elérte, hogy a hülye mosoly lefagyjon az arcomról.

10. Fejezet - A Legenda

Halii!!! Ne haragudjatok, de a gépem egy fos és egyszerűen nem enged belépni az alap oldalakba, most sem tudom, hogy sikerült még is behívnom, de ezzel nem is akarok foglalkozni, örülök ameddig működik! :)) Nagyon nagyon köszönöm az előzőre a kommenteket, remélem tetszeni fog ez... Igazából foggalmam sem volt mi legyen a legenda, szóval remélem elviselhetőt hoztam össze...
  Kommentelni, feliratkozni ér!!!

Ui: A részhez ajánlom hallgatni Lana del Rey-Once upon a Dream c. számát, de ilyen extrákat már nem enged belerakni....

                                         Joo Olvasást!!

                                                               Xx Blair

-Pipp meséélj valamit! Anya régen mindig mesélt... - kérlelt Dan mikor lefektettem. Hosszú nap volt, s örültem, hogy végre most mellette elfeledkezhetem a mai napról.

-Mit meséljek? - mosolyogtam rá.

-Hallottál már Seanne-ről Danny? - szólt közbe Zef, mire bosszúsan fújtam. Mióta ma először felhozta, nem akartam többet hallani erről, s ahányszor megpróbálkozott valaki, hogy beszélgetést indítson erről, elzárkóztam előlük.

  Így ez a mostani megoldás övön aluli volt Zefrinától.

-Nem. Ő kicsoda? - tudakolta már is kíváncsian.

-A nővéred elmesélni altató gyanánt! - éreztem sárkányom hangján, milyen kárörvendő, velem ellentétbe, aki most legszívesebben kitekerte volna azt az édes pofa nyakát.

-Tudom, hogy szeretsz! -nevetett fel gondolataim hallatán.

-Zefrina ez nem vicces!

-Tudom. De így legalább komolyan végig gondolod. -kaptam a választ.

-Ezt meséld Pipp! - csillantak fel a szemei, és igen ennek nem tudok ellenállni.

-Rendben. - sóhajtottam beletörődve. - Seanne...

+++

   Réges régen, mikor a földön hatalmas háborúk dúltak a területekért és a hatalomért élt egy tündér hercegnő Paradise-ban, aki valamiért a szívén viselte az emberek jólétét. Utálta nézni, hogy mit tesznek egymással, ám bármikor kérte apját, hogy segítsenek nekik, tegyék rendbe a földet, az mindig nemet intett. Nem tartotta az embereket elég nemesnek, ahhoz, hogy egy olyan csodás hely, mint a föld az övék legyen.
  Seanne - vagy is a hercegnő - azonban ezzel nem értett egyet. Ő látta bennük a szépet, látta mikre képesek, csak úgy érezte a helyes irányt kell nekik megmutatni.
  Míg ő ezekkel a gondolatokkal volt elfoglalva, észre sem vette mi folyik körülötte vagy is, hogy apja hozzáakarja adni, a főtábornokhoz, aki a tündérek között a legkegyetlenebb, legarrogánsabb fajtából származott. A tábornok neve Mars volt, a bolygó után, ami mindig is a harcot képviselte, s eleme a tűz volt. Ha ennyi nem is lett volna elég, még egy sárkánya is volt, amitől akkora önbizalommal rendelkezett, hogy senki nem bírta sokáig mellette.
  Seanne szöges ellentéte. Marsba egy cseppnyi jóindulat sem szorult, ám a királyt egyáltalán nem érdekelte a lány tiltakozása, úgy gondolta, hogy ez minden felől a legtökéletesebb döntés.
  Talán ez lehetett az oka annak, hogy Seanne minden mindegy alapon - életét már nem sokra tartotta, ugyanis rettegett leendőbelijétől - átszökjön az emberekhez, ahol kórházról-kórházra járva gyógyította azokat, akiről már úgy ítélték, hogy semmi sem mentheti meg.
  A hercegnő eleme a víz és a föld volt, így könnyedén előtudott állítani gyógynövényekből olyan oldatot, amivel utána megmenthet jó néhány életet.
  Hogy sehol ne legyen feltűnő mit tesz, mindig a vízbe tette a gyógyszert, hogy aztán azzal borogassák a betegeket.
  Éppen egy spanyol kórházban tevékenykedett, s már rég beesteledett, mert nem volt szíve otthagyni azt a rengeteg haldoklót, akiket már sorsukra hagytak. Mindenki aludt, ám a lázálmok okozta vízióktól nem volt csendes a terem.
 Itt sokkal több volt a sebesültekből, mint bárhol máshol és a sebesülések is durvábbnak tűntek, ám ő, egy nőt meghazudtoló módon csak ment és ment, nem foglalkozva a sok megcsonkult testről. Nem az ijedség dominált, hanem a segítség nyújtás és ezzel, letudta gyűrni félelmét, ami mindig amikor egy újabb helyre belépett, előjött.
  Mikor végzett az utolsó emberrel, s épp indulni akart volna, nehézkes levegővételekre lett figyelmes, majd mikor a fülét is hegyezni kezdte meghallotta a gyenge erőtlen szívdobogást.
  Nem tudta miért, de vonzotta a hang, s csak követte, míg nem elérte azt a termet, ahol az aznapi halottak feküdtek. A halottas kocsi mindig reggel jön az előző napi elhunyt harcosokért.
  A lány csak egy pillanatra torpant meg, utána széthúzta a függönyt, s belépett a sötét terembe. Meggyújtott egy gyertyát, amit mindig magánál hordozott az ilyen esetekre, aztán tovább kereste a gyenge szívverés tulajdonosát.
  A terem végében bukkant rá. arca s teste nagy része teljesen bebugyolálva, jobb karja durva sínbe rakva.
  Alig élt.
  Egy ideig dermedten állt a férfi előtt. Nem akarta elhinni, hogy olyan figyelmetlenek voltak az ápolók, hogy egy még élő embert hoztak ide, ezzel ténylegesen aláírva a halálos ítéletét.
  Aztán megrázta a fejét, s gyors mozdulattal odavarázsolt magához egy fej nagyságú vízgolyót, megtisztította gyorsan, megkérte a vizet, hogy fertőtlenítse a férfi sebeit, majd lassan hagyta, hogy a víz magától cselekedve végig fusson a beteg egész testén, megszabadítva őt, a gennytől, vértől és némely betegségektől is, mire az említett nyöszörögni kezdett.
  Seanne érezte, hogy ez még itt édeskevés, így gyors szabaddá tette alkarját, s a férfi fejéhez állt. Nem volt ideje keverni semmiféle főzetet, s talán ennél az embernél az kevésnek is bizonyult volna. Letekerte a gézeket, ám vigyázott, nehogy véletlenül is hozzáérjen, s azzal nagyobb kárt okozzon.
  Mikor a teljes géz lekerült, a döbbenettől ledermed. Soha nem látott még ennél a harcosnál vonzóbb férfit, pedig a tündérek sokban túlszárnyalták őket kinézetre is. Megint csak megrázta a fejét, hogy visszatérjen józan esze, s végig húzta kezét a fej felett, hogy az energiáiból le tudja szűrni milyen súlyosak is azok a sérülések a fejen. A hatalmas horzsolásokon s felrepedt homlokon kívül nem látott mást, s arra következtetett, hogy a belső vérzések azok, amiktől a férfi haldoklik. A hasán ugyanis hatalmas, mély szúrás éktelenkedett.
  Seanne-nek ennyi éppen elég volt. Visszatért a beteg fejéhez, megállt, s két kezét lassan közelíteni kezdte a férfi halántékához.
  Mikor hozzáért, a férfi szemei kipattantak, s a lány belebámult a barna szemekbe.
  Az volt az utolsó, amit látott.

+++

-Meghalt? - szakított félbe nagy szemekkel Danny.

-Még nincs vége. - forgattam a szemem.

-Akkor jó... - s nyugodtabban visszazöttyent a párnájára.

-Na szóval...

+++

  Mikor Seanne felébredt, a földön találta magát átalakulva, teljes fehérben. Az egész teste ártatlanságot sugárzott.

  Reszketve állt fel, fogalma sem volt mi történt vele. A férfi még mindig eszméletlenül feküdt az ágyon, ám szívverése egyenletessé, erőssé vált.

-Biztos csak képzeltem... - mondogatta a lány, s a barna szempárra gondolt.

  Végül egy gyors mozdulattal hazateleportált.

  Másnap reggel vidáman kelt, ami jó ideje nem fordult vele elő, mióta apja bejelentette, hogy hozzá kell mennie Marshoz, ám most ez sem szeghette kedvét. Egyszerűen nem volt képes arra az arrogáns talpnyalóra gondolni, csak is a spanyol kórházban fekvő férfin járt az esze.

 Túlvészelte az ebédet családja és Mars társaságában, még csevegni is hajlandó volt, ami eddig egyszer sem fordult elő önszántából.

  Este aztán mikor kialudtak a fények, újra teleportált, s a következő pillanatban a kórház melletti kis utcában találta magát. Még soha sem ment vissza ugyanabba a kórházba, ahol egyszer már járt, most azonban vonzotta a férfi, hogy újra láthassa.

  Jókedve abban a pillanatban apadt el, mikor a betegek között sétálva rádöbbent, hogy a halottak között hagyta a másik szobában. Falfehér arccal sétált oda az egyik ápolóhoz, s kezdett hadoválni valamit a férfi külsejéről, ugyanis a nevét még nem tudta.

  Az ápoló elmosolyodott, majd a terem vége felé mutatott.

-Ott van valahol! Hatalmas szerencséje volt! Reggel már elég cifrákat káromkodva hozta a tudomásunka, hogy még él! - nevetett. A hercegnő nem tudta felróni neki ezt. Hiába nem tartotta viccesnek, tisztában volt vele, hogy egy ilyen helyen a csodák minden formájában mosolyt csalnak az ember arcára.
-Köszönöm! - azzal futólépésben indult el a lábadozó betegek között. Igen jó munkát végezhetett, ha elég itt lennie a férfinak, s úgy érezte elégedett lehet magával.
  Aztán meglátta. Ott volt az utolsó ágyon a fal mellett, s a mellette lévő beteggel nevettek fel éppen valamin, ám hamar abba is hagyták, mert mindkettőnek fájdalmai voltak. Seanne lassított. Hogyan tovább? Soha nem gondolta mi lesz akkor, ha már ott áll előtte, s beszédre kerül a sor, hiszen ők szigorúan véve idegenek egymásnak.
-Menj haza! Láttad, hogy jól van boldogulni fog, de ennek semmi értelme! - szólt a belső hang, s ő megtorpant. Igazat adott józan eszének, ám tekintetét nem tudta elszakítani a férfitól.
  Nem tudja meddig állhatott ott, ám végül még is sikerült rávennie magát arra, hogy elforduljon, s még ha könnyeivel küzdve is, de megindult kifelé.
-Héjj! Hölgyem álljon meg! - a hang hallatán megtorpant. Hiába nem hallotta még, tudta kitől származik. - Igen maga, a barna köpenyes szőke! - írta le az ő jellemzőit a hang, mire lassan megfordult, s belebámult a kíváncsi barna szemekbe.- Kérem nem jönne közelebb? Tudom illetlenség ilyet kérnem, de mivel én nem mozoghatok... - a hercegnő lassan sétált oda hozzá és megállt az ágya mellett. - Így már kényelmesebb, legalább nem hallgatja az egész terem a mi beszélgetésünket nem igaz? - cinkosan rákacsintott a lányra, aki pirulva heherészett válaszul. - Ismerjük egymást valahonnan? - tette fel a kérdést, mire Seanne zavartan hajtotta le a fejét.
-Nem hiszem. - mondta halkan, s érezte, hogy a férfi bámulja.
-Leonardo vagyok. - mondta végül amaz, szemet hunyva az apró botláson, amiből kiderült, hogy a lány valamit titkol.
-Seanne. - válaszolta.
-Seanne. - ízlelgette - Gyönyörű név.
-Köszönöm.
-Hogy szólítják a barátai?
-A.. A barátaim? - ezt enyhén személyes kérdésnek tartotta, de jól esett neki még is, hogy Leonardot ilyenek érdeklik. - Sea, Anne, Ann, Seanny. - vont vállat.-Azt hiszem ennyi.
-És feljogosítana rá, hogy esetleg ezeket én is használjam?
-Nyugodtan. - pirult el megint - És magát, hogy szólítják?
-Leonak. És kérni szerettem volna, hogy inkább ezt használja, ha nincs ellene kifogása. - mosolygott.
-Rendben Leo. - bólintott a lány.
-És amúgy kihez jött látogatóba? - tette fel az alapvető kérdést a férfi.
-Én... Öhm... Csak úgy jöttem., - motyogta a végét.
-Ahha. - válaszolta a másik - Meséljen magáról! - terelte el a témát végül.
  Innentől kezdve a lány minden nap eljött meglátogatni, s nem sokára már el is engedték Leot, aki még a gyógyszerekhez képest is, és Sea segítségével is hihetetlenül gyors felépülést produkált.
  A lánynak nehéz volt titkolnia valódi kilétét, ám egy hónapra megismerkedésük utánra - főleg mikor látta, hogy a férfiben valami változik az emberekhez képest - úgy döntött beavatja népe titkába.
  Maguk sem tudták mi van közöttük, ám nem sokra rá kiderült: Seanne-nel közölte apja, hogy két héten belül hozzá megy Marhoz, hiába toporzékolt a lány, apja nem engedett.
  Első dolga volt az eset után Leohoz rohanni, aki mikor megtudta mi a baj, szó nélkül csókolta meg a lányt kétségbeesésében.
  Mindkettejüket ledöbbentette ez, ám egyikük sem akarta abbahagyni, s reggelre világossá vált, hogy bárhogy is legyen, nem hagyhatják, hogy elszakítsák őket egymástól.
  Így aztán úgy elbújtak Mars és a király elől, hogy az soha nem találta meg őket.

+++

-Itt a vége Baba, aludj! - adtam puszit a homlokára, ám közben a történeten rágódtam.

-De mi történt velük? - kérdezte még.

-Nem tudom. A legenda eddig szól. Elbújtak és boldogan éltek amíg meg nem haltak. Ez nem elég jó? - simogattam a fejét.

-De. - mondta elgondolkodva, ám kezét morzsolgatta.

-Na ki vele! - mondtam, mikor már vagy egy perce nem mondott semmit. - Kérdezz!

-Azt mondtad Leo emberekhez képest furán kezdett viselkedni. Hogyan? - miért akar minden részletet tudni?!

-Azt mondják, ha mérges volt, vagy inkább érzelmes lett, ami gyakran előfordult, robbantak a közelében tárgyak, avagy mozogtak. Kielégítettem a kíváncsiságod?

  Bólintott.

-Akkor most már tényleg aludj. - pusziltam újra meg. - Jó éjszakát!

-Jó éjt Pipp!

  Aztán becsuktam magam mögött az ajtót.

-Ha ez.. Igaz Zef, nekem végem. Én... Nem lehetek ilyen!

-Claire gondold végig...

-Most meséltem el Dannynek az egészet! Ennél jobban nem akarom végig gondolni! Jó éjt! - azzal fújtatva, lecaplattam, hogy még egy cigit elszívjak.