9. Fejezet - " Az csak legenda!"

Haliii!!! Hááát most hoztam a következőt, megrtóbálok gyakrabban, nem tudom mennyi sikerrel... Kommentelni ér, és sajnálom, hogy még nem válaszoltam, de örülök, hogy írásra van időm szóval bocsánat!! Emellett ez nem azt jeleni, hogy nem örülök nekik és a feliratkozóknak!!! NAGYON KÖSZÖNÖÖÖÖM!!!!

Joo Olvasást!!
                Xx Blair

-Én ne...- kezdte, de nem hagyom, hogy befejezze ugyanis pánik roham uralkodik el rajtam vagy valami olyasmi. Fogalmam sincs mi történik, miért változtam át, s nem is értem azokat, amik kavarognak bennem, így meghatározni sem tudom, hogy mi dominál.
-Zef! Zefrina kérlek! Kérlek szükségem van rád! - zokogtam, s éreztem, ahogy arcomon könnyek csorognak. Féltem, pokolian féltem, s közben próbáltam arra koncentrálni, hogy áttörjem Zefrina gátját, amit gondolatai köré emelt.
-J... Jól vagy? - közeledett óvatosan Harry, de mintha valami halálos beteg lenne elhúzódtam.
-Ne gyere közelebb! - figyelmeztettem - Zefrina! Khé.. Khérlek! -s még jobban sírni kezdtem. Nem értettem mi van velem, nem értettem félelmemet sem, mert nem tűnt veszélyesnek a rajtam lévő ruhából ítélve, még is: valami a frászt hozta rám.
-Claire, mi történt?! Hol vagy? - hál istennek sárkányom megérezte, hogy baj van, s hangjából ítélve átérezte lelkiállapotom. Gyorsan végigvetítettem neki. - Mindjárt ott vagyok! - és ahogy mondta úgy is lett. Lentről ijedt kiáltás hallatszott, majd a következő pillanatban a behajtott ajtót egy fekete párduc csapta ki, s kapásból felém indult, hogy aztán zokogva boruljak a nyakába. - De hát miért borultál ki ennyire? -kérdezte kétségbeesetten, mert nem igazodott ki azon, amit érzékelt bennem.
-Nem tudom foggalmam sincs, de... Ő az oka... Mindennek ő az oka! - s fájdalmasan Harryre néztem, aki mint egy rakás szerencsétlenség állt előttünk.
-Claire ugye tudod, ho... - kezdte de ebben a pillanatban újabb személy rontott be a szobába.
-Mit csináltál te rohadék, hmm? - Ben, magából kikelve üvöltött, s elindult a göndör felé.
-Ben ne... - kezdtem, bár eléggé le voltam döbbenve, hogy itt van, bár gondolom Zef értesítette.
-Attól még hogy hülyeséget csinált.... Megütötted?! Mi? - s egyre közelebb ment a másikhoz, míg a végén meg is lökte a dermedt fiút.
-Benjamin, fejezd be! - ugrottam közéjük, amin én magam is meglepődtem. Összezavarodtam. Miért védem? Legszívesebben én magam is addig verném, amíg el nem ájul, de... Az én vagyok! Más... Más nem bánthatja? Most komolyan erre gondolok?! Ez ... Szánalmas. Mi történik?
-C. állj félre! Sajnálom, hogy paraszt voltam, nem tudom mit tett ez a görény, de én majd elintézem ember módra! - s ökleit már emelte is. Enyhén nevetséges lett volna, ha nem vagyok alapból is halálra rémülve.
-Mi folyik itt? - kukkantottak be óvatosan a srácok, majd a helyzetet látva le is cövekeltek.
-Maradjatok ott! - utasítottam őket. - Ben te meg légyszíves nyugodj le....
-Nem! Nem szoktál kiakadni, tudni akarom, hogy mit csinált ez a szemétláda, hogy Zefrina ennyire kétségbeesetten szólt, te meg sírsz! . s kezét továbbra sem engedte le, mire én nagy sóhajjal pörgettem végig a fejébe az emlékeket. - Mi? - nézett rám nagy szemekkel, mert mint gondoltam egy mukkot sem értett ő sem az egészből. - Claire ilyen nem történik csak úgy! - rázta a fejét kétségbeesetten - Te! - mutatott vállam felett a továbbra is rémült Harryre - Mivel bűvölted meg?! Ki bízott meg? Claire lehet, hogy ő ölte meg a szüleidet is! - gondolta  tovább a dolgot, én meg mozdul ni sem tudtam már a döbbenettől.
-Te paranoiás beteg állat! Normális vagy?! Minek nézel te engem? - úgy látszik Harrynek megjött a nyelve, ám a nem a legjobbkor, ugyanis Ben ha egyszer behergeli magát, onnan már minden mindegy, ezért nem is kellett volna meglepődnöm azon, hogy szó nélkül félrelökött, s nekirontott a göndörnek.
  Először azzal voltam elfoglalva nehogy rosszul essek a lökéstől, utána meg, nehogy útba legyek, így nem csoda, hogy a négy másik fiú próbálkozott a szétválasztásukkal, ám egy tündért nem olyan könnyü leszedni a másikról, bár ez nem egyenlő mivel Harry embe...
-C. nézd Harryt! Ezt... Hogy csinálta? - döbbenten s egyben mozdulatlanul néztük, ugyanis az említett felül volt s úgy püffölte a másikat.
  Na most. Talán ez nem furcsa, de... Egy ember, hogy verne már meg egy tündért?! Bennek sokkal erősebbnek és gyorsabbnak kéne lennie...
  A következő pillanatban megint fordult a kocka s Ben került felülre.
-Álljatok le!
-Elég volt!
-Szállj már le róla!
  Négy fiú ilyen szöveggel próbálta szétszedni a két fiút.
-Nem akarsz egész véletlenül segíteni leszedni az idegbeteg barátodat Harryről? - kérdezte dühösen az a barna hajú, aki lent is elég ellenségesen beszélt velem.
  Ezzel felébresztett.
  Felemeltem mindkét kezem, s azzal együtt emelkedett egy egy fiú is, ám még mindig egymást püfölték.
-Elég legyen! - s kezeimet szét zúztam mire két méterre egymástól lebegtek tovább. - Mi a szart csináltok egyáltalán?! Tudjátok mint verekedtek? Semmi értelme! Benjamin kurvára meghallgathatnád az embert az előtt, hogy neki esel a másiknak! - kezdtem neki dühösen. - Láttad mi történt... Hogy gondolhatsz egyáltalán ekkora hülyeséget? Ő egy... Ember! És mint láttad én értem hozzá és akkor... Akkor történt ez... - megint csak zavartan néztem magamra, majd lassan elkezdtem őket leengedni. - Ha most megindultok és megint egymásnak estek, közlöm: elájultok ugyanis én foglak kiütni titeket. Öhm... Harry... - nem néztem rá, csak a cipőmet... vagy is mivel mezítláb voltam a lábfejem bámultam. - Elláthatom gyorsan a sebeid? Ben meg tudja magának, de.. - az említett szó nélkül ment ki a szobából, s nem tűnt nyugodtnak. - Zef kérle...
-Megyek. -sóhajtott a másik nagyot, hiszen mellettem fejben itt tud lenni, ám most jó lenne ha Ben sem maradna egyedül.
-Kösz. - halványan rámosolyogtam, majd óvatosan Harry felé néztem, mikor már csak a fiúk maradtak. - Szabad?
-Mi van ha valami ragyát hókuszpókuszál rád? - állt be közénk a morcos barna hajú.
-Én csak szeretném rendbeho... - kezdtem de a szavamba vágott.
-Már így is éppen eleget segítettél! És most kifelé! - azzal úgy fordult, hogy az ajtó felé elmehessek, de Harryhez ne  férjek oda.
  Vártam egy másodpercet hátha valaki szól, de végül elindultam kifelé. Ha nem, hát nem, én segíteni akartam...
-Várj! - állított meg a borostás.
-Zayn mit csinálsz? - jött mögüle a dühös hang.
-Louis, segíteni akar...
-Mert eddig annyira jó szándékú volt!
-Na jó! Harry akarod, hogy segítsen vagy ne? Nem is értem miért nem szólalsz meg, mikor... - kezdte a Zayn nevű.
-Rendben. - hallottam meg a közben érkező választ, majd lassú csoszogással Harry közeledett felém a lépcsőn. - Gyere itt a fürdő. - mutatott a lépcső melletti helyiségre, mire követtem. Tanácstalanul megállt. - És most?
-Szabad? - kérdeztem újra, mikor kezeimmel már majdnem arcát fogtam, ám zavaromban nem tudtam ránézni. Zavar? Én ? Mi történt? Ma már sokadszorra mellette! Én nem jövök csak úgy zavarba!
-Szabad. - s éreztem engem szuggerál, ám csak egy pillanatra néztem a szemébe, utána lehunytam őket, s koncentráltam, hogy energiát adjak neki.
  Öt másodperc után rögtön elengedtem.
-Jobb? - tudakoltam s kezeimet hátam mögé rejtettem. Úgy éreztem égnek, az előbbi érintéstől.
-Ez... Ez... - dadogott, de nem mondott többet.
-Akkor rendben vagy. - azzal sietősen sarkon fordultam s kirohantam a házból.
-Claire ugye te is érezted, hogy valami nem volt rendben vele....
-Nem tudom... - valami fura volt tényleg, de nem tudtam annak a behatárolására figyelni.
-Túl sok... Lélekerő? Ez így értelmes? - kérdezte töprengve.
-Zefrina tényleg nem tudom... - sóhajtottam. Már a kertünkben voltam s levetettem magam Ben mellé, hogy rágyújtsak.
-Mérges vagy? - tudakoltam halkan.
-Csak... Nem értem. - motyogta. Egy ideig hallgattunk.
-Zef. - szólaltam meg végül fejben de Benjamint sem zártam ki.
-Hmm?
-Mi történt velem? - egyre halkultam.
-Emlékszel Seanne történetér? - mondta végül eltöprengve, mire az ütő megállt benne.
-Az csak legenda! - hárítottam ijedten.
-És mi van ha mégsem? - Ben kérdése után már nem voltam képes megszólalni.
  Lehetetlen...