11. Fejezet - Jól induló nap

Haliii!! Ne haragudjatok, hogy megint ennyire késve, de teljesen elvagyok havazva és alig van időm írni... Elég unalmas ez a rész lehet, de örülök, hogy ennyi összejött. Bocsánat, én is csalódok magamban rendesen...
Tudom, hogy nincs jogom kérni, hogy légysziii kommenteljetek, de annyira de annyira jóó lenne!!! Kéérlek titeket!!
Ui: Bocsánat nagyon rövid...

Joo Olvasást!

Xx Blair

-Miért nem változtál még vissza? - veti le magát mellém Ben, ezzel megszakítva gondolat menetemet, ami valahogy nagyon a zöld szempárra fókuszált. Én hülye!
-Mi? - néztem rá.
-Azt kérdeztem: Miért nem változtál még vissza? - ismételte meg én meg végignéztem magamon. Ugyan az a fehér ruha volt rajtam, mint amiben a Harrys incidens után találtam magam, és éreztem mennyire átlengi az erő minden egyes porcikámat.
-Ja. - döbbentem le. - Őőő... Fogalmam sincs. - motyogtam, ugyanis erről teljesen megfeledkeztem.
-Nem akarsz visszaváltozni? - nézett rám nagyon furán, gondolom amiatt, mert úgy viselkedtem, mint akivel ez életében először történik meg, amellett mindenre szájbarágósan kellett rákérdeznie.
-Pontosan úgy, mint Sea....
-Zefrina elég! Tényleg! Inkább aludj egyet! - hangomból csak úgy sütött a düh.
-Jól van. De nem hunyhatsz szemet a párhuzam felett. - azzal elzárta magát. Azt hiszem megsértettem.
-Claire... - köszörülte meg a torkát Ben, mire visszatértem a "jelenbe".
-Hmm? - fordultam felé.
-Nem akarsz válaszolni a kérdésemre? - nézett rám zavartan.
-Ja... Öhm... Mi is volt az? - éreztem, hogy elpirulok. Mi a fasz van?!
-Mi van veled? - rázta a fejét. - Azt kérdeztem nem akarsz-e visszaváltozni. - ismételte, s méregetni kezdett.
-Ja, de! Öhm, hát persze... - azzal kicsit arrébb sétáltam, hogy ha véletlenül valamelyik elem 'kitörne', ne tegyen kárt semmibe. Lehunytam a szemem, és elkezdtem az elemeket 'betuszkolni' a bennem lévő kis burokba, ami alapjában legátolja őket valamennyire, ám nem akart összejönni sehogy sem.
-Ben ez nem megy! - idegeskedtem egyre jobban.
-Dehogynem! Csak nem koncentrálsz eléggé! Teljesen szét vagy esve.. - legyintett.
-Akkor nézd meg magad! - sziszegtem és 'berántottam' elmémbe, hogy velem együtt érzékelhesse tehetetlenségem.
-Mi a...? - nézett döbbenten, mikor elengedtem. - Tuti nem Harry tette? - nézett rám összeszűkül szemmel.
-Benjamin ne legyél hülye! Egy ember még mindig nem tud ilyet...- mutogattam kétségbeesetten, s azon kattogtam, hogy ezzel mit lehet kezdeni.
-Oké figyelj máskor is előfordult már, hogy nem ment kapásból... - próbált most már épkézláb magyarázatot adni, de közbevágtam.
-Igen, de akkor tudtam is, hogy nem fog menni! Múltkor is te mondtad, hogy próbáljam meg, amikor azt hittem nem fog menni. Most ez... Pont a fordítottja. Ilyen még nem volt Ben! - éreztem, hogy a sírás kerülget. Teljesen kivoltam idegileg. -Azt hiszem lefekszem. - motyogtam, majd berohantam a házba.
  Elvégeztem az esti teendőimet és bevetettem magam az ágyba. A nemsokkal utánam érkező Benjamin előtt már alvást színleltem, s mikor már két órája forgolódtam, nem bírtam tovább: altató bűbájt szórtam saját magamra.
  Ezt igazság szerint csak vészhelyzetben lehet megtenni, mert veszélyes is tud lenni, ám úgy éreztem, ha továbbra is magamnál vagyok, beleőrülök a gondolataimba.

-Danny! Hagyd aludni, majd én lemegyek veled! - hallottam magam mellől a suttogást, de nem volt erőm kinyitni a szemem.
-De miért? Mindig Pipp csinál nekem reggelit! - hallottam a makacs kis hangját, most azonban nem akartam tudomást venni erről. Csak egy kicsit akartam önző lenni, egy kis dologban.
-Daniel ne vitatkozz, én is meg tudom csinálni azt, amit ő! - Na most meg Ben besértődött.
-Jó! De ha nem finom, felkeltem Pippet! - jött a végszó. Ilyenkor nem tudom, hogy olvadjak-e el attól,  hogy ennyire ragaszkodik hozzám, vagy üssem, le amiatt, hogy úgy beszél rólam, mint egy robotról, aki akkor ugrik, amikor akar.
-Jól van! - hallottam Price nagy sóhaját. - Na gyere sózsák! - éreztem, hogy az ágy felemelkedik, mint amikor eltűnik róla "súly", majd  ahogy az ajtó becsukódott végre csönd kerekedett és visszazuhanhattam az öntudatlanságba.
-Ember mit csinálsz?! Mi ez?! Te jó ég te halott vagy, ha ezt Annie meglátja! - ilyen, és ehhez hasonló kiabálásra keltem.
-Asszem jobb lenne, ha lemennél.. -morogta egy nyűgós Zef, mire hatalmasat ásítottam, ám a cselekvés közben megdermedtem, ugyanis tiszta égett szag volt.
  Nem vesződtem a lépcsővel egyszerűen, csak teleportáltam magam a földszintre, hogy gyorsabban ott legyek, s felmérjem a helyzetet.
  A konyhára koncentráltam, nem néztem meg kik is vannak körülöttem, csak azt akartam tudni, hogy nincs-e életveszély.
-Claire segíts! - szólt megkönnyebbülten Ben, amikor meglátott, mire odarohantam, kikaptam a kezéből az elszenesedett palacsintasütőt, egy mozdulattal eltüntettem róla minden koszt, majd valamivel nyugodtabban leraktam a pultra, s onnan is eltüntettem a mindenféle sütésre utaló törmeléket, s nagy levegőt vettem. Még mindig égett szag volt, így egy gyors kereszt húzatot teremtettem, s mikor már úgy éreztem minden rendben van, és én is lenyugodtam a borzalmas keltéstől, megfordultam, hogy farkas szemet nézhessek a döbbent szemekkel.
-Mondtam,. hogy Pipp csináljon reggelit! - morgott az öcsém, mire szúrósan ránéztem.
-Danny ha már ilyen kedves vagyok, néha egy köszönömöt megengedhetnél magadnak. - intettem, közben a tejnek a műzlinek és egy tálkának, hogy aztán előtte landoljon. Nem akartam tudomást venni a többiekről. - Innentől kezdve te csinálod! - mutattam neki, majd nekiálltam a kávém készítésének.
-Jajj ne már! - nyafogott.
-Dede! Ne rinyálj, ennyit te is megtehetsz. Ben ha ilyen béna vagy, még az is jobb ha Annie készít kaját. - fordultam mérgesen az illetőhöz.
-Hidd el én is megkértem volna, de nincsenek itthon. Reggel korán elmentek. - magyarázta s a tarkóját vakarta. - Gondoltam a tegnapi után aludnál még egy kevese... - kezdte, miközben öntudatlanul is Harryre nézett, de én közbevágtam.
-Jól vagyok, nem értem miről beszélsz! - sziszegtem dühösen. - Fogd be! Nem kell tudnia a tegnapról!
-Csak gondoltam...
-Rosszul gondoltad!
-Claire ne legyél már ilyen nyűgös! - Szólt közbe Zefrina is és mellém sétált.
-Kösz szépen. - morogtam.
-Nem... Nem tudna megint olyan aranyos kis cica lenni? - nézte nagy szemekkel Zefrinát a szőke.
-Ki akarod próbálni milyen patkányként rohangálni? - úgy látszik tényleg kicsit ideges vagyok...
-Jól van, nem kell bunkózni! - szólt közbe valamelyik. Harryt szándékosan kerültem a látóteremből, és szerencsémre nem is próbált megszólalni.
-Igaz. - erőltettem egy hatalmas művigyort. - Kér valaki kávét? -
-Én igen. - most először szólalt meg, és ezzel a kis hozzászólással elérte, hogy a hülye mosoly lefagyjon az arcomról.

10. Fejezet - A Legenda

Halii!!! Ne haragudjatok, de a gépem egy fos és egyszerűen nem enged belépni az alap oldalakba, most sem tudom, hogy sikerült még is behívnom, de ezzel nem is akarok foglalkozni, örülök ameddig működik! :)) Nagyon nagyon köszönöm az előzőre a kommenteket, remélem tetszeni fog ez... Igazából foggalmam sem volt mi legyen a legenda, szóval remélem elviselhetőt hoztam össze...
  Kommentelni, feliratkozni ér!!!

Ui: A részhez ajánlom hallgatni Lana del Rey-Once upon a Dream c. számát, de ilyen extrákat már nem enged belerakni....

                                         Joo Olvasást!!

                                                               Xx Blair

-Pipp meséélj valamit! Anya régen mindig mesélt... - kérlelt Dan mikor lefektettem. Hosszú nap volt, s örültem, hogy végre most mellette elfeledkezhetem a mai napról.

-Mit meséljek? - mosolyogtam rá.

-Hallottál már Seanne-ről Danny? - szólt közbe Zef, mire bosszúsan fújtam. Mióta ma először felhozta, nem akartam többet hallani erről, s ahányszor megpróbálkozott valaki, hogy beszélgetést indítson erről, elzárkóztam előlük.

  Így ez a mostani megoldás övön aluli volt Zefrinától.

-Nem. Ő kicsoda? - tudakolta már is kíváncsian.

-A nővéred elmesélni altató gyanánt! - éreztem sárkányom hangján, milyen kárörvendő, velem ellentétbe, aki most legszívesebben kitekerte volna azt az édes pofa nyakát.

-Tudom, hogy szeretsz! -nevetett fel gondolataim hallatán.

-Zefrina ez nem vicces!

-Tudom. De így legalább komolyan végig gondolod. -kaptam a választ.

-Ezt meséld Pipp! - csillantak fel a szemei, és igen ennek nem tudok ellenállni.

-Rendben. - sóhajtottam beletörődve. - Seanne...

+++

   Réges régen, mikor a földön hatalmas háborúk dúltak a területekért és a hatalomért élt egy tündér hercegnő Paradise-ban, aki valamiért a szívén viselte az emberek jólétét. Utálta nézni, hogy mit tesznek egymással, ám bármikor kérte apját, hogy segítsenek nekik, tegyék rendbe a földet, az mindig nemet intett. Nem tartotta az embereket elég nemesnek, ahhoz, hogy egy olyan csodás hely, mint a föld az övék legyen.
  Seanne - vagy is a hercegnő - azonban ezzel nem értett egyet. Ő látta bennük a szépet, látta mikre képesek, csak úgy érezte a helyes irányt kell nekik megmutatni.
  Míg ő ezekkel a gondolatokkal volt elfoglalva, észre sem vette mi folyik körülötte vagy is, hogy apja hozzáakarja adni, a főtábornokhoz, aki a tündérek között a legkegyetlenebb, legarrogánsabb fajtából származott. A tábornok neve Mars volt, a bolygó után, ami mindig is a harcot képviselte, s eleme a tűz volt. Ha ennyi nem is lett volna elég, még egy sárkánya is volt, amitől akkora önbizalommal rendelkezett, hogy senki nem bírta sokáig mellette.
  Seanne szöges ellentéte. Marsba egy cseppnyi jóindulat sem szorult, ám a királyt egyáltalán nem érdekelte a lány tiltakozása, úgy gondolta, hogy ez minden felől a legtökéletesebb döntés.
  Talán ez lehetett az oka annak, hogy Seanne minden mindegy alapon - életét már nem sokra tartotta, ugyanis rettegett leendőbelijétől - átszökjön az emberekhez, ahol kórházról-kórházra járva gyógyította azokat, akiről már úgy ítélték, hogy semmi sem mentheti meg.
  A hercegnő eleme a víz és a föld volt, így könnyedén előtudott állítani gyógynövényekből olyan oldatot, amivel utána megmenthet jó néhány életet.
  Hogy sehol ne legyen feltűnő mit tesz, mindig a vízbe tette a gyógyszert, hogy aztán azzal borogassák a betegeket.
  Éppen egy spanyol kórházban tevékenykedett, s már rég beesteledett, mert nem volt szíve otthagyni azt a rengeteg haldoklót, akiket már sorsukra hagytak. Mindenki aludt, ám a lázálmok okozta vízióktól nem volt csendes a terem.
 Itt sokkal több volt a sebesültekből, mint bárhol máshol és a sebesülések is durvábbnak tűntek, ám ő, egy nőt meghazudtoló módon csak ment és ment, nem foglalkozva a sok megcsonkult testről. Nem az ijedség dominált, hanem a segítség nyújtás és ezzel, letudta gyűrni félelmét, ami mindig amikor egy újabb helyre belépett, előjött.
  Mikor végzett az utolsó emberrel, s épp indulni akart volna, nehézkes levegővételekre lett figyelmes, majd mikor a fülét is hegyezni kezdte meghallotta a gyenge erőtlen szívdobogást.
  Nem tudta miért, de vonzotta a hang, s csak követte, míg nem elérte azt a termet, ahol az aznapi halottak feküdtek. A halottas kocsi mindig reggel jön az előző napi elhunyt harcosokért.
  A lány csak egy pillanatra torpant meg, utána széthúzta a függönyt, s belépett a sötét terembe. Meggyújtott egy gyertyát, amit mindig magánál hordozott az ilyen esetekre, aztán tovább kereste a gyenge szívverés tulajdonosát.
  A terem végében bukkant rá. arca s teste nagy része teljesen bebugyolálva, jobb karja durva sínbe rakva.
  Alig élt.
  Egy ideig dermedten állt a férfi előtt. Nem akarta elhinni, hogy olyan figyelmetlenek voltak az ápolók, hogy egy még élő embert hoztak ide, ezzel ténylegesen aláírva a halálos ítéletét.
  Aztán megrázta a fejét, s gyors mozdulattal odavarázsolt magához egy fej nagyságú vízgolyót, megtisztította gyorsan, megkérte a vizet, hogy fertőtlenítse a férfi sebeit, majd lassan hagyta, hogy a víz magától cselekedve végig fusson a beteg egész testén, megszabadítva őt, a gennytől, vértől és némely betegségektől is, mire az említett nyöszörögni kezdett.
  Seanne érezte, hogy ez még itt édeskevés, így gyors szabaddá tette alkarját, s a férfi fejéhez állt. Nem volt ideje keverni semmiféle főzetet, s talán ennél az embernél az kevésnek is bizonyult volna. Letekerte a gézeket, ám vigyázott, nehogy véletlenül is hozzáérjen, s azzal nagyobb kárt okozzon.
  Mikor a teljes géz lekerült, a döbbenettől ledermed. Soha nem látott még ennél a harcosnál vonzóbb férfit, pedig a tündérek sokban túlszárnyalták őket kinézetre is. Megint csak megrázta a fejét, hogy visszatérjen józan esze, s végig húzta kezét a fej felett, hogy az energiáiból le tudja szűrni milyen súlyosak is azok a sérülések a fejen. A hatalmas horzsolásokon s felrepedt homlokon kívül nem látott mást, s arra következtetett, hogy a belső vérzések azok, amiktől a férfi haldoklik. A hasán ugyanis hatalmas, mély szúrás éktelenkedett.
  Seanne-nek ennyi éppen elég volt. Visszatért a beteg fejéhez, megállt, s két kezét lassan közelíteni kezdte a férfi halántékához.
  Mikor hozzáért, a férfi szemei kipattantak, s a lány belebámult a barna szemekbe.
  Az volt az utolsó, amit látott.

+++

-Meghalt? - szakított félbe nagy szemekkel Danny.

-Még nincs vége. - forgattam a szemem.

-Akkor jó... - s nyugodtabban visszazöttyent a párnájára.

-Na szóval...

+++

  Mikor Seanne felébredt, a földön találta magát átalakulva, teljes fehérben. Az egész teste ártatlanságot sugárzott.

  Reszketve állt fel, fogalma sem volt mi történt vele. A férfi még mindig eszméletlenül feküdt az ágyon, ám szívverése egyenletessé, erőssé vált.

-Biztos csak képzeltem... - mondogatta a lány, s a barna szempárra gondolt.

  Végül egy gyors mozdulattal hazateleportált.

  Másnap reggel vidáman kelt, ami jó ideje nem fordult vele elő, mióta apja bejelentette, hogy hozzá kell mennie Marshoz, ám most ez sem szeghette kedvét. Egyszerűen nem volt képes arra az arrogáns talpnyalóra gondolni, csak is a spanyol kórházban fekvő férfin járt az esze.

 Túlvészelte az ebédet családja és Mars társaságában, még csevegni is hajlandó volt, ami eddig egyszer sem fordult elő önszántából.

  Este aztán mikor kialudtak a fények, újra teleportált, s a következő pillanatban a kórház melletti kis utcában találta magát. Még soha sem ment vissza ugyanabba a kórházba, ahol egyszer már járt, most azonban vonzotta a férfi, hogy újra láthassa.

  Jókedve abban a pillanatban apadt el, mikor a betegek között sétálva rádöbbent, hogy a halottak között hagyta a másik szobában. Falfehér arccal sétált oda az egyik ápolóhoz, s kezdett hadoválni valamit a férfi külsejéről, ugyanis a nevét még nem tudta.

  Az ápoló elmosolyodott, majd a terem vége felé mutatott.

-Ott van valahol! Hatalmas szerencséje volt! Reggel már elég cifrákat káromkodva hozta a tudomásunka, hogy még él! - nevetett. A hercegnő nem tudta felróni neki ezt. Hiába nem tartotta viccesnek, tisztában volt vele, hogy egy ilyen helyen a csodák minden formájában mosolyt csalnak az ember arcára.
-Köszönöm! - azzal futólépésben indult el a lábadozó betegek között. Igen jó munkát végezhetett, ha elég itt lennie a férfinak, s úgy érezte elégedett lehet magával.
  Aztán meglátta. Ott volt az utolsó ágyon a fal mellett, s a mellette lévő beteggel nevettek fel éppen valamin, ám hamar abba is hagyták, mert mindkettőnek fájdalmai voltak. Seanne lassított. Hogyan tovább? Soha nem gondolta mi lesz akkor, ha már ott áll előtte, s beszédre kerül a sor, hiszen ők szigorúan véve idegenek egymásnak.
-Menj haza! Láttad, hogy jól van boldogulni fog, de ennek semmi értelme! - szólt a belső hang, s ő megtorpant. Igazat adott józan eszének, ám tekintetét nem tudta elszakítani a férfitól.
  Nem tudja meddig állhatott ott, ám végül még is sikerült rávennie magát arra, hogy elforduljon, s még ha könnyeivel küzdve is, de megindult kifelé.
-Héjj! Hölgyem álljon meg! - a hang hallatán megtorpant. Hiába nem hallotta még, tudta kitől származik. - Igen maga, a barna köpenyes szőke! - írta le az ő jellemzőit a hang, mire lassan megfordult, s belebámult a kíváncsi barna szemekbe.- Kérem nem jönne közelebb? Tudom illetlenség ilyet kérnem, de mivel én nem mozoghatok... - a hercegnő lassan sétált oda hozzá és megállt az ágya mellett. - Így már kényelmesebb, legalább nem hallgatja az egész terem a mi beszélgetésünket nem igaz? - cinkosan rákacsintott a lányra, aki pirulva heherészett válaszul. - Ismerjük egymást valahonnan? - tette fel a kérdést, mire Seanne zavartan hajtotta le a fejét.
-Nem hiszem. - mondta halkan, s érezte, hogy a férfi bámulja.
-Leonardo vagyok. - mondta végül amaz, szemet hunyva az apró botláson, amiből kiderült, hogy a lány valamit titkol.
-Seanne. - válaszolta.
-Seanne. - ízlelgette - Gyönyörű név.
-Köszönöm.
-Hogy szólítják a barátai?
-A.. A barátaim? - ezt enyhén személyes kérdésnek tartotta, de jól esett neki még is, hogy Leonardot ilyenek érdeklik. - Sea, Anne, Ann, Seanny. - vont vállat.-Azt hiszem ennyi.
-És feljogosítana rá, hogy esetleg ezeket én is használjam?
-Nyugodtan. - pirult el megint - És magát, hogy szólítják?
-Leonak. És kérni szerettem volna, hogy inkább ezt használja, ha nincs ellene kifogása. - mosolygott.
-Rendben Leo. - bólintott a lány.
-És amúgy kihez jött látogatóba? - tette fel az alapvető kérdést a férfi.
-Én... Öhm... Csak úgy jöttem., - motyogta a végét.
-Ahha. - válaszolta a másik - Meséljen magáról! - terelte el a témát végül.
  Innentől kezdve a lány minden nap eljött meglátogatni, s nem sokára már el is engedték Leot, aki még a gyógyszerekhez képest is, és Sea segítségével is hihetetlenül gyors felépülést produkált.
  A lánynak nehéz volt titkolnia valódi kilétét, ám egy hónapra megismerkedésük utánra - főleg mikor látta, hogy a férfiben valami változik az emberekhez képest - úgy döntött beavatja népe titkába.
  Maguk sem tudták mi van közöttük, ám nem sokra rá kiderült: Seanne-nel közölte apja, hogy két héten belül hozzá megy Marhoz, hiába toporzékolt a lány, apja nem engedett.
  Első dolga volt az eset után Leohoz rohanni, aki mikor megtudta mi a baj, szó nélkül csókolta meg a lányt kétségbeesésében.
  Mindkettejüket ledöbbentette ez, ám egyikük sem akarta abbahagyni, s reggelre világossá vált, hogy bárhogy is legyen, nem hagyhatják, hogy elszakítsák őket egymástól.
  Így aztán úgy elbújtak Mars és a király elől, hogy az soha nem találta meg őket.

+++

-Itt a vége Baba, aludj! - adtam puszit a homlokára, ám közben a történeten rágódtam.

-De mi történt velük? - kérdezte még.

-Nem tudom. A legenda eddig szól. Elbújtak és boldogan éltek amíg meg nem haltak. Ez nem elég jó? - simogattam a fejét.

-De. - mondta elgondolkodva, ám kezét morzsolgatta.

-Na ki vele! - mondtam, mikor már vagy egy perce nem mondott semmit. - Kérdezz!

-Azt mondtad Leo emberekhez képest furán kezdett viselkedni. Hogyan? - miért akar minden részletet tudni?!

-Azt mondják, ha mérges volt, vagy inkább érzelmes lett, ami gyakran előfordult, robbantak a közelében tárgyak, avagy mozogtak. Kielégítettem a kíváncsiságod?

  Bólintott.

-Akkor most már tényleg aludj. - pusziltam újra meg. - Jó éjszakát!

-Jó éjt Pipp!

  Aztán becsuktam magam mögött az ajtót.

-Ha ez.. Igaz Zef, nekem végem. Én... Nem lehetek ilyen!

-Claire gondold végig...

-Most meséltem el Dannynek az egészet! Ennél jobban nem akarom végig gondolni! Jó éjt! - azzal fújtatva, lecaplattam, hogy még egy cigit elszívjak.

Díj

Nagyon nagyon nagyon szeretném megköszönni az első díjamat IDGirl nek! Nagyon hálás vagyok érte :)))

 Szabályok:

1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat! 

2. Írj magadról 11 dolgot! 

3. Válaszolj 11 kérdésre! 

4. Írj 11 kérdést! 

5. Küldd tovább öt embernek!

         11 Dolog Magamról:

• Nem szeretek az ételekben újdonságokat megkóstolni
• Néha olyan bunkó tudok lenni, hogy az akivel az voltam rám se mer nézni
• Volt egy hét, amikor azért nem írtam, mert rákattantam a Szent Johanna gimi sorozatra (ezer bocs ezért még mindig!)
• Év elején annyit írtam, hogy még a leckéimet sem csináltam meg
• Általában a barátnőmtől értesülök a(z) One Direction- os hírekről
• 16 éves vagyok
• A kedvenc filmem a 'Stuck in love' (szerintem ha valaki megnézni érteni fogja miért)
• Soha nem voltam még szerelmes
• Imádok bulizni
• Ha valami bajom van leülök írni és direkt valami pokoli történetet írok, hogy meglássam mennyire jó életem van ezekhez képest
• Szívesen élnék olyan világban, mint amit 'megteremtettem' ezen a blogon

111 kérdés

1 . Melyik a kedvenc meséd? 

   Hmm... A Herkules és az Oroszlánkirály között nem tudok dönteni...

2. Gondoltad volna 5 évvel ezelőtt, hogy blogot fogsz írni? 

   Nem. Egészen tavalyig még csak az írással sem foglalkoztam.

3. Ha visszamehetnél az időben kijavítanál valamit?

   Biztosan... Csináltam nagy hülyeségeket, ahogy mindenki más is.

4. Mi a kedvenc filmed címe?

   Stuck in love (Bízz a szerelembe a magyar címe ha jól tudom)

5. Mit ajánlasz a kezdő bloggerináknak?

  Hogy ne adják fel, s próbáljanak maguknak közönséget szerezni. Kommunikáljanak a többi bloggerrel, vagy olyanokkal akik ugyan abban a témában benne vannak, amivel ő akar foglalkozni. Én rengeteg segítséget/tippet kaptam így.

6. Jól tanulsz?

   Háát... Nem tanulok ez a legnagyobb problémám, ugyanis hihetetlenül lusta vagyok. De hülyének (annyira) nem mondanám magam.

7. Mi vezetett arra, hogy blogot írj?

  Új gmail fiókot akartam nyitni álnéven, mikor is feladta ezt a lehetőséget. Előtte is sokat pedzegettem, de akkor, ( a barátnőm adta meg az utolsó löketet) rászántam magam.

8. Van olyan személy, aki nélkül a blogod nem sikerült volna?

  Voltak emberek, akik az elejétől fogva nagyon nagyon biztattak, hogy semmit sem veszíthetek főleg ha álnéven írom, de pont mert álnéven írok, így úgy érzem, hogy a magam 'erejéből' sikerült elérnem azt, amim most van.

9. Ha igen ki(k) ?

  Barátnőim, testvérem.

10. Tudja valaki, hogy blogot írsz?

   Igen, egy kevesen tudják.

11. Ha igen ki? 

  A barátaim egy része, a családom, de onnan csak a nővérem tudja mit írok.

Akiknek küldöm:

Kikiih

crazy mofo

Azy

Macy C. Morrow

Ramii

11 Kérdésem

• Miért kezdtél el írni?
• Mennyi idős vagy?
• Mit gondol rólad a környezeted?
• Voltál-e már szerelmes?
• Mi az,a mit a legjobban szeretsz/szeretnél ezen a világon?
• Ki az, akiben a legjobban megbízol?
• Mennyire hagyod, hogy a környezeted irányítson?
• Mit tartasz a legszebbnek a világon?
• Mit tartasz a legrosszabbnak a világon?
• Van-e olyan történeted/novellád, amit már megírtál, de senkinek sem mutattad meg?
• Hiszel a reinkarnációban?

Még egyszer nagyon köszönööm!! :))))

                                                                  Xx Blair

9. Fejezet - " Az csak legenda!"

Haliii!!! Hááát most hoztam a következőt, megrtóbálok gyakrabban, nem tudom mennyi sikerrel... Kommentelni ér, és sajnálom, hogy még nem válaszoltam, de örülök, hogy írásra van időm szóval bocsánat!! Emellett ez nem azt jeleni, hogy nem örülök nekik és a feliratkozóknak!!! NAGYON KÖSZÖNÖÖÖÖM!!!!

Joo Olvasást!!
                Xx Blair

-Én ne...- kezdte, de nem hagyom, hogy befejezze ugyanis pánik roham uralkodik el rajtam vagy valami olyasmi. Fogalmam sincs mi történik, miért változtam át, s nem is értem azokat, amik kavarognak bennem, így meghatározni sem tudom, hogy mi dominál.
-Zef! Zefrina kérlek! Kérlek szükségem van rád! - zokogtam, s éreztem, ahogy arcomon könnyek csorognak. Féltem, pokolian féltem, s közben próbáltam arra koncentrálni, hogy áttörjem Zefrina gátját, amit gondolatai köré emelt.
-J... Jól vagy? - közeledett óvatosan Harry, de mintha valami halálos beteg lenne elhúzódtam.
-Ne gyere közelebb! - figyelmeztettem - Zefrina! Khé.. Khérlek! -s még jobban sírni kezdtem. Nem értettem mi van velem, nem értettem félelmemet sem, mert nem tűnt veszélyesnek a rajtam lévő ruhából ítélve, még is: valami a frászt hozta rám.
-Claire, mi történt?! Hol vagy? - hál istennek sárkányom megérezte, hogy baj van, s hangjából ítélve átérezte lelkiállapotom. Gyorsan végigvetítettem neki. - Mindjárt ott vagyok! - és ahogy mondta úgy is lett. Lentről ijedt kiáltás hallatszott, majd a következő pillanatban a behajtott ajtót egy fekete párduc csapta ki, s kapásból felém indult, hogy aztán zokogva boruljak a nyakába. - De hát miért borultál ki ennyire? -kérdezte kétségbeesetten, mert nem igazodott ki azon, amit érzékelt bennem.
-Nem tudom foggalmam sincs, de... Ő az oka... Mindennek ő az oka! - s fájdalmasan Harryre néztem, aki mint egy rakás szerencsétlenség állt előttünk.
-Claire ugye tudod, ho... - kezdte de ebben a pillanatban újabb személy rontott be a szobába.
-Mit csináltál te rohadék, hmm? - Ben, magából kikelve üvöltött, s elindult a göndör felé.
-Ben ne... - kezdtem, bár eléggé le voltam döbbenve, hogy itt van, bár gondolom Zef értesítette.
-Attól még hogy hülyeséget csinált.... Megütötted?! Mi? - s egyre közelebb ment a másikhoz, míg a végén meg is lökte a dermedt fiút.
-Benjamin, fejezd be! - ugrottam közéjük, amin én magam is meglepődtem. Összezavarodtam. Miért védem? Legszívesebben én magam is addig verném, amíg el nem ájul, de... Az én vagyok! Más... Más nem bánthatja? Most komolyan erre gondolok?! Ez ... Szánalmas. Mi történik?
-C. állj félre! Sajnálom, hogy paraszt voltam, nem tudom mit tett ez a görény, de én majd elintézem ember módra! - s ökleit már emelte is. Enyhén nevetséges lett volna, ha nem vagyok alapból is halálra rémülve.
-Mi folyik itt? - kukkantottak be óvatosan a srácok, majd a helyzetet látva le is cövekeltek.
-Maradjatok ott! - utasítottam őket. - Ben te meg légyszíves nyugodj le....
-Nem! Nem szoktál kiakadni, tudni akarom, hogy mit csinált ez a szemétláda, hogy Zefrina ennyire kétségbeesetten szólt, te meg sírsz! . s kezét továbbra sem engedte le, mire én nagy sóhajjal pörgettem végig a fejébe az emlékeket. - Mi? - nézett rám nagy szemekkel, mert mint gondoltam egy mukkot sem értett ő sem az egészből. - Claire ilyen nem történik csak úgy! - rázta a fejét kétségbeesetten - Te! - mutatott vállam felett a továbbra is rémült Harryre - Mivel bűvölted meg?! Ki bízott meg? Claire lehet, hogy ő ölte meg a szüleidet is! - gondolta  tovább a dolgot, én meg mozdul ni sem tudtam már a döbbenettől.
-Te paranoiás beteg állat! Normális vagy?! Minek nézel te engem? - úgy látszik Harrynek megjött a nyelve, ám a nem a legjobbkor, ugyanis Ben ha egyszer behergeli magát, onnan már minden mindegy, ezért nem is kellett volna meglepődnöm azon, hogy szó nélkül félrelökött, s nekirontott a göndörnek.
  Először azzal voltam elfoglalva nehogy rosszul essek a lökéstől, utána meg, nehogy útba legyek, így nem csoda, hogy a négy másik fiú próbálkozott a szétválasztásukkal, ám egy tündért nem olyan könnyü leszedni a másikról, bár ez nem egyenlő mivel Harry embe...
-C. nézd Harryt! Ezt... Hogy csinálta? - döbbenten s egyben mozdulatlanul néztük, ugyanis az említett felül volt s úgy püffölte a másikat.
  Na most. Talán ez nem furcsa, de... Egy ember, hogy verne már meg egy tündért?! Bennek sokkal erősebbnek és gyorsabbnak kéne lennie...
  A következő pillanatban megint fordult a kocka s Ben került felülre.
-Álljatok le!
-Elég volt!
-Szállj már le róla!
  Négy fiú ilyen szöveggel próbálta szétszedni a két fiút.
-Nem akarsz egész véletlenül segíteni leszedni az idegbeteg barátodat Harryről? - kérdezte dühösen az a barna hajú, aki lent is elég ellenségesen beszélt velem.
  Ezzel felébresztett.
  Felemeltem mindkét kezem, s azzal együtt emelkedett egy egy fiú is, ám még mindig egymást püfölték.
-Elég legyen! - s kezeimet szét zúztam mire két méterre egymástól lebegtek tovább. - Mi a szart csináltok egyáltalán?! Tudjátok mint verekedtek? Semmi értelme! Benjamin kurvára meghallgathatnád az embert az előtt, hogy neki esel a másiknak! - kezdtem neki dühösen. - Láttad mi történt... Hogy gondolhatsz egyáltalán ekkora hülyeséget? Ő egy... Ember! És mint láttad én értem hozzá és akkor... Akkor történt ez... - megint csak zavartan néztem magamra, majd lassan elkezdtem őket leengedni. - Ha most megindultok és megint egymásnak estek, közlöm: elájultok ugyanis én foglak kiütni titeket. Öhm... Harry... - nem néztem rá, csak a cipőmet... vagy is mivel mezítláb voltam a lábfejem bámultam. - Elláthatom gyorsan a sebeid? Ben meg tudja magának, de.. - az említett szó nélkül ment ki a szobából, s nem tűnt nyugodtnak. - Zef kérle...
-Megyek. -sóhajtott a másik nagyot, hiszen mellettem fejben itt tud lenni, ám most jó lenne ha Ben sem maradna egyedül.
-Kösz. - halványan rámosolyogtam, majd óvatosan Harry felé néztem, mikor már csak a fiúk maradtak. - Szabad?
-Mi van ha valami ragyát hókuszpókuszál rád? - állt be közénk a morcos barna hajú.
-Én csak szeretném rendbeho... - kezdtem de a szavamba vágott.
-Már így is éppen eleget segítettél! És most kifelé! - azzal úgy fordult, hogy az ajtó felé elmehessek, de Harryhez ne  férjek oda.
  Vártam egy másodpercet hátha valaki szól, de végül elindultam kifelé. Ha nem, hát nem, én segíteni akartam...
-Várj! - állított meg a borostás.
-Zayn mit csinálsz? - jött mögüle a dühös hang.
-Louis, segíteni akar...
-Mert eddig annyira jó szándékú volt!
-Na jó! Harry akarod, hogy segítsen vagy ne? Nem is értem miért nem szólalsz meg, mikor... - kezdte a Zayn nevű.
-Rendben. - hallottam meg a közben érkező választ, majd lassú csoszogással Harry közeledett felém a lépcsőn. - Gyere itt a fürdő. - mutatott a lépcső melletti helyiségre, mire követtem. Tanácstalanul megállt. - És most?
-Szabad? - kérdeztem újra, mikor kezeimmel már majdnem arcát fogtam, ám zavaromban nem tudtam ránézni. Zavar? Én ? Mi történt? Ma már sokadszorra mellette! Én nem jövök csak úgy zavarba!
-Szabad. - s éreztem engem szuggerál, ám csak egy pillanatra néztem a szemébe, utána lehunytam őket, s koncentráltam, hogy energiát adjak neki.
  Öt másodperc után rögtön elengedtem.
-Jobb? - tudakoltam s kezeimet hátam mögé rejtettem. Úgy éreztem égnek, az előbbi érintéstől.
-Ez... Ez... - dadogott, de nem mondott többet.
-Akkor rendben vagy. - azzal sietősen sarkon fordultam s kirohantam a házból.
-Claire ugye te is érezted, hogy valami nem volt rendben vele....
-Nem tudom... - valami fura volt tényleg, de nem tudtam annak a behatárolására figyelni.
-Túl sok... Lélekerő? Ez így értelmes? - kérdezte töprengve.
-Zefrina tényleg nem tudom... - sóhajtottam. Már a kertünkben voltam s levetettem magam Ben mellé, hogy rágyújtsak.
-Mérges vagy? - tudakoltam halkan.
-Csak... Nem értem. - motyogta. Egy ideig hallgattunk.
-Zef. - szólaltam meg végül fejben de Benjamint sem zártam ki.
-Hmm?
-Mi történt velem? - egyre halkultam.
-Emlékszel Seanne történetér? - mondta végül eltöprengve, mire az ütő megállt benne.
-Az csak legenda! - hárítottam ijedten.
-És mi van ha mégsem? - Ben kérdése után már nem voltam képes megszólalni.
  Lehetetlen...

8. Fejezet - Törés

Halii!! Itt lenne a következő rész, remélem tetszik majd mindenkinek, bocsánat, hogy most hoztam csak nem voltam itthon a napokban egyáltalán! 

                      Joo Olvasást!!

                                     Xx Blair

 Sikítás. Léptek, majd egy ijedt Annie állt meg előttem, miután Harry bement száj nélkül.
-Claire! Harry halálra rémült, csináld vissza! - kezdte kétségbeesetten.
-Mi a franc?! - jött ki Paul is maga után rángatva a rémült srácot. - Ő egy énekes! Nem csinálhatod ezt vele! Senkivel nem csinálhatod ezt! - kezdett üvölteni. Hogy én mennyire utálom ezt...
-Pault szerintem ezzel nem érsz el se... - próbálta nyugtatni Annie, de nem ment neki túl jól.
-Nem! Mit képzel magáról? Nem szórakozhat az emberekkel kénye kedve szerint! - kiabált tovább.
-Claire te normális vagy?! - hápogta Zef is. Jajj, már egy mozdulat az egész, én csak azt akartam, hogy befogja, mit hisztiznek?!
-Most pont olyan vagy, mint a Tanács! - morogta dühösen, majd lezárta elméjét.
-Zefrina! - kiabáltam, mivel fejben nem hallotta. - Zefrina ne már! - próbálkoztam újra - Akkor cseszd meg! - üvöltöttem dühösen, s kezeim szikrákat szórtak.
  Bassza meg! Ezt nem szabad! Mély levegő mély levegő... Rendben.... Nyugi van...
-Jól vagy? - aggodalmaskodott Annie, mire egy megsemmisítő pillantást küldtem felé.
-Nyugodj már le! Tessék itt van, tanuld meg befogni! - néztem inkább a Göndörre, aki időközben visszakapta száját, s megkönnyebbülten tapogatta, s nyitogatta.
 Néma csend lett, senki nem szolt, vártuk, hogy a másik észhez térjen. Majd a zöld szem pár rám nézett. Egyenesen a szemembe, s egy pislogás nélkül színtelen hangon megszólalt.
-Te beteg vagy. - azzal hátat fordított és elment.
  Hogy mit szóltam? Magamat is meglepő módon hihetetlen lelki furdalásom lett. Mi a fasz?! Ne már! Ő egy senki! De azok a szemek... És ahogy mondta... Zefrinának igaza van... Miért csináltam? Mert sokat beszélt? Röhejes vagyok!
-Megőrültél? - jött a következő üvöltöző, de most emellé egy tűz csóva is repült az arcomba, amitől muszáj volt köhögnöm. - Miért kellett?! Azt akarod, hogy megutáljanak?! Nagyon jó úton haladsz! - és még egy tűz csóva. Meg sem próbáltam védekezni. Hagytam, had intézzen el, had dobálja a felém azokat, majd a vízbe kössek ki.
  Nem tudom miért engedtem, hogy ennyire elverjen. Nem tudom miért éreztem azt, hogy ennyire bűnhődnöm kell az eset miatt, de...
-Ben kérlek! - Annie megint csak könyörögve kezdte- A végén még baja esik! - az említett lihegve hagyta abba, s próbálta dühét korlátozni.
-Nem tudom mi lett veled, miért csinálod ezt, de te vagy az, aki mindig ki volt akadva, ha Tanács az emberekkel szórakozott, most meg te csinálod. Remélem hamar észhez térsz, mert ezt a lányt nehezen tudom elfogadni. - azzal bement.
  Nem néztem Paulék felé, pedig tudtam, hogy engem figyelnek, majd miután bementek még maradtam egy ideig ott ahol voltam.
-Pipp! Jól vagy? - kérdezte Danny, mikor ebédet csináltam neki. Magamra erőltettem egy mosolyt.
-Persze. - néztem hátra egy pillanatra, majd folytattam.
-Harry nagyon mérges rád? - tudakolta. Szóval tudja.
-Azt hiszem igen. - válaszoltam őszintén.
-És a többiek is azért mérgesek, mert Harry az? - kérdezgetett tovább.
-Inkább azért, amit csináltam. - mondtam.
-Akkor miért nem kérsz bocsánatot? - világított rá a lényegre, mire egy ideig hallgattam.
-Ez jó kérdés édesem. - adtam meg a választ végül. - Itt a kaja. - raktam le elé.
-Te nem eszel? - Megráztam a fejem.
-Nem vagyok éhes. Zefrinát nem láttad? - kérdeztem ugyanis sárkányom még mindig nem hajlandó "beengedni" és fogalmam sincs hol lehet.
-Elment vadászni. - mondja, majd folytatja az evést.
  Szóval tényleg mérges. Nagyon mérges, ugyan úgy, mint a többiek.
  A többi fiú sem jött át nap közben, gondolom Harry elmesélte mi történt.
-Havert nézünk valami mesét? - kérdezte Dant Ben, s még véletlenül sem nézett rám.
-Igeeen! - s úgy ahogy megbeszélték el is tűntek ebéd után.
  Tényleg bocsánatot kéne kérnem. S nem csak azért, mert mindenki mérges rám, hanem mert... Bánt, hogy mennyire kiakasztottam.
  Lassan sétáltam át a szomszédba, s az ajtó előtt, még egy jó öt percet álltam mielőtt bemertem volna kopogni.
-Igen? - nyílt ki résnyire az ajtó, s egy borostás  fekete hajú srác nyitotta ki.
-Öhm.. - köszörültem meg a torkom - Beszélnem kell Harryvel. - motyogtam zavartan. Hűű, ez is újdonság.
-Nem hiszem, hogy ez most jó ötl... - kezdte de közbevágtam.
-Bocsánatot szeretnék kérni tőle. - néztem a  szemébe.
-Hát jó. - mondta egy röpke gondolkodás után, s kitárta az ajtót.
-Te meg mit keresel itt? - jött felé egy barna hajú mérgesen.
-Bocsánatot kérni jöttem.- válaszoltam neki is halkan.
-Azt hiszed ennyivel elintézed? - kezdte újra.
-Lou nyugi már, egy próbát megér! - nyugtatta az, aki ajtót nyitott. - Fel mész az emeleten és... - kezdte nekem magyarázni merre találom a göndört de közbevágtam.
-Azt hiszem megtalálom. - indultam felfelé, de még hallottam lentről az elfojtott dühös susmust.
 Itt is kellett egy kis idő, mire rávettem magam, hogy kopogjak jobbra a harmadik ajtón, amin éreztem, hogy az övé.
  Nem kaptam választ, mire megint kopogtam. Semmi. 
  Benyitok. Az ágyon fekszik, a fal felé fordulva, nem mozdul. A bűntudat újra utat tör. 
-Öhm... - köszörülöm meg a torkom. Felismeri a hangom, összerezzen, de nem mozdul. - É... Öhm...
-Na mi van szeretnél még egy kicsit megcsonkítani? Mi kell mos? Fül, kéz, szem? Hmm? - nem néz rám, de hangjából árad a megvetés, jogosan.
-Én csak... Sajnálom. - nyögöm ki végül nehezen, s közelebb megyek.
  Várok valami válaszra, de nem érkezik.
-Hallottad, amit mondtam? - kérdeztem zavartan, s egyben türelmetlenül. Semmi válasz. - Na jó. Nem szokásom bocsánatot kérni, nem is nagyon szoktam szóval örülnék, hogy ha valami válasz félét adnál! - kezdtem kiakadni.
  Még mindig semmi. Ezt nem hiszem el! A pofátlan szerencsétlenje!
  Türelmetlenül sétáltam, hogy belelógjak látókörébe, de nem voltam képes elkapni pillantását. Megragadtam a karját, mire hirtelen rám nézett.
  Nem tudom mi történt. A szívem ugrott egy hatalmasat, valami elkezdett felkúszni a kezemből onnan, ahol őt fogtam, s hirtelen nem érzékeltem a külvilágot, csak egy távoli sikítást hallottam.
  Nem tudom mennyi idő telt el ezek után, de amikor következőnek felfogtam a körülöttem lévő eseményeket, én a földön ültem olyan pózban, mint aki összerogyott, de a göndör karját továbbra is szorongattam.
  Ölembe néztem. Valami változott. Mi ez a fehér ruha rajtam? Én nem ilyenbe voltam! És... Miért érzékelek mindent erősebben?! A hajam... Miért lóg ilyen hosszú fonatban a bal oldalamon?
  Átváltoztam...
  Lassan kezdem felemelni tekintetemet, a döbbenettől dermedten továbbra is. 
  Találkozik a pillantásom a zöld szem párba, amit már nem zöldnek látok.
   A világot, az univerzumot, mindent látok benne, magával ragad, bevonz.
  Hirtelen szökkenek hátra a falhoz lapulok, s rémülten nézem továbbra is.
-Mit csináltál velem?!

7. Fejezet - Ha egy tündér bal lábbal kel...

Haliii! Ne haragudjatok, de egyszerűen elröppent az idő... Sajnálom, holgy rövid, brutálisan nincs ihletem, de összeszedem magam és... NEM FOGOM ABBAHAGYNI! Nem bírom, ha valaki abba hagyja. Csak a részek néha lehet így mint most egy hétnél is később jönnek.
   Sajnálom....

                       Joo Olvasást!!!

                                                     Xx Blair

-Piipp!!! Ébresztőő!! - lassan úgy érzem hozzászokhatnék Daniel keltéséhez, bár azért elgondolkodom rajta nem adnék-e be neki valami altatót....
-Eszednél vagy? - jött Zefrina megbotránkozott, még is szórakozott hangja.
-Csak egy ötlet volt. - motyogtam.
-Haver, nem akarsz még egy kicsit aludni? Olyan korán van... - Ben kicsit nyűgös reggelente.
-De unatkozooom! És éhes vagyok! Pipp! Hallasz? - s a drága arcomat kezdte marcangolni.
-Jól van már! Jajj babám, de milyen vagy néha! - motyogtam, miközben felkaptam s lesiettem vele.
  Hát persze, hogy most is voltak itt, de nem az egész csapat. Komolyan ezek mikor alszanak?! Bár a göndört elnézve nem olyan fitt a másik meg... Mintha Danielt látnám enni csak a különbség kb 20 év lehet közöttük...
-Jó reggelt! - köszöntek.
-Jó reggelt! - kiabált Dan is, én meg próbáltam nem kiakadni ezen. - Piipp!! Kéérek enni! -  kezdte mikor beleültettem a székébe. - Te mit eszel? - kérdezte a mellette lévő szőkétől, aki még mindig tömte magát.
-Asszem disznóhúsos rántotta ketchuppal ez meg kakaó. - mutatott a bögréjére.
  Na jó, azt hiszem az én reggelimnek lőttek.
-Te nem eszel? - úgy látszik Dannyt nagyon érdekelhették a fiúk, mivel a göndört fárasztotta most.
-Nem vagyok éhes... Lehet köze van ennek Niall kajájához... - nézett szúrosan barátjára aki egy 'mi van?' pillantással jutalmazta.
-Pipp! Éhes vagyok! - tért vissza hozzám.
-Akkor csináld meg magadnak. Ezt nem csinálhatod, ha nem használod az erődet, a kiképzésen szívni fogsz. - magyaráztam neki. - Ne kezd, hogy nem tudod, ezt mindenki tudja! - forgattam a szemem, mikor láttam, hogy hisztizni kezdene. - Csak gondolj rá! - vontam vállat.
-Piiippp, én fáradt vagyook ehhez! - nyivákolta még is.
-Hát én is! 9-kor utálok kelni. Na gyerünk! - adtam ki neki. - Daniel remélem emlékszel, mi lett múltkor mikor hisztiztél. - mondtam mire nagy sóhajjal elkezdte magának megcsinálni, s érdekes módon pillanatok alatt sikerült neki. - Na! Miért is hisztiztél? - kérdeztem tőle mosolyogva, de láttam rajta, hogy büszke magára. Szerintem már el is felejtette, hogy ilyet is tud...
-Aztaaa! - állt meg a szőke kezében a villa én meg a szememet forgattam. - Azt hittem tegnap este túloztok azzal, hogy ilyet mindenki tud...
  Nem foglalkoztam a két bambával, ugyan ilyen módon neki álltam én is a kávémat megcsinálni.
-Sziasztok! - jött be Annie nagy csomagokkal. - Jézusom Niall már megint, mit eszel?! - akadt fent a maszlag láttán, mire a másik neki is elmondta. - Máskor inkább nem kérdezem meg. - azzal fintorogva pakolni kezdett.
-Segítsek? - állt fel Harry, Annie meg hálásan nézett rá. Már réga kávémat kortyolgattam, s nem különösebben figyeltem.
-Claire, nem tudod ezt is csak úgy be hókusz-pókuszolni? - nézett a cuccokra Harry, mire felé kaptam a fejem.
-De. - mosolyodtam el, s láthatólag ő is felvidult. - Csak éppen nem akarom. - folytattam, azzal visszafordultam.
-Pipp ma medencézel velem? - tudakolta hirtelen Dan.
-Ha nagyon akarod. - vontam vállat.
  Aztán csend lett. Harry még morgott magában valamit pakolás közben, de nem nagyon foglalkoztam vele.
-Jó reggelt édesem! - de jó Paul is csatlakozik. - Jó reggelt - intézte ezt mindenkinek, mire minden felől visszaköszöntek csak én maradtam csendben.
-Mit kérsz reggelizni? - kérdezte tőle Annie.
-Egy pirítós elég. - mondta a másik meg mosolyogva bólintott.
-Képzeld Annie, én egyedül csináltam a reggelim! - büszkélkedett Danny, mire elmosolyodtam.
-Tényleg? Már ilyen nagyfiú vagy? - nézett rá nevetve a másik, mire az öcsém bólintott.
-Több szerénységet Baba! - mondtam fejébe nevetve.
-Miért? Vald be, hogy büszke vagy rám! - erre mindenki furán nézett rá. - Rosszat mondtam? - fordult félénken körbe.
-Nem. Csak nem hallották, amit én mondtam, mivel csak neked mondtam. - válaszoltam ugyan úgy.
-Miért nem mondod mindenkinek? - na jó, akarom én, hogy az öcsémet továbbra is hülyének nézzék?
-Daniel, meg kell tanulnod így kommunikálni! - válaszoltam.
-Hidd el sokkal kényelmesebb! - szállt be Zefrina is.
-Wáááááá! - üvöltött fel Niall, majd felpattant a székre, s Harry egy másodperc eltolással megcsinálta ugyan ezt.
-Senki ne mozduljon. - mondta nyugtatóan Paul, majd mögém bámult.
-Na jó C. ez megérte! - hahotázott Zef és magam mögül valami fura hangot hallottam.
-Ja, akkor már értem! - s belőlem is kitört a nevetés.
-Szép lassan hátráljatok! - Paul nem foglalkozott velünk tovább mondta. - Annie! Menj mögém! - mondta feszülten.
-Paul... Ő Claire sárkánya. Zefrina. - mutatta be Annie feszengve, mire csend lett.
-Hogy milye?! - tört ki Harryből.
-Sárkány. Tudod  nagy tűzokádó, mint amik a mesékben vannak. - mondtam gúnyosan. - Tegnap meséltünk róluk, jó tudni, hogy ennyit ér, amit mondunk. - azzal gúnyos mosollyal felálltam. - Daniel, mit szeretnél csinálni?
-Nézhetek valami mesét? - kérdezte.
-Nem baj, ha én nem nézem? - kérdeztem vissza, mire megrázta a fejét. - Akkor gyere. - beraktam egy filmet, majd ott hagytam. - Kiálts ha kell valami! - kiabáltam még neki, majd kimentem a teraszra cigivel.
-Zef nyugodtan átváltozhatsz, tudod, hogy a kertet már levédtem. - simogattam meg a mellettem ülő fekete párducot, miközben beleszívtam cigimbe.
-Huhh. Jó, hogy mondod. - kisétált a tető alól, majd lassan elkezdte átvenni eredeti alakját. -Borzalmas. Egyszerűen... Mintha egy kis befőttes üvegbe zárnának! -panaszkodott. 
-Tudom. - mondtam együtt érzően célozva arra, hogy szó szerint átérzem helyzetét.
-Ha nem bánod aludnék egy kicsit, így sokkal kényelmesebb. - mondta én meg hagytam had menjen a kert vége felé.
-Hűűű. - mondta mellettem valaki, mire ijedten kaptam arra a fejem.
-Mond csak, ti sosem mentek haza? - néztem felháborodva a mellém telepedő göndörre.
-De Niall most ment.
-És te miért nem követted ezt a  bölcs döntést? - tudakoltam.
-Mert én inkább kíváncsi vagyok, mint hogy féljek. - vont vállat.
-Addig maradhatsz, ameddig csendben maradsz.. - vetettem oda, s lehunytam a szemem. Rohadtul nem volt kedvem senkihez, főleg nem hozzá.
  Végig néztem a kertet, s unalmamban elkezdtem átalakítani. Csináltam egy kis veteményest az egyik szélére, a fűt élettelivé tettem, s a kikopott részeket megtöltöttem.
  Így már jobban tetszik. Nem szeretem ha körülöttem haldoklik a természet.
  Aztán a medencét vettem kezelésbe. Tele volt, de gondoltam miért ne töltsem tovább? Mint egy láthatatlan fal húzódott volna tovább a széle menténk kúszott egyre feljebb és feljebb, s mikor már a hat méter is megütötte felém kanyarintottam.
-Claire, ez... - kezdte mellettem akadozva, de megszakítottam.
  Oroszlánfejet csináltam a vízfalból, majd eszméletlen gyorsasággal  Harry elé vittem, hogy tőle tíz cm-re megálljon.
-Wááááá! - üvöltötte.
-Fogd be. - feleltem nyugodtan, majd újabb slukkot szívtam, a vízet meg visszavarázsoltam olyanra, mint volt.
-Normális vagy?! Ezt nem hiszem el! Mi van, ha nem tudod megállítani?! - kezdett el velem üvölteni, amit én felettébb nem tűrök.
 -Mondtam, hogy fogd be! - s mosolyogva ránéztem.
   A szája eltűnt.

6. Fejezet - "Na most hol a nagy szád Rocksztár?"

Halii!! Itt lenne a következő rész, s remélem tetszik majd nektek!
   Köszönöm szépen, hogy írtatok, nagyon jól estek még ha nem is válaszoltam egyenlőre... :/ :))
  Kommentelni feliratkozni ér!!
   Joo Olvasást!!
                                 Xx Blair

-Claire ebből rohadt nagy baj lesz, nem értem miért nem bírsz ki egy napot anélkül, hogy valami hülyeséget ne csinálnál! - Zefrinától vagy hatodszorra hallgathattam végig ezt más szavakba öntve én meg nem győztem magamat ismételni.
-Zef fogd már fel, hogy ezzel csak jobban járunk! Elvileg ők itt ilyen minden napos vendégek, na most nem hiszem, hogy te szívesen járkálsz macskaként. - érveltem újra.
-De pont így?!
-Nem figyeltem, oké?! Le lehet rólam szállni! - s Dannyt közelebb húztam magamhoz.
  Fent ültünk hárman a számomra kijelölt szobában, miközben lent, a Tanács, Ben a többiekkel egyezkedtek, hogy mi legyen a továbbiakban már vagy fél órája. 
  Nem értem miért csinálnak ebből ekkora ügyet! Ha nem akarják, hogy tudják, egyszerűen elfeledtetik velük..
  De én azt nem hagyom.
  Basszus!
  Olyan hirtelen pattantam fel, hogy öcsém ijedten sikkantott.
-Bocs Danny. Zefrina, nem vagyok normális! Hogy hagyhatom, hogy nélkülem beszéljenek erről?! - akadtam ki és öcsémet felkapva kirobogtam a  szobából.
-Mert Ben megké...
-Nem! Vagy is de de csak azért mert nem akart balhét. - és ekkor értem le az emeletről. Letettem Dant Ben mellé, aki még ha rosszallóan is nézett rám, egy szó nélkül kapta ölébe az öcsémet, akinek ölébe pedig Zefrina macska képben párosult. Egyenlőre ő nem akarja még jobban lesokkolni őket.
-Hogy döntöttek? - néztem az egyik tagra, de ő válasz helyett csak félve pillantott a fő bunkóra, én meg gúnyos mosoly keretében követtem pillantását. - Már beszélni sem szabad nekik? - szegeztem neki a kérdést, mire újonnan megkaptam a gyilkos pillantást.
-Nem fent a szobában lenne a helyed? - kérdezte fogcsikorgatva. Senki sem mert közbeszólni.
-Nem volt elég az otthonomból kitiltani? - kérdeztem vissza enyhe éllel - És örülnék, ha még ma kinyögnéd, hogy még is mire jutottatok. - flegmáztam. Bunkó voltam, a stílusom elviselhetetlen bla, bla... De bocs, csak azzal szemben válogatom meg a szavaimat, akit még ha egy cseppet is tisztelek. Hát nála ez már elveszett.
-Azt hiszem van némi bajom a stílusoddal! - fölényeskedett, nálam meg elszakadt a cérna. Felemeltem egyik kezemet, amivel együtt ő is emelkedett, majd kivágtam a kertbe az ajtón keresztül. Nem figyeltem a mögöttem felhangzó felhördülésekre, a barom után suhantam.
-Claire állj! - szólt Zefrina, de nem figyeltem rá, kizártam.
-Igen? Akkor most mit szól?! - álltam meg előtte, miközben egy indát tekertem a nyakára.
-Nem tudod mit teszel. - hörögte a szorításban.
-Dehogynem! Megmutatom magának, hogy ki is vagyok! Ne merjen többet velem szarakodni, mert látja mi lesz! Az egy dolog, hogy az országból kitilt, de itt nem fogja megmondani mit csináljak és mit nem! Én kérem ki magamnak a te stílusodat! Nem felejtsd el, még mindig én vagyok a trón örökös. Értve vagyok?! - kérdeztem hidegen, s egy röpke másodpercig farkasszemet néztünk.
-Igen! - nyögte ki végül, mire az inda elengedte, ő meg köhögve rogyott térdre.
-Van még valakinek, valami problémája? - fordultam hátra ahol egytől egyig, mindenki döbbenten meredt rám, s kérdésemet hallva a tanács tagok félve sütötték le szemüket. - Örülök. Most meg elmondaná valaki, hogy, hogy döntöttek?! - s egy ragyogó mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Elfeledtetjük velük az egészet! - tápászkodott fel a barom elég megviselten a földről.
-Már ne haragudjon, de még is hogy gondolja?! Valamennyi beleszólásnak, nekik is kéne, hogy legyen! - tért észhez Annie.
-Szerintem meg örüljön a ténynek, hogy magára nem ez a sors vár. - mosolygott vissza negédesen a Barom.
-Már megbocsásson, de itt Emberekről beszélünk! Az emlékeikről! - kiabált tovább anyám.
-Pontosan! Emberek! - sziszegte lenézően amaz, majd a többi Tanács tag felé fordult. - Gyorsan csináljuk, nem szeretnék egész nap ezzel foglalkozni! - intett, mire a csoport tagjai megindultak egy-egy ember felé.
-Öhm. - köszörültem meg a torkom, mire a Barom megtorpant, s erőltetett mosollyal felém fordult.
-Valami baj van Fenség? - az utolsó szót enyhén megnyomta.
-Ami azt illeti igen. - mondtam ki, mire a mosoly lefagyott az arcáról. - Nem feledtet el senki semmit senkivel. - adtam ki a határozott utasítást, mire hitetlenkedve meredt rám.
-Tessék? Azt hiszem rosszul hallottam. - makogta.
-Nem hiszem. - mosolyodtam el kedvesen. - lehet, hogy véletlenül árultam el magunkat, de direkt is megtettem volna. Nem fogom arra kényszeríteni Zefrinát, sem magamat, hogy még itt vagyunk, elfojtsunk minden ilyesmit. Amellet Daniel is most kezdi tanulni, Bennek meg gyakorolnia kell, s ha ők mindennapi vendégek, akkor tudniuk kell.
-És ha esetleg, nem akarják ezt az egészet tudni? - kérdezett vissza fogcsikorgatva.
-Akkor így jártak. - vontam vállat, mert igazából egyáltalán nem érdekelt ebben a dologban az ő álláspontjuk. - Ha majd elmegyünk, felőlem elfeledtetem mindenkivel az ittlétünket. - Igen, mindenkire gondoltam Anniet is beleértve.
-Rendben Fensé...
-Ne használja ennyit a végén még elkopik. - legyintettem fölényes vigyorral. - Nem vagyok annyira szánalmas, mint maga, hogy ne tűnjön fel ha valaki gúnyolódik, szóval az lenne a legjobb, hogy ha azonnal távoznának, mert nem szeretnék újra dühös lenni. - hiába mosolyogtam továbbra is, a légkör folyamatosan változott át körülöttem vészjóslóvá.
  Egy szó nélkül tűntek el ezek után.
-Danny? - néztem félve öcsémre, hiszen még is csak előtte vágtam át egy üvegen egy tündért! - Ben mit csináljak?! - kérdeztem kétségbeesetten, s csak a karjai között tartott kisfiúra koncentráltam.
-Haver? - nézett öcsémre az említett - Odamész a nővéredhez? - kérdezte, én meg feszülten vártam. Nem tudom mi lesz velem, ha nem akar, vagy ha... Fél tőlem.
  Aztán súgott valamit Bennek, mire lerakta a földre, s Dan óvatosan lépkedett felém.
-Pipp miért akarnak rosszat neked? - kérdezte óvatosan, megállva tőlem pár lépésre. Guggolásból leültem a földre és úgy válaszoltam.
-Mert az én anyukám más, mint amit ők szerettek volna. - próbáltam valahogy megfogalmazni, bár ez az indok még ha igaz is, számomra is röhejes.
-De miért? - kérdezte újra.
-Mert ő... Ő nem tud varázsolni. - gondolkodtam el.
-De hát sokan nem tudnak otthon sem!
-De bennük meg van a hajlam. Annieben nincs. 
-És bántani akarják?
-Nem tudom. - válaszoltam őszintén. Erre még nem gondoltam, de most, hogy mondja...
-És engem? - nézett rám nagy szemekkel.
-Danny... - tértem át a nehezebb témára számomra, figyelmen hagyva azt, amire még én sem tudom a választ és egyenlőre semmit nem akarok róla mondani. - Félsz tőlem? - suttogtam.
-Szeretsz Pipp? - kérdezte halkan, majdnem sírva.
-Hát persze! Ez meg milyen kérdés? - és én tényleg sírni kezdtem - Danny, ha nem félsz tőlem, miért nem akarsz megölelni? - oké, hogy a három éves testvéremtől kérdezem... Szegény...
  Mikor látta, lelki állapotomat, teljes bizalommal szelte át a kevés távolságot az ölembe fészkelve magát.
-Pipp minket is megvédsz, ha bántani akarnának? Anniet is? - kérdezte.
-Ha te azt akarod, akár az egész világot! - simogattam meg a fejét.
  
  A nap hátralevő részében el sem mozdultam Daniel mellől, esélyt sem adva a többieknek, hogy beszélni tudjanak velem, Benen és Zefrinán kívül, akik még ha a módszereimmel nem is értettek egyet, a végeredményre helyeseltek. Na jó Zefnek a módszerrel sem volt túl sok baja...
  Este felvittem Dannyt elaltatni, s már vagy tíz perce aludt, de alig bírtam ott hagyni.
-Menj maradok én vele, amúgy is hulla vagyok. - mondta Zefrina fáradtan.
-Mérges vagy rám?- kérdeztem halkan.
-Miért lennék?
-Mert... Mert, amikor a Barmot a földhöz vágtam kizártalak. - sóhajtottam.
-Claire... Mindannyian csinálunk hülyeséget és én.. Nem mondom, hogy jól esett, de azt hiszem ezek veled együtt járnak és téged így kell szeretni. Én már csak tudom a fejedbe látok. - mondta a végén, hogy oldja a feszültséget kisebb nagyobb sikerrel.
-Köszönöm. - mondtam ki hangosan, s átöleltem a mostanra párduccá változott sárkányt.
-Na menj! - - adta ki az utam én meg nem tiltakoztam, lementem, egyenesen ki a teraszra. Ott levetettem magam az egyik napágyba, s rágyújtottam.
-Szia - jött ki valaki s leült a mellettem lévő napágyra.
-Szia. - néztem rá furán.
-Eseménydús egy nap volt. - sóhajtott.
-Akarsz is valamit, vagy csak csevegni jöttél, mert akkor közlöm nem én vagyok hozzá a megfelelő ember. - mondtam gúnyosan.
-Elég beteg egy macskád van. - nevetett. Ja, hogy Zefről még nem is tudnak igazán.
-Holnap rémisztgesd őket velem C.! - morogta Zef fáradtan, mire felnevettem, az a hülye meg azt hitte rajta nevetek, s mikor erre rájöttem abba is hagytam.
-Nem macska. És örülj, hogy ennyivel megúsztad. - vágtam oda flegmán. - Akarsz valamit? - kérdeztem újra türelmetlenebbül.
-Csak... Csak megakartam köszönni, amit ma tettél értünk. Lehet vannak dolgok amikre rávágjuk jobb lenne elfelejteni, de ha úgy vesszük, azok is hozzánk tartoznak és én szeretném megtartani az összeset. - vont vállat és maga elé meredt én meg döbbenten rá. azt hittem kevesebb esze van, bár egy közhely elmondásától még nem lesz egyéniség.
-Ha befejezted be kéne jönni. Mesélnünk kell. - fintorgott Ben, s átéreztem a helyzetét. Mire elmeséljük nekik mi, hogy működik nálunk, addigra fel kel a nap.
-Eddig miért nem kezdted el?
-Mert téged vártunk és mivel Dan így is sok mindent hall/lát, ami esetleg nem neki való -célzott itt a mai "akciómra" - úgy gondoltam ebből már ki kéne hagyni.
-Oké. Pillanat. - azzal elszívtam gyorsan a maradékot is. - Be kell menni. - intettem fejemmel a Göndörnek.
-Mert? - nézett rám furcsán, mire a szememet forgattam.
-Ben mondta. - vontam vállat - És szerintem, ami most jön téged is érdekelni fog én meg   nem akarom többször elmondani. 
-Extra jó hallásotok is van, vagy mi?! - röhögött idegesen saját poénján, mire meguntam.
-Told be a rohadt segged, vagy maradj kint, de akkor leszarom, hogy mit nem tudsz rólunk és mit igen! - mondat fejében ingerülten, mire felpattant a helyéről és idegesen meredt rám. -Na most hol a nagy szád Rocksztár? - néztem rá lenézően, majd beléptem a házba, ahol már csak minket vártak.