6. Fejezet - "Na most hol a nagy szád Rocksztár?"

Halii!! Itt lenne a következő rész, s remélem tetszik majd nektek!
   Köszönöm szépen, hogy írtatok, nagyon jól estek még ha nem is válaszoltam egyenlőre... :/ :))
  Kommentelni feliratkozni ér!!
   Joo Olvasást!!
                                 Xx Blair

-Claire ebből rohadt nagy baj lesz, nem értem miért nem bírsz ki egy napot anélkül, hogy valami hülyeséget ne csinálnál! - Zefrinától vagy hatodszorra hallgathattam végig ezt más szavakba öntve én meg nem győztem magamat ismételni.
-Zef fogd már fel, hogy ezzel csak jobban járunk! Elvileg ők itt ilyen minden napos vendégek, na most nem hiszem, hogy te szívesen járkálsz macskaként. - érveltem újra.
-De pont így?!
-Nem figyeltem, oké?! Le lehet rólam szállni! - s Dannyt közelebb húztam magamhoz.
  Fent ültünk hárman a számomra kijelölt szobában, miközben lent, a Tanács, Ben a többiekkel egyezkedtek, hogy mi legyen a továbbiakban már vagy fél órája. 
  Nem értem miért csinálnak ebből ekkora ügyet! Ha nem akarják, hogy tudják, egyszerűen elfeledtetik velük..
  De én azt nem hagyom.
  Basszus!
  Olyan hirtelen pattantam fel, hogy öcsém ijedten sikkantott.
-Bocs Danny. Zefrina, nem vagyok normális! Hogy hagyhatom, hogy nélkülem beszéljenek erről?! - akadtam ki és öcsémet felkapva kirobogtam a  szobából.
-Mert Ben megké...
-Nem! Vagy is de de csak azért mert nem akart balhét. - és ekkor értem le az emeletről. Letettem Dant Ben mellé, aki még ha rosszallóan is nézett rám, egy szó nélkül kapta ölébe az öcsémet, akinek ölébe pedig Zefrina macska képben párosult. Egyenlőre ő nem akarja még jobban lesokkolni őket.
-Hogy döntöttek? - néztem az egyik tagra, de ő válasz helyett csak félve pillantott a fő bunkóra, én meg gúnyos mosoly keretében követtem pillantását. - Már beszélni sem szabad nekik? - szegeztem neki a kérdést, mire újonnan megkaptam a gyilkos pillantást.
-Nem fent a szobában lenne a helyed? - kérdezte fogcsikorgatva. Senki sem mert közbeszólni.
-Nem volt elég az otthonomból kitiltani? - kérdeztem vissza enyhe éllel - És örülnék, ha még ma kinyögnéd, hogy még is mire jutottatok. - flegmáztam. Bunkó voltam, a stílusom elviselhetetlen bla, bla... De bocs, csak azzal szemben válogatom meg a szavaimat, akit még ha egy cseppet is tisztelek. Hát nála ez már elveszett.
-Azt hiszem van némi bajom a stílusoddal! - fölényeskedett, nálam meg elszakadt a cérna. Felemeltem egyik kezemet, amivel együtt ő is emelkedett, majd kivágtam a kertbe az ajtón keresztül. Nem figyeltem a mögöttem felhangzó felhördülésekre, a barom után suhantam.
-Claire állj! - szólt Zefrina, de nem figyeltem rá, kizártam.
-Igen? Akkor most mit szól?! - álltam meg előtte, miközben egy indát tekertem a nyakára.
-Nem tudod mit teszel. - hörögte a szorításban.
-Dehogynem! Megmutatom magának, hogy ki is vagyok! Ne merjen többet velem szarakodni, mert látja mi lesz! Az egy dolog, hogy az országból kitilt, de itt nem fogja megmondani mit csináljak és mit nem! Én kérem ki magamnak a te stílusodat! Nem felejtsd el, még mindig én vagyok a trón örökös. Értve vagyok?! - kérdeztem hidegen, s egy röpke másodpercig farkasszemet néztünk.
-Igen! - nyögte ki végül, mire az inda elengedte, ő meg köhögve rogyott térdre.
-Van még valakinek, valami problémája? - fordultam hátra ahol egytől egyig, mindenki döbbenten meredt rám, s kérdésemet hallva a tanács tagok félve sütötték le szemüket. - Örülök. Most meg elmondaná valaki, hogy, hogy döntöttek?! - s egy ragyogó mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Elfeledtetjük velük az egészet! - tápászkodott fel a barom elég megviselten a földről.
-Már ne haragudjon, de még is hogy gondolja?! Valamennyi beleszólásnak, nekik is kéne, hogy legyen! - tért észhez Annie.
-Szerintem meg örüljön a ténynek, hogy magára nem ez a sors vár. - mosolygott vissza negédesen a Barom.
-Már megbocsásson, de itt Emberekről beszélünk! Az emlékeikről! - kiabált tovább anyám.
-Pontosan! Emberek! - sziszegte lenézően amaz, majd a többi Tanács tag felé fordult. - Gyorsan csináljuk, nem szeretnék egész nap ezzel foglalkozni! - intett, mire a csoport tagjai megindultak egy-egy ember felé.
-Öhm. - köszörültem meg a torkom, mire a Barom megtorpant, s erőltetett mosollyal felém fordult.
-Valami baj van Fenség? - az utolsó szót enyhén megnyomta.
-Ami azt illeti igen. - mondtam ki, mire a mosoly lefagyott az arcáról. - Nem feledtet el senki semmit senkivel. - adtam ki a határozott utasítást, mire hitetlenkedve meredt rám.
-Tessék? Azt hiszem rosszul hallottam. - makogta.
-Nem hiszem. - mosolyodtam el kedvesen. - lehet, hogy véletlenül árultam el magunkat, de direkt is megtettem volna. Nem fogom arra kényszeríteni Zefrinát, sem magamat, hogy még itt vagyunk, elfojtsunk minden ilyesmit. Amellet Daniel is most kezdi tanulni, Bennek meg gyakorolnia kell, s ha ők mindennapi vendégek, akkor tudniuk kell.
-És ha esetleg, nem akarják ezt az egészet tudni? - kérdezett vissza fogcsikorgatva.
-Akkor így jártak. - vontam vállat, mert igazából egyáltalán nem érdekelt ebben a dologban az ő álláspontjuk. - Ha majd elmegyünk, felőlem elfeledtetem mindenkivel az ittlétünket. - Igen, mindenkire gondoltam Anniet is beleértve.
-Rendben Fensé...
-Ne használja ennyit a végén még elkopik. - legyintettem fölényes vigyorral. - Nem vagyok annyira szánalmas, mint maga, hogy ne tűnjön fel ha valaki gúnyolódik, szóval az lenne a legjobb, hogy ha azonnal távoznának, mert nem szeretnék újra dühös lenni. - hiába mosolyogtam továbbra is, a légkör folyamatosan változott át körülöttem vészjóslóvá.
  Egy szó nélkül tűntek el ezek után.
-Danny? - néztem félve öcsémre, hiszen még is csak előtte vágtam át egy üvegen egy tündért! - Ben mit csináljak?! - kérdeztem kétségbeesetten, s csak a karjai között tartott kisfiúra koncentráltam.
-Haver? - nézett öcsémre az említett - Odamész a nővéredhez? - kérdezte, én meg feszülten vártam. Nem tudom mi lesz velem, ha nem akar, vagy ha... Fél tőlem.
  Aztán súgott valamit Bennek, mire lerakta a földre, s Dan óvatosan lépkedett felém.
-Pipp miért akarnak rosszat neked? - kérdezte óvatosan, megállva tőlem pár lépésre. Guggolásból leültem a földre és úgy válaszoltam.
-Mert az én anyukám más, mint amit ők szerettek volna. - próbáltam valahogy megfogalmazni, bár ez az indok még ha igaz is, számomra is röhejes.
-De miért? - kérdezte újra.
-Mert ő... Ő nem tud varázsolni. - gondolkodtam el.
-De hát sokan nem tudnak otthon sem!
-De bennük meg van a hajlam. Annieben nincs. 
-És bántani akarják?
-Nem tudom. - válaszoltam őszintén. Erre még nem gondoltam, de most, hogy mondja...
-És engem? - nézett rám nagy szemekkel.
-Danny... - tértem át a nehezebb témára számomra, figyelmen hagyva azt, amire még én sem tudom a választ és egyenlőre semmit nem akarok róla mondani. - Félsz tőlem? - suttogtam.
-Szeretsz Pipp? - kérdezte halkan, majdnem sírva.
-Hát persze! Ez meg milyen kérdés? - és én tényleg sírni kezdtem - Danny, ha nem félsz tőlem, miért nem akarsz megölelni? - oké, hogy a három éves testvéremtől kérdezem... Szegény...
  Mikor látta, lelki állapotomat, teljes bizalommal szelte át a kevés távolságot az ölembe fészkelve magát.
-Pipp minket is megvédsz, ha bántani akarnának? Anniet is? - kérdezte.
-Ha te azt akarod, akár az egész világot! - simogattam meg a fejét.
  
  A nap hátralevő részében el sem mozdultam Daniel mellől, esélyt sem adva a többieknek, hogy beszélni tudjanak velem, Benen és Zefrinán kívül, akik még ha a módszereimmel nem is értettek egyet, a végeredményre helyeseltek. Na jó Zefnek a módszerrel sem volt túl sok baja...
  Este felvittem Dannyt elaltatni, s már vagy tíz perce aludt, de alig bírtam ott hagyni.
-Menj maradok én vele, amúgy is hulla vagyok. - mondta Zefrina fáradtan.
-Mérges vagy rám?- kérdeztem halkan.
-Miért lennék?
-Mert... Mert, amikor a Barmot a földhöz vágtam kizártalak. - sóhajtottam.
-Claire... Mindannyian csinálunk hülyeséget és én.. Nem mondom, hogy jól esett, de azt hiszem ezek veled együtt járnak és téged így kell szeretni. Én már csak tudom a fejedbe látok. - mondta a végén, hogy oldja a feszültséget kisebb nagyobb sikerrel.
-Köszönöm. - mondtam ki hangosan, s átöleltem a mostanra párduccá változott sárkányt.
-Na menj! - - adta ki az utam én meg nem tiltakoztam, lementem, egyenesen ki a teraszra. Ott levetettem magam az egyik napágyba, s rágyújtottam.
-Szia - jött ki valaki s leült a mellettem lévő napágyra.
-Szia. - néztem rá furán.
-Eseménydús egy nap volt. - sóhajtott.
-Akarsz is valamit, vagy csak csevegni jöttél, mert akkor közlöm nem én vagyok hozzá a megfelelő ember. - mondtam gúnyosan.
-Elég beteg egy macskád van. - nevetett. Ja, hogy Zefről még nem is tudnak igazán.
-Holnap rémisztgesd őket velem C.! - morogta Zef fáradtan, mire felnevettem, az a hülye meg azt hitte rajta nevetek, s mikor erre rájöttem abba is hagytam.
-Nem macska. És örülj, hogy ennyivel megúsztad. - vágtam oda flegmán. - Akarsz valamit? - kérdeztem újra türelmetlenebbül.
-Csak... Csak megakartam köszönni, amit ma tettél értünk. Lehet vannak dolgok amikre rávágjuk jobb lenne elfelejteni, de ha úgy vesszük, azok is hozzánk tartoznak és én szeretném megtartani az összeset. - vont vállat és maga elé meredt én meg döbbenten rá. azt hittem kevesebb esze van, bár egy közhely elmondásától még nem lesz egyéniség.
-Ha befejezted be kéne jönni. Mesélnünk kell. - fintorgott Ben, s átéreztem a helyzetét. Mire elmeséljük nekik mi, hogy működik nálunk, addigra fel kel a nap.
-Eddig miért nem kezdted el?
-Mert téged vártunk és mivel Dan így is sok mindent hall/lát, ami esetleg nem neki való -célzott itt a mai "akciómra" - úgy gondoltam ebből már ki kéne hagyni.
-Oké. Pillanat. - azzal elszívtam gyorsan a maradékot is. - Be kell menni. - intettem fejemmel a Göndörnek.
-Mert? - nézett rám furcsán, mire a szememet forgattam.
-Ben mondta. - vontam vállat - És szerintem, ami most jön téged is érdekelni fog én meg   nem akarom többször elmondani. 
-Extra jó hallásotok is van, vagy mi?! - röhögött idegesen saját poénján, mire meguntam.
-Told be a rohadt segged, vagy maradj kint, de akkor leszarom, hogy mit nem tudsz rólunk és mit igen! - mondat fejében ingerülten, mire felpattant a helyéről és idegesen meredt rám. -Na most hol a nagy szád Rocksztár? - néztem rá lenézően, majd beléptem a házba, ahol már csak minket vártak.